Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Felemásra sikerült a tavaszi szezon pár meccse, két fájó vereséggel és egy örvendetes győzelemmel kellett magbarátkoznunk. Javít az összképen, hogy a Magyar kupa nyolcaddöntőjének első fordulóját is sikerrel vettük a Felcsút ellen, így 50%-os a mérlegünk, és akkor nem is vettem figyelembe a Vác elleni győzelmet.
Zoli, a "Sorminta" című beharangozójában győzelemre számít, és nem csak a sorminta folytatása miatt, hanem azért, mert ez a Vasas most az abszolút verhető kategóriába tartozik. Mondom ezt úgy is, hogy a sajtótájékoztatón Bódog és Óvári is veszélyes ellenfélnek titulálta az angyalföldi gárdát.
Én szurkolóból vagyok, és ahogy azt Tamás is mondta, nekünk szabad álmodozni. Nem sorolnám viszont álom-kategóriába ezt a lehetséges idegenbeli győzelmet. Ha magasabb célokat szeretnénk elérni, akkor meg kell tanulnunk kötelezően legyőzni a gyengébb ellenfelet, vagy azt, amelyik rossz szériában van.
A Vasas az utolső 5 bajnokijából csak a múlt hetit nyerte meg otthon, előtte 4 vereséget szenvedett, tehát nem valami fényes a formatáblázaton, konkrétan az utolsó, 4-11-es gólkülönbséggel. A DVTK mérlege 2-1-2, 7 rúgott és 9 kapott góllal.
Szurkoljuk ki a győzelmat akár a helyszínen, akár a TV előtt, hogy úgy menjünk neki a következő fordulónak a honvéd ellen, hogy akár olyan helyre is kapaszkodhatunk, amire lehet csettinteni egyet!
A dvtk.eu beszámolója a mérkőzésről:
OTP Bank Liga 23. forduló
Vasas FC - Diósgyőri VTK 1-1 (0-0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 1200 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Buzás Balázs, Szert Balázs; Erdős József, Takács János).
Vasas: Nagy G. - James, Vaskó, Beneš - Remili, Egerszegi, Vida, Hangya - Berecz, Pavlov, Barczi. Vezetőedző: Michael Oenning.
DVTK: Antal - Nagy T., Lipták, Brković, Shestakov - Vela, Hasani, Kocsis, Óvári - Bacsa, Ugrai. Szakmai igazgató: Bódog Tamás.
Csere: Bacsa helyett Ioannidis a 46., Nagy T. helyett Tamás az 57., Remili helyett Vogyicska a 75., Vela helyett Szarka a 80., Pavlov helyett Ferenczi I. a 87., Barczi helyett Laczkó a 90+2. percben.
Sárga lap: Nagy T. a 46., Ioannidis az 52., Kocsis az 57., Shestakov az 57. percben.
Gólszerző: Berecz (1-0) a 71., Brković (1-1) a 90+3. percben.
Értékelés
Michael Oenning: - Közhely, de egy mérkőzés addig tart, amíg a játékvezető le nem fújja. Sajnálatos, hogy így alakult, mert megjutalmazhattuk volna magunkat három ponttal azért a játékért, amit ma nyújtottunk. Nagy harcra számítottunk a labdáért, mindkét csapatnak voltak jó időszakai, de úgy érzem, hogy inkább nálunk volt az irányítás. Jó pillnataban szereztünk vezetést, de sajnos nem tudtuk a végéig kihúzni. Nem fogunk összezuhanni, ebből is igyekszünk a legtöbbet kihozni, azokat a momentumokat továbbvisszük, amit érdemes. A szünet után bepótoljuk a ma elveszített pontokat.
Bódog Tamás: - Küzdelmes mérkőzést játszottunk, az utolsó pillanatban sikerült pontot szereznünk. Az mindig szerencsés, ha a 94. percben tudsz egyenlíteni, ebből a szempontból hála Istennek, de úgy gondolom, hogy a mérkőzés képe alapján megérdemelten. Hétközben győztünk Felcsúton, ami nem kifogás, hiszen profi sportolókról van szó, de éppen ezért választottuk ezt a taktikát, ami az első negyedórában ült is: vártuk, hogy az ellenfél hibázzon. Labdát szereztünk, ki kellett volna használni az így kialakított két-három nagy helyzetet. Azt nem állítom, hogy uraltuk a mérkőzést, az első félidőben is volt húsz perc, amikor közünk nem volt hozzá, akkor a Vasas erősebb volt, de a második félidő alapján megérdemeltük a pontot. Sok hibával játszottunk, hogy ennek a pálya minősége volt az oka, vagy az ellenfél vezető gólja után túlzottan siettettük a játékot, és igyekeztünk egyenlíteni, azt meg kell beszélni. Helyzeteket alakítottunk ki, ezen a pályán az akarat nagy lökést adott. Elégedett tudok lenni a hozzáállással, természetesen voltak hibák, több volt ebben a mérkőzésben jóval, mint amit kihoztunk. Szerettünk volna három pontottal hazautazni, egy lett belőle, de ha az utolsó percben egyenlítesz, akkor rendben van. Idegenben egy jó Vasas ellen mindig öröm pontot szerezni.
A tyúkólban is van valami nagyobb probléma a pince szinten, decemberben ült össze a tervező, a kivitelező, meg a tulajdonos. Arról a megbeszélésről semmi hír nem szivárgott ki. Ha viszont tervező és kivitelező is kellett hozzá, akkor nagy valószínűséggel ott is süllyedés merülhetett fel, vagy talajvíz betöréssel volt probléma.
Szombathelyen a vízvezeték fagyott be, ami lehet tervezési-, kivitelezési-, de szimpla üzemeltetési hiba is.
Remélem, nálunk nem lesznek hasonló gondok. Ámbár február 2. már elég régen volt, az nem egy-két hetes csúszás. Meg amit a 473 utáni hozzászólásokban olvastam, az sem valami reményt keltő.
Ezzel csak annyi a probléma,hogy a kutya nem mondogatja hogy vannak itt tehetségek :))
Akkor lennének tehetségek,ha azt hallanám hogy alázzák a harmadosztályt egyesek...De nem hallok senkiről semmit.
Nem védeni akarom Bódogot,de...nálam is ugy van,hogy nincs jobbik játékos.Pillanatnyi forma van,pillanatnyilag lehet jobb játékos.
Például jelenleg Ioannidis jobb mint Bacsa,szerintem.De...a Szivics féle Bacsa viszont biztosan ütné a görögöt.
Még mindig remélem, hogy ez nem igaz.
Amennyiben mégis, legalább tudjuk, miért sunyítanak...
Első < 6 7 8 910 11 12 13 14 > Utolsó