Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Budafok és a DIÓSGYŐR!

Szerző: Szabó József | 2021-05-02 06:05:00

Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?


Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!


Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.


Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 44 45 46 4748 49 50 51 52 > 

2021-02-21 20:22:02 Zöld öves, Tag
Ez a keret már elég erős a bennmaradáshoz, na!
45. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 44. BekőTóni
2021-02-21 20:21:26 Fekete öves, Veterán
A Videoton ellen játsszunk itthon az utolsó fordulóban.
44. BekőTóni |Válasz erre: 41. pe-pe
2021-02-21 20:12:42 Zöld öves, Tag
Abban van nem kis tapasztalatunk, hogyha azon múlik nem lesz gond. Valahol olvastam hogy a Horváth Feri ellen játszunk megint az utolsó fordulóban, ha addig marad a Honvéd élén.
43. gazember* |Válasz erre: 38. scs001
2021-02-21 20:02:01 Fekete öves, Veterán
Hát de csak meg fogja valaki segíteni őket....úgy érzem....ezért figyelgetem a Zetét már hetek óta....ugye a Honvéd sem fog kiesni, sőt tegnap kifejetzetten jók voltak....izgalmas hetek jönnek, de legalább már úgy állhatunk bele a hacba, hogy van valami esélyünk.
42. johny* |Válasz erre: 39. Leslie
2021-02-21 20:01:15 Fekete öves, Veterán
Szerintem is a ZTE és a Budafog kiesni. :)
41. pe-pe
2021-02-21 19:48:25 Lila öves, Tag
Hát elkezdődött! Ez a kedvenc részem a bajnokságban, meg az utolsó meccs amikor már rezeg a léc. :)
40. köves
2021-02-21 19:46:51 Lila öves, Tag
Pontozgatunk?Pontozgatunk? Egyszerű! Eggyel többet kell nyerni a következő 11 fordulóban, mint a Budafok és a Honvéd. Vagy kettővel többet mint az Újpest és a Zete.
39. Leslie
2021-02-21 19:30:44 Fehér öves, Újonc
Szerintem a ZTE és a Budafok fog kiesni
38. scs001 |Válasz erre: 37. gazember
2021-02-21 18:56:34 Piros öves, Őstag
Jobbak, mint az újpest, ezért sajnálom, hogy nem tudtunk legalább 1 pontot szerezni a lila makiktól! Hosszútávon biztosan gyengébben fog teljesíteni a lila alakulat, hacsak meg nem segítik a pestiek....
37. gazember*
2021-02-21 18:33:09 Fekete öves, Veterán
A zete kikaphatot volna .....

Első  < 44 45 46 4748 49 50 51 52 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...