Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Előre szeretném bocsátani, hogy nem a bíró miatt kaptunk ki! Azért kaptunk ki, mert nem játszottunk jól a Zsóry ellen. Persze, nehéz lenne elmenni szó nélkül amellett a tény mellett, hogy közel egy órát 10 emberrel kellett játszani úgy, hogy Ugrai első sárgája teljesen jogtalan volt. Nehéz lenne Vági ámokfutásáról nem beszélni, amit Vad II. szó nélkül és megtorlatlanul hagyott. Sajnálatos az, hogy ilyen bírók ténykedhetnek a magyar első osztályban, és ugyanakkor elkeserítő is.
Mindenki “lapkirálynak” hívja ezt az embert, és ez nem véletlen. Többnyire ő nyeri a kiosztott lapok versenyét, és már ebben a szezonben is jelentős mennyiséget mutatott fel a játékosoknak. Lássuk a statisztikáját!
Birtokunkba jutott egy videó, ami bemutatja azt, hogy milyen felfogásban vezette Vad II. a legutóbbi mérkőzésünket. Osszátok meg kommentben velünk a véleményeteket!
2. Ez a vak 2 tényleg trógerul vezette a meccset.
3. A kövesdiek se kesztyűs kézzel bántak velünk. Talán ott is meglehetett volna 1 kiállítás.
4. Szivics nem biztos, hogy nem paprikázta fel az övéit , hogy ilyen durvák legyenek. Most nyilatkozhatná, hogy
"mondják meg hányadiknak kell lennünk ?"
A FEB új eljárás keretében Szabó Tamás ügyvezetőt (Diósgyőr), mert a sportszervezete honlapján 2016. december 8. napján megjelent nyilatkozatában olyan tényre közvetlenül utaló kifejezéseket használt, amelyek alkalmasak arra, hogy az MLSZ működésével kapcsolatban a bizalmat megingassák, 1.000.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.
Azért kaptunk ki mert k. gyenge a csapat. Legfőképp fejben és szakvezetésben...
De a kanos kutya hasonlat tetszett. Na, ez a lényeg.
Ha akarok, 20 percig is forgolódhatok a labdával. Akkor mi lesz? Lelőnek? :DD
Első < 2 3 4 56 7 >