Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?
Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.
Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!
Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.
Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".
A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.
Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:
A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.
Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:
Amennyiben ma eldől a kiesés, ez előrehozódhat és estére kinn lesz.
Amennyiben a honvéd valamiért nem nyer, még egy hetet csúszik a kitétel.
Igen érdekesnek ígérkezik... Igen sok távozónak kell benne helyet kapni.
Az ultrák terveznek valamit? Nagyon eltűntek...
A felelősöket bizony el kell kapni... Vagy ma, vagy a Vidi ellen! Remélem megmozdul Miskolc!
Maradva a témánál.
Ha nem nyer a Budifok, kiestünk. Pacsival szerintem ez kb esélytelen, de a mi 0-0 eredményünk igen gyanús volt... De még ekkor sem reális, hogy Szabics asszisztálna egy vereséghez. Ha meg mégis, akkor a Fradi már csak azért is lead egy pontot a Honvédnak.
Szóval nagyjából 1% esélyt látok az NB1-re.
A scoutnak nagyszerű dolga lehet (feltéve ha nem tudja a forgatókönyvet).
Várom a Budafok meccs utáni fejleményeket, remélem lesznek!
Első < 6 7 8 910 11 12 13 14 > Utolsó