Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Felemásra sikerült a tavaszi szezon pár meccse, két fájó vereséggel és egy örvendetes győzelemmel kellett magbarátkoznunk. Javít az összképen, hogy a Magyar kupa nyolcaddöntőjének első fordulóját is sikerrel vettük a Felcsút ellen, így 50%-os a mérlegünk, és akkor nem is vettem figyelembe a Vác elleni győzelmet.
Zoli, a "Sorminta" című beharangozójában győzelemre számít, és nem csak a sorminta folytatása miatt, hanem azért, mert ez a Vasas most az abszolút verhető kategóriába tartozik. Mondom ezt úgy is, hogy a sajtótájékoztatón Bódog és Óvári is veszélyes ellenfélnek titulálta az angyalföldi gárdát.
Én szurkolóból vagyok, és ahogy azt Tamás is mondta, nekünk szabad álmodozni. Nem sorolnám viszont álom-kategóriába ezt a lehetséges idegenbeli győzelmet. Ha magasabb célokat szeretnénk elérni, akkor meg kell tanulnunk kötelezően legyőzni a gyengébb ellenfelet, vagy azt, amelyik rossz szériában van.
A Vasas az utolső 5 bajnokijából csak a múlt hetit nyerte meg otthon, előtte 4 vereséget szenvedett, tehát nem valami fényes a formatáblázaton, konkrétan az utolsó, 4-11-es gólkülönbséggel. A DVTK mérlege 2-1-2, 7 rúgott és 9 kapott góllal.
Szurkoljuk ki a győzelmat akár a helyszínen, akár a TV előtt, hogy úgy menjünk neki a következő fordulónak a honvéd ellen, hogy akár olyan helyre is kapaszkodhatunk, amire lehet csettinteni egyet!
A dvtk.eu beszámolója a mérkőzésről:
OTP Bank Liga 23. forduló
Vasas FC - Diósgyőri VTK 1-1 (0-0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 1200 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Buzás Balázs, Szert Balázs; Erdős József, Takács János).
Vasas: Nagy G. - James, Vaskó, Beneš - Remili, Egerszegi, Vida, Hangya - Berecz, Pavlov, Barczi. Vezetőedző: Michael Oenning.
DVTK: Antal - Nagy T., Lipták, Brković, Shestakov - Vela, Hasani, Kocsis, Óvári - Bacsa, Ugrai. Szakmai igazgató: Bódog Tamás.
Csere: Bacsa helyett Ioannidis a 46., Nagy T. helyett Tamás az 57., Remili helyett Vogyicska a 75., Vela helyett Szarka a 80., Pavlov helyett Ferenczi I. a 87., Barczi helyett Laczkó a 90+2. percben.
Sárga lap: Nagy T. a 46., Ioannidis az 52., Kocsis az 57., Shestakov az 57. percben.
Gólszerző: Berecz (1-0) a 71., Brković (1-1) a 90+3. percben.
Értékelés
Michael Oenning: - Közhely, de egy mérkőzés addig tart, amíg a játékvezető le nem fújja. Sajnálatos, hogy így alakult, mert megjutalmazhattuk volna magunkat három ponttal azért a játékért, amit ma nyújtottunk. Nagy harcra számítottunk a labdáért, mindkét csapatnak voltak jó időszakai, de úgy érzem, hogy inkább nálunk volt az irányítás. Jó pillnataban szereztünk vezetést, de sajnos nem tudtuk a végéig kihúzni. Nem fogunk összezuhanni, ebből is igyekszünk a legtöbbet kihozni, azokat a momentumokat továbbvisszük, amit érdemes. A szünet után bepótoljuk a ma elveszített pontokat.
Bódog Tamás: - Küzdelmes mérkőzést játszottunk, az utolsó pillanatban sikerült pontot szereznünk. Az mindig szerencsés, ha a 94. percben tudsz egyenlíteni, ebből a szempontból hála Istennek, de úgy gondolom, hogy a mérkőzés képe alapján megérdemelten. Hétközben győztünk Felcsúton, ami nem kifogás, hiszen profi sportolókról van szó, de éppen ezért választottuk ezt a taktikát, ami az első negyedórában ült is: vártuk, hogy az ellenfél hibázzon. Labdát szereztünk, ki kellett volna használni az így kialakított két-három nagy helyzetet. Azt nem állítom, hogy uraltuk a mérkőzést, az első félidőben is volt húsz perc, amikor közünk nem volt hozzá, akkor a Vasas erősebb volt, de a második félidő alapján megérdemeltük a pontot. Sok hibával játszottunk, hogy ennek a pálya minősége volt az oka, vagy az ellenfél vezető gólja után túlzottan siettettük a játékot, és igyekeztünk egyenlíteni, azt meg kell beszélni. Helyzeteket alakítottunk ki, ezen a pályán az akarat nagy lökést adott. Elégedett tudok lenni a hozzáállással, természetesen voltak hibák, több volt ebben a mérkőzésben jóval, mint amit kihoztunk. Szerettünk volna három pontottal hazautazni, egy lett belőle, de ha az utolsó percben egyenlítesz, akkor rendben van. Idegenben egy jó Vasas ellen mindig öröm pontot szerezni.
Viszont milyen játékot várhatunk el egy közel két napja folyamatosan eső áztatta pályán? A meccs alatt is folyamatosan esett a kb. 3 Celsius fokos hideg, kellemetlen eső széllel kísérve. Ha lenne kutyám, azt se szívesen engedtem volna ki.
Az az igazság, hogy ilyen időjárási körülmények között ki tud, kinek van kedve szépen játszani?
Bűn rossz mérkőzés volt, de legalább meg van az egy pont. Remélem a jó idő megérkeztével javul egy kicsit a látvány is.
Ugye többek között azt is itka, hogy: ".. igen, Antal elkövetett egy nagy hibát, de egyrészt nem egyedül okolható a gólért, másrészt én továbbra is szívesen látom a kapuban, megbízom benne."
Erre reagálnék.
1.) Amig nincs más--én úgy mondom: "komolyabb szintű kapusunk"--addig én is "bízom Benne". Pontosabban INKÁBB BENNE BIZOM, mint akár Rados-ban akár Bukrán-ban. De!
2.) A NAGY BAJ "AZ" és csak az, hogy hosszú évek óta Ő is, meg Rados is NEM "EGY(!!!)" HIBÁT bakizott el, hanem többet is--sokkal-sokkal többet. Persze. Meccsen belül EGYET, aztán 3 bravúrt mutatott be és a köbetkező meccsen--esetleg--egyet sem. És azután megintcsak egyet, .és így tovább és így tovább....És sokszor pont, pontok úsztak el..a közepes szinvonalú kapusaink miatt--meg persze a védelem gyengesége, "szükségtelen hibái" miatt, meh a középpálya lazaságai miatt.
3.) Igy, tkp. kiemelkedő szintű kapus NÉLKÜL egzisztálni lehet--sokszor nem is teljesen eredménytelenül--DE MINEK?
4.) Képtelen vagyok megérteni, hogy miközben játékosok tömegét csereberélgetjük, akkor miért nem lehet nekünk olyan szintű kapusunk, mint Hegedűs Lajos--most a Puskásnál, korábban az MTK-nál--vagy korábban a Hali-nál Rózsa Dani (nem a mostani, hanem a formában levő!)
5.) Ebben a "kapusnélküliségben" kódolva van az ÖRÖKÖS GÓLFRÁSZ és az, hogy 0:0-nál kapunk egy gólt, vagy 1:1-nél, és kikapunk. S így, tkp. állandóan Damoklész kardjaként ott lóg a fejünk felett a kiesésé réme még akkor is, ha az 5. helyen állunk.
6.) Tehát: Messze nem arról van szó, hogy ANTAL BOTI-t vagy akár Rados Ivánt HIBÁZTATNÁM! NEM! Ők mindketten MEGTETTÉK--hangsúlyozom: MEGTETTÉK A MAGUKÉT és KÖSZÖNET ÉRTE NEKIK-- A MAGUKÉT: ENNYIT TUDNAK!Hogy ez kevés vagy sok--mindenki döntse el maga! Én azt mondom: bizonyos szinten, bizonyos céloknál ELÉG, attól magasabb céloknál kevés. Ámde ettől a tény még tény: a potyagól akkor is potyagól, ha azt Neuer, Seeman, Buffon vagy Uram Bocsá' Antal Boti kapja. A különbség csak annyi hogy míg Neuer kap 5 évenként 1 potyagólt addig a mieink évenként mondjuk 3-at--vagy szerencsésebb esetben 2-t. ÉS EZ IGENIS KÜLÖNBSÉG. NAGY KÜLÖNBSÉG.
7.) Tehát igaz az, hogy kapusainknál. VANNAK IGAZI BRAVÚROK. Sok-sok EREDMÉNYMENTŐ(!!!) "ÉLETMENTŐ" bravúrjaik is vannak kapusainknak. Ám kegyetlen dolog, de ki kell mondani: 3 db.eredménymentő nagybravúr KEVESEBB, mint 1.db. eredmény elúsztató POTYA! És hangsúlyozandó: MINDEZEK A MEGÁLLAPITÁSOK MESSZE NEM(!!!) A MÚLTSZOMBATI, VASAS ELLENI MECCS ALAPJÁN MONDATNAK KI általam, HANEM ATTÓL FÜGGETLENŰL, ÁLTALÁBAN.
In így látom mindezt, és annak alapján látom igy, hogy én a DVTK-ban olyan kapusaink itteni egszisztálását láttam és éltem meg, mint Károlyi Joci, Tóth Laci, Tamás Gyula, Veréb Gyuri, Hódi Zoli, Knoch, Rácz, vagy Köteles.....
DVTK meccs, még csak ismétlés nélkül sem rakják be a meg nem adott tizenegyesünket, pedig még direktebb volt a szitu.
Bár Vela távozásához sztem minimális köze van, mert ha nem akar maradni, akkor nem akar, de Bódog kapcsán látni kell, hogy ő egy stílusedző. Nincs értelme elvárni tőle, hogy mást játszasson, mint ami a felfogása.
Első < 4 5 6 78 9 10 11 12 > Utolsó