Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Felemásra sikerült a tavaszi szezon pár meccse, két fájó vereséggel és egy örvendetes győzelemmel kellett magbarátkoznunk. Javít az összképen, hogy a Magyar kupa nyolcaddöntőjének első fordulóját is sikerrel vettük a Felcsút ellen, így 50%-os a mérlegünk, és akkor nem is vettem figyelembe a Vác elleni győzelmet.
Zoli, a "Sorminta" című beharangozójában győzelemre számít, és nem csak a sorminta folytatása miatt, hanem azért, mert ez a Vasas most az abszolút verhető kategóriába tartozik. Mondom ezt úgy is, hogy a sajtótájékoztatón Bódog és Óvári is veszélyes ellenfélnek titulálta az angyalföldi gárdát.
Én szurkolóból vagyok, és ahogy azt Tamás is mondta, nekünk szabad álmodozni. Nem sorolnám viszont álom-kategóriába ezt a lehetséges idegenbeli győzelmet. Ha magasabb célokat szeretnénk elérni, akkor meg kell tanulnunk kötelezően legyőzni a gyengébb ellenfelet, vagy azt, amelyik rossz szériában van.
A Vasas az utolső 5 bajnokijából csak a múlt hetit nyerte meg otthon, előtte 4 vereséget szenvedett, tehát nem valami fényes a formatáblázaton, konkrétan az utolsó, 4-11-es gólkülönbséggel. A DVTK mérlege 2-1-2, 7 rúgott és 9 kapott góllal.
Szurkoljuk ki a győzelmat akár a helyszínen, akár a TV előtt, hogy úgy menjünk neki a következő fordulónak a honvéd ellen, hogy akár olyan helyre is kapaszkodhatunk, amire lehet csettinteni egyet!
A dvtk.eu beszámolója a mérkőzésről:
OTP Bank Liga 23. forduló
Vasas FC - Diósgyőri VTK 1-1 (0-0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 1200 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Buzás Balázs, Szert Balázs; Erdős József, Takács János).
Vasas: Nagy G. - James, Vaskó, Beneš - Remili, Egerszegi, Vida, Hangya - Berecz, Pavlov, Barczi. Vezetőedző: Michael Oenning.
DVTK: Antal - Nagy T., Lipták, Brković, Shestakov - Vela, Hasani, Kocsis, Óvári - Bacsa, Ugrai. Szakmai igazgató: Bódog Tamás.
Csere: Bacsa helyett Ioannidis a 46., Nagy T. helyett Tamás az 57., Remili helyett Vogyicska a 75., Vela helyett Szarka a 80., Pavlov helyett Ferenczi I. a 87., Barczi helyett Laczkó a 90+2. percben.
Sárga lap: Nagy T. a 46., Ioannidis az 52., Kocsis az 57., Shestakov az 57. percben.
Gólszerző: Berecz (1-0) a 71., Brković (1-1) a 90+3. percben.
Értékelés
Michael Oenning: - Közhely, de egy mérkőzés addig tart, amíg a játékvezető le nem fújja. Sajnálatos, hogy így alakult, mert megjutalmazhattuk volna magunkat három ponttal azért a játékért, amit ma nyújtottunk. Nagy harcra számítottunk a labdáért, mindkét csapatnak voltak jó időszakai, de úgy érzem, hogy inkább nálunk volt az irányítás. Jó pillnataban szereztünk vezetést, de sajnos nem tudtuk a végéig kihúzni. Nem fogunk összezuhanni, ebből is igyekszünk a legtöbbet kihozni, azokat a momentumokat továbbvisszük, amit érdemes. A szünet után bepótoljuk a ma elveszített pontokat.
Bódog Tamás: - Küzdelmes mérkőzést játszottunk, az utolsó pillanatban sikerült pontot szereznünk. Az mindig szerencsés, ha a 94. percben tudsz egyenlíteni, ebből a szempontból hála Istennek, de úgy gondolom, hogy a mérkőzés képe alapján megérdemelten. Hétközben győztünk Felcsúton, ami nem kifogás, hiszen profi sportolókról van szó, de éppen ezért választottuk ezt a taktikát, ami az első negyedórában ült is: vártuk, hogy az ellenfél hibázzon. Labdát szereztünk, ki kellett volna használni az így kialakított két-három nagy helyzetet. Azt nem állítom, hogy uraltuk a mérkőzést, az első félidőben is volt húsz perc, amikor közünk nem volt hozzá, akkor a Vasas erősebb volt, de a második félidő alapján megérdemeltük a pontot. Sok hibával játszottunk, hogy ennek a pálya minősége volt az oka, vagy az ellenfél vezető gólja után túlzottan siettettük a játékot, és igyekeztünk egyenlíteni, azt meg kell beszélni. Helyzeteket alakítottunk ki, ezen a pályán az akarat nagy lökést adott. Elégedett tudok lenni a hozzáállással, természetesen voltak hibák, több volt ebben a mérkőzésben jóval, mint amit kihoztunk. Szerettünk volna három pontottal hazautazni, egy lett belőle, de ha az utolsó percben egyenlítesz, akkor rendben van. Idegenben egy jó Vasas ellen mindig öröm pontot szerezni.
Miben merül ki az, hogy Shestakovnak köze nincs a balhátvéd poszthoz, milyen hibákat követ ott el, ami erre utal?
Kik lennének azok a fiatalok, akik Óvári mellett bevethetőek lennének? Mondjál légyszi konkrét neveket.
Közben úgy látom eldőlt, hogy Debrecenben fogadjuk a Honvédot:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002162/DVTK---Budapest-Honved
Hogy elvárják a pénzt, az a vezetésről fest szánalmas képet, az hogy csak Óvári, az Bódog felelőssége, ilyen teljesítményt, mondom ezt úgy, hogy nem vagyok képben, még tíz gyerek hozna az utánpótlásból. A srac quázi emberelőny az aktuális ellenfélnek. Sajnálom.
Bódogot ismerve nem lesz bevásárlás. max 3-4 játékos fog jönni.
Középre nagyon kellene minimum 1 Mevü. De jobb lenne 2.
Balra komolyan mondom ha Horváth nem herdálja el Németh Milánt akkor Bódognál fix kezdő lett volna. De ez már a múlt. Forgácson kivül kajak nincs balra senki. Shesztakov alapból jobb oldal, Tamás belső védő de oda is gyenge. Egy robotoló Husic kaliber kell oda. Kapusnak meg kajak jönnie kell mert Rados alapból offos már szerintem, Antal szimplán nem hozza a minimumot, Bukránt meg ki sem próbáljuk.
Volt itt nem olyan régen egy edző, passzolom ki volt az, akkor azt mondta sok edzőmeccs kell mert attól lesz jobb a csapat. Van benne valami. Télen nem is értettem miért nem játszunk többet. Nem hiszem el hogy egy akármilyen Nb2-es vagy 3-as esetleg megyei csapat nem jönne el. Nem feltétlen kell ide sztárcsapat játszani, sőt. Nyáron be kell vásárolni ez tény. Remélem Bódog intézkedik, bár jobb lenne ha erre a feladatra lenne segitségére valaki, ha már egy személyben neki kell megváltania a világot... A többségnek meg megfelel a lecsó.
Óvári mellett pedig a jelek szerint nincs olyan fiatal, akit Bódog be mer vetni, ezt ugyanúgy megértem. Emiatt meg a klubvezetést kellene ekézni elsősorban, hogy elvárja az ingyenpénzt, az eredményesség rovására.
Első < 7 8 9 1011 12 13 14 15 > Utolsó