Banner

Magyar és dél-amerikai próbajátékosok az első edzésen

Szerző: Jáborcsik András | 2018-01-14 14:24:00

Egy argentin és egy uruguayi, valamint egy Németországból hazatérő magyar fiatal labdarúgó is a DVTK-val kezdte meg a felkészülést vasárnap délután.

A még most is csak mindössze 20 esztendős Hursán György a TSV 1860 München utánpótlásában készül évek óta. A középpálya közepén bevethető sokszoros utánpótlás válogatott (bár korábban játszott a védelem közepén és a szélén is) négy éve igazolt külföldre a Puskás Akadémia utánpótlásából. Hursán György sportos családból származik, nevelőapja az élvonalbeli játékvezető, Iványi Zoltán.

A 19 éves argentin Iago Borjes a támadósor közepén érzi legjobban magát, ahonnan egyaránt kiszolgálhatja a társakat, ugyanakkor az ellenfél kapujára is veszélyes.

A szintén 19 éves Bruno Sellanes Uruguayból érkezett, ahol az ország harmadik legnépszerűbb, és az egyik legjobb utánpótlás-nevelő együtesében, a Defensorban játszott. Az irányító középpályás korábban tagja volt az U15-ös válogatott keretének, majd később az első csapattal edzett, és hétvégente a tartalékok között szerepelt rendszeresen.

Névjegyek

Hursán György

Születési idő: 1997. február 5.
Születési hely: Gyula
Magasság: 186 centiméter
Poszt: középpályás
Állampolgárság: magyar

Sikerei
Magyarország U19 1/0
Magyarország U18 6/2
Magyarország U17 7/2
Magyarország U16 5/0
Magyarország U15 2/0

Pályafutása
2017/2018 TSV 1860 München II (Bayernliga - német 5. osztály) 5/0
2017/2018 TSV 1860 München (Regionalliga Bayern - német 4. osztály) 7/0
2016/2017 TSV 1860 München II (Regionalliga Bayern - német 4. osztály) 27/1
2015/2016 TSV 1860 München U19 (A-Junioren Bundesliga) 25/0
2014/2015 tavasz TSV 1860 München U19 (A-Junioren Bundesliga) 12/1
2014/2015 ősz Békéscsaba UFC U19
2013/2014 Puskás Akadémia FC U19
2002-2013 Békéscsaba UFC utánpótlás


Iago Borjes

Vezetéknév: Borjes
Keresztnév: Iago
Teljes név: Iago Cotino Borjes
Születési idő: 1998. július 30.
Születési hely: San Pedro, Argentína
Magasság: 183 centiméter
Poszt: támadó
Állampolgárság: argentin

Pályafutása
2017/2018 ősz Club Atlético Douglas Haig (argentin 2. osztály)
Club Atlético Mitre utánpótlás


Bruno Sellanes

Vezetéknév: Sellanes
Keresztnév: Bruno
Teljes név: Bruno Nicolas Sellanes Basignani
Születési idő: 1998. április 27.
Születési hely: Montevideo, Uruguay
Magasság: középpályás
Állampolgárság: uruguayi

Pályafutása
2017/2018 Defensor Sporting Club (Uruguay, 1. osztály)
Defensor Sporting Club utánpótlás

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 3 45 6 7 > 

21. kanap |Válasz erre: 12. DVTK76
2018-01-14 16:10:49 Piros öves, Fanatikus tag
Van itt két hasonló korú idehozott, akik ma edzettek először a mieinkkel. Honnan tudod te azt, hogy a saját nevelésűek semmivel se rosszabbak, egyáltalán ki jobb vagy rosszabb kinél?? Vagy másképp feltéve a kérdést, a hozottak és a saját nevelésűek játéktudásban, hozzáállásban hogyan viszonyulnak egymáshoz? Nem gondolom, hogy Bódog belenyúlt a nagy "Délamerika" feliratú zsákba és kihúzott belőle két véletlenszerű nevet. Valami célja van ezzel a két csávóval, valamiért hozta Őket. Pedig nekik nem is voltak hónapjaik, éveik, hogy bizonyítsanak itt...De ne mondjuk már, hogy a mi up srácaink jobbak mint ezek, ha még nem is láttuk Őket bevetésen...
2018-01-14 16:09:08 Fekete öves, Őstag
Mindenki puffogtatja a "én bízom Bódogba" frázisokat aztán felteszi az örök érvényű "miért nem nézünk szét az up-unkba?" kérdést. Miért? Mert egy nb3-as szinttel sem bírnak el, azért nem. Bódog nem hülye, nem vak és nem ellensége saját upjának és klubjának. Szerintetek nem szeretne senkit felhozni? Akarna ő csak gyengék. Komolyan azt gondoljátok, hogy Bódog nincs tisztában az UP-unk játékosainak képességeivel? Komolyan ezt hiszitek? Vicc. Kint van ő sok meccsen csak éppen nem tetszik neki amit ott lát! Ezért igazolunk kívülről.
19. matteo-td
2018-01-14 16:08:42 Fehér öves, Újonc
Na persze, Bódog nyilván azért tart külön foglalkozást a kiemelkedő játékosoknak az utánpótlásból mert leszarja őket. Hagyjuk már ezt a demagóg dumát, most is ott vannak a keretben a legjobbak, nyáron is ott voltak, aki megérdemli az be fog kerülni a csapatba, de a szomorú valóság az az, hogy egyelőre az NB3-ból is lefelé lógnak ki ezek a játékosok.
A 3 fiatal próbázót pedig még nem igazoltuk le, Bódog megnézi őket, aztán ha nem jobbak sokkal mint a mi fiataljaink akkor nyilván nem igazoljuk le, de mivel nekünk nincs pénzünk minden posztra minőségi játékost igazolni ezért kell fiatalokat is hozni akik 1-2 év múlva meghatározó játékosok lehetnek, mert sajnos az utánpótlásunkba jelenleg nincs ilyen. Talán majd 5 év múlva amikor látszatja lesz a mostani munkának.
18. diodio
2018-01-14 16:06:59 Barna öves, Fanatikus tag
Ott a példa a fagyi Páncél Józsija!!
17. kavicsl
2018-01-14 16:04:57 Narancs öves, Tag
Bárcsak beválnának és lenne egy Messink és egy Suarezünk. Egy EL szereplés esetén mi pénzt lehetne rajtuk keresni.
Arról nem beszélve milyen érzés, ha nyerünk.
16. diodio |Válasz erre: 9. Diósgyőri
2018-01-14 16:04:43 Barna öves, Fanatikus tag
Nem érted a lényeget, pénzt akar a klubb keresni.
Ha itt jól játszik egy argentin, vagy uruguay-i játékos gyorsan jó pénzt lehet értük kapni.
Egy magyar játékosért sajnos nem biztos, hogy lehet annyi pénzt kapni!!!
Egyenlőre ez a helyzet!
15. kovik |Válasz erre: 9. Diósgyőri
2018-01-14 16:00:35 Narancs öves, Lelkes újonc
Jól látod. Előre kellene gondolkodni, mert hosszútávon az lenne kifizetődő.
14. DVTK76 |Válasz erre: 9. Diósgyőri
2018-01-14 15:52:41 Lila öves, Tag
Minden szavaddal egyet értek, komolyabban kellene egy kicsit venni az up. vezetésnek a feladatát, mert nagyon komoly felelőség van rajtuk. Én sem értem miért nem lehet elkezdeni azokat a fiatalokat fokozatosan felépiteni, beépíteni akik a saját nevelésink, és már annyiszor felvetődött a nevük, mert szerintem sem rosszabbak semmivel mint a hasonló korú idehozottak. Azt érzem én is, hogy nem is akarjuk kihasználni azokat akik tehetségesek és jó képességűek inkább mindig valakiket idehozunk. Igen egy olyan DVTK - nak szeretnék én is szúrkolni ahol a csapat magját sajátnevelés adja.
13. Szabó József* |Válasz erre: 9. Diósgyőri
2018-01-14 15:50:10 Fekete öves, Veterán
Ivánka, Tucsa, Bárdos és Szabó II ott figyel a keretben.
Az U-vonalunk előtérbe van folyamatosan, aki kiemelkedik, azonnal képbe kerül.
12. Jamie |Válasz erre: 9. Diósgyőri
2018-01-14 15:43:59 Barna öves, Fanatikus tag
Ja, igazad van. Bodog hulye, vak, nem ert a szakmajahoz es meg sajat maga ellensege is.

 < 1 2 3 45 6 7 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...