Őrizd a parazsat!

Mindenkinek azt javaslom, hogy nézzen magába: mit kellett volna másképpen csinálni?

Mit lehet ilyenkor mondani olyat, amit nem hallottunk még, vagy amivel az elmúlt években nem vigasztaltuk volna egymást vagy magunkat? Jelenleg még abban sem bízhatunk, hogy a biztos anyagi háttér és a szakmaiság majd rövid úton visszarepít minket az első osztályba, mert az önámítás lenne. Nincs itt ezekből semmi. Sántha Gergely éveken át tartó ámokfutása és az anyagi függőségekkel kiépített hátországa a pokol fenekére taszított minket – de nem is várhatunk mást olyankor, ha mindannyian hagyjuk, hogy élősködők szívják a klub vérét addig, amíg az szinte bele nem hal.

Igen, mindannyian bűnösek vagyunk, mert a szemünk láttára történt mindez, és ha tetszik, ha nem, az asszisztálásunkkal. Mindenki más okból, de meg tudta ideologizálni magának azt, hogy miért is van kint hétről hétre, és miért nem fontos kinyilvánítani az elégedetlenségét. Most pedig magába nézhet az összes szurkoló: tényleg ennyi bizalmat kellett adni? Tényleg nem tehetnek erről a játékosok? Tényleg megbosszulja magát az, ha kiállunk a klubért? Jól csináltuk, hogy lehurrogtuk azokat, akik hangot adtak annak, hogy ez így nem jó?

Bevallom, gondolkodtunk azon, hogy az utolsó meccs idejére a klubhoz hívjuk a szurkolókat, hogy hangot adjunk annak, ami itt történt, de hamar letettünk róla. Tényleg újra a mi dolgunk lenne a tömegeket megmozdítani? Senki másnak nem jutott ez eszébe, és mindenki megbékélt ezzel a szégyenletes, néma kieséssel? Azok a szurkolók sem tartották fontosnak ezt, akiket a klub megkérdezett arról, hogy az NB I utolsó meccse vagy az NB II első meccse legyen zárt kapus, és inkább azt választották, hogy jó lesz ez így? Mert én úgy tudom, hogy elhangzott ez a kérdés, és emiatt nem támadta meg a DVTK az MLSZ döntését.

Lehetett volna ezen vitatkozni, de a vita elmaradt. Szóval van itt baj bőven, és mindenkinek azt javaslom, hogy nézzen magába: mit kellett volna másképpen csinálni? Mit kellett volna tennünk ahhoz, hogy elzavarjuk innen ezt a semmirekellőt, aki csak csapolta a klubot, és szépen építette belőle magát és az ingatlanjait? De bárcsak egyedül lett volna…

Meggyőződésem, hogy a Diósgyőr örök. Valamilyen formában biztosan létezni fog a jövőben is – ha máshogy nem, hát úgy, hogy majd újra a szurkolók fociznak a gyönyörű piros-fehér mezben. A parázs ott van bennünk, amit nem nehéz lángra lobbantani, ha eljön az ideje. Biztosan nehéz idők jönnek, de őrizd meg ezt a parazsat a szívedben! Vállald büszkén, hogy ennek a családnak a része vagy, ápold az emlékeket, reméld a jobbat, és ha tenni kell a klubért, akkor ne légy rest!

Így őrizhetjük meg azt, ami csak a miénk.