Banner

Feczkó Tamás: Kevés az olyan fiatal, aki egyből megállja a helyét az NB I-ben

Szerző: Jáborcsik András | 2020-07-24 19:41:00

A 2019/20-as NB I-es idényben a Debrecen mellett a DVTK-ban harcolták ki a legtöbb játékpercet az U21-es magyar fiatalok. Ennek apropóján Feczkó Tamással, a diósgyőri klub vezetőedzőjével közölt interjút az utanpotlassport.hu.

Ebből idézünk:


„A legnehezebb feladat, amit az NB I-es edzőknek meg kell oldaniuk, és amiben még van hova fejlődni, az a fiatalok beépítése. Kevés olyan tizenéves játékost tudunk mondani, aki legalább négy-öt mérkőzésen megkapta az esélyt az előző idényben. Hogy ez miért van? Ezzel kapcsolatban az jut eszembe, hogy engem tavaly szeptember 4-én neveztek ki a csapatomnál, és most én vagyok a negyedik legrégebb óta regnáló NB I-es edző…”


A szakvezető hozzátette, egykoron az utánpótlásban tevékenykedett, így pontosan tudja és érzi, mennyire fontos, hogy ne kallódjanak el a nagy ígéretnek kikiáltott reménységek.

„Az összes utánpótlás korosztályban dolgoztam, voltam akadémiavezető is, és igen, NB I-es vezetőedzőként is fontosnak tartom a fiatalok szerepeltetését, mert hosszú távon ők lesznek az alappillérei a magyar futballnak. Előző csapatomban, az MTK-ban is több mint tíz saját nevelésű játékos mutatkozott be nálam a felnőttek között. Persze, azt is mindig elmondom, hogy első sorban nem nekem kell bátornak lennem, és bedobnom a mélyvízbe a fiatalt, hanem a fiatalnak kell odatennie magát annyira, hogy ne is kételkedjek a szerepeltetésében.”


Kíváncsiak voltunk, Feczkó Tamás szerint mi szükséges ahhoz, hogy az összes NB I-es klub picit jobban támaszkodjon a saját utánpótlására.

„Sokan jó ideje keresik erre a kérdésre a választ… Szerintem sok múlik a klubfilozófián, de leginkább azt kell elérni, hogy az edzők be merjék tenni a fiatalokat az éles téthelyzetekben. A probléma ott kezdődik, hogy kevés az olyan, aki egyből megállja a helyét az NB I-ben. Ebből a szempontból nagyon jó döntésnek tartom, hogy az MLSZ megteremtette a kooperációs kölcsön lehetőségét. Az a legfontosabb, hogy az is, aki még esetleg nem érett meg az NB I-re, profi mérkőzést játsszon. Az NB III és az NB II is jobb annál, mintha valaki csak az edzéseken vesz részt.”


Kattints ide és olvasd el a teljes interjút az utanpotlassport.hu-n >>>>>>>


forrás: utanpotlassport.hu





Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 > 

28. Asgaroth |Válasz erre: 27. toki
2020-07-28 16:26:37 Narancs öves, Lelkes újonc
Toki
Abban felettébb igazad van, hogy valóban kell egy olyan edző, aki folyamatosan bizalmat szavaz a fiataloknak. No de mi a helyzet az up edzőkkel? Folyamatosan olvashatjuk a klub honlapon, az észak-magyarban, vagy egyéb cikkekben , hogy x.y. up edző a Hollandiába, Belgiumba, Németországba ment továbbképzésre. Aztán azt is olvashatjuk, hogy ott minden milyen csodás, cool, király, meg össze sem lehet hasonlítani az itteni a viszonyokkal. Na meg azt, hogy 2-3 nap alatt, ő aztán annyi, de annyi mindent tanult és tapasztalt, hogy csak na. Aztán mikor hazajön, megtartja az első edzését, pl az U15-nek, mindent amit "megtanult" elfelejtett. Az edzések ugyanolyan átlagosak, semmitmondóak, "magyarosak". Hol van a nagy tudás? Hol van ezen tapasztalatok továbbadása? Ráadásul nem csak mi, de minden más magyar csapat ezzel küszködik. Így amelyik szülőnek esze és pénze is van (lásd Szoboszlai apuka) kiviszi a szomszédba a fiát, ahol érdekes módon nagyobb eséllyel lesz belőle labdarúgó és nem mezei lábilabdás.
27. toki*
2020-07-28 06:45:10 Fekete öves, Veterán
Ez 1 sarkallatos probléma, az up. Nincsenek már nemhogy Puskások, Tichyk, Varga Zolik, de még csak Gerák sem. Én úgy gondolom, hogy ha azt akarjuk, hogy több fiatal tudjon beépülni a csapatba, azt magában a klubmodellben kell keresni, olyan tekintetben, hogy a nagy csapat játékát az up-ban, már legalább az U16-tól kezdve próbálják elsajátítani. Ehhez viszont kell az első csapatnál olyan edzőt találni, akiben bíznak több év(ek)re, és bátran nyúl is a fiatalok felé. A másik meg velünk azzal a probléma, hogy megváltást várunk egy 10-zen vége felében járó betett játékostól. Nem tőle kell a csodát várni, neki az a dolga, hogy a csapat hasznára legyen, és a társak ne azt érezzék a pályán, hogy 1-gyel kevesebben vagyunk, vagy azt, hogy nehogy rá jöjjön ki a játék, mert akkor cumi-rudi! Én azt gondolom, akik most az első csapattal edzenek kiérdemelték, de nem vagyok benne biztos, hogy mindegyik sokáig itt is tud maradni. Viszont hiszem, hogy vannak tehetségeink, mert nálunk mindig is voltak, csak jól sáfárkodjunk velük.
26. randi
2020-07-26 17:54:45 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Mester sorolja már fel azt a 10 saját nevelést, de ne azt aki már 25-30 éves.
25. vebgy* |Válasz erre: 6. sadab1
2020-07-26 02:04:16 Fekete öves, Veterán
AZ a legnagyobb gond, hogy mi kénytelenek vagyunk újabban mindig a kiesés ellen harcolni..hol a klub jövőképe ebben ??
24. vebgy* |Válasz erre: 15. Asgaroth
2020-07-26 01:56:15 Fekete öves, Veterán
Eleve a 12 csapatos rendszer nem vált be. Lószerszám a színvonal, csak a felturbózott állami kedvencek kerülhetnek ki selejtezni Európába, a legpénzesebbek újabban már a csoportkörig.
23. vebgy*
2020-07-26 01:51:18 Fekete öves, Veterán
Hát ez pont így van...up képzés ? Kérdés a ti térfeleteken...
22. tomi87* |Válasz erre: 20. 2017.
2020-07-25 15:54:23 Fekete öves, Veterán
Igen, lehet.
21. beli1 |Válasz erre: 11. johny
2020-07-25 14:42:51 Piros öves, Fanatikus tag
Amíg ismerettsèg haverság ès pènz a kiválasztás lènyege ez van. Ja ès amíg az a legfontosabb hogy a Double passnál jòl mutassunk addig mindig nyomunk előre fiatalokat. Up ba feljebb játszatunk gyerekek. Ez helyes lenne... Ha azèrt fociznának feljebb mert annyira jòk. De nem... Csak hogy a kirakat szèp legyen.. Majd ha nem már nincs haszon belölük akkor lehet elballagni..Gèringer testvèrek Lakatos.. Ternován .. Bárdos...
20. 2017.
2020-07-25 12:55:56 Piros öves, Fanatikus tag
a mai meccsünket lehet majd nézni online?
19. mr-d |Válasz erre: 17. sadab1
2020-07-25 12:46:55 Fekete öves, Őstag
Nem látszik valóban, hogy a közeljövőben tömegével jönnének alkalmas játékosok. Nagyjából egy negyed órás személyes beszélgetés után el lehetne dönteni, hogy egy fiatal tényleg akar-e valamit a focitól.

 < 12 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...