Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Budafok és a DIÓSGYŐR!

Szerző: Szabó József | 2021-05-02 06:05:00

Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?


Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!


Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.


Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 9 10 11 1213 14 15 16 17 >  Utolsó

396. Kezdökör |Válasz erre: 392. repohár
2021-04-27 11:12:53 Piros öves, Őstag
Rebrov valóban minden meccset nyerni akar, de tudja mi vár rájuk és milyen lehetőségek előtt állnak személy szerint a játékosai. Tavaly is a biztos bajnoki cím tudatában a 32. fordulóban Lodicót, Ramadant, Csontost is játszatta a vidi ellen, pedig az nagyobb presztízzsel bíró összecsapás volt náluk mint a jelen kori honvéd elleni meccsük!
395. tamaskpt |Válasz erre: 393. Kezdökör
2021-04-27 11:09:33 Piros öves, Őstag
A többi nem nagyon hozza lázba őket? Arról a csapatról beszélünk, amelyik a mi januári csodánkon kívül ki sem kapott még a szezonban. Márpedig ha mi hozzuk a hátralévő kettőt, akkor egy iksz is elég a bentmaradásunkhoz.
Rebrovnak már csak a saját profizmusba vetett hite sem engedné meg, hogy olyan kezdővel álljon ki, mint anno Dolly Balmazújvárosban.
Arról meg már ne is beszéljünk, hogy egy tizennégyszeres bajnokcsapatról, és az elmúlt szezonok legkomolyabb budapesti riválisáról beszélünk.
394. laca |Válasz erre: 393. Kezdökör
2021-04-27 11:08:01 Lila öves, Fanatikus tag
kivéve ha Rebrov búcsúmeccse lesz, mert arra azért elég jó esély van. Azt viszont tuti meg akarják majd nyerni neki
393. Kezdökör |Válasz erre: 391. tamaskpt
2021-04-27 11:02:33 Piros öves, Őstag
A zöldeknek a régi idők focija miatt az mtk elenni ökörrangadó, a mindenkori újpest elleni mérkőzéseik és 2010/11 szezon óta a fehérváriak elleni találkozóik amik a szurkereik és a klub vezetésének is igazán presztízs értékűek. A többi nem nagyon hozza lázba őket, ha ki is kapnak elkönyvelik egy "kiscsapat" nagy napjának, főleg a jelen bajnokságban több mint 20 pontos előnyük tudatában. Szerinted pár héttel egy EB és a közelgő Bl selejtezők előtt melyik játékosuk fog komolyan beleállni a mérkőzésbe? Ne legyen igazam, de szerintem olyan kezdő lesz fent a pályán a zöldeknél melyet soha az életben nem fogunk látni többet még edző mérkőzésen sem.
392. repohár
2021-04-27 10:36:54 Piros öves, Őstag
Rebrov állandóan győzni akar, már attól rosszul érezte magát, amikor a PAFC elleni Fradi meccs után a riporter a két egymást követő döntetlenről faggatta. Be is pöccent és azt mondta, nehéz ilyen előnynél motiválni a játékosait. Rajta biztosan nem fog múlni, mert neki minden egyes meccs presztízzsel bír.
391. tamaskpt |Válasz erre: 386. Kezdökör
2021-04-27 10:22:19 Piros öves, Őstag
Tehát szerinted vasárnap presztízsgyőzelmet arattak, majd két hét múlva inkább megtesznek mindent a presztizsük ellen :) Erős önellentmondás.
2021-04-27 10:17:33 Fekete öves, Veterán
Bukik még mindig 1.03-t adnak arra, hogy kizúgunk
Honvéd 4.5
Zete 51
Újpest 101
389. gazember* |Válasz erre: 388. Zole61
2021-04-27 10:15:17 Fekete öves, Veterán
De akkor még mindig elbaszhatja a ZTE vagy az újpest, ráadásul ők még játszanak egymással...
388. Zole61 |Válasz erre: 384. toki
2021-04-27 10:05:34 Piros öves, Őstag
Ha be is húzzuk a két meccset, ami elég nagy bravúr lenne önmagában véve is, de ha ezt megteszi a honvéd is..na akkor egyetlen pont különbséggel zúgunk ki..na itt a baj. Bocs kettővel.
387. alpesi krokodil |Válasz erre: 384. toki
2021-04-27 09:29:56 Barna öves, Fanatikus tag
És érzékeltél ilyet? Én csak koncepció nélküli rém gyenge játékot, ahol épp nekünk jött ki a lépés.

Első  < 9 10 11 1213 14 15 16 17 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...