Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Budafok és a DIÓSGYŐR!

Szerző: Szabó József | 2021-05-02 06:05:00

Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?


Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!


Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.


Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 14 15 16 1718 19 20 21 22 >  Utolsó

346. toki* |Válasz erre: 345. KáGábor
2021-04-26 09:04:14 Fekete öves, Veterán
Az, és igazad van, de mit van, mit tenni? Jobb híján reménykedünk.
345. KáGábor* |Válasz erre: 338. toki
2021-04-26 08:59:38 Fekete öves, Veterán
Legyen így, bárcsak. Az a bajom, hogy évek óta ezt mondogatjuk, és most már nagyon kiábrándító...
344. tamaskpt |Válasz erre: 343. Zole61
2021-04-26 08:50:12 Piros öves, Őstag
Vanni biztos, hogy van, pláne hogy kártyát Covid kiheverése után is kapsz. A kérdés az, lesz-e miért kimenniük.
343. Zole61 |Válasz erre: 339. dge840
2021-04-26 08:43:06 Piros öves, Őstag
Szerinted van itt 4 ezer beoltott szurkoló?
342. gazember* |Válasz erre: 341. tamaskpt
2021-04-26 08:32:07 Fekete öves, Veterán
Az a baj hogy a vidi “C” is erősebb mint mi. Persze egy meccsen bármi lehet...
341. tamaskpt |Válasz erre: 340. achilleus68
2021-04-26 08:01:33 Piros öves, Őstag
Annak minden számítás alapjának kell lennie, hogy két meccsen hat pontot hozunk, más esélyünk nincs.
A tegnapi alapján a Budafoknak már senki ellen nincs esélye, új edző ide vagy oda.
A Fradi nem úgy néz ki, mint aki ne lenne motivált, a Vidi ellen is köszönték szépen és vitték a 3 pontot.
340. achilleus68
2021-04-26 07:55:31 Piros öves, Őstag
Még egy ilyen gusztustalan csapatot,mint ez a Honvéd! Durva és alattomos, ilyen játék ellen semmi esélye egy leeresztett Budafoknak ,de mivel már a Fradi sem motivált ,ők sem teszik oda magukat. Nekünk mindkettőt nyerni kell, ha szerencsénk van, nyer a Felcsút is hétvégén,akkor már a Vidi sem lesz motivált ellenünk, viszont akár még az Újpest is mehet a levesbe, ha kikap mindkétszer, mi pedig nyerünk mindkétszer.
339. dge840 |Válasz erre: 338. toki
2021-04-26 07:50:35 Barna öves, Fanatikus tag
Szerintem már megvan a csapat! Csak maradjunk bent! Ha nyerünk 2 meccset,szerintem meglesz! Jobban félek hogy csütörtökön nem lehet menni
.... Pedig ha lennénk vagy 4ezren sokat dobna a csapaton... Hajrá Diósgyőr!
338. toki* |Válasz erre: 337. KáGábor
2021-04-26 06:56:27 Fekete öves, Veterán
Csak ezt a kiesést ússzuk meg, oszt nyáron végre valahára olyan csapatot kell felépíteni, amelyik azért bőven ott kell legyen a 6. hely környékén, s majd feljebb.
337. KáGábor* |Válasz erre: 334. Szabó József
2021-04-26 06:33:41 Fekete öves, Veterán
Igen, azt elhiszem. Alapvetően nem is neked szólt, ne értsd félre. Hálás vagyok, hogy vezeted ezt a rovatot, jól lehet követni az eseményeket. Az egész helyzetnek szól a dolog. Itt tartunk megint... :(

Első  < 14 15 16 1718 19 20 21 22 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...