Maximális tisztelet

_{Szerző: | 2015-06-13 15:16:33}

Beszélgetés a Katában Hável Zsoltival, a miskolci kispályás labdarúgás egyik legendájával.

Egy késő esti beszélgetés a Katában Hável Zsoltival, a miskolci kispályás labdarúgás egyik legendájával, az amigeleken.hu fotósával.

---

Zsolti, én téged még itt a DVTK salakos pályáján láttalak először focizni. Hogy kezdted a focit?

Húúú, az LKM üzemi bajnokságban. Nagy meccsek voltak. Akkoriban még lelátók és lámpák is voltak a pályák mellett. Ide jártam gyerekkoromban is sokat focizni, mert a Torontáli utcán nőttem fel, és ott nem engedtek minket sokáig a füvön focizni. Előtte hét éves koromig Kiss Pistával és Kiss Gabival hárman futballoztunk a régi 21-es iskola kézilabdapályán. Estig játszottunk, úgy, hogy hol az egyik volt egyedül, hol a másik. Sokszor sötétedésig fociztunk. Apám szigorú volt, jó párszor tasli lett a vége. Teodoru Vaszilisz is évfolyamtársam volt.

Na, ez most hiányzik a mai gyerekekből. Most csak az internet, a séró a fontos, meg a külsőségek.

Mi még olyan műanyag labdával játszottunk télen a hóban, amin már lyuk volt. Ha rátettem a lábamat, akkor behorpadt. Hol volt akkor még focicipő, csak tornacipő! Reklámszatyor a zoknira és úgy a cipőbe, hogy ne ázzon át a lábunk. Ebédre se mentünk haza, a húgom hozta le a zsíroskenyeret a pályára.

Hol kezdted a „profi” pályafutásodat?

DVTK serdülőben, aztán kiöregedtem... Boros Józsi bácsi volt az edzőm. Rengeteg csapata volt akkoriban a Diósgyőrnek. Ifi pálya… Sok barátság szövődött, sok emberrel tartom a mai napig a kapcsolatot.

Egy időben a Torontáli utcán nem lehetett fociznunk. Kialakítottak ugyan egy focipályát, de kitettek rá egy táblát, hogy csak 14 éven aluliak használhatják. Gondold el! Akkor lettem 14… A francba is, nem is sokáig maradt a helyén a tábla, mert levágtam. :)

Akkor költözött az utca végére a Sápi család. A családfő a DIGÉP-ben dolgozott. Volt 13 gyerekük, a két és fél szobás lakásban vagy húszan laktak. Egyszer leesett egy kurva nagy hó. Szerencsére, ha a Sápi családból mindenki csak egy marék havat vitt le, már akkor is hamar le lett a pálya takarítva. Lehetett menni futballozni. lyan nevek játszottak a Sápi csapatban, mint Kupak, Girnyó, stb. Komplett csapatuk volt, de azok csörömpöltek mezítláb :) Vagy strandpapucsban :)

Ebben az időben már létezett az LKM-DIGÉP közös bajnoksága. Volt olyan üzemi meccs, amin 1200 néző volt. Hihetetlen volt. Olyanok játszottak a bajnokságban, mint pl. Sikora Feri. Az első üzemi bajnoki mérkőzésen kapus voltam a Műszerészek csapatában. A másik kapus a csapatunkban Gőz Zoli (Nyugodjon Békében!) volt. Felváltva védtünk a két félidőben, a bajnokság végén meg mi lettünk a két házi gólkirály is. :)

Azt képzeld el, hogy az LKM-ben volt első osztály és másodosztály is kispályás bajnokságban. Mondjuk, akkor dolgoztak még vagy 15-ezren a gyárban... Ez akkor volt, amikor felszabadultam. Akkoriban a miskolci kispályás bajnokságban 26 év alatt nem lehetett játszani. Ekkor indultunk el a csapattal harmadosztályban. Szabó Béla, Viczek Zsolt stb., de én még nem fértem be, mert olyan fiatal voltam, és mire ők az első osztályba felértek, akkor "öregedtem" bele a kispályás fociba. De ez olyan csapat volt harmadosztályban, hogy plusz 300 volt a gólkülönbsége, másodosztályban plusz 200 az első osztályban újoncként pedig plusz 100.

Viczek Zsolt Miskolc egyik legjobb játékosa volt, de Magyarországon is kevés jobb volt nála. Első ötben volt, hihetetlen dolgokat tudott. Harminc éve ismerjük egymást, ma is egy csapatban játszunk. Olyan csapatok voltak mint a Belváros (SIMIZU) (Fuhrmann Géza, Fuhrmann Sanyi, Bihall Tamás, dr. Sutóczki Zoli,---- Ezerkilencszáznyolcvan-valahányban. Nagyon jó csapat volt az MTK-nak nevezett társaság, meg a Befag (Szabó Zoli, Faggyas Sanyi, Kocsán Olivér, Homoki Józsi és az Üveggyár is (Lugosi Laci, Bodnár Attila, Gácsi Imi, Veres Józsi)

Bodnár ?

Ez a Bodnár nem a Zsezse! Zsezse egy zseni volt. Ő egy külön kaszt volt. Azt mondom, hogy itt Miskolcon voltak jó játékosok, meg Zsezse.

Kemény játékos voltál?

Mondjuk úgy, hogy nem volt szimpatikus a játékom sok ellenfél számára, de nem is az volt a cél, hogy ők jól érezzék magukat... :)

Kemény voltam. Én nem engedtem el őket. Sosem voltam gyors, de aránylag jól tudtam passzolni, meg tudtam, hogy hogy kell védekezni. Sok ember nem tud védekezni. Viccet félretéve, amúgy nem játszom durván, csak akkor, ha megérdemli az ellenfél! Én nem kértem könyörületet, de nem is adtam. Ha belém rúgtak én visszaadtam és mentünk tovább. Nyíltan, szemtől szembe, igen! Legallyaztam és kész. Felállítjuk, mentőt hívunk stb.

Én egyébként mindig sportszerű voltam. Aztán persze olyan is volt, hogy leborult a sisakomon a rostély... :). Mint védő, volt amikor "hozzáértem" az ellenfél csatárához :) ... Azt is elismerem, de nem sérülést okozva. A leggyűlöletesebb ellenfelem Kocsán Olivér és Papp Béla voltak... Rettentő gyorsak voltak, úgy rúgtak, mint a ló, és még focizni is tudtak... Kemények voltak, úgy hogy le is igazoltuk őket a mi csapatunkba.

Egyikük azt mondta: „én anyámat is lerúgom, mert győzni akarok”, és ezt ő így is gondolta.

Hány meccset játszottál kispályán?

Több ezret. Volt olyan 5 év, amikor 4 csapatban játszottam. Volt benne nagypályás csapat is ( Bükkszentkereszt, Északszer stb). Old boy, fiatal bajnokságok, kupák, tornák.

Van benned hiányérzet a pályafutásoddal kapcsolatban? Nem érzed úgy, hogy többet is elérhettél volna kis szerencsével?

Nincs, nincs. Én nem éreztem magamban többet.

Az egész onnan indult, hogy Oláh Feri ott lakott tőlünk nem messze. Feri sose játszott velünk, de ismertük egymást, akkor szájtátva hallgattam, ahogy mesélt a Diósgyőrről. Késöbb szerencsém volt egy csapatban is játszani Vele. Első közös meccsünk egy országos torna volt, a KÉSZ Kupa. Ez akkor 1991-ben az addigi legnagyobb díjazású (500.000 Ft) torna volt. Több mint 2000 csapat nevezett a tornára az egész országból, komoly selejtezőket vívtunk amíg eljutottunk a szegedi döntőbe, többek között a miskolci Meggy csapatával, és ezt a tornát sikerült nekünk megnyerni. Feri akkor hagyta abba a focit Mádon, és leigazoltuk erre a tornára. Egy élmény volt, ahogy játszott! Szerintem az akkori csapatunk volt a legjobb. Én 29 éves voltam akkor. Viczek is a csúcson volt.

Nyolc éven keresztül jártunk Nagykanizsára téli meghívásos teremtornára is . Az volt az ország legnagyobb teremtornája. Volt 50-80 csapat. Ezt mi 4x nyertük meg. 3x nyertünk kisdöntőt. Egyszer estünk ki úgy, hogy nem értünk el eredményt. Volt egy kanizsai bácsi: „Ó de jó hogy itt vannak! Maguk miatt járok ki kispályás meccsre, mert olyan szépen futballoznak.”

Nyáron Dunaújvárosban voltak nemzetközi tornák, azokat is többször megnyertük.

Egyszer erősítettük a Meggyet hárman (Gatya, Viczek és jómagam) egy edzőmeccsen a magyar futsal válogatott ellen is. Mi voltunk a cseresor és volt egy fehérvári profi futsalos kezdő sor. Arra kért az edzőjük minket, hogy próbáljuk meg tartani az eredményt, ne kapjunk sok gólt, ők majd hozzák a meccset.

A végeredmény 6-3 lett ide. Mi rúgtunk 6 gólt, ők kaptak 3-at... :) a végén az edzőjük gratulált.

Szóval hány meccset játszottál?

Hidd el, nem tudom, már összefolynak az évek. Úgy tudom, hogy én nyertem a legtöbb Kőhalmi Kupát.

Sok-sok bajnoki címet szereztem oldboyban és fiatalban is az LKM, a Dam, a Joro és a Volán csapataival.

Joroban együtt játszottam pl. Vitelki Zolival, Nyeste Janival. Most, hogy visszavonultam, érkezett a csapatba Lippai Ákos, Badalik Szabolcs, Vigh Feri, vagy pl. a Szabadföld kupán hatalmas szabadrúgás lövő Julis (Tóth Tibi). Csak tudnám, kitől leste el :)

Mi volt ennek a csapatotoknak a titka?

Az mondja egyszer György Gabi: "Figyelj, nézegetlek már 15 éve benneteket, de az istennek sem tudok rájönni, mi a titkotok”

Mert tényleg olyan extra klasszis játékosunk nem volt. Mondjuk Viczek igen, mögé meg kellett egy olyan háttér, aki kiszolgálta. Ilyen volt például Faggyas Sanyi, akinek hatalmas játékintelligenciája volt. Azt hozzáfűzném, hogy akiket igazoltunk a fiatalok közül, mind remekül illeszkedtek be. Pataki Gabi, Drótos Csabi, Szabó Joe, Horváth Zoli (Vastag), vagy a mostaniak közül Tamás Józsi (Tádé) vagy Képes Tomi. De volt csapattársam Dobos Attila (Pinyó) is, akivel együtt ünnepeltük extázisban Mezőkövesden a feljutást.

Nem kell mindig extra képesség, de kell hozzá egy játékismeret, játékintelligencia. Ott van például Maksa Csabi. Látszólag semmi különös dolgot nem csinál, mégis minden évben gólkirály volt különböző tornákon. Van, amit nem lehet tanulni.

Voltunk egy tornán, ahol Viczek Zsolti egy góllal lett gólkirály :) Ez egy csanyiki május 1-i torna volt :) LKM, Digép, Drótgyár, stb.

Zsolti? Hány csapattársad volt?

Figyelj, én ezt se tudom összeszámolni, hogy csak az LKM-ben hány kapusunk volt.

Mindegyiket elüldöztük... :). Volt egy tuti. Horváth László "Dögös" olyan keze volt.... komolyan, Satu volt a beceneve :). Ő kézilabda kapus volt egyébként. Úgy is védett, de aztán egy idő után neki is mindig úgy adtuk oda sorsolást, hogy mindig más időpont lett neki felírva... :)

Minden kapusunkat elüldöztünk, egyedül Gatyát nem. Ő nagyon jó volt.

Sose volt gond, hogy ennyit jársz focizni?

Dehogynem. Legvészesebb időszakok mindig a nagykanizsai tornák voltak, mert azok általában Zsuzsanna napra estek. A család összes tagja otthon ünnepelt, csak én nem voltam otthon. A végén már nehezen viselte a feleségem.

Kerékgyártó Béla barátom szintén ilyen foci őrült volt. Már ki voltak osztva a meghívók a saját esküvőjére, amikor kiderült, hogy mikor lesz a nagykanizsai torna. Képes volt egy héttel elhalasztani az esküvőjét, csak hogy együtt lehessen a csapattal, pedig már a vacsora is le volt foglalva.

Kispályán mi lenne az álomcsapatod? Kivel játszanál leginkább?

A kapus Gatya. Nincs tőle jobb kapus. Volt, amikor már nem értem el labdát és a csatár túljutott rajtam, akkor még mindig Ő ott volt a kapuban és védett! Nagyon olvasta csatárok játékát, hogy hova lehet, és hova fogja lőni a labdát.

Játékosok: Lasztóczi Peti, Viczek Zsolti, Faggyas Sanyi, Zsezse, Kőrössy Pali szenvedélyességét, hozzáállását imádtam, Kocsán Olivér, Lugossy Laci, Vidinczei Kálmán.

De annyi emberrel játszottam... nincs álomcsapatom, csak szép emlékek és rengeteg barátom.

Valamelyik tornán néztük az ellenfelet: mennyire gyorsak, mennyire sokat futnak, milyen ügyesek, aztán felmentünk és nyertünk, mert mindig nálunk volt a labda. Ők meg hadd rohangásszanak. Amíg nálunk a labda, addig nem kapunk gólt. Jól ki van ez találva!

Zsolti! Beszéltünk már többször róla, hogy ezeket a kikristályosodott gondolatokat át kell adni. Miért nem vagy edző? Te már tudod, mi az, ami működik és mi az, ami nem...

Hát, egyszer sérülésem alatt voltam már papíron kinevezve edzőnek, de nem szerettem. Játszani szeretek.

Amúgy a Foci, egy annyira egyszerű játék

De éppen ezt kellene megtanítani, az alapösszefüggéseket.

Hááát igen, de tudod, nem mindegy, kinek mondod el.

Zsolti! Egy kérdésre még nem válaszoltál.

Hogy hány meccsem volt? Nem tudok éves átlagot se mondani. Volt amikor napi 2-3 meccsem is volt. De hétvégi tornákon volt, amikor 24 óra alatt 7 meccset is játszottunk, hazajöttünk, és hétfőn városi kispályás meccsünk volt a sátorban. Mozgásban voltunk rendesen :)

Vegyünk heti 2 meccset, az évi 100 plusz a hétvégi tornák. Az évi kb. 120-150 meccs és ezt csinálom már több mint 30 éve. Ez csak az, amiről jegyzőkönyv van, a hétvégi bulimeccsek, fórumfocik nincsenek ebben benne.

Az összesből melyik volt a legjobb, legemlékezetesebb meccsed?

1985.10.20. A hetes iskolában játszottunk egy edzőmeccset. Előző este bevittem a várandós nejemet a szülészetre, reggel hazajöttem. Estére vártuk a babát. Délután volt ez az edzőmeccs. Eufórikus hangulatban 11 gól rúgtam. Minden helyzetből, minden lövésemből gól lett. A meccs végén rohantam egy nyílvános fülkébe, telefon a vasgyári kórházba, akkor kaptam a hírt, hogy lányom született! Életem legszebb napja volt!

Akkoriban még nem volt mobiltelefon. az egész család már a kórházban volt, és mindenki engem keresett, nyomoztak utánam, de én stílszerűen a pályáról érkeztem :)

Az én egyik legszebb kispályás élményem az volt, amikor egyszer 1-1 t játszottunk ellenetek. Rúgtunk egy gólt, még mindig emlékszem rá.

Kialakulnak ezek a társaságok, jó a közösség, jó a játék. Mondjuk, egy igazán jó csapatba nehéz bekerülni. Sokat beszélgettünk egymással, Szabó Béla mondogatta, hogy nem voltunk extraklasszisok és mégis mi nyertünk mindent 15 éven keresztül. Hogy miért? Talán azért, mert a csapatban mindenki nyerő típus volt, nem olyan „beleszarok” típus. Mindig a győzelem volt a fontos, és mindent meg is tettünk a győzelemért, összefogtunk, odacsúsztunk, vetődtünk, nem adtuk fel az utolsó pillanatig se.

Talán ez a baj a mai futballban. Olyan sok lehorgasztott fejű fiatalt látok. Élvezni kellene nekik is a focit .

Minél rosszabb volt az állás a meccsen, mi annál jobban odatettük magunkat a pályán. Ezt szerettem Szivicsben is, hogy csináljuk meg dacból. De nem mindenki értette meg őt. Mondjuk, a végén belőle is elfogyott a dac.

Egyszer egymás ellen játszottunk meccset Szolnokon. Délelőtt lementek a selejtezők, mit csináljunk hát ebéd után? Egy foci esetleg, kérdezte valaki. A Tiszaligetben voltunk elszállásolva, ahol volt egy strand is, de már nem volt víz a medencében. Ebben játszottunk. Kétfelé osztottuk a csapatot, éppen meg voltunk.

Esküszöm, az utcáról bejöttek megnézni a meccset. Nem mondom, hogy tapsoltak, mert néha vér is folyt. Óóóriási meccs volt. Ott nem volt kegyelem :) Hogy a vacsoránál majd engem cinkeljen bárki, hát nem! :)

Hogy Viczek Zsolti cselt csináljon ellenem? Hát nem. Torkon rúgtam, ha kellett... :) (persze nem így volt, de nagyon komolyan odatettük magunkat)

Ma már ilyen nincs. Meccs után megbeszéltük, ittunk egy sört, de a pályán mindenki győzni akart, minden meccsen.

A kocsmában, miután elfogyasztottuk az "üdítőket", rendszeresen a feles poharakkal modelleztük le a játékszituációkat (bedobások, szögletek). Te innen indulsz, én ide dobom, ő jön a hosszún és így tovább. Ez volt a mi mágnestáblánk. Rengeteget tanultunk így :)

Óriási csapatunk volt. Szerencsésnek érzem magam, hogy jó korban, jó helyre születtem. (ilyen téren :))

Ma már több lehetőségem lenne, ma már a futsalt is pénzre játsszák. Nem sok pénzt kerestem ezzel a focival, lényegében semmit, de boldog ember vagyok!

Egyszer egy kicsit eleresztettem magam és nehezebb voltam a kelleténél.

Gondoltam lemegyek futkározni. Ismertem korábbról Fazekas Bélát az Északszer edzőjét (ma már Sopronban él) és megkérdeztem tőle, hogy lemehetek-e kocogni. Béla mondta hogy, persze. Bár már az alapozás végén járnak, próbáljam meg felvenni a ritmust. Futottunk egy hosszút Erenyő felé és én értem vissza elsőnek. Még elmentem pár edzésre, aztán megérdezte Béla, hogy "nem akarsz nálunk focizni?"

Ott ragadtam. Később már komolyabban vettem, kint maradtam edzések után is 10 labdával meg a kapussal és gyakorolgattam a szabadrúgásokat. Nem kellett oda sorfal, oda tettünk egy kézilabda kaput. Aztán a csapat is egyre jobb lett. Olyanok érkeztek mint Egri Zoli, Lasztóczi Peti, Drótos Csabi, Krizsó Szabi. Ő is belerúgott mindenbe ami mozgott :), de azért jó játékos volt.

Jöttek az eredmények, bajnokság, selejtező. Az ellenfél a Viczek Zsoltival felálló Sajósenye volt. Akkoriban még nagyon komoly játékosok játszottak megyei I -ben is, a Felsőzsolca, a Szikszó vagy a Volán csapatában is.

A selejtezőre több busszal érkeztek a vendégek, de rengeteg hazai néző is volt. Tele volt az üveggyári pálya. Olyan szurkolás volt, amilyenről Csányi bácsiék most csak álmodni mernek pár csapatnál.

Nekünk győzni kellett. X-el a Senye jutott volna tovább.

a félidő elején befújtak ellenünk egy tizenegyest

0-1

azt a sok beszart, sápadt embert

megy tovább a meccs.

szabadrúgás, letettem,bevarrtam 1-1.

szabadrúgás a másik oldalról, azt is befacsartam 2-1.

Meghozta a korábbi gyakorlás az eredményt! Örök emlék.

Utána 4 hónapig sérült voltam, mert a vállamban elszakadt egy izom. Ez idő alatt többször főztem a csapatra. Főzés közben hallom, ahogy beszélgettek az ellenfél szurkolói, keresték a kopaszt, mert attól félni kell :). Mondom neki: „Bátyja, itt vagyok”.

Maga? Hát fel van kötve a keze! Hát ezért nem lát a pályán.

Zsolti. Hány meccs volt??

Több ezer. Nincs még meg a 10.000, majd csak jövőre :)

Mekkora különbség van a kispálya és a nagypálya között?

Óriási. Aki tud kispályán futballozni, értsd passzolni szűk területen, azt tudja használni nagy pályán is ezt a tudományt. Sokat számít a tér. Aki jó nagy pályán, nem biztos, hogy jó kispályán is. Akiben benne van az okosság, azok jók kispályán. Szerintem mindenkinek kellene a kispálya, ott tanulsz meg futballozni. Nagypályán nyilván másképpen érkeznek az ellenfelek. Hiába csinálsz meg sok kis cselt, nem haladsz a kapu felé.

Első ónodi nagypályás meccsemen két gólt rúgtam. Egyiket 30-ról, másikat szabiból befacsartam. Azt mondja Viczek: "ezt nem is néztem ki belőled". Nem látott még nagypályán játszani.

Zsolti, és régóta ismerlek és mindig tiszteltelek. Elégtétel-e pályafutásod vége felé, hogy többször is játszottál a DVTK öregfiúk csapatában?

Hát az nekem Óriási megtiszteltetés! Oláh Feri el szokott hívni a DVTK öregfiúkhoz.

Ez már csak hab a tortán nekem.

Nincs-e hiányérzeted a pályafutásoddal kapcsolatban?

Nincs, nem voltam én olyan jó játékos, de erről másokat kellene megkérdezni.

A focihoz szerencse is kell.

Nyilván kell. Zsezse például egy MNK meccsen az újpesti válogatott Kovács Ervin ellen húzta oda vissza a bőrt, pörgette, forgatta mint a bűvésztányért. Kovács Ervin majdnem bélcsavarodást kapott, az Újpest meg rögtön le akarta igazolni Zsezsét, csak kiderült hogy már 33 éves.

Ezt a sok tehetséges, nagy tudású embert miért nem lehet alkalmazni a magyar foci jövője érdekében? Hasonlóról írt korábban Péchy Tibi bácsi is, hogy egy-két ember kellene ilyen speciális feladatokra, akik tudták és tudják, hogy mit kell csinálni.

Én még láttam Váczi Bélát is a régi hátsó, kis műfüvesen. Tízből tízszer oda rúgta, ahova akarta, ahova kell és milyen erővel. Döbbenet volt. Mindig lesznek ügyes játékosok és született zsenik.

Kellene még egy utánpótlás klub Miskolcon, mert alig van focizó gyerek. Jöjjenek, szeressenek focizni. És olyan edzők kellenének, akitől valóban lehet tanulni, mint Te.

Nem, nem. Én nem értek hozzá. Én csak szeretem csinálni, de nem értek hozzá. Játszani kell, sokat. Sok labdaérintés kell, hogy rögzüljön az idegpályákban a mozdulat. Dárdai Pali is 1 millió labdaérintésről beszél. Dobó Zoli bácsi meg azt mondta, hogy a kapu előtt már nincs idő gondolkodni. Ott kell lenni fejben, ráismerni a lehetőségre. mert elszáll a lehetőség.

Diósgyőr? Szurkolás?

Sok meccsen voltam. Egyszer voltam olyan meccsen Zalaegerszegen, ahol csak két Diósgyőr drukker volt. Oda akkoriban egy nappal korábban kellett elindulni. Levonatoztunk az egyik haverommal, Koszossal, így hívtuk. Kikaptunk 3-1-re, jól van, mondom, gyerünk hazafelé. Éppen sétálunk a stadion mellett, amikor elmegy mellettünk a Diósgyőr busza. Ciki (Teodoru Vaszilisz) az ablakban. Először csak viccelődött, jópofáskodott. Rozman Laci bácsi, a buszsofőr kinézett az ablakon (akkoriban az LKM Járműjavítóban dolgoztam, a Diósgyőr buszt oda hordta az öreg javítani, szervizelni. Jól ismerem Laci bát) Hát ti? Lejöttünk a meccsre, mondom. Kérdezi:mivel vagytok? Mondom: gyalog meg vonattal.

Mindjárt beszélek a Mesterrel (Puskás Lajos), mondta Laci bácsi.

Rendes volt: gyertek, szálljatok fel, üljetek le hátra

Felültünk hátra Kiss Pista mellé. Együtt nőttünk fel. Ott volt Ciki és Borisz is, meg Borostyán Misi. Maradt még némi pálinkánk, ami persze hamar elfogyott. Valamelyik fiatalnak volt egy hordozható magnója, berakta az Abraka-dabra című vidám nótát. A busz eleje gyászban volt a vereség miatt, a fiatalok meg hátul vidámkodtak. De csak volna, mert 20 másodperc után Puskás kihajolt a székéből és hátranézett. Egy szót se szólt, de nyomban síri csend telepedett a buszra. Hosszú volt az út hazáig.

Zsolti, a foci mellett mi a hobbid?

A lábtenisz :)

Én jártam ki Szlovákiába, Kassára lábtenisz edzésre, mert jól akartam csinálni. Nagyon komoly, magas színvonalú edzések voltak. Több klub volt Szlovákiában, mint nálunk játékos. Finesz kell ahhoz a játékhoz is. Hatalmas lábtenisz élet volt régen az Augusztus 20 és a Diósgyőri strandon.

Egyszer a szlovák világbajnok srác is itt volt Miskolcon. 1.70 magas, vékonydongájú gyerek volt. Ott voltak a helyi menők is, vagy ahogy ők gondolták. A srác ütött vagy kettőt a feje felől spárgában úgy, hogy az ellenfele kézzel sem érte el a labdát. Csak hátrált és hátrált, a végén beállt a domboldalra, de még akkor se érte el, ekkor megkérdezte tőle" he, a ...... anyád, van fegyverviselési engedélyed a lábodra?"

A diósgyőri strandon nagyon csúnyán beszéltek. A lányommal kimentem télen vasárnap délelött, volt vagy három éves a gyerkőc. Hazamentünk és szinte ugyanazokat a kifejezéseket elmondta az anyjának, amiket a strandon hallott. Hát, utána nem volt gond a gyerekre, Zsuzsa sokáig nem engedte ki velem a pályára.

Egyébként egy-egy parázsabb meccs közbeni vita miatt, köszönhetően a kötöszóként használt büdös k... anyádnak, komolyan zuhantak a telekárak a srtand környékén. :)

Más hobbi a focin kívül?

Szeretem a focit fotózni is :)

Első közös munkánk a Luque búcsúmecs volt, amit a Fórumfoci szervezett. Emlékszel a készülődésre, az izgalmakra?

Az óriási volt. Nem csak a szurkolás, hanem a pluszok is: a mezek vonultatása, a trombita, a lufik, az élőképek, a bikaviadal, a szalagok. Az egy olyan tett volt, amiért mindig büszke leszek magunkra. Angliából, Németországból jöttek haza arra a mérkőzésre, amikor már régen lényegtelen volt a bajnokság és telt házat sikerült szervezni.

Luque más színvonal volt, mint akik később a helyére érkeztek. Nekem Ő volt az egyik kedvencem, a másik Fernando, aki olyan eleganciával játszott.... Nagyon jó futballista volt. Ez látszott.

Talán még találkozunk vele Diósgyőrben.

Ha visszatérhetünk a kártyanélküli stadionba, akkor van még a szurkolásra is van pár ötletünk.

A Luque búcsúmeccs képei feledhetetlenek! Nagyon nagy szerencse az amigeleken.hu nak, hogy három ilyen tehetséges fotósa van mint: max, bp és fez.

Mint gyakorlott focista, sokszor szenzációsan elkapod a pillanatot. Luque szemében a könnycseppet vagy Szűcs Lajos arcán a kétségbeesést. Tehetség és szerencse is kell a jó fotókhoz. Neked még Batioja gólja is megvan :)

A sportot nem könnyű fényképezni. Fény kell hozzá, és elengedhetetlen a jó minőségű technika is. Próbálok fejlődni ebben is. Az az igazság, hogy én még most is sokszor belefeledkezem a meccsbe. Szurkolóként nézem, szorítok a csapatért és ha gólt rúgunk, ott ugrálok a rekortánon. Utána meg fotózom a gólörömöt. :) Az Újpest ellen, amikor Griff bebólintotta a végén a bogyót, elöszőr lefotóztam a mozdulatot, a kamerán keresztül láttam a végeredményt és szerintem magasabbra ugrottam örömömben, mint a gólszerző. Komolyan veszélyben volt a felszerelésem.

Visszatérve a focihoz. Nem érdekel az edzősködés? Csapatot összerakni a mai tudásod alapján, átadni a megszerzett rutint? Nem érdekelt?

Nem, sosem. csak a játék.

Nem szeretnél egy olyan csapatot látni,amelyik Hável-stílusban játszik?

Hát, azt szeretném, de az a baj, hogy nem érzem magam pedagógusnak. Megpróbálnám persze megmutatni nekik, visszaadni és látni a szemükben a tüzet, a győzni akarást. Valójában, ha őszinte akarok lenni, igen, jó lenne azért megpróbálni. De piszok vagy, csak kihoztad belőlem. :)

---

Max! Ha az amigeleken.hu szervez egy utánpótlásnevelő klubbot, akkor számítunk Rád!

---