Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Budafok és a DIÓSGYŐR!

Szerző: Szabó József | 2021-05-02 06:05:00

Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?


Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!


Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.


Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 45 46 47 4849 50 51 52 > 

36. toki*
2021-02-21 17:37:42 Fekete öves, Veterán
Ha a válogatott szünetig 9 pontot tudnánk szerezni, az akkora lélektani nyugalmat adna a csapatnak (is), hogy én meg merem kockáztatni, onnan már nem szabad kiengedni a bentmaradást a kezünkből.
35. miskolci
2021-02-21 17:20:22 Barna öves, Fanatikus tag
A sorsolást elnézve,a következő forduló nyertesei is lehetünk,ha ütjük a matyókat (lélektanilag fontos lehet.) A mostani forduló életben tartotta az esélyeinket.
34. chr1s
2021-02-21 17:18:47 Piros öves, Fanatikus tag
Tovàbbra is,ZTE,Újpest,bàr Feri miatt lehet a zalaegerszeg megússza,és a két pesti csapat megy a levesbe,én nem bànnàm:)
33. Szabó József* |Válasz erre: 30. antiabs
2021-02-21 16:53:14 Fekete öves, Veterán
A hét hazai meccs miatt a várakozásom 39-40 pont, azaz egyetértünk!
2021-02-21 16:46:34 Fekete öves, Veterán
A jövő hétvégi kövesdi meccs előtt egy adalék.
A kövesd már kilenc meccse veretlen, itt az idő megszakítani a sorozatukat.

Pintér érkezte óta hazai pályát jól kihasználják, 7 meccsen öt győzelem, egy remi és csak egy vereség a mérleg.
A vendégmérlegük viszont igen szerény, 5 meccsen egy győzelem, három remi és egy vereség.
Ráadásul a három remi az idei év mérlege, aztán az utolsó három vendégmeccsük mindháromszor gól nélküli volt!
Előtte se iparkodtak gólokkal, összesen egy (!!!) gólt rúgtak a hét vendégmeccsükön!

Azaz abszolút verhetőek, ki kell használni!
31. toki*
2021-02-21 16:45:18 Fekete öves, Veterán
Én is olyan 37 pontra számoltam, saccoltam.
30. antiabs |Válasz erre: 29. Szabó József
2021-02-21 16:39:39 Piros öves, Őstag
Ha sikerül a tegnap is látott fejlődést tartani, a 11ből 1-2 meccset leszámítva nem lesz már komolyabb hullámvölgy, akkor szerintem 38-40 pontunk lesz a végén.
2021-02-21 16:31:33 Fekete öves, Veterán
A Ferencváros-Felcsút kettős győzelmét megköszönhetjük, így a vonal már csak három pont.
A szezon előtt még hét pont volt a távolság.
A jövő heti Kövesd meccset meg kell nyerni és akkor esélyünk nyílhat a vonal fölé kerülni.

A tulajváltás óta hét meccsen 10 pontot szereztünk (ehhez a 10 ponthoz előtte 16 meccs és egy kis zöld asztal kellett).
Ez az 1,43 pontos pontátlag (10pont/7meccs) úgy jött össze, hogy mindössze kettő meccsünk volt itthon, öt pedig idegenben!
Így ha csak ezt az 1,43-as átlagot tartjuk a hátralévő 11 meccsen, már az is 36 pont!
Már pedig a hátralévő 11 meccsen hét hazai meccsünk lesz, így a pontátlag is növekedhet.
28. vebgy* |Válasz erre: 21. toki
2021-02-08 23:57:11 Fekete öves, Veterán
A Ratyit is csak így verhettük....
27. vebgy*
2021-02-08 23:55:02 Fekete öves, Veterán
Most kéne a vírusszünet előtti sorozatunk...Létszámbővítés jön amúgy ?

Első  < 45 46 47 4849 50 51 52 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...