Banner

Bori Gábor a Vasasnál folytatja kölcsönben

Szerző: | 2015-02-04 16:58:02

A játékos maga kérte, hogy a több játéklehetőség érdekében tavasszal más csapatban játszhasson.

A klub tájékoztatása szerint Bori Gábor a tavaszi idényt a Vasas csapatánál tölti kölcsönben.

A játékos maga kérte a szakmai vezetést, hogy más csapatnál folytathassa tavasszal, mert több játéklehetőséget szeretne kapni, mint amennyit Tomiszláv Szivics biztosított neki az őszi idényben.

Az őszi idényben összesen 19 mérkőzésen öltötte magára a piros-fehér szerelést. Az Európa Ligában négyszer lépett pályára, bajnoki találkozón pedig hét alkalommal szerepelt. Ezeken kívül még három Magyar Kupa és öt Ligakupa szereplés áll a neve mellett.

Egy alkalommal talált az ellenfelek hálójába, éppen soron következő csapata, a Vasas elleni 4-0 arányban megnyert Magyar Kupa meccsen szerezte vezető gólunkat. Egy rosszul elvégzett hazai szögletet követően a saját tizenhatosunk sarkánál csapott le a labdára, majd egy szép cselt követően egészen az ellenfél térfelének a közepéig robogott a játékszerrel. Itt Bognárhoz passzolt a bal szélre és a visszakapott labdát egy finom bokamozdulattal juttatta a hálóba.

Bori gólja az összefoglaló elején látható:

Sok sikert kívánunk Gábornak a Vasasban!

forrás:dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.