Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Budafok és a DIÓSGYŐR!

Szerző: Szabó József | 2021-05-02 06:05:00

Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?


Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!


Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.


Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 47 48 49 5051 52 > 

2021-02-08 10:33:43 Barna öves, Fanatikus tag
Józsi! Először én is örültem, hogy mi 8 meccset játszunk itthon, de tévedtem! Mindenki csak 7 meccses otthon.
Az Újpest ellen benézted, lécci javítsd már ki! Köszönettel!
15. chr1s
2021-02-08 10:25:18 Piros öves, Fanatikus tag
ZTE,Újpest
14. Izsák20
2021-02-08 10:21:24 Piros öves, Őstag
25 pontot várok magunktol.
7 győzelem:Újpest, Kövesd, MTK, Honvéd, Paks, Budafok, Újpest.
4 döntetlen:Zete,Felcsút, Varda, Videoton
13. sadab1*
2021-02-08 10:07:03 Fekete öves, Veterán
bmte, zete
12. toki*
2021-02-08 10:03:02 Fekete öves, Veterán
Az utolsó 9 fordulóból 1 kis odafigyeléssel 21 pont vígan hozható.
11. Izsák20
2021-02-08 09:57:43 Piros öves, Őstag
Kisvárda még fog csúszni vissza. Supka elég gyanúsan mondja, hogy először maradjanak bent, mert meg abban sem biztos.
10. szombatondelelott* |Válasz erre: 8. 2017.
2021-02-08 09:31:01 Fekete öves, Veterán
Az igaz, mondjuk - utólag belegondolva -, szegény hiába dolgozott vele. :-)
9. KáGábor* |Válasz erre: 8. 2017.
2021-02-08 09:28:36 Fekete öves, Veterán
Uhh, tényleg. Annyira csúnya lett a szezon vége, hogy erről meg is feledkeztem.
8. 2017. |Válasz erre: 4. szombatondelelott
2021-02-08 09:08:03 Piros öves, Fanatikus tag
Tavaly a “ki lesz dobogós” táblázatot kellett Józsinak megcsinálni.
2021-02-08 09:04:34 Piros öves, Őstag
Nálam is az egyik tuti tipp a Budafok, még ha néha okoz is meglepetést. A Honvéd szerintem sokkal jobb annál,hogy itt legyen. Zete is elég stabil csapat, bár járhat úgy ,mint pár éve az MTK,hogy tavasszal alig szerzett pontot és ki is esett.
Marad az Újpest és mi. Ha nem lenne 5 pont hátrányunk, nyugodt szívvel mondanám az Újpestet,így nem igazán .Sok múlik a pénteki meccsen, ha nyerünk, szerintem bentmaradunk. Egy Fradi elleni célfutballal eredményesek lehetünk. Utánakövetkező 3 meccsen nem néz ki pont nekünk, azután viszont minden meccsen reális esélyünk van pontokra. És igaza van Józsinak, most nincs egyértelműen gyenge csapat, elég lehet 36 pont a bentmaradáshoz a körbeverések miatt. Tehát jó esetben még 20 pontot kell szereznünk,az legalább 6 győzelem plusz az apró.

Első  < 47 48 49 5051 52 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...