Banner

Az Eb óta visszaesett a magyar labdarúgás

Szerző: Jáborcsik András | 2017-07-25 21:35:00

Muszbek Mihály szerint a magyar labdarúgás a tavalyi franciaországi Európa-bajnokság óta a felnőtt- és az utánpótlás-válogatottak eredményessége terén, valamint a kupacsapatok nemzetközi szereplése alapján is visszaesett.


A sportközgazdász ezt azon a sajtóbeszélgetésen jelentette ki, amelyen a hazai futball 2016–2017-es szezonjáról, valamint 2016-os üzleti évéről készített, 7. Sportgazdasági Nagyító elnevezésű elemzését ismertette. Muszbek kiemelte: Bernd Storck csapata a tavaly júniusi 19. helyről az 57. helyre esett vissza a FIFA világranglistáján, Magyarország UEFA-koefficiense a 2016-os 9.875-ről 7.5-re romlott, miközben az utánpótlás-válogatottak közül egyedül az U17-es együttes jutott be az Európa-bajnoki döntőbe, majd ott hatodik lett.

Az Európa-bajnokság után azt gondoltuk, hogy a magyar futball a klubcsapatok szintjén is elindul fölfelé. Ez elmaradt, pedig a nézői érdeklődés és a szakmai lehetőségek is megvoltak hozzá. Nagyon hamar jött a kijózanodás, a nemzetközi lemaradásunk tovább nőtt” – hangoztatta. Hozzátette, a magyar labdarúgás a világ futballjának még mindig csak az „alaptáborában foglal helyet”.

Muszbek tájékoztatása szerint válogatottunk 2016 augusztusa óta 2–1–6-os mérleggel 22 százalékos teljesítményt produkált, miközben a játékoskeret piaci értéke a 2015-ös 49 millió euróról 24 millióra csökkent. Az utánpótlás-válogatottak összességében 45 százalékos eredménysort értek el, az NB I pedig Európa 54 bajnoksága közül már csak a 34. helyet foglalja el.

A sportközgazdász ugyanakkor pozitívumként említette, hogy az NB I csapatai – a Diósgyőr kivételével – pozitív mérleggel zárták a 2016-os üzleti évet. Összességében a liga tavaly 21.5 milliárd forintos összbevétel mellett 1 milliárd forint nyereséget könyvelt el. Muszbek hozzáfűzte: ebből több mint 8 milliárd forint valamilyen módon közpénz (tao) formájában vándorolt a liga klubjaihoz, amely nem stadionokban és utánpótlásban, hanem más célú, és más területen elkölthető forrásként jelent meg az együtteseket működtető gazdasági társaságok könyvelésében.

Így a liga egymilliárdos pozitívuma is más, mintha ugyanez a nyereség jegybevételből vagy üzleti alapú szponzorációból jött volna össze” – szögezte le a Magyar Labdarúgó Liga volt ügyvezető igazgatója.

Muszbek kitért arra, hogy 2011 óta mérhetetlen, 200 milliárdot meghaladó is taós közpénz érkezett a magyar labdarúgásba.

Ha ezt az összeget jól költjük el, akkor előbb vagy utóbb a piacon építő jelleggel eredményt kellett volna produkálnia. Már a második húszéves taogeneráció nőtt fel, de az ennyi pénzből elvárható felzárkózás, s a piacképes labdarúgók kitermelése mégsem következett be” – hangsúlyozta a sportközgazdász, aki nagyítójában idén először vizsgálta meg a hazai sportági szövetség gazdálkodását. Mivel a számok alapján az MLSZ bevételeinek 40 százaléka származik közpénzből, úgy érzi, hogy a 2016-os év sem hozta közelebb a magyar futballt a piaci körülményekhez.

Muszbek Mihály beszélt az NB I-es labdarúgók keresetéről is. Kifejtette: a száz meghatározó játékos átlagban havi bruttó 3.5-4 millió forintot keres.

Ez Kelet-Közép-Európában a legmagasabb, eléri az osztrák és dán szint hetven-hetvenöt százalékát, ezért ezeknek a magyar labdarúgóknak nem éri meg nyugatra szerződniük” – állapította meg.

Elhangzott az is, hogy a Transfermarkt szerint kétmillió euróval 80 millióra nőtt az OTP Bank Ligában szereplő magyar játékosok értéke, valamint hogy a liga már a harmadik egymást követő évben tudott nagyobb értékben futballistát eladni, mint amennyiért vett, a mérleg plusz 3.4 millió euró. Muszbek kiemelte: a híresztelésekkel ellentétben nem csökkent, hanem 26-ról 29 százalékra nőtt az NB I-ben az idegenlégiósok aránya. Az élvonalbeli átlagos nézőszám eközben alig változott, a legutóbbi szezonban 2573 volt, míg a tévéképernyők előtt átlagban 196 ezren tekintették meg a bajnoki mérkőzéseket, ami öt százalékos emelkedést jelent. Csak összehasonlításul: a magyar válogatott mérkőzéseinek ugyanakkor 867 ezres volt az átlagnézettsége.


forrás: MTI

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 > 

24. dudik-attila |Válasz erre: 13. KáGábor
2017-07-26 15:11:52 Piros öves, Őstag
Megkóstolod! Vaze! :)
Minél aszottabb, annál jobb. Én már eszem akkor, amikor kicsit is puhul...
23. KáGábor* |Válasz erre: 20. arpad-nepe
2017-07-26 11:30:58 Fekete öves, Veterán
Köszönöm az infót! Ezek szerint valószínűleg rossz helyre is van telepítve a bokor. Közvetlen mellette egy mogyoróbokor a délkeleti oldalán, nyugati oldalán meg egy tároló.
22. KáGábor* |Válasz erre: 19. toki
2017-07-26 11:28:35 Fekete öves, Veterán
Világos, így már értem a haragod. :)
21. tb |Válasz erre: 20. arpad-nepe
2017-07-26 10:56:34 Piros öves, Őstag
Ismerek olyat, akinek némely években kétszer is beérik a fügéje. :)
20. arpad-nepe |Válasz erre: 13. KáGábor
2017-07-26 10:30:27 Narancs öves, Tag
Üdv, Gábor!
Lehet, hogy amíg tart ez a nagy "uborkaszezon", átmegyünk Bálintgazdába! De sebaj!
Kérdésedre,azt tudom üzenni, hogy amikor a zöld színű füge kezd világosabb árnyalatú lenni /enyhén sárgás/, ekkor indul el az érési folyamat. Ennek betetőzése a végső érett állapot, ezt pedig egy lilás -vöröses- barnás szín jelzi! Jó, ha védett helyen, egy déli oldalú az ültetés. Minden napsugárra és melegre szükség van, hogy beérjen!
Lentebb tőke emelésről beszélgetnek, mi meg a füge tőkéről szedett gyümölcsöt akarjuk hasznosítani. Ez ám a jó együttgondolkodás!
Hajrá Diósgyőr, hajrá fügebor!
19. toki* |Válasz erre: 6. KáGábor
2017-07-26 10:30:22 Fekete öves, Veterán
Haragszom erre a csávóra, mert nem ez volt az első eset, hogy minket (legfőképpen a gazdasági tevékenységünk miatt, csak azt nem értem L.T. óta miért) így lehúzott. Érdekes amikor az EL-ben meneteltünk, eladtuk Kádit, Eleket kínába akkor miért nem írt rólunk pozitívan, a nagymenő sport közgazdász. Egyébként ezt amit ő a médiában puffoktat, ahhoz nem kell sok ész, erre rájön átlag intelligenciával megáldott értelmesebb ember.
Boccs Gábor ezt nem csak neked írtam, úgy ala nature.
18. toki* |Válasz erre: 8. johny
2017-07-26 10:26:49 Fekete öves, Veterán
L.T. a kopasz gáti ingatlanok miatt. De ezt hagyjuk is.
17. KáGábor* |Válasz erre: 16. tb
2017-07-26 10:12:30 Fekete öves, Veterán
Köszi! :D
16. tb |Válasz erre: 14. laca
2017-07-26 10:06:10 Piros öves, Őstag
LT gondolom bebiztosítja magát a tagi kölcsönökkel, amit jelen körülmények között nem csodálok, én is így tennék. Így nem lehet kigolyózni csak úgy.
Egyetértek, rá kellene kérdezni, jó lenne tisztán látni.
Egy ilyen helyzet mondjuk arra is "jó", hogy az eladásra presszionálja a tulajdonost: egyedül nem tud / akar tőkét emelni, a kisebbségi tulajdonos a jelek szerint nem partner ebben, előbb-utóbb probléma lehet az MLSZ-előírásokkal.
(Valaki cégjogban járatostól kérdezném: Ha két tulajdonos van, az egyik a másiktól függetlenül tud-e alaptőkét emelni, és ha igen, akkor változik-e a tulajdoni arány?)

Füge: Ha puha, akkor jó, lehet enni. :) Gondolom, akkor már kifőzésre / bor készítésre is alkalmas. :P
15. KáGábor* |Válasz erre: 12. tb
2017-07-26 09:58:58 Fekete öves, Veterán
Jó lenne, ha rendberaknák ezeket a dolgokat. Jó lenne, ha ezen nem múlna semmi.

 < 12 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...