Nyílt levél a tulajdonosnak

Szerző: dfcwolf | 2026-05-23 19:10:00

Tisztelt Dr. Magyar Mátyás Úr!

Mint a Diósgyőr FC Kft. minősített többségű befolyást biztosító szavazati jogával rendelkező végső magánszemély tulajdonosához, Önhöz juttatjuk el most segélykérésünket és egyben támogatásunkat mi, diósgyőri szurkolók, szimpatizánsok szerte az országból. Szeretett klubunkat, csapatunkat teljesen lezüllesztette az elmúlt időszak vezetése, a politikai érdekek felülírták a gazdasági és sportszakmai döntéseket, aminek következtében a milliárdos forrásbiztosítás, a remek infrastruktúra és a csodás szurkolótábor ellenére egyenes út vezetett a kieséshez.

A vezetők helyett több esetben is Ön volt az egyetlen ember, aki ki mert állni a szurkolók elé, és vállalta a felelősséget akár olyan döntésekért is, amelyeket a háta mögött hozott ez a polipszerű rendszer. Mi még emlékszünk arra, amikor megpróbált változtatni a klub működésén, de mára már köztudott, hogy ez a szándék is ellentétes volt a több éve itt tevékenykedő vezetői kör érdekeivel, és újra a politikai befolyásukat felhasználva félreállították Önt. Természetesen felelősséget – a tőlük megszokott módon – csak szóban vállaltak, és azóta „eltűntek” Miskolcról, de a háttérből továbbra is ők hozzák a döntéseket.

Az NB II-es start vészesen közeleg, és a jelenlegi ügyvezetésnek, szakmai vezetésnek elképzelése sincs arról, hogy milyen csapat, milyen szerelésben fut majd ki a gyepre. Csak a távozók neve biztos, a jövőnk viszont teljesen bizonytalan. Nincs mire várni, eljött a megfelelő idő, amikor már nem lehet akadálya a változásnak a jelenlegi vezetés politikai háttere. Mint tulajdonos, nagyon sok mérkőzésen jelen volt, és tudjuk, hogy kicsit megfertőzte a diósgyőri életérzés és szenvedély; tegyen hát azért, hogy a klubunk elindulhasson egy olyan úton, amely szakít az átláthatatlan és sikertelen évekkel!

Mi támogatni fogjuk ebben, és Ön mellett állunk! Egyetlen kérésünk van: tisztítsa meg a Diósgyőr FC Kft.-t azoktól a személyektől, akik részt vettek az elmúlt évek botrányos vezetésében, és legyen megfelelő kommunikáció az új vezetés, illetve a szurkolók között! Hozzon egy határozott és iránymutató döntést szeretett klubunk érdekében! Nincs már politikai gát, az új szelek pedig az átláthatóságot, a transzparenciát helyezik előtérbe, és egy megfelelő klubmodellel a DVTK lehet ennek a megtisztulásnak a zászlóshajója.

Mi, diósgyőriek jól tudjuk, hogy bármennyire is kudarc egy kiesés, az még nem a vég – lehet ez egy új kezdet lehetősége is! Természetesen tudjuk, hogy ez nem lesz egyszerű, de egymás iránti kellő tisztelettel és türelemmel túl lehet jutni a nehéz időszakon, és hosszú távon eredményeket lehet elérni. Mi itt voltunk és itt leszünk, mert Miskolcon a szurkolók a poklot sokszor megjárva a legkisebb sikernek is örülnek. Legyen most egy közös „első siker” az elindulás azon az úton, amely elvezethet oda, hogy többezer torokból zúg fel ismét:

HAJRÁ, DIÓSGYŐR!

És ezt olvastad már?
Hozzászólások

3. Pakito77 |Válasz erre: 2. Varzo
2026-05-23 20:06:23 Piros öves, Fanatikus tag

Vannak akiket ténylegesen megfertőz a diósgyőriség... Bárcsak!

2026-05-23 20:00:00 Piros öves, Fanatikus tag

Nem véletlen azt hiszem, hogy pont most született meg ez.

Néhányan a háttérben óriási munkát végeznek, hogy a klub megmeneküljön. Sántha sleppje totálisan szétlopta a maradék morzsákat is.

2026-05-23 19:51:46 Fehér öves, Újonc

Sziasztok! 

Úgy látom kezdünk egy irányba fordulni minden téren. 


Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...