Banner

Magyar és dél-amerikai próbajátékosok az első edzésen

Szerző: Jáborcsik András | 2018-01-14 14:24:00

Egy argentin és egy uruguayi, valamint egy Németországból hazatérő magyar fiatal labdarúgó is a DVTK-val kezdte meg a felkészülést vasárnap délután.

A még most is csak mindössze 20 esztendős Hursán György a TSV 1860 München utánpótlásában készül évek óta. A középpálya közepén bevethető sokszoros utánpótlás válogatott (bár korábban játszott a védelem közepén és a szélén is) négy éve igazolt külföldre a Puskás Akadémia utánpótlásából. Hursán György sportos családból származik, nevelőapja az élvonalbeli játékvezető, Iványi Zoltán.

A 19 éves argentin Iago Borjes a támadósor közepén érzi legjobban magát, ahonnan egyaránt kiszolgálhatja a társakat, ugyanakkor az ellenfél kapujára is veszélyes.

A szintén 19 éves Bruno Sellanes Uruguayból érkezett, ahol az ország harmadik legnépszerűbb, és az egyik legjobb utánpótlás-nevelő együtesében, a Defensorban játszott. Az irányító középpályás korábban tagja volt az U15-ös válogatott keretének, majd később az első csapattal edzett, és hétvégente a tartalékok között szerepelt rendszeresen.

Névjegyek

Hursán György

Születési idő: 1997. február 5.
Születési hely: Gyula
Magasság: 186 centiméter
Poszt: középpályás
Állampolgárság: magyar

Sikerei
Magyarország U19 1/0
Magyarország U18 6/2
Magyarország U17 7/2
Magyarország U16 5/0
Magyarország U15 2/0

Pályafutása
2017/2018 TSV 1860 München II (Bayernliga - német 5. osztály) 5/0
2017/2018 TSV 1860 München (Regionalliga Bayern - német 4. osztály) 7/0
2016/2017 TSV 1860 München II (Regionalliga Bayern - német 4. osztály) 27/1
2015/2016 TSV 1860 München U19 (A-Junioren Bundesliga) 25/0
2014/2015 tavasz TSV 1860 München U19 (A-Junioren Bundesliga) 12/1
2014/2015 ősz Békéscsaba UFC U19
2013/2014 Puskás Akadémia FC U19
2002-2013 Békéscsaba UFC utánpótlás


Iago Borjes

Vezetéknév: Borjes
Keresztnév: Iago
Teljes név: Iago Cotino Borjes
Születési idő: 1998. július 30.
Születési hely: San Pedro, Argentína
Magasság: 183 centiméter
Poszt: támadó
Állampolgárság: argentin

Pályafutása
2017/2018 ősz Club Atlético Douglas Haig (argentin 2. osztály)
Club Atlético Mitre utánpótlás


Bruno Sellanes

Vezetéknév: Sellanes
Keresztnév: Bruno
Teljes név: Bruno Nicolas Sellanes Basignani
Születési idő: 1998. április 27.
Születési hely: Montevideo, Uruguay
Magasság: középpályás
Állampolgárság: uruguayi

Pályafutása
2017/2018 Defensor Sporting Club (Uruguay, 1. osztály)
Defensor Sporting Club utánpótlás

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 3 4 5 67

Még nem érkezett hozzászólás!

Első  < 3 4 5 67

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...