Völgyi Péter: Feltettük a DVTK-t az európai kosárlabda térképére

A dvtk.eu-n megjelent interjúban Völgyi Péter őszintén mesél a kezdeti évekről, a tudatos építkezésről, a sikerek mögötti emberi és szakmai háttérről.

A diósgyőri női kosárlabda elmúlt évei elképzelhetetlenek Völgyi Péter nélkül. A szakember 2018-ban érkezett Miskolcra, és azóta a klub történetének egyik legsikeresebb időszakát élte meg a DVTK. A közös munka eredménye: Magyar Kupa-győzelem, történelmi bajnoki cím és Euroliga-negyeddöntő.

A dvtk.eu-n megjelent interjúban Völgyi Péter őszintén mesél a kezdeti évekről, a tudatos építkezésről, a sikerek mögötti emberi és szakmai háttérről, valamint arról is, milyen kihívások és célok várnak rá új szerepkörében a klubnál.

Péter, arra kérlek, mesélj az első éveidről, amelyeket a DVTK-nál töltöttél. Hogyan értékeled azt az időszakot, amikor még nem vezetőedzőként dolgoztál a klubnál?

2018-ban költöztünk Miskolcra a családommal Szabó Tamás főtitkár úr hívására. Kezdetben a felnőtt csapat szakmai munkájának segítése volt a feladatom. Az első három évben mindent megtettem azért, hogy a csapat eredményesen és jó színvonalon szerepeljen. Voltak nagyon jó időszakaink, még úgy is, hogy akkoriban a régi csarnokban dolgoztunk, jóval szerényebb körülmények között, mint az elmúlt öt évben.

Már akkor is meghatározó szereplői voltunk a magyar bajnokságnak, és reális esélyünk volt arra is, hogy az Euroliga-selejtezőt sikerrel vegyük. Ezeket a mérföldköveket azonban akkor még nem sikerült elérnünk.

Akkoriban mennyire tűnt reálisnak, hogy egyszer Euroliga-negyeddöntős vagy magyar bajnokcsapat vezetőedzője leszel?

Őszintén szólva egyáltalán nem így érkeztem Diósgyőrbe. Nyaranta az U18-as válogatott mellett dolgoztam, a klubnál pedig elsősorban az volt a feladatom, hogy a felnőtt csapat szakmai stábját segítsem, és biztosítsuk a lehető legjobb feltételeket a minőségi munkához. Emellett elkezdtem foglalkozni a legfiatalabb korosztállyal is, ami óriási örömet jelentett számomra. Nagyon szépen kiegészítette egymást a három szerepkör: az U18-as válogatott, a DVTK „törpördögeinek” toborzása és a kosárlabda megszerettetése, valamint a felnőtt csapatnál végzett munka. Edzőként ezek együtt jelentették számomra a teljes egészet.

Mi volt az első dolog, amit meg szerettél volna változtatni vagy megerősíteni a diósgyőri női kosárlabdában?

A legfontosabb a tudatosság volt. Minden évben léptünk előre szervezeti szinten is, hiszen a fejlődésnek a klub minden szegmensében érezhetőnek és kézzel foghatónak kellett lennie. Szakmailag a női kosárlabda az elmúlt években rengeteget fejlődött, és számos új tendencia érkezett az Egyesült Államokból Európába is. Egy edzőnek folyamatosan figyelnie kell a WNBA-t és az NBA-t is, hiszen a taktikai újítások, a védekezési trendek jellemzően az NBA-ből indulnak, majd idővel megjelennek a női kosárlabdában, később pedig Európában is.

Európában rendkívül technikás és taktikailag is képzett játékosokat nevelünk, ugyanakkor az amerikai rendszer fizikális adottságok tekintetében egészen más lehetőségekkel dolgozik. Emiatt nekünk különösen fontos, hogy folyamatosan alkalmazkodjunk a sportág fejlődéséhez.

A fizikalitás és a test-test elleni játék egyre hangsúlyosabbá vált. A játékvezetés is inkább a támadó szellemű kosárlabdát támogatja, hiszen a nézők a gyors, pontgazdag mérkőzéseket szeretik.

Ez mennyire érződik a magyar bajnokságban?

Abszolút érezhető. Minden csapat arra törekszik, hogy a saját lehetőségein belül gyorsabb, fizikálisabb kosárlabdát játsszon.

A fizikalitásra azonban nem lehet egyik napról a másikra felkészíteni a játékosokat. Ezért kulcsfontosságú az utánpótlás szerepe. Korábban sok helyen nem dolgozott erőnléti edző az utánpótlásban, ma viszont ez már külön szakterület. Ugyanez igaz a mentális felkészítésre is, szerintem ebben kell sokkal céltudatosabban előrelépni.

Hiszek abban, hogy a siker csapatmunka eredménye: nemcsak a játékosoké, nemcsak a stábé. A saját területén minden, a csapat körül dolgozó szakembernek fontos feladata van. Az a cél, hogy mindenki a saját szerepkörében a maximumot tudja hozzátenni a közös teljesítményhez.

Az építkezés után jöttek a sikerek. A 2024-es bajnoki cím történelmi eredmény volt a klub számára. Mi volt annak a csapatnak a legnagyobb ereje?

Talán a Magyar Kupa-győzelemmel kezdeném. Hazai pályán, az új arénában sikerült nyernünk, ráadásul úgy, hogy előzetesen szinte senki nem tartott minket esélyesnek. Mindenki Sopron–Szekszárd döntőt várt. A finálé különösen emlékezetes marad: fél perccel a vége előtt még komoly hátrányban voltunk, végül hosszabbításra mentettük a mérkőzést. Ez a modern kosárlabdában is rendkívül ritka, főleg egy kupadöntőben. Utólag sokat beszélgettünk erről a döntőben résztvevő edzőkkel, szakemberekkel, és arra jutottunk, hogy érdekes módon a Sopron számára is fordulópontot jelentett az a mérkőzés, hiszen később megnyerték az Euroligát. Számukra is adott valamit az a mérkőzés. Mi pedig a szurkolóink segítségén kívül azért tudtunk fordítani, mert a csapat minden tagja feltétel nélkül hitt egymásban és a stábban. Mindenki egy kicsit többet tett hozzá annál, mint amit normál esetben elvárna magától. Ez volt a legnagyobb erőnk.

A játékosok minősége vagy inkább a karaktere tette ezt a csapatot különlegessé?

Mindkettő kellett hozzá. Jó emberekből álló csapat győztes karakterek nélkül nem lehet igazán sikeres, de önmagában a tehetség sem elég. A megfelelő mentalitás, a győzni akarás és az éhség együtt tette ezt a csapatot igazán különlegessé.

Mi volt a legnagyobb különbség a bajnokcsapat és az utóbbi két év együttese között?

Minden szezon más volt. A bajnoki cím évében az Euroligában is kiemelkedően szerepeltünk, amit talán akkor még nem mindenki értékelt a helyén. Később látszott igazán, mekkora eredmény volt Európa legjobb nyolc csapata közé jutni, egy lépés hiányzott a Final Fourhoz.

Az a Villeneuve d’Ascq LM, amely végül kiejtett minket, később döntőt játszott az Euroligában. Ez jól mutatja, milyen szintet képviseltünk akkoriban.

Az a szereplés óriási önbizalmat adott a csapatnak, és a bajnokságban szinte végig dominálni tudtunk. A következő években is próbáltuk tartani ezt a szintet, de közben sok minden változott. Az európai erőviszonyok is átalakultak, és hiába tett meg mindent akár erőn felül is a klubvezetés, a lehetőségeink nem voltak összemérhetők az Euroliga legjobb 6-8 csapatával.

Egy ideig ezt szakmai munkával, mentalitással és csapategységgel lehet kompenzálni, de hosszú távon ennek is megvannak a határai.

Más kosárlabdát játszott a bajnokcsapat, mint az utóbbi két év DVTK-ja?

Az alapelvek nem változtak. Mindig gyors, látványos, közönségszórakoztató kosárlabdára törekedtünk, nagy hangsúlyt fektetve a védekezésre is.

Ugyanakkor minden szezonban a játékoskerethez kell igazítani a taktikát. Az elmúlt években kulcsjátékosok távoztak, akiket a pénzügyi korlátok miatt nem tudtunk megtartani. Darcee Garbin például nemcsak kiváló játékos volt, hanem emberileg is rengeteget adott a csapatnak. Kaila Charles pedig óriási fejlődésen ment keresztül Diósgyőrben, és példát mutatott alázatból, munkamorálból is.

Tovább a dvtk.eu-ra a teljes interjúra >>>>>>>

forrás: dvtk.eu