Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Budafok és a DIÓSGYŐR!

Szerző: Szabó József | 2021-05-02 06:05:00

Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?


Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!


Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.


Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 12 13 14 1516 17 18 19 20 >  Utolsó

2021-04-26 18:50:26 Fekete öves, Veterán
Pacsi Bálint remélem egy felszabadult játékkal meglepi azt a honvédot, akit a bírók 2X is csalással mentettek meg ellenünk...
365. Szabó József* |Válasz erre: 363. perecesi-diosgyor-szurkolo
2021-04-26 18:50:17 Fekete öves, Veterán
Ez most mit jelent?
A bennmaradás esélyt, vagy a kiesési esélyt?
364. alpesi krokodil |Válasz erre: 361. 2017.
2021-04-26 18:05:07 Barna öves, Fanatikus tag
Kb egyetértek, kivéve az, hogy az embékettőnek semmilyen szempontból nem tudnék örülni.
2021-04-26 18:02:49 Fekete öves, Veterán
Aktualis szorzok a tipszmikszen a kiesojeloltek sikereire:
Dvtk 2.00
Honved 1.45
Zete 1.80
Ujpest 3.40

Persze ezek meg fognak valtozni idovel.
362. tamaskpt |Válasz erre: 361. 2017.
2021-04-26 17:47:14 Piros öves, Őstag
Kieséssel se fog eltakarodni senki.
NB2-ben szerintem a lehető legrosszabb üzenet lenne a háromezres nihil-nézőszám. Ha kiesünk, ki kell üríteni a meccseket.
361. 2017.
2021-04-26 17:39:59 Piros öves, Fanatikus tag
nagyon sok a kérdés még, de akármikor újraszámolom az esélyeket mindig az jön ki, hogy magasan nekünk van a legnagyobb esélyünk kizúgni.

Alapból azt vegyünk számításba, hogy mi vagyunk az egyetlen csapat akinek szinte muszáj megverni az újpestet és a 2.-3. helyezett Vidit, mi vagyunk egyedül rákényszerítve a 100%-os teljesítményre. Ez alapból is majdnem esélytelen kategória lássuk be.

Ezután jön csak az, hogy a Honvédnak nem szabad nyernie a fradi vagy a budafok ellen, az újpest nem szerezhet egy pontot se, a bomba formában zte nem nyerhet egyszer se, azért hogy ezek közül az egyik is összeálljon...szerintem nincs esélyünk, de a fiúk mindent meg fognak tenni, tegyenek is, ez lett volna a dolguk mind a 33 meccsen, nem csak az utolsó 5 meccsen.

ha bent maradunk akkor örülök mert bentmaradunk.

Ha kiesünk akkor örülök mert eltakarodik remélhetőleg ez a fos vezetőség és meglesz az alapja egy óriási nagy tüntetésnek a klubház előtt, a meccsre nem járásnak amíg itt vannak ezek szarok..vagy a szart, nehogy már magunkat büntessük az ő hibájuk miatt..ha kiesnénk és itt maradna a vezetőség akkor menni kell meccsre csak 90 percen át távozásra bíztatni őket. biztos vagyok benne hogy eredménnyel járnánk.

Szó mi szó, akármi történik, mi csak nyerünk :)

hajrá Diósgyőr!
360. gazember* |Válasz erre: 359. mzsmnb
2021-04-26 16:42:10 Fekete öves, Veterán
Hat ez tűpontos helyzetelemzést volt!
359. mzsmnb
2021-04-26 16:23:11 Fehér öves, Lelkes újonc
Nehéz! DVTK vagy Honvéd ...
Mindkettőnek van egy nyerhető és egy nehezen nyerhető meccse. A Honvédnak a nyerhető, könnyebben nyerhető ... de a nehezebben nyerhető az sokkal nehezebben / hacsak Gazdag nem kezdi el már a nyári felkészülést a Fradivak, mert akkor benne van a "meglepetés". :-( /
A DVTK nyerhető meccse nehezebben nyerhető, de a nehezebben nyerhető viszont könnyebben. Kérdés az is, hogy addigra eldől-e a második hely sorsa, mert ha nem ... :-(
358. repohár
2021-04-26 13:40:42 Piros öves, Őstag
Nekem az álmom az az lenne, ha egy sikeres szezonzáró után jövőre a 3. helyen végeznénk előttünk meg 2 olyan csapat akik megérdemlik a nemzetközi kupaszereplést. Ez remélem nem marad álomkategória.
357. gazember* |Válasz erre: 355. ropek
2021-04-26 13:35:17 Fekete öves, Veterán
Értettem főnök !..:)

Első  < 12 13 14 1516 17 18 19 20 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...