Banner

VAK II.

Szerző: dfcwolf | 2017-02-21 15:46:00

Előre szeretném bocsátani, hogy nem a bíró miatt kaptunk ki! Azért kaptunk ki, mert nem játszottunk jól a Zsóry ellen. Persze, nehéz lenne elmenni szó nélkül amellett a tény mellett, hogy közel egy órát 10 emberrel kellett játszani úgy, hogy Ugrai első sárgája teljesen jogtalan volt. Nehéz lenne Vági ámokfutásáról nem beszélni, amit Vad II. szó nélkül és megtorlatlanul hagyott. Sajnálatos az, hogy ilyen bírók ténykedhetnek a magyar első osztályban, és ugyanakkor elkeserítő is.

Mindenki “lapkirálynak” hívja ezt az embert, és ez nem véletlen. Többnyire ő nyeri a kiosztott lapok versenyét, és már ebben a szezonben is jelentős mennyiséget mutatott fel a játékosoknak. Lássuk a statisztikáját!

Birtokunkba jutott egy videó, ami bemutatja azt, hogy milyen felfogásban vezette Vad II. a legutóbbi mérkőzésünket. Osszátok meg kommentben velünk a véleményeteket!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

60. toki* |Válasz erre: 57. zorba
2017-02-22 13:14:11 Fekete öves, Veterán
Na az anyád picsáját Vak2!!! Hát ott rendőr a cimbim, vele szoktam meccsre járni, mivel DVTK fun! Isten bizony mebüntettetem!
59. zorba* |Válasz erre: 57. zorba
2017-02-22 11:39:54 Fekete öves, Veterán
Biztos finom szendvicseket tud csinálni.
2017-02-22 11:38:48 Barna öves, Tag
Nagyszerű videó és igenis van létjogosultsága egy ilyen posztnak, pláne egy szurkolói oldalon. Külföldön élő adásban elemeznek játékvezetői hibákat vagy döntéseket a tévében.
Nekem többek közt 1:02-nél tűnt fel egy szabálytalanság (amiből egy meccsen amúgy több is szokott lenni), de megtorlatlan maradt Vak által. Hasonlóért tiltották el a minap Rokszin Ádámot 3 hónapra, csak az a könyökös talált és le is fújta a spori.
Az a baj, hogy annyira halad a modern foci az amerikai foci irányába, hogy a test-test elleni küzdelem során a labda már csak másodlagos tényező - zavaró akadály...

A játékvezetésben meg ott tartunk, hogy az NB1-ben lassan mindegyik csapatnál van egy bíró akiről le akar iratkozni. Hozzáteszem teljesen jogosan. Ha egy játékvezető sorozatban buzi, akkor azzal valami baj van. Vak is ilyen - egy sorozatbuzi. Lehet, hogy tényleg igaza van Bedének és Puhl ideje lejárt a pogácsazabálók népes táborában.
57. zorba*
2017-02-22 11:33:18 Fekete öves, Veterán
Ezt a majdnem 5 éves videot találtam Vad II. Istvánról. Akkor még büfés volt egy budapesti, mátyásföldi (XVI. kerület) általános iskolában.

Hét közben büfés, hétvégén mérkőzések kimenetelének befolyásolója és a futball pálya élet-halál ura.



https://hu.wikipedia.org/wiki/Vad_István_(játékvezető)
56. slózi |Válasz erre: 55. Bobák Kornél
2017-02-22 11:13:19 Barna öves, Őstag
Azért LÉNYEGÉT TEKINTVE mégsem(!) "analóg" a történet a MERCÉDESZ osztogatással-fosztogatással! Részleteiben persze igen! Mert mi a lényeg:
A Hondvéddal történt? IGEN!
Zsolt vezette a meccset? IGEN!
1:0-ra kaptunk ki egy IGAZSÁGTALAN ítélet nyomán? IGEN!
Nagy balhé vol? IGEN!
Nem jött többé Zsolt Diósgyőrbe meccset vezetni? IGEN!
Ez a legutóbbi dolog a LEGLÉNYEG, amiért a sztorit egyáltalában fölidéztem. Egyébiránt.
Én 1951-ben--koranyáron--még nem voltam 5 éves, '52 márciusában még nem voltam 6. Apukámmal voltam a meccsen és hazafelé tartva a 10. utcában lakó nagybátyámékkal és náluk--Hőrich Jóska bácsiéknál-- hallgattam a közvetitést, merthogy Zsolt nem merte lefújni "azt"--Szepesi-t, hallgattuk --ahová beugrottunk, nem utolsósorban azért, hogy elmúljon a nagy balhé, ami még a mai Andrássy, az akkori Marx Károly utcában is folyt. Azután a Szinva parton mentünk "hátul" valahogyan haza.
Tehát én nem mások(!) elbeszéléséből vagy könyvekből hanem saját, megélt "gyerekélményemként" idéztem fel a dolgot--s annyi év után annyi pontatlanság, amennyit elkövettem, talán megbocsájtható...
55. Bobák Kornél* |Válasz erre: 53. slózi
2017-02-22 10:29:36 Fekete öves, Veterán
A hír igaz, csak nem Moszkvában, hanem Szentpéterváron, nem Mercedeseket hanem Zsigulikat, és nem osztogattak, hanem fosztogattak. :)
Nem 1951 kora nyarán, hanem 1952. márciusban, nem 11-esből, hanem szabadrúgásból, nem Puskás, hanem Babolcsay. Legalábbis, ahogy a DVD-n Grosics is elmesélte a történetet. De Bálint bá is szabadrúgásról beszélt. Én csak két évvel később kezdtem meccsre járni, személyes tapasztalatról nem tudok beszámolni. :)
54. portugal |Válasz erre: 53. slózi
2017-02-22 10:17:09 Barna öves, Őstag
nem utál minket. Csak kimegy a meccsre és beszarik.Mert meccshangulat van.De nekem nem tisztem megvédeni .Védje meg magát
53. slózi
2017-02-22 10:05:56 Barna öves, Őstag
T! portugal. Évek, ha nem évtized óta figyelem ennek a bírónak a meccseinken való ténykedését és elég nehezen tudom elfogadni azt, hogy valamiért nem "pikkelne" ránk a DVTK-ra. De egy DVTK-s szurkolótárs-tól elfogadom-elhiszem még ezt is. Ám ha tényleg úgy áll a helyzet, hogy ő ellenünk tkp. "zavarban" van, mert "fél", akkor azt nem tudom elfogadni, hogy miért nem igyekszik--kérése révén--megakadályozni ő maga az ellenünk való kiküldését, de legalábbis jelentősen korlátozni. Annál is inkább, mert a DVTK életében volt(!!!) már ilyen! Zsolt Istvánnal, minden idők legnagyobb magyar bírójával kapcsolatban történt. 1951 koranyarán a "nagy Honvéd" játszott Diósgyőrben, amikor 0:0-nál Zsolt megadott egy teljesen jogtalan 11-est, s így kaptunk ki 1:0-ra, mert a 11-est Puskás persze berúgta Károlyi Jocinak. Éktelen nagy botrány volt, a Kossuth -on Szepesi "élőben" közvetrítette a meccset 28 000 néző előtt még a régi, betonállóhely előtti Stadion-ból. És egy hatalmasnagy katonai-rendőri "erő" tette lehetővé így-úgy, hogy a Honvéd és Zsolt bíró egyáltalán kimeneküljön Diósgyőrből. Sokan azt hitték már kitört egy forradalom. Szumma-szummárum: akkor Zsolt István kérte Hegyi Gyulá-t és az MLSZ-t. hogy soha többé NE KÜLDJÉK(!) Diósgyőrbe meccset vezetni, és nem is küldték. Miért ne lehetne ezt Vad II-vel is megtenni?
52. toki* |Válasz erre: 47. zorba
2017-02-22 10:00:58 Fekete öves, Veterán
Akkor meg azért veszik le tőlünk, mert részre hajló lenne az asszony miatt ;))
51. portugal |Válasz erre: 50. zorba
2017-02-22 09:58:24 Barna öves, Őstag
Nem elég hogy cigány, de még hülye is. A problélmák összeadódnak végül.

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...