Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?
Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.
Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!
Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.
Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".
A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.
Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:
A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.
Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:
Ezáltal az idei tavasszal most kerültünk a legközelebb a bűvölt vonalhoz.
Már csak két pont.
A következő forduló mottója: Hajrá Várda!
Amennyiben kispesti és zalai győzelem lesz, akkor már csak a kövesd-újpest kettősben bízhatunk, aminek esélye nem sok.
Azonban ha mindkettőn kikapnak, akkor az esélyünk igencsak megnő, mert két irányba is van lehetőségünk.
Amennyiben csak ez egyik jön be, akkor is egy irányba marad lehetőség.
Másrészt a várdai győzelmünkkel jócskán maradt esély.
Az esélyek szétboncolva, az utolsó előtti fordulót beleszámítva.
Alapkiindulás, hogy mi csütörtökön verjük az Újpestet.
Íme:
1. Kispest
Amennyiben nem nyer ma, 33-34 pontjával már a 35 pontos Diósgyőr mögött lép teli-gatyával a pályára a Budafok ellen, pláne, ha Budafok nyer a Paks ellen.
2. Zte
Amennyiben nem nyernek a Várda ellen, akkor 36-37 ponton maradnak és az utolsó körben az az Újpest vár rájuk, akiknek menni kell, nincs mese.
3. Újpest
Amennyiben csütörtökön 38 ponton maradnak, bizony a zete ellen menniük kell, mert ha ott kikapnak, ki is eshetnek.
4. Kövesd
Amennyiben ma kikapnak. Mert így teli-gatyával mennének a tyúkólba, ahol ha kikapnak, a 38 pontjukkal bizony az emtáká elleni utolsó meccsen ki is eshetnek.
Ráadásul a jövő csütörtöki meccs esetén az ingyenesség nem csak a legkorrektebb, hanem egyben a legésszerűbb megoldás is, mivel a jegyértékesítésre nem nagyon lesz idő, ha aznap lépnek hatályba az új rendelkezések.
Illetve azt is javaslom, hogy a rendőrséggel és más hivatalos szervekkel már most kezdjenek el egyezkedni, nehogy az legyen a kifogás, hogy sajnos nem volt már idő a szükséges engedélyeket beszerezni...
Első < 16 17 18 1920 21 22 23 24 > Utolsó