Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Budafok és a DIÓSGYŐR!

Szerző: Szabó József | 2021-05-02 06:05:00

Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?


Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!


Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.


Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 10 11 12 1314 15 16 17 18 >  Utolsó

386. Kezdökör |Válasz erre: 380. tamaskpt
2021-04-27 08:19:18 Piros öves, Őstag
A vidi ellen Rebrov egy taktikai „cumiztatással” a saját mérlegét akarta helyre billenteni, ill. a legnagyobb motivációjuk az volt, hogy a fehérváriakkal tudassák, hogy "csak egy középcsapat", mert közel ugyan annyi ponttal vannak lemaradva a bajnoki elsőtől, mint amennyivel megelőzik a már biztos kiesőt!
HF picipestjével szemben azért az utolsó fordulóban gondolom már inkább a testi épségüket fogják félteni a zöldek érthető módon, nem nagyon fognak megszakadni és beleállni a várható csontzenébe!
385. Krapulax |Válasz erre: 372. Szabó József
2021-04-27 07:21:00 Piros öves, Őstag
Nem gondolom, hogy tipszmikszűtek, ez a budafok ennyit ér, a végére összezuhantak, sok volt nekik a bohócliga élvonala. Én is remélem, hogy pesti kieső lesz, a lila majmokat utálom, de a honvéd kiesésének jobban örülnék a csontzenész miatt, brutális focit játszat a kispestiekkel is, ráadásul úgyis jön fel az a szar Vasas, legalább eggyel kevesebb fővárosi csapat lenne.
384. toki* |Válasz erre: 381. alpesi krokodil
2021-04-27 06:12:02 Fekete öves, Veterán
Nekem nem a meggyőzés kell erre a maradék 2 meccsre, hanem a győzelembe vetett hit, és olyan cél futball, hogy behúzzuk ezt a 2 meccset. Ennyi kell.
383. dvtk-3534* |Válasz erre: 381. alpesi krokodil
2021-04-26 23:35:09 Fekete öves, Veterán
Ez mind igaz, azonban lehet most ezzel a sokadik mákkal kapjuk vissza amit a bírók korábban elvettek tőlünk. szóval minden csak nézőpont kérdése.
382. KáGábor* |Válasz erre: 381. alpesi krokodil
2021-04-26 21:32:28 Fekete öves, Veterán
A két meccsünkben még csak-csak lehet hinni. Valóban nem vagyunk igazán meggyőzőek, lehengerlőek, de meggyőzőbbek, mint eddig. Lehet, hogy Zekic mostanra találta meg, amit keresett. A baj inkább az, hogy, ha meg is lesz a további 6 pont, akkor is szükség lenne a csillagok olyan együttállására, amire szerintem nem sok esély van. Én inkább ebben nem tudok hinni, de azért reménykedem.
381. alpesi krokodil |Válasz erre: 380. tamaskpt
2021-04-26 21:20:56 Barna öves, Fanatikus tag
“ Ha mindkét meccsünk behúzzuk” -ezzel van itt a legnagyobb baj. Szerintem kurvára nem voltunk -a győzelmek ellenére- annyira meggyőzőek, hogy ebben hinni bírjak. Nem bír ki még két kört ez a szerencselufi.

De szar ezt leírni, olyan, mintha magunk ellen szurkolnék, de nem tudok hinni abban, hogy mégegyszer megúszhatjuk büntetlenül, ennyi mákot Isten nem ad Diósgyőrbe...
380. tamaskpt |Válasz erre: 374. beli1
2021-04-26 20:29:38 Piros öves, Őstag
Hát, ez a Fradi vasárnap nem úgy nézett ki, mint aki bárki ellen kidurranna. Pedig tét már most sem volt.
Ha mindkét meccsünk behúzzuk, akkor már egy iksz is elég a Kispesttől hogy alánk csússzon.
379. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 378. Szabó József
2021-04-26 20:28:30 Fekete öves, Veterán
Még arra leszek kiváncsi, hogy mennyi plusz lehetőség lesz egyáltalán az 1x2-őn felül. mert azok is árulkodóak szoktak lenni.
378. Szabó József* |Válasz erre: 376. perecesi-diosgyor-szurkolo
2021-04-26 20:26:19 Fekete öves, Veterán
Semmi gond! :)
Szerintem nekünk 1,7 körülire csökkenhet le majd az oddsunk.
377. Szabó József* |Válasz erre: 374. beli1
2021-04-26 20:22:54 Fekete öves, Veterán
Fogadjunk?

Első  < 10 11 12 1314 15 16 17 18 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...