Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Budafok és a DIÓSGYŐR!

Szerző: Szabó József | 2021-05-02 06:05:00

Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?


Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!


Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.


Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 46 47 48 4950 51 52 > 

26. árpádvezér |Válasz erre: 24. Szabó József
2021-02-08 23:32:16 Barna öves, Fanatikus tag
Köszi Józsi!
2021-02-08 22:53:16 Fekete öves, Veterán
Aktuális oddsok a kiesésre:
Diósgyőr 1.5
Budafok 1.5
Zete 4
Kispest 4
Újpest 4

Ez egész jó, magunkra elvből nem fogadunk ilyen helyzetben, meg egyébként is megoldják a srácok
Elég végigrakni a 3db 4-es oddsos csapatot és már profit van
24. Szabó József* |Válasz erre: 16. árpádvezér
2021-02-08 16:29:51 Fekete öves, Veterán
Köszönöm az észrevételt, korrigáltam!
23. Izsák20 |Válasz erre: 18. dfcwolf
2021-02-08 13:06:09 Piros öves, Őstag
Leszel ma az ST-ben?
2021-02-08 12:50:57 Fekete öves, Veterán
32-33 pontra tippelem, meg mellé az ima, hogy legyen körbeverés.
21. toki* |Válasz erre: 20. gazember
2021-02-08 11:59:23 Fekete öves, Veterán
Persze. Én optimális esetet vizionáltam. Egyébként azt hiszem Zekic mondta, hogy minden meccshez úgy kell hozzáállni, hogy behúzzuk. ;)))
20. gazember* |Válasz erre: 19. toki
2021-02-08 11:34:24 Fekete öves, Veterán
Nem tudom mikor volt olyan utoljára, hogy zsinórban hoztunk volna 7 hazai meccset...szerintem ezt a lehetőséget kizárhatjuk. Káosz lesz itt inkább, nem várt győzelmekkel és szintén nem várt vereségekkel...:)
19. toki* |Válasz erre: 17. scs001
2021-02-08 11:30:37 Fekete öves, Veterán
Én azt mondom a Kövesd nehezebb falat, mint mondjuk a Paks. Bár én úgy gondolom, hogy itthon mindenkit, kivétel nélkül.
18. dfcwolf |Válasz erre: 11. Izsák20
2021-02-08 10:56:02 Fekete öves, Őstag
Az egész csapat ezt mondja. Nem érzik még biztosnak.
17. scs001
2021-02-08 10:53:02 Piros öves, Őstag
A hétvégi újpesti meccs valóban rosszul lett jelölve, tehát 7 meccs itthon és 6 idegenben. Újpest 2 meccs, min. +4 pont. Itthon verni kell még az újpest mellett a Kövesd, Honvéd, MTK hármast (+9 pont) Idegenben Budafokon és Várdán győzni kell (+6 pont) és döntetlen a Paks, ZTE , Fehérvár(h), felcsút(h) meccsen (+4 pont) Ez 40 pont, tuti bentmaradás, sőt kb. 8. hely. De a minimum a 35 pont, úgy, hogy az esetleges bravúrpontok nem lesznek meg. De a fújpest, Budafok, Honvéd, ZTE ellen nem fér bele vereség! Én hiszek benne!

Első  < 46 47 48 4950 51 52 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...