Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Vámos Henrik összeállítása.
1910. február 6.-án Vanger Vilmos, illetve mintegy 70 vasgyári fiatal megalapította a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Körét, a piros-fehér egyesület pedig a következő évtizedekben először a város, a régió, majd az ország egyik legnagyobb sportklubjává nőtte ki magát. Első három évtizedét az úgynevezet kerületi bajnokságokban töltötte a vasgyári alakulat - ebben az osztályban 13 alkalommal avattak diósgyőri bajnokcsapatot - , 1940-ben azonban Csapkay Károly mesteredzővel kiharcolta, hogy végre az élvonalban is bizonyíthassanak fiai. Az ezt követő három évtizedben tíz alkalommal váltott osztályt a Diósgyőr, az NB2-es bajnokicímet öt alkalommal húzta be az 1945-től hivatalosan is Miskolchoz tartozó, ezáltal a miskolci, borsodi identitással hamarosan elválaszthatatlanná váló csapat, az első európai kupamérkőzésre pedig 1960-ban került sor. A ‘70-es évtizedre jó érzéssel gondol vissza minden egyes diósgyőri érzelmű fanatikus, hiszen a Szabó Géza-vezette DVTK két alkalommal is elhódította a Magyar Kupát, 1979-ben a klubtörténelem legmagasabb bajnoki (3.) helyezését produkálta a Diósgyőri Aranycsapat, a magyar válogatottat pedig ezidő tájt találóbb lett volna miskolci válogaottként hívni, hiszen az olimpiai válogatottban kilenc vasgyári szerepelt, az “A”-nemzeti tizenegyben pedig volt olyan mérkőzés, ahol öt diósgyőrivel a kezdőben küldte hadba csapatát Lakatos Károly. A ‘80-as évek közepén véget ért a DVTK addigi leghosszabb megszakítatlan élvonalbeli időszaka, a következő két évtizedben pedig mindössze négy idényt töltött a borsodi együttes a legfelsőbb osztályban. 2000-ben anyagi gondok miatt csődbe ment a klub, ám hű szurkolói ezúttal sem hagyták magára a vörös szörnyeteget: a fanatikusok a hetedik vonalban nevezték a klubot DVTK SE néven, majd a harmadosztályban vitézlő Borsod Volánnal való fuziónálásnak, illetve a Balaton FC Miskolcra költözésének köszönhetően 2004-re már ismét NB1-es csapat volt a Diósgyőr, ahol a 21. században eddig 14 szezont töltött.
Bármilyen szépen csillog a bronz-, ezüst-, illetve arany - nem véletlenül üvöltjük minden meccsen, hogy “Egyszer nyerjünk már bajnokságot!” - a DVTK közösségkovácsoló erejét nem lehet mérni trófeákban, és bajnokicímekben, hiszen ez a klub sokkal, de sokkal többről szól, mint csak a sport. Azt a 90 percet amit a zengő katlanban töltesz minden második hétvégén, minden problémádat elfelejtve, csak arra fókuszálva, hogy győzelembe hajszold ezt a négy betűt, ami számodra mindenél többet ér, semmiért sem cserélnénk el. Isten éltessen, Csodálatos Diósgyőr!
Most pedig ismerjük meg, hogy kik tették lehetővé ennek az illusztris múltra visszatekintő sportegyesület virágzását a zöld gyepen, íme a DVTK 116 legeredményesebb játékosa a bajnoki mérkőzések tekintetében.
116. Tajti Mátyás
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2018-2019 |
7 |
75 |
X |
A DVTK korábbi sportigazgatójának, Tajti József fia, Tajti Mátyás Felcsúton nevelkedett, 14 éves korában járt próbajátékon a Real Madridnál és a Barcelonánál is, a katalánok utánpótláscsapatát pedig két éven át erősítette. A 2018/19-es idény előtt állapodott meg a Diósgyőrrel, ahol felnőtt debütálását is ünnepelhette, első gólját a Mezőkövesd ellen lőtte a 4-2-re elvesztett Borsodi Rangadón 2018 szeptemberében, a szezonban pedig öt gólt szerzett összesen. A 2019/20-as kiírás ígéretesen idult számára: Az idény első vasgyári találatát ő lőtte a tizenegyespontról, a Honvéd ellen 2-1-re megnyert nyitányon, és gólt szerzett az Újpest ellen is.
115. Kákóczki István
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1997-2000 |
7 |
75 |
X |
Kákóczki István Mezőkeresztesen született, első csapata a Rakamazi Spartacus volt, 1992-től három éven át Tatabányán játszott, innen pedig Nyíregyháza felé vette az irányt. 1997-ben szerződött Diósgyőrbe, az évezred fordulóig pedig 75 NB1-es bajnokin 7 gólt szerzett. Betalált a Budapest Honvéd 5-1-es hazaküldésén, - ami történetesen első tétmérkőzése volt piros-fehérben - és a Zalaegerszeg tükörsima (4-0) legyőzésén 1997 nyarán, a Győr ellen pedig szépségdíjas gólt lőtt 12 méterről 1998 márciusában, ami szintén három pontot ért. A DVTK ideiglenes megszűnésével gyakorlatilag az ő nagypályás karrierje is véget ért, hiszen a 21. században csak alsóbb osztályokban játszott.
114. Vernes Richárd
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2018-2019 |
7 |
28 |
1x (2018/19) |
A kispestiek saját nevelésű játékosa hét évet töltött a vörös-fekete kerületben, majd Dél-Pestet a Nyugat-Dunántúlra cserélte és a 2017/18-as idényt Zalaegerszegen töltötte. 2018 nyarán vezetett útja az Acélváros felé, és habár csak egy szezon erejéig élvezhette jelenlétét a frissen átadott DVTK-Stadion közönsége, így is a legtöbbet hozta ki belőle: Első találata a Felcsút ellen 2-0-ról 2-2-re történő talpra állásának második gólja volt, novemberben pedig az ő gólja is kellett az MTK hat év utáni hazai legyőzésének a bajnokságban (3-2) , az idény utolsó idegenbeli bajnokiján pedig anyaegyesülete, a Honvéd ellen szerzett egy mesterhármast.
113. Bognár István
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2014-2017 |
8 |
67 |
X |
Az ötvenszeres válogatott Bognár György fia, az MTK-nál, és a Vasas kötelékében nevelkedett, profi pályafutását azonban az Újpestnél indította 2010-ben. A DVTK 2014 júliusában igazolta le százezer euró értékben, első idényében két gólt szerzett, a következő szezonban pedig korábbi csapata, a lila-fehérek ellen is eredményes tudott lenni. A 2016/17-es kiírás nyitónapján az ő duplájával verte meg a DVTK a Videoton csapatát, ezzel a korábbi matyóföldi a hetedik DVTK-játékossá vált, aki kétszer is betalált a fehérváriak ellen.
112. Makrai Gábor
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2016-2022 |
8 |
53 |
X |
A kései 2010-es évek DVTK-jának egyik meghatározó játékosa, Makrai Gábor Kazincbarcikán kezdte pályafutását, NB1-es debütálására a Felcsút színeiben került sor 2014-ben. A Diósgyőr csapatához 2016 nyarán került, egy csendesőszi teljesítmény után tavasszal négy gólt is vágott, többek között három egymást követő mérkőzésen is betalált. Legemlékezetesebb gólja minden bizonnyal a 2017/18-as kiírás utolsó fordulójában szerzett, Videoton elleni győztes találata (2-1), aminek (is) köszönhetően megmenekült a piros-fehér gárda a kiesés elől.
111. Iszlai Bence
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2019-2021 |
8 |
43 |
1x (2019/20) |
A veszprémi születésű középpályás 2019 nyarán igazolt az Acélvárosba, tudását pedig szinte azonnal megcsillantotta: ötödik bajnokiján jegyezhette fel magának első diósgyőri találatát, egy héttel később pedig a Kisvárda 3-1-es legyőzéséből is góllal vette ki a részét az idény végén hat góljával a társ-házigólkirálycímet elhódító Iszlai. A 2020/21-es idényben lényegesen gyengébben játszott, 17 mérkőzés, illetve 2 gól volt a mérlege a 2021 augusztusában távozó játékosnak.
110. Georges Griffiths
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2014-2017 |
8 |
34 |
1x (2014/15) |
A poszt-Luque időszak egyik, ha nem a legnépszerűbb légiósa, Georges Griffiths 2014 nyarától három éven át szolgálta az Acélvárost, és neve a hajmeresztő fejesekkel vált szinonímává. A Pápáról igazolt elefántcsontparti csatár már debütálásán is eredményes volt a Loki elleni 1-1-es bajnokin - amelyen a debreceni gólszerző nem más volt, mint a korábbi diósgyőri, L’mam Seydi, aki első DVTK-meccsén két gólt is szerzett bő három évvel korábban - a szezon hátralévő részében pedig hét további gólt lőtt. A 2014/15-ös szezon végén a házi gólkirálycímet is elhódította, ezt követően viszont nem tudta ugyanazt a csillogást hozni, és mindössze egy további alkalommal talált be 2017-es távozásáig. Nyugodj békében, Griffmadár!
109. Gheorghe Grozav
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2020-2021 |
8 |
29 |
1x (2020/21) |
A Gyulafehérváron született csatár nem egy nagynevű csapatban megfordult pályafutása során, játszott többek között a Standard Liége, a Dinamo Bukarest, illetve a Bursaspor színeiben is, Magyarországra 2019-ben igazolt. Eleinte a Kisvárda csapatában vitézkedett Grozav, mielőtt 2020 nyarán beadta derekát az északi csábításnak. Mindössze egy szezonon át élvezhettük a gólgyáros jelenlétét, ráadásul pont a kiesés idényében, ez pedig erősen rátette bélyegét megítélésére.
108. Csiba László
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1989-1990 |
8 |
29 |
1x (1989/90) |
A Ferencvárostól szerződtetett Csiba László 1989 nyarán érkezett Diósgyőrbe, a soron következő NB2-es idényben pedig Tóth Györggyel karöltve a csapat legeredményesebb játékosai voltak 8-8 találattal. Első gólját a Bajai SK (2-2) hálójába lőtte, novemberben az ő találatával győzte le Palicskó Tibor csapata a Nyíregyházát a Keleti El-Clasicón, néhány héttel később pedig a Salgótarjáni 4-0-s diadalon mesterhármast szerzett. A következő idényben további 11 bajnokin lépett pályára, gólt azonban nem szerzett.
107. Foxi Kéthévoama
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2006-2007 |
8 |
23 |
X |
Csak egyike azon megannyi DVTK-játékosnak az évszázad elejéről, akik et nem bántuk volna, ha egy szezonnál többet maradnak. A leírás alapján lehetne szó akár Egressyről, akár Horváth Ferencről, akár Danut Frunzáról, de itt most éppenséggel a Közép-afrikai gólgyártóról, Foxi Kéthévoamáról beszélek. Első gólját piros-fehérben a Kaposvár otthonában szerezte a 93. percben (1-2), a Győr elleni, emlékezetes 4-3-as győzelmen lőtt gólja pedig egyike volt a három egymást követő fordulóban szerzett találatainak - egy héttel később az Újpest elleni 3-0-s diadalból is góllal vette ki a részét, ami mai napig a miskolciak egyetlen bajnoki győzelmének számít a Megyeri Úton a 21. században.
106. Horváth Ferenc
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2005-2006 |
8 |
14 |
1x (2005/06) |
A diósgyőri futballközösségben játékosként és edzőként egyaránt megforduló Horváth Ferenc a skót Livingston FC csapatában eltöltött egy év után hazakívánkozott, visszatérésére pedig az Acélvárost látta legmegfelelőbbnek. A korábbi fehérvári játékos második mérkőzésén betalált korábbi csapata ellen (1-0), az őszt pedig egy négy találkozón át ívelő gólszerzési-szériával zárta a Honvéd-Pápa-ZTE-Kaposvár kvartett ellen - Pajkos János csapata mind a négy találkozót megnyerte. A 2005-ös őszi idényt nyolc góllal zárta a 32-szeres magyar válogatott, a vezetőség azonban nem tudta kifizetni a bérét, így visszatért a királyi városba.
105. Ruttkay Zoltán
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1966-1970 & 1972-1973 |
9 |
82 |
X |
A Békéscsabán született támadó a BVSC-ben kezdte pályafutását, a miskolci csapatba 1966 nyarán igazolt, pont jókor, hiszen a frissen feljutott vasgyáriak ebben az évben kezdték meg történelmük addigi leghosszabb megszakítatlan NB1-es időszakukat, ami 8 évig tartott. Kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy az 1967-es szezont a klub az addigi legmagasabb bajnoki helyezésnek számító a 7. helyen zárta, ennek köszönhetően hét év után tért vissza a Közép-Európai Kupába a Diósgyőr - Ruttkay hat alkalommal volt eredményes, a Honvéd (4-1), illetve a Komló (4-0) ellen duplázni tudott. 1970-ben Szegedre igazolt, az 1972/73-as idény erejére viszont újra a DVTK-ban futballozott.
Ruttkay az alsó sorban balról az első
104. Vaszilisz Teodoru
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1978-1984 |
9 |
78 |
X |
A Teodoru testvérpár egyik fele, 1978-tól hat éven át erősítette a DVTK csapatát, és tagja volt az 1979-ben bajnoki bronzérmes, illetve 1980-ban kupagyőztes csapatnak. A Zalaegerszeg elleni 4-0-s győzelem napján lépett először pályára 1979 tavaszán, a harmadik gól pedig az ő nevéhez fűződött, 20 perccel utána pedig testvére, Borisz is hálót talált. Érdekesség, hogy a ZTE ellen fél évvel később is betalált az 1979/1980-as idény nyitónapján, összesen kilenc alkalommal volt eredményes a DVTK színeiben.
A két testvér: Vaszilisz és Borisz
103. Kertész József
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1940-1944 |
9 |
62 |
X |
A DVTK-ban 1940 és 1944 között szereplő Kertész József Kassán született, majd a város egyik csapatában, a Kassai AC-ben kezdte meg profi karrierjét - a Miskolctól 86 kilométerre fekvő városban egyébként nagy népszerűségnek örvendett a Diósgyőr a ‘90-es, illetve 2000-es években, rengeteg hazai meccsen lehetett látni KOSICE drapériát. Első gólját a Szegedi VSE 7-2-es földbe döngölésén szerezte, de betalált nagyobb arányú diadalokon is az 1941/42-es idény során, például a Gamma 5-0-s, illetve a MÁVAG 7-0-s kitömésén. A következő idényben duplázott az Újpest elleni 5-2-es töténelmi mérkőzésen, a kiírást pedig hat góllal zárta.
Kertész az 1942-es csapatképen balról a hatodik helyen áll
102. Diego Vela
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2016-2018 |
9 |
60 |
X |
Diego Vela a Deportivo Lacoruna akadémiáján nevelkedett, a B csapatban több, mint 100 bajnokin jutott szerephez, innen igazolt a Racing Ferrol csapatába, ahonnan egyenesen a három évvel korábban honfitársai nevét örökre történelmébe véső Acélvárosba vezetett útja. Mindössze két mérkőzés kellett a spanyolnak ahhoz, hogy meglőjje első gólját piros-fehérben, a Ferencváros otthonában 6-2-re elvesztett bajnokin, a 2016/17-es szezonban pedig további három gólt lőtt - Gyirmótról az ő góljával hozta el a csapat a három pontot az ősz utolsó mérkőzésén. A következő idény első diósgyőri gólja is Vela nevéhez fűződik, hiszen a Vasas ellen már az 5. percben betalált, a Honvéd otthonában pedig duplázni tudott az idény során öt gólt szerző spanyol légiós.
101. Miroslav Grumic
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
204-2016 |
9 |
53 |
X |
A szerb középpályás pályafutása során 14 különböző alakulatban megfordult, a Diósgyőr mezt 2014 és 2016 között 53 bajnoki mérkőzésen öltötte magára, és kilenc alkalommal volt eredményes. 2014 januárjában csatlakozott a Szivics által irányított csapathoz, a tavasz során csak egyszer tudott eredményes lenni, első teljes szezonjában azonban a kezdőtizenegy megkérdőjelezhetetlen tagjává vált, és hat alkalommal zörrentette meg az ellenfél hálóját. Tagja volt a Ligakupát elhódító, illetve Magyar Kupafinalista csapatnak, a Litex Lovech elleni EL-selejtező odavágóján (0-2) gólt is lőtt, csak úgy, mint a Ferencváros 32 év utáni hazai bajnoki legyőzésén 2014 októberében.
100. Mirko Ivanovski
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2019-2021 |
9 |
50 |
X |
2019. szeptember 6-án igazolt Diósgyőrbe Mirko Ivanovski, a Hajduk Splittől érkezett csatár pedig első szezonjában alapemberré vált: 23 találkozón hat alkalommal talált be, többek között azon az Újpest elleni 2-1-es diadalon, ami a mai napig a csapat utolsó győzelme a lila-fehérek ellen. A 2020/21-es idényben három további gólt jegyezhetett fel diósgyőri gólszámához, 2021 nyarán pedig a Dinamo Bukaresthez igazolt.
99. Tóth Mihály
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2008-2009 |
9 |
28 |
1x (2008/09) |
Egy újabb diósgyőri játékos, aki fájdalmasan kevés ideig vitézkedett az Acélvárosban, de így is sikerült maradandót alkotnia. A korábbi magyar bajnok, illetve kétszeres magyar kupagyőztes 2008 nyarán érkezett meg Miskolcra, a budapesti születésű csatár pedig 29 percnyi játék után meglőtte első gólját piros-fehérben a REAC (1-1) elleni bajnoki nyitányon. Az első öt forduló alatt nem kevesebb, mint négy góllal segítette Vágó Attila csapatát, a 2008/09-es idényben pedig kilenc gólig jutott a Szolnokra távozó Tóth, ezzel a kiírás legeredményesebb DVTK-játékosa lett.
98. Suhai Imre
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1944-1945 |
9 |
27 |
1x (1944/45) |
1943 nyarán csatlakozott történelme negyedik élvonalbeli idényére készülő Dimávaghoz Suhai Imre, a Ferencvárosból érkezett játékos pedig első diósgyőri szezonjában 24 alkalommal lépett pályára, és hatszor volt eredményes: betalált a Kispest elleni 3-2-re megnyert találkozón - ami DVTK történelmének első Honvéd elleni győzelme volt a Vasgyári Stadionban -, az Újpest 4-2-es legyőzésén, az Elektromos TE elleni 5-2-es diadalból pedig egy duplával vette ki a részét. A háború által megcsonkított ‘44/45-ös szezonban három mérkőzésen három további góllal növelte diósgyőri gólszámát.
97. Futács Márkó
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2013-2014 |
9 |
22 |
1x (2013/14) |
A Budapesten született Futács Márkó az FTC-től került a francia AS Nancy utánpótláscsapatába, felnőtt debütálását a Werder Bremenben ünnepelhette, majd megfordult Ingolstadtban, Portsmouthban, Leicesterben, illetve Blackpoolban is mielőtt a miskolci közönséget boldogította góljaival. Toniszláv Szivics csapatában először 2013 szeptemberében kapott lehetőséget a felcsútiak ellen, ezt pedig góllal hálálta meg a debütáns. A bajnokságban további nyolc gólt szerzett, a Magyar Kupadöntőig vezető útból két góllal vette ki a részét, továbbá eredményes volt a Videoton elleni Ligakupa-diadalon is.
96. Kovacsics Károly
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2003-2004 |
9 |
19 |
1x (2003/04) |
Egy teljes évtizeddel Futács előtt akadt egy újabb egyszezonos csodagyerek Diósgyőrben, Az OCB Hanoi csapatából hazatérő Kovacsics Károly. A korábbi MTK-játékos pályafutásának miskolci fejezete döcögősen indult, első öt mérkőzésén nem jutott gólhoz, a Dabas elleni bajnokin pedig egy azonnali pirosat követően 28 perc után mehetett zuhanyozni. Szerencsére tudjuk, hogyan végződik a történet: győztes gól a REAC (1-2) ellen, egy-egy dupla a Hévíz-Szolnok duó kapujába két hét leforgása alatt, összesen pedig kilenc gólig jutott Kovacsics Károly, amivel a házi gólkirálycímet is elhódította.
95. Elek Ákos
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2013-2015 & 2016-2017 |
10 |
96 |
X |
A DVTK történelmében a legmagasabb számú válogatottsággal rendelkező játékos, Elek Ákos 2013 és 2015, valamint 2016 és 2017 között 96 bajnokin lépett pályára a DVTK színeiben. A török Eskisehirspor együttesétől igazolt Diósgyőrbe 2012 júliusában, az ózdi születésű játékos pedig szinte azonnal alapemberré vált a vasgyári közegben: a 2013/14-es idényben 25 bajnokin lépett pályára, az MTK elleni 2-1-es diadal során ő lőtte a győztes gólt, és pályán volt mind a Ligakupa-, mind a Kupadöntőn. A 2015/16-os szezonban egy csendes ősz után négy alkalommal is eredményes tudott lenni a tavasz során, nyáron pedig az egyetlen diósgyőri játékos lett, aki világversenyen - esetében a 2016-os EB-n - képviselte a magyar válogatottat.
94. Florent Hasani
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2018-2021 |
10 |
91 |
1x (2018/19) |
A koszovói csatár 2018 januárjában hagyta el addigi klubját, a KF Trepcát, és igazolt Diósgyőrbe 50 ezer euró értékben - a tavasz során 12 bajnokin szerepelt, első találata azonban még váratott magára. A soron következő idényben már nem küzdött ilyen problémákkal: A Debrecen elleni 1-0-s győzelem egyetlen gólja volt egyben az első NB1-es találata is 2018 novemberében, az ezt követő négy bajnokin pedig további három alkalommal volt eredményes a végül tíz gólig jutó - ezzel a kiírás legeredményesebb DVTK-játékosaként számon tartott - Florent Hasani.
93. Udvarev Péter
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1970-1975 |
10 |
75 |
X |
A bolgár Polikrajszte városában született Udvarev Péter 1970 és 1975 között játszott a DVTK-ban. Első gólját a Videoton 2-0-s legyőzése alkalmán szerezte 1970 márciusában - a diadallal az egymás elleni örökmérleg tekintetében megelőzte a Diósgyőr a fehérváriakat - de betalált a Tatabánya 5-2-es lehengerlésénél is. 1970 novemberében Udvarev góljával (0-1) 13 év után aratott győzelmet a DVTK Pécs városában, összesen 75 bajnokin 10 alkalommal (8-szor az NB1-ben, kétszer az NB2-ben) volt eredményes.
Udvarev az 1972-73-as csapatképen a guggoló sorban balról az első
92. Gass István
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1968-1972 |
10 |
68 |
X |
A putnoki születésű csatár 16 évesen lépett először pályára NB1-es bajnokin a DVTK-t képviselve, a következő négy évben pedig 68 bajnoki mérkőzésen szerepelt piros-fehérben. Első gólját a Vasas elleni 4-2-re elveszített találkozón lőtte 1969 novemberében, az 1970/71-es idény során pedig öt alkalommal is eredményes volt: A Dunaújváros, Szeged, illetve Szombathely ellen egyaránt ő volt a mérkőzés egyetlen gólszerzője, a Tisza-partiak ellen pedig hazai pályán is betalált a 86. percben, amivel 2-2-re alakította a végeredményt. A következő szezonban a Ferencváros ellen kétszer is eredményes volt - A DVTK-Stadion 8 ezres közönsége előtt ő lőtte a hazaiak második gólját a 2-2-re végződő rangadón, áprilisban pedig az ő gólja hozta el a három pontot a Népstadionból (0-1) a zöld-fehérek ellen.
Gass az 1971-72-es csapatképen a guggoló sorban balról a harmadik.
91. Rudi Požeg Vancaš
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2023-2025 |
10 |
57 |
X |
2023 nyarán igazolta le a frissen feljutott DVTK Rudi Pozeg Vancast a szlovén Koper csapatától. A Mezőköved elleni második fordulós (2-4) diadal során már a 35. percben betalált, továbbá egy gólpasszt is kiosztott - ugyanezt egyébként a Kecskemét ellen is megtette - a szezonban 7 gólig jutó középpályás. Összesen 57 bajnokin 10 gólig jutott, 2025 augusztusában visszatért az NK Celje csapatához.
90. Salamon Zoltán
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1950-1952 |
10 |
39 |
X |
A Tomecskó-éra egyik meghatározó játékosa, Salamon Zoltán a Perecesi TK-ban indította útnak karrierjét, majd egy éves salgótarjáni kitérő után csatlakozott a DVTK csapatához 1950 nyarán. Debütálására nem kisebb alkalommal esett sor, mint a DVTK történelmének első újpesti győzelmén (0-1) szeptemberben, egy hónappal később pedig meglőtte első gólját Miskolcon, ami a Győr elleni (1-0) diadal egyetlen találata volt - a szezon során 13 mérkőzésen négy alkalommal volt eredményes. Az 1952-es idényben ennél is fényesebben muzsikált: a szezon első hazai gólját ő lőtte a Vasas elleni 2-1-es győzelem 23. percében, ezt pedig további öt találattal kozmetikázta.
89. Danut Frunza
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1999-2000 |
10 |
24 |
1x (1999/00) |
A román Danut Frunza egyetlen szezon alatt képes volt arra, ami a legtöbb diósgyőri játékosnak sok év kemény munkába telik. Nem akárhogyan indult pályafutásának vasgyári fejezete, hiszen a Nyíregyháza ellen duplázni tudott az 1999/00-es szezon nyitónapi Keleti El-Clasicóján - ennél jobb debütálásról azt hiszem álmodni se lehetne, kivéve, ha három héttel később az Újpest ellen is duplázik az illető, mint esetében. A szezon maradék részében hat további gólt szerzett, ami lehetett volna több is, ha a 28. fordulóban nem állíttatja ki magát 20 perccel gólja után, így számára aznap véget ért az emlékezetes idény, egyben diósgyőri pályafutása.
88. Hajas Imre
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1966-1977 |
11 |
269 |
X |
1966-tól kezdve egy évtizeden át játszott a DVTK-ban Hajas Imre, több mint 260 bajnokin, és 6 európai kupameccsen képviselte a piros-fehéreket, illetve a mai napig a DVTK-rekordere az egymást követő végigjátszott mérkőzések (120) tekintetében. Debütáló szezonjában 26 mérkőzésen két gólt lőtt a miskolci hátvéd, a következő tíz évben pedig csak egy szezonban szerepelt 20 bajnokinál kevesebbet. A ‘70-es években a csapatkapitányi karszalagot is gyakran magára öltötte, profi karrierje után pedig edzőként is irányította a Diósgyőrt 1984-ben a DVTK 5. legtöbb élvonalbeli bajnokin szereplő játékosa.
Az 1970-71-es csapatképen Hajas Imre az álló sorban jobbról a negyedik helyen áll
https://dvtk.eu/27458-Hajas_Imre_11_ev_301_bajnoki_merkozes_kupagyozelem_feljutas-cikk-labdarugas
87. Magyar Balázs
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1977-1980 |
11 |
64 |
X |
A DVTK aranycsapatának egyik kevésbé emlékezetes játékosa, Magyar Balázs 1977-ben vált a csapat tagjává, és mindjárt első mérkőzésén győzelembe lőtte csapatát a ‘77/78-as szezon nyitómérkőzésén - a következő idény első fordulójában is betalált. Utóbbi élete legjobb szezonjának adta meg az alaphangot, hiszen nyolc alkalommal talált be, a Haladás 5-1-es kiütéséből pedig duplával vette ki a részét. 1980-ben Ózdra szerződött, ezt követően pedig visszatért Debrecenbe.
Az 1977-78-as csapatképen Magyar Balázs a középső sorban balról a második
https://www.amigeleken.hu/hirek/elhunyt-magyar-balazs-2023-03-29
86. Horváth Zoltán
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2021-2022 |
11 |
32 |
X |
Egyetlen egy szezonban, a 2021/22-es idény erejéig erősítette a másodosztályba egy évtized után visszaeső Diósgyőrt. A kisvárdai támadó 32 bajnokin 11 gólig jutott, A Szolnok ellen pedig 12 játékperc alatt lőtt egy duplát, ezzel megfordítva a 3-2-re megnyert találkozót. 2022 nyarán közös megegyezéssel szerződést bontott vele a klub.
85. Rob Kornél
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2002-2003 |
11 |
17 |
1x (2002/03) |
A balassagyarmati származású játékos mindössze fél évet töltött az Acélvárosban, a házi gólkirályi cím behúzásához azonban ez is elegendő időnek bizonyult számára. Első gólját piros-fehérben a Vasas ellen lőtte 2002 júliusában - ami a szezon első diósgyőri találata volt - innentől kezdve pedig nem volt megállás. A következő kilenc bajnokin hat alkalommal volt eredményes, a Demecser 8-1-es kiütésében pedig három gólt vállalt magára a tavasszal már Nyíregyházán játszó csatár.
84. L’Imam Seydi
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2011-2014 |
12 |
53 |
X |
2011 nyarán igazolt a frissen feljutott DVTK-hoz, a szenegáli L’mam Seydi debütálása pedig emlékezetessé sikeredett: A Zalaegerszeg 4-1-es elpusztítása során 12 perc alatt duplázott. A 2011/12-es idényben összesen nyolc alkalommal volt eredményes - A Fáy Utcából az ő 88. perces góljával hozta el a három pontot (3-2) a vasgyári együttes, de betalált az emlékezetes, 2011 novemberi, Fradi elleni (2-3) bajnokin is. A további két itt töltött idényében nem tudta replikálni az NB1-es visszatérés alatt mutatott teljesítményétét, a budapesti zöldek elleni iksz-ben azonban így is két góllal vette ki a részét 2013 áprilisában (2-2).
83. Novothny Soma
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2015-2016 & 2016-2017 |
12 |
50 |
1x (2015/16) |
A veszprémi születésű Novothny Soma két különböző időszakban is kölcsönjátékosként szerepelt a csapatban, első alkalommal pedig a házi gólkirálycímet is elhódította. A Napoli csapatából érkezett a 2015/16-os idényben, a gólvágó pedig nem sokat vesztegelt: Első gólját a Puskás Akadémia ellen lőtte (3-2) szeptember 19.-én, betalált a Groupama Arénában (2-2), a Videoton ellen pedig a 91. percben lőtte a győztes (2-1) gólt. Nyolc góljával a legeredményesebb DVTK-játékos volt, a következő idényben pedig négy gólt lőtt.
82. Rácz László
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1994-1996 |
12 |
36 |
1x (1994/95) |
Rácz László 1994 nyarán hagyta el korábbi csapatát, a Szarvasi Vasast, és csatlakozott a DFC keretéhez. A korábbi kecskeméti játékos rögtön debütálásán eredményes volt a Salgótarján ellen, az idény során pedig elengedhetetlen részévé vált az Oláh Ferenc által irányított csapatnak: 27 bajnokin 11 gólt lőtt, ezzel a szezon legeredményesebb DVTK-játékosa volt. A következő szezonban kilenc mérkőzésen jutott szerephez, ősszel pedig már a Hatvan játékosa volt.
81. Klimek Ferenc
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1942-1943 |
12 |
30 |
1x (1942/43) |
Ismételten egy “egyszezonos legendához” érkeztünk, Klimek Ferenc az 1942/43-as szezonban borzolta fel az ellenfél kedélyét diósgyőriként. és ami azt illeti egész jól csinálta. 30 bajnoki mérkőzésen 12 gól volt a kassai gólgyáros terméke - ő nevéhez fűződött a szezon első gólja, duplázott a Szombathely (4-1), illetve Vasas (5-2) elleni győzelmeken, és betalált az Újpest 5-2-es kitömésén is. A ‘40-es évek végén Klimek Milos néven volt válogatott Csehszlovákiaban, 1948-ban Magyarország ellen is pályára lépett.
80. Sipeki István
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2004-2008 |
13 |
97 |
X |
Sipeki István a Vác FC csapatában indította útnak profi karrierjét, majd játszott a Videotonban, és Siófokon, mielőtt 2004-ben csatlakozott Kiprich József csapatához. A Budapest Honvéd 5-1-es kitömése során duplázott 2005 tavaszán, de sem a Loki (3-3), sem a Kaposvár (5-2) nem úszta meg a Sipeki-duplát a 2006/07-es idényben, ami az egri játékos életének legproduktívabb szezonjának tekinthető a maga hat góljával. Összesen 97 bajnokin lépett pályára piros-fehérben, és 13 gólt szerzett.
79. Sándor Zsolt
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2001-2003 |
13 |
60 |
X |
2001 nyarán csatlakozott Sándor Zsolt a hamvaiból éppen feltámadó DVTK-hoz, az alsóbb osztályokban pedig 60 alkalommal húzta magára a DVTK mezt. Nem sokat váratott magára első gólja a vörös szörnyeteg csapatában, hiszen mindjárt a nyitányon eredményes volt a Csepel ellen 2001 júliusában - még a “visszavágón” is betalált a sziget ellen - az idény során pedig négy további gólt lőtt. A 2002/03-as kiírásban sem tétlenkedett, nyolc alkalommal talált be, többek között a Nyíregyháza elleni 4-2-es diadalon.
78. Szergej Szvisztun
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1991-1993 |
13 |
58 |
X |
Az ukrán légiós 1991 tavaszán robbant be Diósgyőrbe, az NB1-be visszavágyó, Palicskó-által irányított DFC-t pedig három góllal segítette a feljutásban, amelyeket mind a KTE otthonában (2-3) szerzett a szezon utolsó előtti játéknapján. Ahogy az NB2-t góllal zárta, az élvonalat hasonlóképp nyitotta: Első pályára lépése alkalmán betalált a Haladás ellen (2-1), a szezon hátralevő részében pedig egyaránt gólt lőtt az Üllői Úton, a Fáy Utcában, illetve a Hungárián - sőt, utóbbin ő lőtte a győztes gólt a 2-1-re megnyert találkozón. Az ukrán csatár az 1992/93-as idényben további öt góllal növelte gólszámát, amelyből kettőt ismét a Vasas otthonában szerzett 20 percnyi játék alatt.
Az 1990-91-es DFC csapatképen Szvisztun a guggoló sorban balról a második.
77. Granát Balázs
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2010-2011 |
13 |
23 |
1x (2010/11) |
A korábban Nyíregyházán is megforduló csatár 2010-ben sietett a centenáriumi évében kieső DVTK segítségére, és nagy szerepet játszott abban, hogy a piros-fehérek azonnal, bajnokként tértek vissza az élvonalba. Az Orosháza 5-0-s kardélre hányásának negyedik gólja volt első találata a borsodi együttesben, az ezt követő öt forduló alatt pedig öt alkalommal volt eredményes, a REAC ellen 120 másodperc alatt lőtt két gólt. A máig emlékezetes, Cegléd elleni 6-1-re megnyert bajnokavatón egyóra sem kellett a mesterhármas megszerzéséhez a szezon végén a DVTK legeredményesebb játékosa címet elhódító Granátnak.
76. Farkas János
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1986-1990 & 1991-1994 & 1995-1999 |
14 |
182 |
1x (1987/1988) |
A hátvédként és középpályásként egyaránt bevethető Farkas János három különböző időszakban is szolgálta a vasgyár csapatát, a másodosztályban töltött sötét időszaktól kezdve, a feljutáson át, egészen a Tornyi-féle, ‘98-as őszi menetelésig. Az 1987/88-as szezonban hat alkalommal talált be, így holtversenyben Kölln Miklóssal és Huszák Gézával az idény legeredményesebb DVTK játékosa volt. Első NB1-es gólját az Újpest otthonában szerezte a (2-2) mérkőzés hajrájában 1993 májusában, de gólt szerzett azon a Haladás elleni 3-2-es győzelmen is, ami a DVTK első kétgólos hátrányból megszerzett diadala volt az élvonalban három évtized után.
75. Matisz Tivadar
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1952-1953 & 1956-1961 |
14 |
105 |
X |
Matisz Tivadar az ‘50-es évek elejétől egészen a következő évtizedig a DVTK valamennyi meghatározó pillanatát átélte. A miskolci csatár először az 1952-es, kieséssel végződő idényben állt a vasgyáriak szolgálatára, ám itt nem sok szerep jutott neki, ellenben négy évvel későbbi visszatérésekor - az 1956/57-es szezonban tíz találattal járult hozzá Felföldi Sándor együttesének bajnokként való feljutásához.
Az 1956-os csapatképen Matisz jobbról a negyedik helyen áll
74. Gera Dániel
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2022-2026 |
14 |
92 |
X |
Az MTK ificsapatánál nevelkedett játékos 2022 augusztusában igazolt a DVTK-hoz. Első szezonjában mindössze egyszer szerepelt a kezdőösszeállításban - azonban így is négy góllal járult hozzá Kuznyetsov csapatának NB2-es bajnokicíméhez - az élvonalban viszont ez a szám 19-re nőtt a 2023/24-es idényben, ezt követően pedig a csapat egyik alappillére lett. Összesen 14 alkalommal talált be a bajnokságban, a régiós rivális Nyíregyháza ellen két (2022, 2024) különböző derbin is eredményes volt. 2026 januárjában az iráni Persepolis csapatához szerződött.
73. Fekete Ferenc
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1969-1972 |
14 |
55 |
1x (1969) |
A miskolci születésű Fekete Ferenc 1969 és 1972 között volt a DVTK tagja, első szezonja pedig ragyogóra sikeredett: Harmadik mérkőzésén duplát ért el az Egri Dózsa (2-0) ellen, a Dunaújváros ellen a hajrában szerzett góljával tartotta otthon a három pontot (2-1) a Diósgyőr 1969 májusában, nyolc góljával pedig az idény diósgyőri gólirálya lett. 1970 októberében az első DVTK-játékos lett, aki bajnokin duplázott a Videoton (2-2) együttese ellen. Pályafutása után edzőként 1983-ban irányította a piros-fehéreket.
Az 1970-71-es csapatképen Fekete a guggoló sorban balról a negyedik.
72. Mészáros István
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1938-1946 |
14 |
44 |
X |
Nem csak hogy tagja volt a DVTK első NB1-es csapatának, de jelentős szereplő volt az odavezető úton is - az 1939/40-es NB2-es szezonban íz góllal segítette a piros-fehéreket a hőn áhított legfelsőbb vonalba. A legjobbak között már nem tudott ugyanúgy szárnyalni, és a következő négy évben mindössze 15 bajnokin lépett pályára. 1950-ben a Vasas csapatához igazolt, Angyalföld után pedig játszott a Ganz-ban is.
71. Demény Béla
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1947-1950 |
14 |
44 |
X |
1947-ben csatlakozott az éppen NB2-es DVTK-hoz Demény Béla, első szezonjában pedig 11 mérkőzésen 5 gól szerzett, ám sajnos ez sem tudta megakadályozni a klub addigi legrosszabb - 6. - NB2-es helyezését. Az 1948/49-es idény első négy fordulójában háromszor is eredményes volt, ezzel pedig kiérdemelte, hogy a kezdőcsapat stabil tagjává váljon. Összesen 44 bajnoki mérkőzésen 11 alkalommal talált be - az élvonalban négy mérkőzésen szerepelt.
70. George Menougong
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2010-2012 |
14 |
43 |
X |
2010 telén csatlakozott a kiesés szélén táncoló egyesülethez George Menougong,a tavasz során pedig két góllal segítette a 100 éves klubot. Első teljes szezonjában ragyogott igazán, 11 alkalommal volt eredményes a korábbi nyíregyházi középpályás, négy alkalommal duplázott a 37 év utáni NB2-es bajnokicím szezonjában. 2012-ben az akkor másodosztályú Kazincbarcikához igazolt, ezt követően játszott Mezőkövesden.
69. Török Sándor
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1949-1961 |
15 |
222 |
X |
A vasgyári kolóniában született, a XII-es barakkban felnövő Török Sándor pedig teljes karrierjét a Diósgyőrnek szentelte. Első idényében 19 bajnokin két gólt lőtt az NB2-ben, az 1950-es élvonalbeli szezonban pedig ő szerezte az első hazai találatot a kiírás során. Összesen több, mint 220 bajnokin képviselte a miskolciakat, 15 alkalommal volt eredményes.
68. Leskó Zoltán
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1986-1994 |
15 |
197 |
1x (1986/86) |
Leskó Zoltán 1986 és 1994 között volt a DVTK csapatának tagja. A DVTK történelmének leghosszabb NB2-es időszaka alatt 150 másodosztályú bajnokin öltötte magára a DVTK címeres mezét, és 12 gólt szerzett. Élete első élvonalbeli találatát az MTK-nak lőtte a korábbi barcikai középpályás 1991 novemberében, ez pedig elég volt ahhoz (1-0) ,hogy hét mérkőzésre növelje a kék-fehérek elleni hazai győzelmi-szériáját a miskolci alakulat.
A DFC csapatfotón Leskó az álló sorban jobbról a harmadik
66. Váradi Ottó
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1972-1980 |
15 |
176 |
X |
1972-ben igazolt a DVTK-hoz a korábbi Vasas játékos, Váradi Ottó, a DVTK vezetőedzője, Preiner Kálmán pedig már első szezonjában fele annyi lehetőséget (23 mérkőzés) adott a salgótarjáni születésű hátvédnek, mint amennyit összesen kapott Angyalföldön az azt megelőző négy évben. Az 1973/74-es vitathatatlanul élete idénye volt, hiszen 22 mérkőzésen ötször iratkozott fel a góllövőlistára, többek között a szezon első DVTK-gólját is ő lőtte a MÁV DAC ellen. Pályára lépett az 1977-es kupadiadal összes mérkőzésén - ami a négyes döntőt illeti -, az ő góljával fordította meg a DVTK az 1977-es KEK odavágót a Hajduk Split ellen, a DVTK aranycsapatának védelmének pedig egyik alappillérje volt.
Váradi Ottó csapatkapitányként átveszi a Magyar Kupát
A Hajduk Split elleni KEK visszavágó összefoglalója
https://www.amigeleken.hu/hirek/legendak-ujratoltve-varadi-otto
65. Molnár István
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1986-1993 & 1994-1995 |
15 |
142 |
X |
A sajószentpéteri származású középpályás játékát két részletben is élvezhették az Acélváros meccsrej áró lakosai, hiszen Molnár István először 1986-tól hét éven át erősítette a DVTK-t, búcsúzóul pedig az 1994/95-ös szezonban is visszanézett Miskolcra. Első élvonalbeli gólját a Vasas ellen lőtte 1991 őszén, de betalált azon az MTK elleni (2-1) diadalon is, ami 12 esztendő után a DVTK első győzelme volt a Hungária Körúton. Végleges távozása után szerepelt a Tiszakécskében, majd Kecskeméten.
Az 1991-92-es DFC csapatképen Molnár a guggoló sorban balról a harmadik
64. Palicskó Tibor
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1949-1952 |
15 |
63 |
1x (1949/50) |
A sárospataki születésű Palicskó “II” Tibor 1949 nyarán csatlakozott Tomecskó József csapatához, és rögtön az első szezonjában házi gólkirályként segítette a borsodiakat az NB2-es bajnokicímhez. A következő két idényben 41 élvonalbeli mérkőzésen húzta magára a DVTK mezét, több gólt azonban nem lőtt. Aktív pályafutása után sikeres edzői karrierje volt - irányította többek között az MTK, a ZTE, a Dunaújváros, a Vác, illetve Haladás csapatát - amit Diósgyőrben zárt a miskolciak hét év utáni élvonalba jutásával az 1991/92-es idényben.
https://dvtk.eu/27357-Palicsko_Tibor_labdarugokent_es_edzokent_is_unnepelt_feljutast-cikk-labdarugas
63. Bright Edomwonyi
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2023-2025 |
15 |
60 |
2x (2023/24,2024/25) |
A nigériai csatár 2023-ban a szlovén Koper együttesétől igazolt az élvonalba bajnokként visszajutó DVTK-hoz, és első öt bajnokiján mindjárt három gólt is szerzett. A 2023/24-es szezont nyolc bajnoki találattal zárta, így kilenc év után lett újra afrikai házigólkirálya a klubnak - ezt megelőzően az elefántcsontparti Georges Griffiths volt erre képes. Az ezt követő kiírásban hasonlóan remekelt Edomwonyi - 23 bajnokin 7 gólt lőtt, amivel zsinórban másodjára lett az idény legtöbb gólt szerző DVTK játékosa. Rajta kívül a 21. században csak Simon Attila, Tisza Tibor, José Luque, Lippai Ákos, illetve Ugrai Roland tudta kétszer elhódítani a szezon házigólkirálycímét Miskolcon.
62. Váczi Béla
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1990-1992 |
15 |
53 |
1x (1990/91) |
A régiós rivális Nyíregyházától érkezett, és mindössze két évet játszott Miskolcon, így első ránézésre nehéz megérteni - annak aki nem volt ott - , hogyan lett Váczi Béla a ‘90-es évek egyik mai napig leggyakrabban emlegetett diósgyőri játékosa. Első gólját a Szolnoki MÁV ellen (3-2) szerezte 1990 szeptemberében, majd még ezen a találkozón lőtt mégegyet a szezon végén 14 találatával a legeredményesebb diósgyőri játékosnak bizonyuló csatár. Az 1991-es feljutást követően visszaesett a formája, 24 NB1-es bajnokin csak egyszer tudott eredményes lenni, nyáron pedig Szegedre igazolt - érdekesség róla, hogy ő Jakab Péter mindenkori kedvenc DVTK-játékosa.
61. Ugrai Roland
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2016-2018 |
15 |
51 |
2x (2016/17, 2017/18) |
Két évet játszott a DVTK-ban Ugrai Roland, és minden bizonnyal pályafutása legmagasabb pontját - az angolszász újságírásban “peak”-ként, vagy “prime”-ként refferált időszakját - töltötte a piros-fehéreknél. Két idény alatt 15 bajnoki gólt szerzett, mindkét idényben a legeredményesebb diósgyőri lett, ráadásul ebben az időszakban öt alkalommal is szerepelt a nemzeti tizenegyben. 2018 nyarán a görög Atromitosz együttesébe igazolt.
60. José Luque
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2011-2013 |
15 |
49 |
2x (2011/12, 2012/13) |
A korai 2010-es évek diósgyőri spanyol különítményének egyharmada, José Luque honfitársai közül elsőként kötelezte el magát a vasgyári csapat mellett 2011 januárjában, a korábban az Atlético Madridban is megforduló csatár pedig másfél év alatt örökre bele véste magát a diósgyőri történelemkönyvekbe. A 2011-es NB2-es bajnokicímhez három góllal járult hozzá, az élvonalban pedig rögtön az első mérkőzésen (4-1, ZTE) eredményes volt, csak úgy, mint a következő héten az Üllői Úton. A házi gólkirálycímet mindkét NB1-es szezonjában elhódította - a 2011/12-es idényben 9, a 2012/13-as szezonban 6 góllal - pályafutása utolsó mérkőzésén pedig magyar pályákon azt megelőzően s követően soha nem látott búcsúztatást kapott El Capitano a diósgyőri publikumtól.
59. Homma Kazuo
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2007-2009 |
15 |
43 |
X |
A japán Homma Kazuo 2004 óta Magyarországon játszott, a DVTK-hoz 2007 telén csatlakozott, és annak ellenére, hogy mindössze másfél évet töltött az Acélvárosban, a kései 2000-es évek Diósgyőrjének meghatározó játékosa volt. A 2007/08-as idény tavaszi felvonásában 13 bajnokin 7 gólt szerzett, és többször is neki köszönhetően szerzett pontot a piros-fehér csapat: A Hungária Körúton a 90. percben egyenlített (1-1) első diósgyőri gólja gyanánt, a Honvéd ellen pedig a hajrában lőtte meg a győztes (0-1) gólt a 19. kerületben. Összesen 43 bajnoki mérkőzésen 15-ször talált be, a REAC elleni őrült, tízgólos (!) 5-5-ös döntetlen során pedig az első japán játékos lett, aki duplázott a magyar élvonalban.
58. Bonyhai (Bohus) Lajos
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1936-1948 |
16 |
224 |
X |
Bohus Lajos néven született Kassán, de gyerekkora nagyrészét Miskolcon töltötte, és az Acélvárosban is szeretett bele a fociba a Váy Úti grundot járva, profi pályafutását pedig az Attila FC-ben kezdte el. 1936-ban igazolt az akkor 26 éve létező DVTK-hoz - ebben az évben képviselte a magyar válogatottat a berlini olimpián - a következő 12 évet pedig a vasgyári csapatban töltötte. A klub történelmének első NB1-es szezonjában minden mérkőzésen pályára lépett, szerepelt az 1942-ben Magyar kupadöntőig menetelő csapatban, az élvonalban pedig összesen 177 bajnokin vitézkedett a Diósgyőrért.
https://dvtk.eu/24535-A_legendas_olimpikon_Bohus_Lajos-cikk-labdarugas
57. Szemere Zoltán
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1980-1988 |
16 |
199 |
X |
Szemere Zoltán személyében is egy debütáns gólszerzőről beszélhetünk, hiszen a putnoki hátvéd első DVTK-mérkőzésén, a ZTE elleni 3-2-es győzelem harmadik diósgyőri gólját lőtte az 1980/81-es szezon 9. fordulójában. Az 1984-es kiesés ellenére sem hagyta magára a csapatot, és a másodosztályban további 120 bajnokin erősítette a Diósgyőrt.
56. Papp László
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1957-1961 |
16 |
80 |
X |
Papp László 1957 és 1961 között játszott a zsinórban négy egymást követő idényt is az élvonalban töltő DVTK-nál, és pályára lépett a vasgyári klub történelmének első nemzetközi kupamérkőzésén, a Palermo csapata ellen 1960-ban. Első két DVTK-gólját 20 perc alatt szerezte meg a címvédő Vasas 3-1-es legyőzése során 1957 őszén 20 ezer miskolci fociszerető előtt. Az 1957/58-as kiírásban hat további gólt lőtt, ráadásul 1957. szeptember 8., és október 20. között öt bajnokin ötször talált be az orosházai csatár. Gólt szerzett a Fradi elleni 3-2-es diadalon 1959 júniusában, amivel hét év után győzte le a Diósgyőr a zöld-fehéreket, 1961 áprilisában pedig a Népstadionban 14.000 néző előtt verte át Grosics Gyulát, az Aranycsapat egykori legendás kapusát a Csepel elleni mérkőzés hajrájában, ezzel megszerezve a győztes gólt (1-2).
https://www.amigeleken.hu/hirek/papp-laszlo-a-dvtk-ban-2017-10-15/page/2
55. Elton Acolatse
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2023-2026 |
16 |
70 |
X |
Az amszterdami születésű Elton Acolatse 2023 nyarán igazolt a frissen feljutott DVTK együttesébe, az elmúlt két évben pedig szépen lassan a csapat egyik legjobb játékosává nőtte ki magát. Viszonylag szelíden kezdődött pályafutásának borsodi fejezete, első szezonjában csak kétszer tudott eredményes lenni, a 2024/25-ös szezonban viszont hat góljával holtversenyben a házi góllövőlista második helyén végzett, ráadásul három egymást követő mérkőzésen is betalált a Paks-Fehérvár-Ferencváros trió ellen. Az idei szezon őszi részében tulajdonképpen ő cipelte hátán a csapatot Karlo Sentic-csel karöltve, nyolc gólt lőtt a holland légiós. A 2025/26-os idény téli átigazolási időszakában a Ferencváros klubrekordot jelentő 1.5 millió euró összeget fizetett Acolase játékjogáért, így a kilencedik kerületben folytatja karrierjét.
54. Berecz István
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1940-1941 |
16 |
24 |
1x (1940/41) |
A DVTK történelmének első élvonalbeli házigólkirálya, Berecz István 1940-ben igazolt a megszűnő Bocskay-tól a Dimávagba, és mindössze egy szezon kellett neki a legenda státusz eléréséhez. Első tíz bajnokiján 12 gólt szerzett, - négy alkalommal duplázott - márciusban meghívót kapott a magyar válogatottba, ezzel az első DVTK-játékos lett meggy-pirosban, az idény végén pedig 16 góllal a Diósgyőr legeredményesebb játékosa lett. Miskolcról a Debreceni VSC-be igazolt, majd a Kaposvári Turul csapatába.
https://dvtk.eu/13250-A_torna_nevadoja_Berecz_Istvan-cikk
53. Kiser László
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1990-1993 & 1996-1999 & 2001-2003 |
17 |
165 |
X |
A miskolci középpályás három alkalommal is leszerződött a város elsőszámú csapatával, először az 1990/91-es idény kezdete előtt, a kiírássorán pedig 21 bajnokin öt gólt lőtt. 1993-as távozásáig további 49 alkalommal szerepelt a DVTK-ban, három évvel később pedig egy újabb három év erejére visszatért, és ekkor három egymást követő szezonban az NB1-ben is képviselhette a piros-fehéreket. 1992 szeptemberében az ő góljával győzte le (1-0) tíz év után a Nyíregyházát élvonalbeli meccsen a Diósgyőr, de gólt lőtt a híres, ‘98 júniusi Videoton elleni 4-1-es diadal során is.
52. Nagy György
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1951-1955 |
17 |
110 |
X |
Nagy György a Pereces TK-ban kezdte meg pályafutását, majd megfordult a Sátoraljaújhely, majd az élvonalbeli Bőripari DSE csapatában mielőtt elkötelezte magát a DVTK-hoz 1951-ben. Nem akármilyen körülmények között szerezte meg első (két) gólját: A Budapesti Honvéd ellen 3-1-es hátrányban találta magát Tomecskó József csapata 15 perccel a vége előtt, Nagy azonban hat perc alatt két gólt is talált. Az 1952-es kiesés ellenére hű maradt a klubhoz, és 7 további góllal segítette a Diósgyőr azonnali visszajutását az NB1-be . A következő két évben hat bajnokin volt eredményes, az 1955-ös szezon után szögre akasztotta a stoplis cipőt.
1952.10.16-án a Diósgyőri Vasas 3-2-re legyőzte idegenben a Budapesti Postás csapatát.
A fotón Nagy György jobbról a második.
51. Jurek Gábor
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2021- |
17 |
105 |
X |
12 éves kora óta focizik a DVTK-ban, a saját nevelésű Jurek Gábor 2021 augusztusában debütált a felnőttcsapatban a Siófok elleni bajnokin, Nem sokkal később pedig első találatát is feljegyezhette a nagyok közt a Békéscsaba ellen 4-3-ra elveszített hazai találkozón 2022 tavaszán. Egy héttel később a 3. kerületi TVE otthonából Jureknek köszönhetőn hozta el a csapat a 3 pontot (0-1), azóta pedig 15 további gólt szerzett. A Paks ellen lőtt bombája 2024. március 16-án az idény legszebb gólja címet érdemelte el a RangAdó díjátadón. A 2025/26-os idény tavaszi felében az MTK-ban szerepel majd kölcsönjátékosként.
50. Könyves Norbert
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2021-2023 |
17 |
48 |
1x (2021/22) |
A későbbi magyar kupagyőztes az akkor még Jugoszláviához tartozó topolyában látta meg a napvilágot, és a helyi FB Backa Topolában kezdte meg pályafutását 2005-ben. Az éppen NB2-ben vergődő DVTK-hoz 2021 nyarán igazolt, és brilliáns első szezont futott: az első két bajnokin rendre eredményes volt, a 16. fordulóra már 9 találatnál járt, az idényt pedig a legeredményesebb vasgyáriként zárta. A 2022/23-as kiírás hiába indult ígéretesen számára - az MTK ellen duplázott a 8. fordulóban - nem tudta replikálni az előző idény nagyságát, nyártól pedig már a Paks játékosa volt.
49. Lipták György
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1938-1942 |
17 |
37 |
1x (1938/39) |
Könyves Norberthez hasonlóan ő is első Diósgyőrben töltött szezonjában házigólkirály lett. Lipták György 1937-ben már játszott az akkor még önálló községnek számító terület egyik csapatában, ám nem a DVTK-ban, hanem az 1938-ig létező Diósgyőri AC-ben - megszűnésekor “igazolt” a városrész másik csapatába, ahol 1942-ig 37 bajnokin szerepelt, és 17 gólt lőtt.
48. Ciprian Binder
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2002-2004 & 2005-2007 |
18 |
111 |
1x (2001/02) |
A román légiós a 2000-es évek elején több, mint 100 bajnoki mérkőzésen húzta magára a DVTK címeres mezét, és 18 alkalommal lőtt gólt. A tordai születésű csatár első körben a 2001/02-es idény tavaszi felétől élte át hétről hétre a vasgyári hangulatot, ebben az időszakban 57 mérkőzésen lépett pályára. 2004-ben egy évre Győrbe igazolt, 2005 nyarától azonban újra a DVTK keretének volt tagja, és a 2005/06-os szezon tavaszi felvonásában ötször volt eredményes - 2007-es távozásáig további 54 bajnokin szerepelt.
47. Vámosi Csaba
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1993-1996 & 2001-2003 & 2005-2006 & 2007-2008 |
18 |
89 |
X |
Vámosi Csaba a ‘90-es évek közepétől egészen a 2000-es évek végéig négy különböző időszakban is szolgálatára állt a miskolci klubnak. Hogy érzékeltessem, ez mekkora időintervallum, a debreceni születésű hátvéd az 1993/94-es szezonban is, majd tíz évvel később is képviselte a DVTK-t a másodosztályban, a 2000-es évek végére pedig az NB1-ben is pályára lépett a miskolci csapatban. Egyaránt játszott a “bástya”-lelátók, és az új Tribün előtt, egyaránt iráyította Oláh Ferenc és Pajkos János, és megélte a Palicskó-féle feljutás utáni visszaesés sötétségét, csak úgy, mint a megszűnés utáni feltámadást a 2000-es évek elején.
A 2005-2006-os csapatképen Vámosi Csaba az álló sorban balról a hatodik helyen áll.
46. Molnár Gábor
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2019-2022 |
18 |
60 |
X |
A miskolci születésű játékos 2019 és 2022 között 60 bajnokin lépett pályára piros-fehérben, és 18 gólt szerzett. Első öt mérkőzésén mindjárt négy alkalommal is betalált 2020 tavaszán, első teljes szezonjában pedig öt alkalommal volt eredményes, és itt lőtte azt a bizonyos gólt az MTK ellen. Az NB2-es kiesés ellenére nem váltott klubot, és azt hiszem nem bánta meg, hiszen karrierje legproduktívabb szezonját futotta a másod vonalban: 32 mérkőzésen kilenc gólt szerzett, a Csákvár ellen pedig az ő duplájának segítségével (3-2) győzött a csapat.
45. Dobai György
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1945-1946 & 1949-1950 |
18 |
50 |
1x (1945/46) |
Dobai György 1945 és 1946, majd 1949 és 1950 között volt a DVTK játékosa. A háború utáni első bajnoki szezonban mutatkozott be Diósgyőrben, debütálása pedig tökéletesre sikerült: 7 perc alatt duplázott a Budai Barátság ellen 3-1-re megnyert bajnokin. Az 1945/46-os szezonban 14 bajnokigólt lőtt, amivel a házi góllövőlista élén végzett. A következő három évet Perecesen töltötte, 1949-ben azonban visszatért az Acélvárosba két további idényre az akkor már másodosztályú klubhoz.
44. Vitelki Zoltán
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1990-1998 & 2000-2008 |
19 |
199 |
X |
A Diósgyőr 44. legeredményesebb játékosát nem kell bemutatni egy DVTK-szimpatizánsnak sem, hiszen Vitelki Zoltán 1990 és 2008 között két különböző időszakban, összesen 16 éven át, több, mint 140 bajnokin erősítette a miskolci együttest. 1990 augusztusában öltötte magára először a DVTK címeres mezét tétmérkőzésen, szűk egy évvel később pedig élete első NB1-es gólját ünnepelhette a Ferencváros otthonában. A két legfelsőbb osztályban 19 alkalommal volt eredményes, jelenleg az NB3-as DVTK II F4R vezetőedzője.
43. Dancs Attila
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1986-1994 & 1995-1997 |
19 |
171 |
X |
A kései ‘80-as, illetve korai ‘90-es évek DVTK-jának egyik meghatározó játékosa, aki mind hátvédként, mind középpályásként bevethető volt. Diósgyőrben átélte a mennyt és a poklot is, hiszen a ‘86-os NB2-es kiesés-közeli állapotoktól kezdve, a ‘92-es feljutáson, és a két évvel későbbi kiesésen át, egészen az 1997-es, “arcfestékes” osztályozóig, tulajdonképpen mindent átélt a Diósgyőrrel. Az 1994/95-ös idény őszi felvonását a 3. Kerületi TVE-ben töltötte, tavasszal azonban visszatért Miskolcra, ahol a következő két idényt töltötte.
Az 1995-96-os csapatképen Dancs Attila a hátsó sorban balról a második helyen áll.
42. Lippai Ákos
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1999-2000 & 2001-2002 & 2009-2014 |
19 |
127 |
1x (2001/02) |
Sokszor írtam már vele kapcsolatban, hogy a 2012-es bundabotrány örökre belerondít Lippai Ákos egyébként fényes karrierjének megítélésébe. A miskolci középpályás természetesen a DVTK saját nevelésű játékosa, és felnőttpályafutását is a piros fehéreknél kezdte meg az 1999/00-es idényben, a megszűnés után azonban értelemszerűen klubváltásra kényszerült. A 2001/02-es szezonra visszaért az azóta magát az NB2-be visszaküzdő egyesülethez, és hét találatával holt versenyben a legeredményesebb játékosa volt a vasgyáriaknak. A következő hét évet többek között Kecskeméten, Izraelben, és Nyíregyházán töltötte, mielőtt harmadszor is leszerződött anyaegyesületével, ahol egészen 2012-es letartóztatásáig rúgta a bőrt.
41. Lukács Dániel
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2022-2024 |
19 |
38 |
1x (2022/23) |
A budapesti csatár a 17. kerületben nőtt fel, és a REAC-ban nevelkedett, ami azt jelenti, hogy csak az edzésre való odaút volt másfél óra busszal az ifjú tehetségnek. Szerencsére a körülmények nem gátolták meg abban, hogy kiteljesedjen játékosként: 17 évesen mutatkozott be a rákospalotaiaknál az NB3-ban, és a Budapest Honvédban is nagyrészt a harmadosztályú B-csapatnál kapott lehetőséget, “kitörésére” egészen a 2021-22-es idényig kellett várni, amikor a Kecskemét együttesében 32 mérkőzésen 25 gólt vágott, és az NB2 gólkirálya lett. Ezt követően érkezett az Acélvárosba, ahol első idényében a házi gólkirálycímet is elhódította - az újabb másodosztályú gólkirálycímről 3 góllal maradt le - az élvonalban pedig további öt gólt szerzett, mielőtt 2024 januárjában visszatért a Hírös Városba.
40. Szlifka Miklós
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1979-1989 & 1992-1993 |
20 |
221 |
X |
A DVTK címert az egyik legtöbb - 221 - alkalommal magára húzó játékos, 1979 és 1989, illetve 1992 és 1993 között volt a Diósgyőr tagja Szlifka Miklós. 1979-ben debütált az Újpesti Dózsa ellen, tavasszal pedig meglőtte első gólját az MTK 4-1-es legyőzése során. Szerepelt mindkét Celtic elleni KEK-mérkőzésen, pályán volt az 1981-as magyar kupadöntőn, a DVTK legfiatalabb gólszerzője a Nyíregyháza ellen, pályafutása után pedig utánpótlás edzőként dolgozott a klubnál.
Az 1982-83-as csapatképen Szlifka a guggoló sorban jobbról a második
39. Ihring (Íjász) Gusztáv
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1939 - 1949 |
20 |
80 |
X |
A Diósgyőrben született játékos a ‘30-as évek vége és a ‘40-es évek vége között a két legfelsőbb osztályban 80 mérkőzésen lépett pályára a DVTK játékosaként. Tagja volt a piros-fehérek első NB1-es csapatának - igaz, itt csak egy mérkőzésen lépett pályára - első (két) gólját pedig 1942 novemberében a Vasas elleni 5-2-es győzelem során szerezte meg Ihring Gusztáv két perc alatt. Az 1947/48-as NB2-es idényt élete legjobb szezonjának tudhatta be, hiszen 18 mérkőzésen hét gólt szerzett, korábbi klubja, a Perecesi TK ellen pedig duplázni tudott.
38. Iván József
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1957-1961 |
21 |
97 |
1x (1958/59) |
A kései ‘50-es évek DVTK-jának egyik legeredményesebb játékosa, Iván József a Mezőtúri Lokomotívban kezdte meg pályafutását, a piros-fehérekhez 1957 nyarán érkezett Szolnokról. Bemutatkozó idényében egyaránt gólt szerzett a 4. kerületben (2-2), az Üllőin (3-1), illetve a Vasas otthonában (1-2), az 1958/59-es idényben pedig a csapat legeredményesebb játékosa volt hat találattal. Kilenc góljával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a DVTK az 1959/60-as szezont az addigi legmagasabb, 5. helyen zárja,ráadásul hozzá köthető a miskolciak első nemzetközi gólja, amit a Palermo elleni KEK-találkozón lőtt 1960-ban.
37. Pál László
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1957-1963 |
21 |
77 |
2x (1957/58, 1959/60) |
Iván Józseffel karöltve Pál László félelemmel töltötte el az ellenfelek védelmét az 1950-es évtized végén, és két különböző alkalommal is szerepelt a házi góllövőlista élén. Első találatát a Budapest Honvéd ellen (0-1) lőtte 1957. november 17-én, az ezt követő három bajnokin pedig rendre betalált. 1958 júliusában ő lőtte a győztes gólt az MTK elleni mérkőzés hajrájában (2-1), aminek köszönhetően Teleki Pál együttese a történelemben először múlta felül a kék-fehéreket bajnokin - 20 ezer ember előtt. 1961-ben a Vasashoz igazolt, ahol betalált a Real Madrid ellen az angyalöldiek és a királyi gárda 1961-es BEK-mérkőzésen.
36. Gondos Tibor
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1953-1955 |
22 |
54 |
X |
Az ‘50-es évek közepén két éven át volt a DVTK keretének tagja Gondos Tibor. Az 1953-as másodosztályú bajnokicímhez 12 góllal járult hozzá, az élvonalban pedig további 10 alkalommal volt eredményes - a Csepel otthonában a 85. percben lőte meg a győztes gólt a 4-3-ra megnyert mérkőzésen 1954 novemberében. A következő idénytől már a Vasas játékosa volt, pályafutását pedig a Budapesti Spartacusnál fejezte be.
35. Simon Attila
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2006-2008 |
23 |
58 |
2x (2006/07, 2007/08) |
A budapesti származású csatár 2006-tól két évig termelte a gólokat a miskolci klubnál, ráadásul mindkét idényt a legeredményesebb diósgyőri játékosként zárta. Korán hozzászokott a vasgyári közeghez, hiszen már a második fordulóban meglőtte első gólját a REAC otthonában, a 2006/07-es idényben pedig összesen 9 alkalommal volt eredményes. A következő évben még ezt a számot is felülmúlta: 14 gólt lőtt - ezzel Dzurják József után (1984/85, 1985/86) az első diósgyőri lett, aki egymást követő szezonokban csapata legeredményesebb játékosa volt - , duplázott a Tatabánya (2-2), illetve REAC (5-5) ellen, a DVTK Stadiontól pedig egy Paks elleni mesterhármassal búcsúzott 2008 májusában.
34. Kulcsár Sándor
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1997-1999 |
23 |
49 |
1x (1997/98) |
Egyike volt azon 14 új játékosnak, akik 1997 nyarán érkeztek az élvonalba négy év után visszajutó DVTK-hoz, és enyhén szólva jó döntésnek bizonyult a Békéscsabáról igazolt csatár. A 3. fordulóban 24 perc alatt duplázott a ZTE ellen, innen pedig nem volt megállás: további 11 alkalommal iratkozott fel a góllövőlistára, a csapaton belül a legtöbbször. Az 1998/99-es idényt is egy duplával kezdte - ezúttal a Dunaferr volt az áldozat - végül pedig 16 mérkőzésen kilenc gót lőtt a télen a kilencedik kerületbe távozó Kulcsár.
33. Csorba János
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1950-53 & 1954-1955 |
25 |
67 |
1x (1951) |
A miskolci születésű játékos egész karrierjét az Acélváros területén belül töltötte - a Miskolci Mémoszban kezdte meg pályafutását, innen igazolt 1950-ben a piros-fehérekhez, ahol első időszakában 60 bajnokin 23 gólt lőtt, az 1951-es idényben pedig 13 góljával nem csak a DVTK legeredményesebb játékosa lett, de az egész élvonalban csak kilenc játékos szerzett többet. 1953-tól egy évet a Miskolci Építőknél töltött, de a következő idényre visszatért Diósgyőrbe, és további két NB1-es gólt jegyezhetett fel magának. Összesen 67 bajnokin 25 alkalommal talált be a pályafutását az MVSC-ben záró Csorba.
32. Bacsa Patrik
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2009-2020 |
27 |
199 |
X |
A DVTK saját nevelésű játékosa 16 éves kora óta a klub igazolt játékosa volt, debütálására a 2009/10-es, kieséssel végződő szezonban került sor, első gólját pedig a Vecsés elleni 1-0-s győzelem alkalmán szerezte 2011 tavaszán a második vonalban. Az élvonalban a Vasas ellen (3-2) szerezte meg első találatát, amit negyedóra elteltével egy újabb gól követett a 2011/12-es idény utolsó fordulójában. Összesen 199 bajnokin 27 gólt szerzett a miskolci születésű középpályás, betalált a Birkirkara, illetve Kransodar elleni EL-selejtezőkön, és természetesen felejthetetlen gólt lőtt a 2014-es Magyar Kupadöntő 91. percében.
31. Ráczi Attila
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1960-1964 |
27 |
98 |
1x (1961/62) |
Ráczi Attila 17 évesen debütált a DVTK csapatban, első gólját pedig a kispestiek (2-2) ellen lőtte 1960 novemberében, néhány héttel később pedig a Ferencváros (2-0) elleni diadal során is eredményes tudott lenni. Az 1961/62-es évadban a szezon legeredményesebb játékosa lett a maga 12 góljával, a következő idényben pedig kilenc további találattal segítette Bukovi Márton csapatát az NB2-es bajnokicímhez. Ő lőtte a csapat első gólját a Vasas elleni 0-2-ről való felállás (3-2) során 1963 novemberében, fél évvel később pedig az ő találatával hányta ismét kardélre (1-0) a diósgyőri csapat az Újpestet Miskolcon két évtized elteltével.
30. Szurgent Lajos
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1966-1968 |
27 |
76 |
2x (1966, 1967) |
1966 és 1968 között boldogította a miskolci publikumot a kőrösladányi csatár, és két egymást követő évben is behúzta a házi gólkirálycímet. A Ferencváros elleni csúfos 5-1-es vereség egyetlen pozítivuma Szurgent első élvonalbeli gólja volt, a ‘66-os kiírásban pedig öt további gólt szerzett - a zöld-fehérek ellen Miskolcon is betalált, ami ezúttal győzelmet ért. A következő évadot ugyanott kezdte, ahol az előzőt abbahagyta: az év első diósgyőri gólját ő szerezte - a Fradi ellen -, a 8. fordulóra már kilenc gólos volt, a szezont pedig 13 találattal zárta, így zsinórban második szezonban is ő volt a legeredményesebb DVTK-játékos. Utolsó itt töltött szezonjában hétszer volt eredményes, karrierjének diógyőri fejezetét pedig három mérkőzéses góllövő sorozattal zárta - természetesen itt is betalált a Ferencváros ellen.
29. Egressy Gábor
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1998-1999 & 2004-2005 |
27 |
54 |
2x (1998/99, 2004/05) |
Az MTK-tól igazolt Egressy Gábor diósgyőri bemutatkozása tökéletesen előrevetítette a budapesti csatár szezonját: győztes gól a Dunaferr ellen a bajnoki nyitányon (2-3), dupla a Vasas, Vác, illetve Videoton ellen, az 1998/99-es szezonban pedig 17 gólt szerzett, amivel a bajnokság góllövőlistájának dobogóján végzett, továbbá Fazekas Zoltán húszgólos szezonja után (1941/42) ez mind a mai napig a legmagasabb gólszám, amit egy DVTK-játékos az NB1-ben elért egy szezon alatt. 2004/05-ös szezonban visszatért az Acélvárosba, ahol ezúttal a 21. század másik kiemelkedő diósgyőri csatárjával, Tisza Tiborral karöltve együtt hódították el a házi gólkirálycímet 10-10 góllal.
28. Görgei János
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1971-1986 |
28 |
291 |
1x (1976/77) |
Görgei János Diósgyőrben töltött ideje tulajdonképpen egybeesett a vasgyáriak legsikeresebb időszakával: A “Csúcsú” becenévre hallgató középpályás az 1970-es évek elejétől, a miskolci aranyidők hajnalától, egészen a ‘84-es kiesésig - és még néhány évig - hűen szolgálta a piros-fehért. Az 1976/77-es szezonban úgy lett a DVTK házigólkirálya, hogy a tavaszi szezon kezdetekor még csak egy gólja volt - áprilisra további öt góllal növelte a gólszámát a végül nyolc gólig jutó játékos, az Újpest elleni ‘77-es Magyar Kupadöntőn pedig mesterhármast szerzett (4-1). A másodosztályban további 61 meccsen képviselte az Acélvárost 1986-os visszavonulásáig, összesen pedig több, mint 290 bajnokin lépett pályára.
https://www.amigeleken.hu/hirek/razd-a-picsod-jani-----gorgei-csucsura-emlekezunk-2024-01-05
27. Tiba Sándor
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1955-1957 |
28 |
44 |
1x (1955) |
Az 1950-es évek egyik meghatározó rúgójátékosa, Tiba Sándor 1955-ben kötelezte el magát az akkor még NB1-es egyesülethez, és kulcsfontosságú szerepet játszott Diósgyőrben a következő két évben. Az 1955-ös szezonban ő szerezte a DVTK első találatát, összesen pedig 13 gólt jegyzett fel 25 bajnokin. Sajnos ez sem tudta megmenteni Jávor Pál csapatát, amely a szezon végeztével visszazuhant a másodosztályba. Az alsóbb vonalba is elképesztő szezont futott, a februárban kezdődő bajnokságban már májusra 8 gólos volt az évadban összesen 15 alkalommal eredményes Tiba.
26. Tisza Tibor
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
2004-2006 & 2011-2014 |
30 |
103 |
2x (2004/05, 2012/13) |
Az új millennium legeredményesebb DVTK-játékosa, a debreceni csatár 2004-ben eredetileg amolyan mentőkötélként igazolt Miskolcra, hogy legalább néhány percet játszhasson az élvonalban - aligha sejthette, hogy a klub történelmének egyik legkiemelkedőbb csatára lesz... Vitelki Zoltánhoz hasonlóan ő is az Üllői Úton ünnepelhette első élvonalbeli gólját, amihez további kilenc “csatlakozott” az idény során. 2006-ban Újpestre igazolt, visszatérésére pedig egészen 2011-ig kellett várni. Csak úgy, mint hét évvel korábban, most sem hagyta otthon góllövőcipőjét: Egy Pécs elleni duplával kezdte meg életének újabb miskolci fejezetét, a következő két és fél évben pedig további 15 bajnokin volt eredményes, a 2012/13-as idényben pedig José Luquéval osztozkodtak a szezon legeredményesebb DVTK-játékosa címen.
25. Fekete László
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1975-1984 |
33 |
266 |
1x (1978/79) |
Fekete László kilenc évet töltött a miskolci vagyáriaknál, és a DVTK történelmének legsikeresebb csapatának volt az egyik könyörtelen csatára. Az 1971/72-es szezon utolsó hazai mérkőzésén debütált anyaegyesületében a saját nevelésű diósgyőri, fél évvel később pedig az ő hajrában szerzett góljával győzött Szabó Géza csapata a Zalaegerszeg ellen. ‘76 októberében szintén a bodrogszegi csatár vitte el a “show”-t a mérkőzés végén, hiszen ő lőtte a győztes (3-2) gólt a Ferencváros elleni, tíz év utáni első bajnoki diadal során, a klubtörténelem legmagasabb helyezésű szezonjában (1978/79) pedig tíz góljával a legeredményesebb játékosa volt a bronzérmes piros-fehérek egyesületnek.
24. Kiss László
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1958-1968 |
33 |
174 |
2x (1964, 1965) |
Kiss László 1958-tól kezdve egy évtizeden át focizott a DVTK-ban. Az ő útja a kétszeres házi gólkirálycímig az ellenállásról, és a soha véget nem érő kitartásról szól, hiszen előfordult olyan idény is (1960/61), ahol még csak gólt sem szerzett a budapesti születésű csatár. Először az 1964-es idényben lett a DVTK (társ)legeredményesebb játékosa, 4 góllal, az ezt követő idényben pedig a másodosztályban ontotta a (10) gólokat.
A Népstadionban lejátszott MTK elleni 1959-es csapatképen Kiss László balról az ötödik helyen áll
23. Magyar László
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1937-1941 |
33 |
62 |
1x (1939/40) |
Ha ismerted ezt a nevet, először is legmélyebb gratulációm, másrész kérlek azonnal add be a jelentkezésed a szerkesztőségbe, hiszen Magyar László nevét mára már nagyrészt homály fedi. Nagy kár, hiszen az 1939/40-es idényben 25 bajnokin 21 gólt szerzett az NBI B-bem, így az első gólkirály, akit az 1939-ben átadott DVTK Stadion látott óriási szerepet vállalt abban, hogy a miskolciak történelmük során először jussanak fel az élvonalba. 62 bajnokin szerepelt a piros-fehéreknél, és 33 alkalommal volt eredményes.
22. Vass László
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1966-1973 |
34 |
189 |
2x (1966, 1971/72) |
A nyírbogdányról származó Vass László a Miskolci EAFC-ben kezdte meg karrierjét 1962-ben, innen igazolt Diósgyőrbe, ahol 1966 és 1973 között 189 bajnokin 34 gólt szerzett, betalált a Lokomotíva Kassa csapata ellen az 1970-es Közép-európai kupameccsen (2-0), a DVTK-aranycipőt pedig kétszer hódította el. Első gólját a történelem első B1-es Borsodi El-Clasicóján lőtte az Ózdi Kohász ellen, a szezonban pedig végül hét góljával (társ)házigólkirály lett. A következő három idényben 7, illetve 6-6 gólt szerzett, mígnem az 1971/72-es idényben Horváth Andrással karöltve ismét a legtöbb (7-7) góllal járult hozzá a vasgyáriak sikeréhez. Búcsúmeccsére 1974 májusában került sor, ahol a diósgyőri publikum Solymosi Ernőt és Sikora Ferencet is búcsúztatta.
https://www.amigeleken.hu/hirek/isten-eltesse-mernok-ur-2025-06-06
21. Csányi József
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1956-1965 |
35 |
177 |
X |
Az 1956-os magyar forradalom miatt másfél évig tartó 1956/57-es idényben csatlakozott Felföldi Sándor csapatához, első két mérkőzésén mindjárt háromszor volt eredményes a karrierjét a Ferencvárosban útnak indító középpályás, az évad során - amit félbeszakadása előtt pont a Diósgyőr vezetett - pedig összesen 12 gólt szerzett Csányi József. A biatorbágyi születésű játékos a következő kilenc évben erősítette a DVTK-t, összesen 207 mérkőzésen viselte a piros-fehért, és pályára lépett a Palermo elleni KK-mérkőzésen. Pályafutása befejeztével előbb utánpótlásedzőként öt éven át, majd pályaedzőként további két évig dolgozott a klub égisze alatt, amit két kisebb megszakítással, összessen 45 éven át szolgált.
Az 1960.06.12-én lejátszott Újpest elleni bajnokin készült fotón balról Csányi, Szusza, Göröcs és Fekete
https://dvtk.eu/31277-Nemzedekek_sorat_nevelte_Csanyi_Jozsef_az_egykori_golvago-cikk-labdarugas
20. Pocsai László
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1948-1954 |
35 |
79 |
X |
1948-ban csatlakozott Pocsai László a Diósgyőri Vasashoz, és mindjárt első szezonjában - az 1948/49-es NB2-es idényben - 19 bajnokin 14 gólt szerzett. A következő két évben nem tudott eredményes lenni a bajnokságban, az ezt követő években viszont bőven kárpótolta a gólra éhező vasgyári közönséget: Az 1953-as bajnokicímhez 11 góllal járult hozzá, az élvonalban pedig nyolc alkalommal iratkozott fel a góllövőlistára.
19. Tóth György
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1989-1991 & 1994-1997 |
38 |
100 |
2x (1989/90, 1995/96) |
Egy újabb név, amit ma már igen ritkán hallani az Acélvárosban, Tóth György a ‘90-es években az NB2-es időszak alatt rúgdosta a gólokat az ellenfél hálójába, szám szerint 38-at, amivel a klub 4. legeredményesebb játékosa a másodosztályban. Első szezonjában 24 mérkőzésen nyolc gólt lőtt, amivel holtversenyben Csiba Lászlóval a házi góllövőlista élén végzett, a DVTK 1991-es feljutását pedig 12 góllal segítette - és a kiírás első diósgyőri gólja is az ő nevéhez fűződik- , mielőtt távozott Debrecenbe. NB1-es debütálását a Nyíregyháza színeiben ünnepelhette 1992-ben, 1994-ben azonban visszatért Miskolcra, ahol további három éven át 48 bajnokin 18 gólt lőtt, 1996-ban pedig ismét behúzta a vasgyári aranycipőt.
18. Turbéki István
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1940-1944 |
38 |
84 |
X |
Turbéki István Szigetváron kezdte meg labdarúgó karrierjét 1936-ban, majd a korszak diósgyőri focistáinál elengedhetetlen perecesi kitérő után igazolt a DVTK-hoz 1940-ben. A szeptemberben debütáló focista első két mérkőzésén kétszer volt eredményes, az 1941/42-es idényben pedig 19 alkalommal talált be, így a Diósgyőr második legeredményesebb játékosa volt, és még a Ferencváros elleni Magyar Kupadöntőn (2-6) is gólt szerzett a MOVE-pályán. Az 1943/44-es kiírásban a Nagyvárad a történelem első vidéki magyar bajnoka lett, a zöld-fehérek otthonában pedig csak egy csapat tudott győzni, a Diósgyőr - Turbéki és Fazekas góljával (2-1) kényszerítette térdre a borsodi alakulat a bajnokokat, néhány hónappal később pedig Miskolcon vívtak egy emlékezetes bajnokit a csapatok (4-3), amelyen Turbéki ismét betalált.
17. Sikora Ferenc
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1960-1974 |
39 |
242 |
1x (1964) |
Sikora Ferenc a piros-fehérek saját nevelésű játékosa, és csak úgy, mint sokan mások ezen a listán, számára is csak egy csapat volt, a Diósgyőr, senki más. Az 1961/62-es NB2-es szezonban mutatkozott be a nagyok között, 20 évesen pedig diósgyőri gólkirály let az 1964-es, kieséssel záródó idényben. A másodosztály poklaiból magát felküzdő, NB2-esként kupafináléig eljutó DVTK-nak egyik alapemberévé vált, az 1967-es, európai kupaporondot érő 5. helyezésben pedig hatalmas szerepet vállalt, hiszen kilenc alkalommal is betalált, a ‘60-as évek magyar királya, az Újpest pedig Sikora duplájának köszönhetően hagyott értékes pontokat (2-2) az Acélvárosban.
16. Kovács Mustos István
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1958-1966 |
39 |
93 |
1x (1962/63) |
A Diósgyőrben született Kovács István gyermekkora nagyrészét a Levente utcában töltötte, itt is szeretett bele a fociba, a vasgyáriak felnőttcsapatában először 1959-ben kapott lehetőséget, első gólját pedig az MTK ellen lőtte a Népstadionban 3-2-re elveszített bajnokin a mindössze 17 éves játékos. Az 1961-es, másodosztályba való visszazuhanás ellenére maradt Miskolcon, sőt, a második vonalban szárnyalt igazán: Az 1962/63-as idényben 28 bajnokin 18 gólt vágott, nem kis részben neki is köszönhette a diósgyőri publikum Bukovi Márton csapatának bajnokként való feljutása. 1966 májusában Kovács pályafutásának egyetlen NB1-es duplájával, illetve Vass góljával 3-1-re verte a DVTK az Újpestet, ami 33 évig az utolsó hazai bajnoki diadal volt a lila-fehérek ellen.
Kovács István kapura fejel az Ózd elleni bajnokin
A gólszerző Kovácsot ünneplik csapattársai az Újpest elleni bajnokin
https://www.amigeleken.hu/hirek/kovacs-istvan---77-2018-07-14
15. Németh Gyula
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1945-1948 & 1950-1952 |
42 |
72 |
1x (1947/48) |
A kései ‘40-es évek, illetve a korai ‘50-es évek Diósgyőrjének egyik legtermékenyebb gólszerzője, Németh Gyula 1945 és 1952 között kész részletben is Miskolcon vágta góljait. A 2. Világháború utáni első magyar bajnoki szezon kezdetén kötelezte el magát a vasgyáriak mellett,12 mérkőzésen kétszer volt eredményes, a kiesés sem tántorította el a DVTK-tól, a második vonalban pedig 38 bajnokin 35-ször talált be 1948-as távozásáig - az 1946/47-es idényben 22 mérkőzésen nem kevesebb, mit 25 gólt lőtt, tehát egészen elképesztő 1.1-es gólátlaggal rendelkezett. Visszatéréséig megfordult Újpesten, illetve a Nagykanizsai Olajmunkás SE-ben, mígnem 1950-től két éven át ismét a diósgyőri publikumot boldogította - 1950 szeptemberében az ő 83. percben szerzett találatával győzte le a DVTK idegenben az Újpestet bajnoki mérkőzésen először a klubtörténelemben.
14. Pribelszky Gyula
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1942-1952 |
43 |
140 |
1x (1950) |
1942-től kezdve egy teljes évtizeden keresztül futballozott az Acélvárosban, átvészelve a 2. világháború, illetve az 1946-os kiesésnehézségeit is - igaz, a kettő nem igazán említhető egy szinten, de maradjon a fókuszunk a sporton. Legsikeresebb idénye az 1946/47-es NB2-es idény volt, már az Ózdi VTK elleni nyitányon duplázott, összesen pedig 18 mérkőzésen 13-szor talált be. Az 1950-es másodosztályú bajnokicímből tíz góllal vette ki a részét, az élvonalban pedig öt góljával házigólkirály lett a Debreceni Honvédba két év múlva távozó csatár.
13. Szigeti Oszkár
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1952-1967 |
43 |
358 |
X |
A miskolci születésű csatár Perecesen még atlétaként ismerkedett meg a sport alapjaival, a szakosztály működésének befejeztével csatlakozott a futballistákhoz, a DVTK-ban pedig 1953-ban debütált, és első szezonjában mindjárt húsz találattal segítette a bajnokcsapatot visszaküzdenie magát a magyar labdarúgás legfelsőbb osztályába. A következő hat szezonban 23 bajnoki találattal növelte gólszámát, 1958-ban pedig 100 ezer ember előtt küzdött a magyar címeres mezben a Népstadionban a jugoszlávok elleni barátságos mérkőzésen. A “bányász” összesen 15 évig - ebből 10-et kapitányként - erősítette szeretett klubját, nála csak négyen viselték többször a DVTK mezét, illetve ő volt az első diósgyőri labdarúgó, aki több, mint 200 NB1-es bajnokin lépett pályára.
Szigeti az FTC elleni meccs után nyilatkozik Szepesi Györgynek
https://www.amigeleken.hu/hirek/szigeti-oszkar---a-klubhuseg-es-a-sportszeruseg-mintakepe-2025-11-01
12. Pesti (Petz) György
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1945-1957 |
47 |
292 |
2x (1947/48, 1948/49) |
Az akkor Csehszlovákiához, ma Ukrajnához tartozó Kisannán látta meg a napvilágot Petz György néven, a labdarúgás alapjaival Munkácson ismerkedett meg, 1939-ben került a Miskolci MOVE csapatába, ahonnan a fővárosi óriás Fradi szólította. A zöld-fehéreknél kapta a “Pesti” becenevet, ám hiába vagy tehetséges, gólokat szüntelenül vágó csatár, ha hazádban éppen származásod miatt üldöznek, így került munkaszolgálatba a későbbi diósgyőri legenda. A DVTK-ban 1945 és 1957 között 292 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, az NB2-es bajnokicímet háromszor, (1949/1950, 1953, 1956/1957) a házi gólkirálycímet kétszer ünnepelhette, 1968-ban pedig az ő elnöksége alatt épültek a “gólyalábas” lelátók a DVTK Stadionban, amelyek évtizedekig határozták meg a vasgyári szentély látványképét.
Pesti György, a munkácsi Piola csapatkapitányként kezet fog az ellenféllel
https://www.amigeleken.hu/hirek/egy-elet-piros-feherben
11. Barna Sándor
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1937-1942 & 1944-1945 |
49 |
116 |
X |
Barna Sándor a Ferencváros együttesében kezdte meg karrierjét 1930-ban, ezt követően játszott a Montpellierben, a Zuglói VIII. Ker. FC-ben, illetve Újpesten, mielőtt pályafutása utolsó aktív nyolc évét Diósgyőrben töltötte. Első két évében 45 bajnokin kapott lehetőséget, és 19 alkalommal volt eredményes, a DVTK történelmének első feljutásának évében - 1939/40 - pedig tizenöt góllal boldogította a nemrég átadott Vasgyári pálya közönségét. Betalált a klub első élvonalbeli mérkőzésén a múlt szezonban a piros-fehérekkel feljutó csatát vívó Csepel ellen, az ő gólja adta meg az alaphangot a Salgótarjáni BTC 4-2-es kitöméséhez, az élvonalban pedig 13 gólt szerzett az Acélváros színeiben.
10. Fükő Sándor
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1975-1982 & 1984-1988 |
49 |
270 |
X |
Fükő Sándor az Ózdi Kohászban kezdett el focizni, 1975-ben igazolt a DVTK-ba, első lehetőségét pedig a Békéscsaba ellen kapta Szabó Géza vezetőedzőtől, a következő idényben pedig egymást követő játéknapokon rúgta meg első két diósgyőri gólját a Szeged-ZTE páros ellen. Az ő 15. perces gólja nyitotta meg a Besiktas 5-0-s földbe döngölését az 1977-es KK-mérkőzésen, két évvel később pedig a 86. percben lőtte meg a győztes (0-1) gólt a Rapid Wien otthonában ugyanebben a kupasorozatban - összesen 11 nemzetközi kupamérkőzésen szerepelt DVTK-játékosként. A bajnokságban is szerzett évtizedeken át emlegetett gólokat: 1978 februárjában neki, és Oláh-nak volt köszönhető, hogy a Diósgyőr 2-0-ra győzte le a Ferencvárost, két évvel később pedig szintén eredményes volt a zöld-fehérek elleni 3-0-s diadal során, amivel hat mérkőzésre nyúlt a miskolciak hazai veretlensége az FTC ellen.
9. Penderi György
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1941-1943& 1946-1950 |
51 |
116 |
2x (1947/48, 1948/49) |
Penderi György a ‘40-es években két részletben szolgálta a Diósgyőri MÁVAG, illetve Diósgyőri Vasas nevet egyaránt viselő együttest, névtől és színtől - hiszen az ‘50-es években játszott piros-kékben is a DVTK - függetlenül ugyanazzal az elszántsággal és győzni akarással. Első két gólját a Szegedi VSE 7-2-es hazaküldése során szerezte 1941 szeptemberében, ezt 1943-as távozásáig további tíz találat követte, három év újpesti szolgálat után pedig visszatért az Acélvárosba - az 1946/47-es NB2-es idényben 23 bajnokin 24 (!) gólt szerzett. A következő kiírásban mr az Ózd elleni, 4-0-ra megnyert nyitányon eredményes volt, betalált a Nyíregyházi MÁV (2-1) ellen, összesen pedig 10 gólt szerzett, az 1950-es bajnokicím után pedig a nyírség városába igazolt.
8. Tatár György
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1973-1983 |
53 |
272 |
3x (1977/78, 1978/79, 1979/80) |
Kíváncsi vagyok, hogyha megkérdeznénk ma néhány Diósgyőr fanatikust, hogy a dicsőséges ‘70-es évekből melyik játékos emléke maradt meg a legjobban, hányan válaszolnának a klubtörténelem legsikeresebb korszakának egyik legmeghatározóbb alakjának, Tatár György nevét. 1973 márciusában volt az első alkalom a több, mint 270-ből, hogy magára húzta a DVTK címeres mezét, első gólját pedig a Tatabánya ellen szerezte - a következő négy évben mindössze öt további gólt szerzett, a DVTK első Magyar Kupadiadalját követően azonban kezdetét vette hároméves uralma a diósgyőri aranycipő felett. Az 1977/78-as idényben 11, a “bronzérmes” idényben 9, a második kupagyőzelem szezonjában pedig 13 találattal hódította el a házi gólkirálycímet - ami az európai kupameccseket illeti, kilenc mérkőzésen ötször talált be, a Dundee United ellen pedig duplájával segítette csapatát a 3-1-es győzelemhez 1979 novemberében.
7. Borostyán Mihály
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1975-1985 |
55 |
241 |
4x (1980/81, 1981/82, 1982/83, 1983/84) |
Borostyán Mihály 1975-től egy teljes évtizeden keresztül állt a DVTK szolgálatára, a sajószentpéteri középpályás 55 gólt lőtt, így az NB1-es házi örökgóllövőlista dobogójának harmadik fokát foglalja el, tagja volt a két Magyar Kupát elhódító, bronzérmes Szabó Géza-féle Diósgyőrnek, és mindössze a második DVTK játékos, aki négy egymást követő évben is a legeredményesebb piros-fehér volt. Az 1975 májusi, Újpest elleni bajnokin debütált a 18 éves tehetség, a következő idény első diósgyőri találatát pedig ő szerezte a ZTE Stadionban (1-2) - az ezt követő öt szezonban góllövés terén viszonylag csendes volt a bajnokságban, a Dundee United, illetve Kaiserslautern elleni UEFA-Kupamérkőzéseken azonban eredményes volt az ötszörös magyar válogatott. 1980-tól négy éven keresztül volt birtokában a házi gólkirálycím, - erre korábban csak az örökös NB1-es gólkirályunk, Horváth András volt képes - emlékezetes teljesítményei közé tartoznak az MTK elleni duplája (1980, 3-1), a Tatabánya elleni duplája (1982, 3-3), a Békéscsabának lőtt mesterhármasa (1982, 3-3), illetve egy másik MTK-nak lőtt duplázása (1982, 2-1).
6. Dzurják József
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1984-1986 & 1995 |
56 |
80 |
2x (1984/85, 1985/86) |
A “Csöpi” becenévre hallgató Dzurják József gödöllőn született, az Ikládi Vasas, illetve a Jászberényi Lehel együttesében nevelkedett, és az utóbbi egyesületben is indult útjára felnőtt pályafutása 1980-ban. A DVTK-hoz a borsodiak történelmének addigi leghosszabb élvonalbeli időszakának utolsó évében csatlakozott, és ugyan a kiesést nem tudta megakadályozni két góljával, a következő két évben fáradthatatlanul lőtte a gólokat a második vonalban - olyan mértékben, amelyre sem korábban, sem azóta nem volt precedens az Acélvárosban. Az 1984/85-ös NB2-es idényben 37 bajnokin 28 gólt lőtt - ezzel nem csak az NB2 legeredményesebb játékosa lett, de Dobó Zoltán 56 gólos (1953) szezonja óta a valaha volt legmagasabb gólszámot produkálta, amit egy szezonban egy DVTK-játékos szerzett, a következő évben pedig 38 mérkőzésen 25-ször talált kaput, mind ezek mellett pedig az első diósgyőri lett, aki duplázni tudott a Nyíregyháza Spartacus ellen a másodosztályban.
https://dvtk.eu/3263-Dzurjak_Jozsef_negyedszer_Diosgyorben-cikk-labdarugas
5. Oláh Ferenc
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1970-1987 |
63 |
350 |
1x (1975/76) |
Oláh Ferenc 15 évesen csatlakozott a DVTK juniorcsapatába, a felnőttek között 1970-ben mutatkozott be, a következő 17 évben pedig rendíthetetlenül szolgálta a vasgyáriakat, nem kevesebb, mint 468 tétmérkőzésen húzta magára a piros-fehér címeres szerelést, és nyugodtan állíthatjuk, hogy egész életét a Diósgyőrnek szentelte. A Tatabánya ellen ünnepelhette első NB1-es gólját 1972 áprilisában, majd a két és fél éven át tartó gólcsendet két egymás követő bajnokin elért találattal törte meg 1974 szeptemberében - hónapokkal később kétszer is duplázni tudott: A VM Egyetértés ellen (5-4) három perc alatt találta meg a hálót kétszer, 1975 márciusában pedig az ő duplájával (is) nyert (3-1) Vasas elleni bajnokit 12 év elteltével a Diósgyőr. A második legtöbb élvonalbeli mérkőzésen pályára lépő diósgyőri az 1984-es kiesés után további három évig maradt a DVTK égisze alatt, edzőként pedig 1994-ben irányította szeretett klubját.
Oláh Ferenc 1980-ban a Magyar Kupával
4. Fazekas Zoltán
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1938-1944 |
78 |
148 |
2x (1941/42, 1943/44) |
A DVTK történelmének első élvonalbeli találatának szerzője, a kassai születésű Fazekas Zoltán megfordult a Kassai AC-ban, a Viktoria Plzenben, és a TCzSzK Kassában is mielőtt a DVTK-hoz igazolt 1938-ban, a következő évben pedig húsz góllal segítette feljutáshoz a DVTK első legendás edzőjének, Csapkay Károlynak csapatát. Nem csak hogy ő lőtte a Weisz Manfréd Csepel FC elleni bajnoki során az első gólt a bajnoki rajton, de az első két fordulóban négy gólt szerzett összesen, a nyolcadik játéknapra ez a szám kilencre nőtt. Az 1941/42-es kiírásban felülmúlta az előző szezonban elért 13 találatát, és 20 góljával házi gólkirály lett - azóta sem lőtt a DVTK-ban senki ennyi gólt az élvonalban egy bajnoki idény leforgása alatt.
Az 1942-es csapatképen Fazekas jobbról a harmadik helyen áll
3. Füzér János
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1938-1945 |
81 |
124 |
1x (1938/39) |
A temesvári születésű Füzér János 18 évesen mutatkozott be a DVTK-ban a labdarúgó NB2-ben, és ahogyan az a diósgyőri futball legmeghatározóbb neveinél szokás, ő is első szezonjában behúzta a diósgyőri aranycipőt, ráadásul 1.0-s gólátlaggal. A következő három évben - amelyek egyben a DVTK történetének első három élvonalbeli szezonja volt - rendre legalább 17 bajnoki gólt lőtt évadonként, 1942-ben pedig a nemzeti tizenegy mezét is magára ölthette a Horvátország elleni 1-1-re végződő barátságos mérkőzésen. Diósgyőri “búcsúidényében” (1943/44) 27 bajnokin öt alkalommal volt eredményes, a futballőrült várostól pedig egy 4-3-as, Nagyvárad elleni emlékezetes diadallal búcsúzott, amelyen utolsó gólját szerezte az Acélvárosban.
2. Horváth András
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1967-1976 |
87 |
204 |
7x (1968, 1970, 1970/71, 1971/72, 1972/73, 1973/74, 1974/75) |
A varbói születésű Horváth András a Népsport által “diósgyőri grund”-ként referált Lyukóvölgyben ismerkedett meg a labdarúgással, 15 évesen csatlakozott a DVTK ifi-csapatához, egy évvel később a “B” csapatban, 1967-ben pedig a felnőttcsapatban találta magát a Diósgyőr örökös NB1-es gólrekordere. Már debütálásán eredményes volt, hiszen a Szeged 4-0-s kardélre hányását Horváth gólja nyitotta meg, az első három játéknap során pedig három gólt vágott a végül tízgólos debütáns idényében. A DVTK aranycipőjét 1968-ban hódította el először, 1970 és 1975 között pedig további hat idényben viselhette büszkén a legeredményesebb diósgyőri játékos címet - személyes legjobb szezonja az 1973/74-es NB2-es kiírás, amikor 28 góljával az egész második vonal legpontosabb góllövőjének számított. 204 bajnokin 87 gólt szerzett a vasgyáriaknál - mivel itt töltötte teljes karrierjét, ezek a mutatók az egész pályafutására igazak - de a nemzetközi kupaporond - a diósgyőrinél nagyságrendileg nagyobb - közönségétől sem szeppent meg: hat Közép-Európai Kupameccsen lépett pályára 1967 és 1971 között, a Lokomotíva Kosice (2-0) , illetve Celik Zenica (1-0) ellen egyaránt betalált.
https://dvtk.eu/26397-Az_rugja_aki_berugja-cikk-labdarugas
1. Dobó Zoltán
|
DVTK-ban töltött idő |
Bajnoki gólok száma |
Bajnoki mérkőzések |
házi gólkirály: |
|
1952-1955 & 1956-1958 |
100 |
95 |
4x (1952, 1953, 1954, 1956/57) |
A DVTK örökös gólrekordere, Dobó Zoltán a Vasas csapatához írta alá első profi szerződését 24 évesen, az angyalföldieknél három évet húzott le, majd erősítette a MATEOSZ, illetve a Tatabánya csapatát, a későn érő csatár pedig 1952-ben igazolt ahhoz a klubhoz, amely történelmének egyik, ha nem a legnagyobb legendájává vált a Miskolcon töltött évek alatt. Nem sokat váratta a diósgyőri publikumot első góljával, debütálásán anyaegyesülete, a Vasas ellen talált be, az idény végén pedig természetesen a házi góllövőlista élén végzett, a következő két szezonban pedig sikeresen megvédte a diósgyőri aranycipőt, nem is akárhogyan: Az 1953-as NB2-es bajnoki aranyt öbb, mint száz miskolci góljából egészen hihetetlen mennyiséget, 56-ot vállalt magára a 3. fordulóra kilenc góllal rendelkező csatár, az élvonalban pedig úgy folytatta, mintha mi sem történt volna - 16 góllal tette hozzá a magáét a piros-fehérek 9. helyéhez. 1955-ben egy évre visszatért a piros-kékekhez, az 1956/57-es idényben azonban újra az Acélváros közönségét örvendeztette, rá illő módon pedig ismét ő volt a legeredményesebb DVTK-játékos az irigylésre méltó, 19 bajnokin 17 gólt szerző mutatójával. 1958-tól egy éven át a Miskolci VSC-ben focizott, itt is vonult vissza a 95 bajnokin 100 gólt szerző gólkirály.
Ez volna tehát a 116 legjobb góllövő a Diósgyőr 116 éves történelmében. Végezetül pedig Szabó “Columbus” László történeével zárnám soraim, akinek gyerekként megadatott az, hogy átélhesse a diósgyőri aranykort, a ‘90-es, illetve 2000-es években pedig az Acélváros éjszakai életének megkerülhetetlen figurája volt, így nem csoda, hogy jó néhány DVTK-játékossal baráti viszonyt alakított ki.
“Halgas Tibor,
2007-ben, mikor a Colombus Pub hétvégén mindig teltházzal ment, kint jó idő volt, így éjfél fele, kezdett oszlani a tömeg. Ki haza, ki a szabad levegőre ment, ki egyenesen az egyetemi vagy más diszkókba. Éjfél körül megérkezett két Diósgyőri focista, Binder Ciprian és Halgas Tibor.
(Nem volt akkor bajnoki a Diósgyőrnek)
Akkor még nem volt facebook, így szájról szájra, telefonon, sms-ben ment a hír, hogy a Colombusban van két Diósgyőri focista.
Fél órán belül totál teltház lett…
Az egy szerethető csapat volt…
Te hány játékost ismertél a 116 közül? Ki a kedvenced a listán? Ki lesz idén a házi gólkirály?
Írd meg kommentben!
Jó lett volna egy csapatban látni a Homma,Foxi, Tisza, Sipeki, Simon fogatot. Hátul Kötelessel, Kamberrel, Elek Norbival.
Persze abban a 2004-2010 közötti időszakban is csak pár hónapra jött itt össze értelmes csapat, aztán büdös nagy kiesés lett az egész vége 2010-re.
Pedig így visszanézve és emlékezve megfordultak itt értelmesebb játékosok (akik előttünk vagy utánunk befutottak) csak ide kb egymást váltogatva érkeztek.
Jó volt olvasni, értékes munka, hatalmas köszönet érte.
De messze vagyunk egy szerethető csapattól..
5 játékos van a listán csak olyan, aki a tavalyi szezonban itt játszott. Idén már máshol vannak.
A mostani csapatból senki nincs a listán.
Kovács Zoli, b@szĐ meg!