Banner

Vasas - DVTK 1-1

Szerző: objektív | 2018-03-17 15:00:00

Felemásra sikerült a tavaszi szezon pár meccse, két fájó vereséggel és egy örvendetes győzelemmel kellett magbarátkoznunk. Javít az összképen, hogy a Magyar kupa nyolcaddöntőjének első fordulóját is sikerrel vettük a Felcsút ellen, így 50%-os a mérlegünk, és akkor nem is vettem figyelembe a Vác elleni győzelmet.

Zoli, a "Sorminta" című beharangozójában győzelemre számít, és nem csak a sorminta folytatása miatt, hanem azért, mert ez a Vasas most az abszolút verhető kategóriába tartozik. Mondom ezt úgy is, hogy a sajtótájékoztatón Bódog és Óvári is veszélyes ellenfélnek titulálta az angyalföldi gárdát.

Én szurkolóból vagyok, és ahogy azt Tamás is mondta, nekünk szabad álmodozni. Nem sorolnám viszont álom-kategóriába ezt a lehetséges idegenbeli győzelmet. Ha magasabb célokat szeretnénk elérni, akkor meg kell tanulnunk kötelezően legyőzni a gyengébb ellenfelet, vagy azt, amelyik rossz szériában van.

A Vasas az utolső 5 bajnokijából csak a múlt hetit nyerte meg otthon, előtte 4 vereséget szenvedett, tehát nem valami fényes a formatáblázaton, konkrétan az utolsó, 4-11-es gólkülönbséggel. A DVTK mérlege 2-1-2, 7 rúgott és 9 kapott góllal.

Szurkoljuk ki a győzelmat akár a helyszínen, akár a TV előtt, hogy úgy menjünk neki a következő fordulónak a honvéd ellen, hogy akár olyan helyre is kapaszkodhatunk, amire lehet csettinteni egyet!

A dvtk.eu beszámolója a mérkőzésről:

OTP Bank Liga 23. forduló

Vasas FC - Diósgyőri VTK 1-1 (0-0)

Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 1200 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Buzás Balázs, Szert Balázs; Erdős József, Takács János).
Vasas: Nagy G. - James, Vaskó, Beneš - Remili, Egerszegi, Vida, Hangya - Berecz, Pavlov, Barczi. Vezetőedző: Michael Oenning.
DVTK: Antal - Nagy T., Lipták, Brković, Shestakov - Vela, Hasani, Kocsis, Óvári - Bacsa, Ugrai. Szakmai igazgató: Bódog Tamás.

Csere: Bacsa helyett Ioannidis a 46., Nagy T. helyett Tamás az 57., Remili helyett Vogyicska a 75., Vela helyett Szarka a 80., Pavlov helyett Ferenczi I. a 87., Barczi helyett Laczkó a 90+2. percben.
Sárga lap: Nagy T. a 46., Ioannidis az 52., Kocsis az 57., Shestakov az 57. percben.
Gólszerző: Berecz (1-0) a 71., Brković (1-1) a 90+3. percben.

Értékelés

Michael Oenning: - Közhely, de egy mérkőzés addig tart, amíg a játékvezető le nem fújja. Sajnálatos, hogy így alakult, mert megjutalmazhattuk volna magunkat három ponttal azért a játékért, amit ma nyújtottunk. Nagy harcra számítottunk a labdáért, mindkét csapatnak voltak jó időszakai, de úgy érzem, hogy inkább nálunk volt az irányítás. Jó pillnataban szereztünk vezetést, de sajnos nem tudtuk a végéig kihúzni. Nem fogunk összezuhanni, ebből is igyekszünk a legtöbbet kihozni, azokat a momentumokat továbbvisszük, amit érdemes. A szünet után bepótoljuk a ma elveszített pontokat.


Bódog Tamás: - Küzdelmes mérkőzést játszottunk, az utolsó pillanatban sikerült pontot szereznünk. Az mindig szerencsés, ha a 94. percben tudsz egyenlíteni, ebből a szempontból hála Istennek, de úgy gondolom, hogy a mérkőzés képe alapján megérdemelten. Hétközben győztünk Felcsúton, ami nem kifogás, hiszen profi sportolókról van szó, de éppen ezért választottuk ezt a taktikát, ami az első negyedórában ült is: vártuk, hogy az ellenfél hibázzon. Labdát szereztünk, ki kellett volna használni az így kialakított két-három nagy helyzetet. Azt nem állítom, hogy uraltuk a mérkőzést, az első félidőben is volt húsz perc, amikor közünk nem volt hozzá, akkor a Vasas erősebb volt, de a második félidő alapján megérdemeltük a pontot. Sok hibával játszottunk, hogy ennek a pálya minősége volt az oka, vagy az ellenfél vezető gólja után túlzottan siettettük a játékot, és igyekeztünk egyenlíteni, azt meg kell beszélni. Helyzeteket alakítottunk ki, ezen a pályán az akarat nagy lökést adott. Elégedett tudok lenni a hozzáállással, természetesen voltak hibák, több volt ebben a mérkőzésben jóval, mint amit kihoztunk. Szerettünk volna három pontottal hazautazni, egy lett belőle, de ha az utolsó percben egyenlítesz, akkor rendben van. Idegenben egy jó Vasas ellen mindig öröm pontot szerezni.




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 3 4 5 67 8 9 10 11 >  Utolsó

2018-03-19 10:06:14 Fekete öves, Veterán
Klopp első szezonjában 8. lett a Poollal, beletelt "pár" hónapjába mire összeszedte azokat a játékosokat, akikkel működik amit most művelnek. Ráadásul ő előtte azért már csinált focit Dortmundban meg a Mainznál is.
513. toki* |Válasz erre: 512. isten
2018-03-19 10:00:03 Fekete öves, Veterán
Igen, én is úgy gondolom, hogy a libakupa nem volt 1 rossz dolog. Hát mondjuk EL-t ne érjen, de annyit igen, hogy 1 jó ks bevételi forrás, na meg, hogy a fiatalok megtudják magukat mutatni, meg mondjuk a sérülésből felépülők, meg azok akik nem sok meccsen kapnak lehetőséget, ők szintén.
2018-03-19 09:48:20 Barna öves, Fanatikus tag
Lehet Okuka 32 éves de egy állat. Ezért szerettük. Mondjuk az MTK-ban nem mutatott valami hú de sokat de ott mondjuk 0 néző előtt én sem csinálnék bohócot mindenkiből.

Egyébként azon nem gondolkoztatok, hogy a Ligakupának bizony több értelme volt?
Nyilván önmagában semmi mert nincs cél csak a kupa. De nem volt visszajátszási lehetőség, ergó a fiatalok 1 magban tudtak játszani, Bene alatt jól is ment. Ott kitudna kerülni pár tehetség, szerintem nagyobb százalékban mint a mostani rendszerben. Továbbá a Ligakupába is az arra alkalmasabb ifjak beállhatnak, elvégre ez is volt a lényege. Illetőleg ha a Ligakupa pl. EL szereplést is jelentene (miért ne?) akkor bizony nagyobb ösztönzés mutatkozna felé. Továbbá ez is növelné a meccsszámot ami szükséges mint látjuk, továbbá bevételi forrást jelenthetne. Persze ahhoz, hogy egy Ligakupát komolyan lehessen venni célok kellenek.
511. slózi |Válasz erre: 504. portugal
2018-03-19 09:30:35 Barna öves, Őstag
Valóban "nincs igazán" középpályánk se. Nagyjából ezzel egyetértek.
De! Azzal viszont nem --és nagyon nem--hogy a "kapus mindegy" lenne....
Hiszen "komoly csapatnál", akik persze nem vagyunk, de azzá szeretnénk lenni, azzal kezdődik minden, hogy " VEGYÉL EGY JÓ KAPUST!" És minden csak ezután jön.
510. toki* |Válasz erre: 507. tabak
2018-03-19 09:24:22 Fekete öves, Veterán
Hát szerintem Nagy Tibike nem hasonlítható össze még Eperrel sem (sajnos), de a balhátvéd poszt még érdekesebb valamiért - nekem személy szerint Forgács nem elég erőszakos, kemény oda, Tamás M. meg számomra kicsit körülményes, de legalább beleáll - . Van mit csiszolni a csapaton, bőven van.
509. tabak |Válasz erre: 505. zaphod
2018-03-19 09:15:13 Piros öves, Őstag
"Ha így működne", az a kulcs szókapcsolat! Lásd instat adatok másik cikkben, nem voltunk elég élesek, rövidek, keskenyek, stb...
508. tabak |Válasz erre: 498. zaphod
2018-03-19 09:13:12 Piros öves, Őstag
Akkor jó, hogy nem estünk ki, már csak emiatt is. :)
507. tabak |Válasz erre: 496. zaphod
2018-03-19 09:12:33 Piros öves, Őstag
A kupameccsen kezdett. Támadásban használhatóbb, mint Tamás Márk, viszont ő védekezésben sokkal stabilabb, ezért is jobb ő Óvári mögött. Biztos megvan az oka, hogy nem bízik Forgácsban. Én is látom, hogy nem elég kemény, motivált? a srác, megint csak nem értem miért? Ha nem elég jó genetikailag a fizikuma, ott az edzőterem, van hozzá szakember is, hogy mit csináljon edzések után, hogy erősödjön, jobban meg tudja vívni a párharcokat. Ezer és ezer gyerek cserélne vele, akiknek már dolgozniuk kell, hogy megéljenek.... :(
Azt értem, hogy stílusedző, de neki is meg kell értenie, hogy ez itt nem Németország, de még csak nem is Anglia. Ha már Anglia, Liverpool. Nekem az is tetszene, amit Klopp játszat; három stabil belső középpálya és három kreatív csatár, alapvonalat támadó szélsővédők. Persze ott a nem annyira kreatív belső középpálya is kreatívabb, mint itt a kreatív, minőségi különbség van, de azért alkalmazható. És bár van 4 egyforma képességű szélsővédőnk is, ők se ugyanazok, mint a Pool fiataljai. De kicsit azért lehet hasonlítani, csak csinálni kellene...vagy álomvilágban élek. :)
506. portugal |Válasz erre: 505. zaphod
2018-03-19 09:05:33 Barna öves, Őstag
Értem én, csak ezt nem bírjuk. 90 percig biztos hogy nem.Nem így vagyunk szocializálódva
505. zaphod |Válasz erre: 504. portugal
2018-03-19 08:47:17 Fekete öves, Őstag
Bódog rendszerének az a lényege, hogy területszűkítünk, az egész csapatnak egy keskeny sávon belül kellene mozognia. Ha ez így működne végig, akkor nem lenne érdekes, hogy csak két fős a középpályánk.

Első  < 3 4 5 67 8 9 10 11 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...