Banner

Magyar és dél-amerikai próbajátékosok az első edzésen

Szerző: Jáborcsik András | 2018-01-14 14:24:00

Egy argentin és egy uruguayi, valamint egy Németországból hazatérő magyar fiatal labdarúgó is a DVTK-val kezdte meg a felkészülést vasárnap délután.

A még most is csak mindössze 20 esztendős Hursán György a TSV 1860 München utánpótlásában készül évek óta. A középpálya közepén bevethető sokszoros utánpótlás válogatott (bár korábban játszott a védelem közepén és a szélén is) négy éve igazolt külföldre a Puskás Akadémia utánpótlásából. Hursán György sportos családból származik, nevelőapja az élvonalbeli játékvezető, Iványi Zoltán.

A 19 éves argentin Iago Borjes a támadósor közepén érzi legjobban magát, ahonnan egyaránt kiszolgálhatja a társakat, ugyanakkor az ellenfél kapujára is veszélyes.

A szintén 19 éves Bruno Sellanes Uruguayból érkezett, ahol az ország harmadik legnépszerűbb, és az egyik legjobb utánpótlás-nevelő együtesében, a Defensorban játszott. Az irányító középpályás korábban tagja volt az U15-ös válogatott keretének, majd később az első csapattal edzett, és hétvégente a tartalékok között szerepelt rendszeresen.

Névjegyek

Hursán György

Születési idő: 1997. február 5.
Születési hely: Gyula
Magasság: 186 centiméter
Poszt: középpályás
Állampolgárság: magyar

Sikerei
Magyarország U19 1/0
Magyarország U18 6/2
Magyarország U17 7/2
Magyarország U16 5/0
Magyarország U15 2/0

Pályafutása
2017/2018 TSV 1860 München II (Bayernliga - német 5. osztály) 5/0
2017/2018 TSV 1860 München (Regionalliga Bayern - német 4. osztály) 7/0
2016/2017 TSV 1860 München II (Regionalliga Bayern - német 4. osztály) 27/1
2015/2016 TSV 1860 München U19 (A-Junioren Bundesliga) 25/0
2014/2015 tavasz TSV 1860 München U19 (A-Junioren Bundesliga) 12/1
2014/2015 ősz Békéscsaba UFC U19
2013/2014 Puskás Akadémia FC U19
2002-2013 Békéscsaba UFC utánpótlás


Iago Borjes

Vezetéknév: Borjes
Keresztnév: Iago
Teljes név: Iago Cotino Borjes
Születési idő: 1998. július 30.
Születési hely: San Pedro, Argentína
Magasság: 183 centiméter
Poszt: támadó
Állampolgárság: argentin

Pályafutása
2017/2018 ősz Club Atlético Douglas Haig (argentin 2. osztály)
Club Atlético Mitre utánpótlás


Bruno Sellanes

Vezetéknév: Sellanes
Keresztnév: Bruno
Teljes név: Bruno Nicolas Sellanes Basignani
Születési idő: 1998. április 27.
Születési hely: Montevideo, Uruguay
Magasság: középpályás
Állampolgárság: uruguayi

Pályafutása
2017/2018 Defensor Sporting Club (Uruguay, 1. osztály)
Defensor Sporting Club utánpótlás

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34 5 6 7 > 

31. slózi
2018-01-14 17:11:02 Barna öves, Őstag
Az, hogy az UP-unkból nem nagyon kerül föl használható és azonnal bevethető játékosként ember, az egy, nem túl jó dolog. De legalább ennyire nem jó az sem, hogy hosszú évek óta valójában igazolni sem tudunk-rendesen. Számomra a legbosszantóbb ez utóbbi ügyletekben az, hogy valaki máshol jó, ott ő az ügyeletes futballzseni--valamennyire legalábbis--nálunk meg elszürkül-elromlik. Erre legtipikusabb példa Kitl Miklós és Antal Boti esete. Anno a Kecskemétnél mindketten szuperek voltak, nálunk meg......
Az egyetlen valamirevaló "sztárigazolásunk" --emberemlékezet óta--anno Lipták Zoli volt, aki valamennyire "kitart", bár nálunk is egyre jobban kidomborodtak a gyengéi, jelesül: lassúsága és időnkénti nehézkessége. De az is lehet, hogy túlságosan türelmetlenűl kezelünk bizonyos újakat, akiktől sokat várunk. S azután ha az illető valamit tényleg "mutat" is akkor gyorsan pénzzé akarjuk tenni, ha meg nem mutat, akkor nagyhirtelen és gyorsan elzavarjuk az ürgét.
A "kis Bogesz" valamennyire kezdett "jó" lenni, válogatott kerettag is volt, mohón túladtunk rajta--csak legyen mán' valamennyi pénz belőle mielőbb. Fülöp Pistáról idejekorán kiderítettük, hogy nem jó nekünk--vigyék. És most meg Ugrai-val is valami hasonló a helyzet, mint Bognárral volt. Ez így nem jó, legalábbis szerintem nem.
Mindezt azért nem értem, mert úgy tűnik, hogy például a Paks--amelyik tőlünk szerintem jóval gyengébb csapat--TUD IGAZOLNI, és többé kevésbé megtartani is. Tehát én nem a Fradinak vagy a Vidinek, a PAFC-nak, de akár még a Honvédnak sem az igazolási technikáját vágyom. De a Balmaz-ét vagy a Kisvárdáé-t.... mégiscsak. S akit nagy nyögve valahogy mégiscsak idehozunk, azt tovább próbálgassuk, s ne adjunk túl rajta majdnem azonnal. Sokan nem fognak velem egyetérteni, de kimondom: nem volt jó igazolás Ionnanidis és Szarka sem igazán. Még Makrai meg Óvári inkább--minden velül kapcsolatos hajcihő ellenére. De most nem kéne túladni egyikükön sem, jülönösen akkor nem, ha senki nem akar idejönni...Találgatni, neveket földobni-bevetni persze lehet, de irreális álmokat kergetni....minek. Huszty vagy Gyurcsó úgysem jött vagy jön ide, akkor már inkább azt a taktikát kövessük, a mit a Szombathely próbál!
30. xDoNx
2018-01-14 17:04:54 Barna öves, Fanatikus tag
A saját nevelések két "legjobbját" most adtuk el a klubtól. Nemes és Oláh. Szóval az UP-unk minden csak nem fényes. Nem minden évben tűnik fel egy Bacsa Patrik, mint mikor berobbant az élvonalba. Valószínűleg a jelenlegi 19 éves korosztályunk alkalmatlan egyenlőre az NB I-re. Talán Lakatos Laciék korosztálya odafér majd.
Ahogy Bódog kiadta a személyre szóló edzésterveket a téli szünetre, valószínűleg a szakmai stábnak is több tucat videót kellett végignéznie különféle játékosokról. Ezekből lehetett kiválasztani azt a hármat, akik most próbajátékon vannak. A próbajáték a csapatoknál a legnagyobb lutri, ha nem lesznek hasznosak a tartalék csapathoz, nem fogják leigazolni egyiket sem. A nyári szünetben is volt egy csomó 18 év körüli próbázó, azok sem jöttek, illetve nem kaptak szerződést.
Én sok sikert kívánok nekik az edzésekhez, de nagy elvárásaim nincsenek.
29. wagner
2018-01-14 16:59:01 Narancs öves, Tag
Jól látod. Előre kellene gondolkodni, mert hosszútávon az lenne kifizetődő. Tehát mostantól kezdve komolyabban kell venni az utánpótlásnevelést, ami sokkal összetettebb, sokrétűbb,komplexebb feladat mint azt kívülállóként gondolnánk, és egy jó utánpótlásedző még nincs is a rivaldafényben, nem fog csilliárdokat keresni, mint egy vezetőedző. Ha most elkezdődne 5-6 év múlva történhetne meg az, hogy a csapat magját helyi kötődésű játékos alkossa. Nem egyszerű feladat győztes típusokat, mindenáron nyerni akaró, magából mindig száz százalékot kiadó játékosokat kinevelni! Állítólag( én nem értek hozzá, csak olvastam) vannak olyan feladatok, gyakorlatok, amivel ezt hosszú távon ki lehet hozni a gyerekekből! Persze ez sokszor fájdalmas lehet azoknak, akik a fülükön is megpörgetik a labdát, istenáldotta tehetségek, de nincs meg bennük a küzdeni tudás, ezért kiesnek hamar a sodrásból! Sajnos nincsenek ilyen győztes típusú játékosok pillanatnyilag, lásd Bacsa, Makrai, Nemes esetét, akik egy jobban sikerült fél szezon után elhiszik magukról, hogy ők már tettek le valamit az asztalra, és leeresztenek. Eperjesit is 23 évesen, Bódog keze alatt lehet végre mb1-es futballistának nevezni.
28. Szabó József* |Válasz erre: 25. Diósgyőri
2018-01-14 16:57:48 Fekete öves, Veterán
Ez tiszta sor.
Ellenben hidd már el, hogy Bódog betenné a mélyvízbe a saját nevelésű játékosokat, ha lenne kiket.
27. Diósgyőri |Válasz erre: 14. diodio
2018-01-14 16:50:35 Lila öves, Tag
Sajnos igen ez van, de ha megnézzük a mostani csapotot akkor Eperjesi és hála istennek most már Bacsa is ott van, de rajtuk kívül senki sincs aki közel áll hozzám. Igaz Ugrait szeretem. Azért régen Salamon, Oláh Tatár, Teodoru, Görgei, Borostyán..., vagy egy kicsit később kis Teodoru, Lippai S., Kiss P, Szlifka..., de ott voltak Vityáék ahol szintén Diósgyőriek voltak túlnyomórészt a csapatban. Volt kiért meccsre menni, mert a sajátjaink voltak. Nem tudunk Messiket, Ronaldókat igazolni hogy azt mondja az ember igaz nem a mieink, de világsztárok. Úgy, hogy én továbbra is fiatalpárti vagyok és és a sajátnevelés érdekel, mert magaménak érzem őket és szívesebben megyek meccsre értük.
26. norbi |Válasz erre: 18. bohumil-stejskal
2018-01-14 16:39:53 Kék öves, Tag
Szerinted hagyd az egészet. Volt már erről téma a héten, akkor is pont ugyan ezeket írták le az emberek és valószínűleg pont ugyan azok az emberek, mint most. Sajnos egyszerűen nem értik meg, hogy egyenlőre nem elég jók ezek a srácok. Persze, aki elég jó az most is az első csapattal készülhet. Ez minden normális helyen így megy, sehol nem kerül feljebb egy játékos csak azért, mert ő helyi. Ezeknek a játékosoknak kiemelkedő teljesítmény kellene nyújtaniuk a saját korosztályukban, utána 1-2 évig nb2-ben szintén, aztán az első csapat. Most amúgy miből gondolják az emberek azt, hogy tele vagyunk 18-19-20 éves játékosokkal, akiknek az első csapatnál a helyük? Komolyan el kell kezdeni sírni, mert hoztak a csapathoz 3 fiatal játékos próbajátékra?
25. kanap
2018-01-14 16:28:25 Piros öves, Fanatikus tag
Amúgy meg lehet tiszta üzlet is az egész, ha Tamásnak jó szeme van a dologhoz. Sorra buknak meg a játékosaink még a lengyel bajnokságban is, nemhogy a topligákban. Ha két év alatt 2 millió eurós játékosokat csinál belőlük, addig meg minket segítenek már megérte, nem? Itt meg az ígéretek Siófokra, kövesdre igazolnak vagy stagnálnak a zembéháromban. Bacsát is a sírból hozta vissza, de ez nem fog mindenkivel menni. Bódog haladni akar előre, ha kis lépésekkel is, amit engednek neki egyenlőre...
24. lokal
2018-01-14 16:25:43 Fekete öves, Őstag
Mégis mit vártok? A világ legjobb utánpótlás bázisain sem futószalagon jönnek le százszámra a fiatal tehetségek. Ha egyszer eljutunk oda, hogy évente 1-2 kiemelkedő és 2-3 átlagos, az NB1 szinvonalát stabilan hozni tudó játékost nevelünk ki, az már maga lenne a csoda. Az elmúlt 20 évben hány saját nevelésű, stabil NB1-es játékost adtunk a labdarúgásnak? Bódog 1 éve dolgozik itt, mégis mit vártok? Hogy két éven belül 11 borsodi srác végigveri majd az NB1-et?
23. kgabi
2018-01-14 16:21:15 Barna öves, Fanatikus tag
Èn meg leszarom ,hogy honnan hozza őket csak nyernènk már Bajoksàgot!!!
22. kanap
2018-01-14 16:17:06 Piros öves, Fanatikus tag
Mindenki mondja, hogy de jó lenne sok-sok diósgyőri kötődésű srácot játszatni a csapatban. Egyetértek. Másfelől meg elhangzik, hogy de jó lenne kupát nyerni, bajnokságot nyerni, kijutni a nemzetközi színtérre. Egyetértek. Egy a gond. A kettő együtt nem megy, még legalább öt évig nem is fog, úgyhogy választani kéne mi legyen a prioritás rövid távon...

 < 1 2 34 5 6 7 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...