Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Vámos Henrik összeállítása.
Nagyon úgy fest, hogy a DVTK ebben a szezonban is egészen a végéig a kiesés ellen fog harcolni, csak úgy, mint történelme során olyan sokszor. Az idei zuhanás elleni küzdelem másik oldalán nem más áll, mint az ősi rivális Nyíregyháza Spartacus, a piros-kékekkel pedig a Keleti El-Clasicón kívül mind az élvonal tabellájának végén, mind az NB2 dobogóján számtalan emlékezetes csatát vívott a DVTK. Mindenkinek egyből a 2011-es NB2-es bajnokicím jut eszébe a tirpákokkal való versenyfutásról, amikor a téli hétpontos hátrányból tavaszra nyolcpontos előnyt kovácsoltak a vasgyári srácok a Spartacus-szal szemben, akik az idény végén még az ezüstről is lecsúsztak. A 37 év utáni első bajnokicímen kívül 11 idényben is egymás mögöt végeztek a keleti riválisok csupán néhány pont által szeparálva, ma ezeket fogjuk megtekinteni.
1981/82
|
Helyezés |
Csapat |
Mérkőzések |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólarány |
Pont |
|
14. |
34 |
9 |
11 |
14 |
48 - 62 |
29 |
|
|
15. |
34 |
8 |
12 |
14 |
35 - 51 |
28 |
A Nyíregyháza Spartacus együttese 1980-ban történelme során először jutott fel az élvonalba, a nyitómérkőzésen pedig a DVTK látogatott a Nyíregyházi Városi Stadionba, ahol Szabó Géza együttese 2-0-s vereséget szenvedett 20 ezer néző előtt. Két és fél évvel később a két keleti csapat – akik a ‘80-as évek elején a két város közelségétől eltekintve még nem is igazán számítottak riválisoknak - a kiesés elkerülése ellen küzdött, és az idény végén mindketten sikerrel jártak. A piros-fehérek első öt bajnokijukból kettőt is megnyertek, ezt követően azonban 11 egymást követő nyeretlen mérkőzés várt Dr. Puskás Lajos együttesére - A Nyíregyháza ezzel szemben a 13. fordulóban még a 8. helyen állt, egy borzalmas tavasznak köszönhetően azonban ők is a kiesés peremére kerültek. A DVTK végül az utolsó fordulóban szerzett üllői úti (1-1) pontnak köszönhetően egy ponttal a pécsett 2-1-es vereséget szenvedő Spari felett végzett, így a piros-kékek készülhettek az osztályozóra, amit sikerrel is vettek a Nagykanizsa ellen.
1982/83
|
Helyezés |
Csapat |
Mérkőzések |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólarány |
Pont |
|
9. |
30 |
8 |
11 |
11 |
36 - 44 |
27 |
|
|
10. |
30 |
9 |
8 |
13 |
29 - 37 |
26 |
A következő évadban már jóval nyugodtabb szezon várt a kiesés fojtogatásából kiszabaduló csapatokra, akik így is szinte végig fej-fej mellett haladtak a tabellán. Habár a nyírségiek győzelemmel nyitották a szezont (1-0, Honvéd) a DVTK pedig alul maradt a nyitányon (2-0, Rába Vasas ETO), az őszi zárófordulót követően - hajszálnyival - már a miskolciak áltak jobban: Puskás Lajos csapata a szezon első felében 13 pontot gyűjtött, ezzel szemben a Magyar Lajos-vezette Nyíregyháza 12 ponttal két helyezéssel a vasgyáriak alatt találta magát. A tavasz másdik haza mérkőzését a Nyíregyházával vívta a Diósgyőr, Fekete László, a történelem első NB1-es diósgyőri Spari-elleni duplájának szerzőjének köszönhetően 2-0 arányban nyertek a hazaiak, a helyszínen lévő 7 ezer ember hatalmas örömére. A Diósgyőr az idény hátralevő részét 3-6-3-as rekorddal zárta, a nyíregyiek esetében ez a szám 5-3-4, ami pont elég volt arra, hogy ismét a DVTK alatt zárjanak.
A Diósgyőr Nyíregyháza elleni duplázói az élvonalban:
1983/84
|
Helyezés |
Csapat |
Mérkőzések |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólarány |
Pont |
|
15. |
30 |
8 |
8 |
14 |
28 - 47 |
23 |
|
|
16. |
30 |
2 |
9 |
19 |
25 - 53 |
12 |
1984-ben sem úszta meg a Diósgyőr a Spari szoros követését, de ezúttal még az osztályváltást sem sikerült elkerülni a piros-fehéreknek - és ami azt illeti, a piros-kékeknek sem. Fekete Ferenc csapata a teljes idény során megszerzett két bajnoki győzelmét már szeptemberre kimerítette, így a hátralevő fél évben sok örömöt nem okozhatott a pályán látottak a vasgyári publikumnak, hiszen csapatuk az idény végeztével a 16. helyen zárt, ami kilenc megzakítatlan élvonalbeli idény végét jelentette Miskolcon. Az NYSFC a 13. fordulóban került a kieső-zónába, és az utolsó pillanatig versenyben volt a bentmaradásért, a zárónapon pedig a DVTK 7-4-es kiütése jelenthette volna a menekülést - az MLSZ azonban bunda gyanújával törölte a végeredményt, az NB2-ben pedig mindkét csapat mínusz öt ponttal kezdte a szezont.
1985/86
|
4. |
38 |
17 |
11 |
10 |
64 - 47 |
45 |
|
|
5. |
38 |
13 |
14 |
11 |
44 - 39 |
40 |
A pontlevonással súlytott csapatok ennek ellenére nem teljesítettek rosszul, a DVTK a 4., a nyírségiek a 9. helyen végeztek, a következő idényben pedig az egyre inkább összefonódó sorsú keleti együttesek vörös szemmel üldözték a feljutást. Ahogyan az a korábbi években is gyakran előfordult - és ez sem az utolsó alkalom volt – most is a vasgyáriak mutatták az utat, a piros-kékek pedig szorosan mögöttük voltak. A Bánkúti László által irányított Diósgyőr első 16 mérkőzéséből kilencet is sikerrel vett, a november 9.-ei fordulót követően pedig a 2. helyen találta magát a piros-fehér gárda, egyenlő ponttal a tabellát jobb gólkülönbségük miatt vezető Egerrel.
A 9. helyen telelő Szabolcs-megyeiek tavasszal megemberelték magukat, csupán két mérkőzésen maradtak alul, a szeptemberben a Városi Stadionban győzelmet (2-3) arató DVTK-n viszont nem tudtak revansot venni: A borsodiak 2-0 arányban gyűrték le a Nyíregyházát a szezon során másodjára.
A Keleti El-Clásico teljes történelme:
https://www.amigeleken.hu/hirek/a-keleti-el-clasico-teljes-tortenelme---1-resz-2025-05-09
https://www.amigeleken.hu/hirek/a-keleti-el-clasico-teljes-tortenelme---2-resz-2025-05-10
https://www.amigeleken.hu/hirek/a-keleti-el-clasico-teljes-tortenelme---3-resz-2025-05-11
1987/88
|
Helyezés |
Csapat |
Mérkőzések |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólarány |
Pont |
|
10 |
38 |
15 |
9 |
14 |
50 - 51 |
39 |
|
|
11 |
38 |
16 |
6 |
16 |
43 - 52 |
38 |
Az 1987/88-as NB2-es évadot is egymáshoz közel töltötték a gárdák, ebben az évben azonban a feljutás inkább távoli álomnak tűnt, mint sem valóságnak. A DVTK Egerben vereséggel (1-0) nyitotta meg a szezont, a következő 12 mérkőzéséből azonban 8-at is behúzott Száger György csapata, a piros-kék Spartacus-szal szemben viszont alul maradt (3-0) a vörös szörnyeteg, és még otthon is pontokat hullajtott (1-1) a Nyíregyháza ellen.
A DVTK hiába állt egy héttel április előtt két pontra az első pozíciótól, az utolsó 15 mérkőzésből mindössze kettőt nyertek meg a piros-fehérek, így lemondhattak arról az álomról, hogy az 1988/89-es szezont az élvonalban töltheti a miskolci gárda - ráadásul még a Nyíregyháza is előttünk végzett, zsinórban második évben.
1989/90
|
Helyezés |
Csapat |
Mérkőzések |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólarány |
Pont |
|
5. |
30 |
12 |
10 |
8 |
43 - 35 |
46 |
|
|
6. |
30 |
12 |
7 |
11 |
30 - 27 |
43 |
1989 nyarán a korábbi diósgyőri játékost, Palicskó Tibort nevezték ki a DVTK vezetőedzői pozíciójára, az egykori vasgyári spíler edzői karrierjének utolsó állomása pedig koránt sem indult zökkenőmentesen: Első nyolc bajnokiján - melynek felét elvesztette – nyeretlen maradt a miskolci együttes, a Debreceni Kinizsi legyőzésével (1-0) azonban újra megtanultak mérkőzéseket nyerni a diósgyőri játékosok. A következő 11 bajnokin nem talált legyőzőre a DVTK, március végére pedig a 4. helyre mászott fel a Palicskó-vezette csapat – az Eger elleni vereséggel több, mint hét hónap után vesztett először bajnokit a Diósgyőr, az idényt pedig a 4. helyen zárta, három ponttal az utolsó öt mérkőzését rendre behúzó piros-kékek előtt.
1992/93
|
Helyezés |
Csapat |
Mérkőzések |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólarány |
Pont |
|
13. |
30 |
7 |
9 |
14 |
26 - 45 |
23 |
|
|
15. |
30 |
3 |
12 |
15 |
17 - 39 |
18 |
1991-ben beérett Palicskó Tibor munkája, a 2. helyen végző vasgyáriak a Szeged 3-2-es (összesített) legyőzésével hét év után tértek vissza az élvonalba, a következő idényben pedig a Nyíregyháza is követte őket, akik az NB2-es ezüst után a Haladást győzték le az osztályozón. Az 1992/93-as NB1-es szezont egyik együttes sem kezdte rosszul, a vesztüket a horribilis tavaszi teljesítményük okozta. A Nyíregyháza első öt mérkőzéséből kettőt is megnyert, és a 8. helyen állt, a szezon hátralevő részében azonban mindössze egy mérkőzést tudott megnyerni, és a 15. helyen végzett. A DVTK 13 játéknap után a hetedik helyen állt, ezt követően viszont jött a mélyrepülés: Sándor istván együttese november és június között mindössze két bajnokit tudott megnyerni, így végül a 13. helyen végzett, a Sopron elleni osztályozón pedig 5-1 arányban maradt alul összesítésben.
1994/95
|
Helyezés |
Csapat |
Mérkőzések |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólarány |
Pont |
|
6. |
30 |
14 |
6 |
10 |
40 - 34 |
48 |
|
|
7. |
30 |
12 |
10 |
8 |
47 - 33 |
46 |
Ez volt az elmúlt másfél évtized kilencedik szezonja, amit a ‘90-es évek elején kialakult magyarországi ultra-szubkultúra megjelenésével egyre inkább elmérgesedő viszonyú keleti szomszédok azonos osztályban töltöttek, és ezúttal a nyírségiek zártak az NB2-es tabella magasabb helyén. A DVTK első hét mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni - a Miskolci Derbyt a VSC ellen (0-1) - ezt követően azonban 13 bajnokin át nem talált legyőzőre a klub történelmének második legtöbb NB1-es bajnoki pályáralépésével rendelkező legenda, Oláh Ferenc által irányított együttes.
Félidőnél két pont volt a különbség a keleti riválisok között a Nyíregyháza javára, a piros-kékek azonban négy nyeretlen bajnokival nyitották a tavaszt, a 20. Fordulóra pedig már 5 pont előnnyel tekintett le a miskolci alakulat déli riválisára. A következő játéknapon az MTK vetett véget a vasgyári veretlenségnek, amit öt egymást követő győzelem, majd zsinórban négy vereség követett (tipikus Diósgyőr) - ezzel szemben a Tóth János vezette Spari utolsó hat mérkőzésén veretlen maradt, így 2 ponttal a borsodiak felett végeztek.
1996/97
|
Helyezés |
Csapat |
Mérkőzések |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólarány |
Pont |
|
2. |
28 |
15 |
7 |
6 |
35 - 23 |
52 |
|
|
3. |
28 |
14 |
9 |
5 |
39 - 19 |
51 |
1997-ben négy év után küzdötte vissza magát az élvonalba a Diósgyőr, az út pedig ezúttal is Nyíregyházán (is) át vezetett: Tornyi Barnabás együttese a 13. fordulóig 3-mal szerzett több pontot szabolcsi riválisánál, a szezon első Keleti El-Clasicója pedig 0-0-ra végződött, így a telet az első helyen töltötte a DVTK. Az Észak-Magyarország így írt a találkozóról:
“A két csapat összecsapása a várakozásnak megfelelően nagy csatát hozott, amelyet a vendégvédők nyertek meg. A játék elmaradt attól a szinttől, amelyet a nézők jogosan vártak el a csapatoktól, de a döntetlen hűen kifejezi a két gárda erejét.”
A tavaszt két nyeretlen bajnokival nyitotta a feljutó-aspiráns Diósgyőr, a 27. fordulóig pedig további négy győzelmet szereztek a vasgyáriak, ahol hiába maradtak alul (1-0) Kovács István 92. perces büntetőjével, a végén a piros-fehérek nevethettek, akik egy ponttal végeztek a Spartacus előtt, így övék volt az osztályozót érő második hely. A 3. Kerületi TVE 2-1-es legyőzésével újra NB1-es csapat volt a Diósgyőr.
2003/04
|
Helyezés |
Csapat |
Mérkőzések |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólarány |
Pont |
|
4. |
34 |
17 |
6 |
11 |
54 - 44 |
57 |
|
|
5. |
34 |
16 |
8 |
10 |
40 - 36 |
56 |
Csupán néhány évvel az NB1 csillogása után mindkét csapat ismét a másodosztályban találta magát, a közel teltházas élvonalbeli keleti derbik a kései ‘90-es évekből pedig távoli álomnak tűntek az NB2 hideg valóságában. A 2003/04-es idény előtt aligha sejthették volna a csapatok, hogy hamarosan újra megtapasztalhatják az elsőosztály tüzét - A szezon felét Gergely Károly irányítása alatt töltő együttes 17 forduló után 28 ponttal a 4. pozíciót foglalta el, 3 ponttal a Nyíregyháza mögött. Tavasszal fordult a kocka, míg a DVTK egyenesen brillírozott Őze Tibor alatt, és áprilisban egy öt-meccses győzelmi-szériát ünnepelhetett, addig a szabolcsiak hat alkalommal is alul maradtak az idény második felében, így végül egy ponttal a vasgyáriak mögött zártak. Aligha szomorkodtak túlságosan a nyírségiek, hiszen az élvonal bővítése értelmében az 5. hely is feljutást ért, így 2000 után tért vissza a Keleti El-Clásicó a magyar labdarúgó élvonalba.
2009/10
|
Helyezés |
Csapat |
Mérkőzések |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólarány |
Pont |
|
15. |
30 |
6 |
9 |
15 |
41 - 60 |
27 |
|
|
16. |
30 |
4 |
5 |
21 |
31 - 56 |
17 |
A 21. században ez volt a hetedik szezon amit azonos divízióban töltött a DVTK és a Nyíregyháza, a 2009/10-es idényt azonban mindkét együttes igyekszik elfelejteni. A miskolciak hiába kezdték a szezont a címvédő Debrecen kardélre hányásával (1-0), majd nyertek meg első öt mérkőzésükbből kettőt is, augusztus 29 és április 3 között mindössze egy bajnokin aratott győzelmet a miskolci csapat – a piros-kékek is meglepően jól kezdték az idényt: A Vasast 5-1, a Ferencvárost 3-1 arányban győzték le Nyíregyházán, ezt követően viszont 12 nyeretlen bajnoki várt a szabolcsiakra. A Lombard Pápa április 10.-ei (3-0) legyőzésével nyolc mérkőzés után ünnepelhetett újra 3 pontot a DVTK, a hátralevő nyolc bajnokiból azonban egyet sem tudott megnyerni az idény végén búcsúzó piros-fehér csapat, akik így több tízezer DVTK szurkoló centenáriumját rontotta el. A Nyíregyháza egész sokáig, a 29. fordulóig versenyben maradt a bentmaradásért, a sors fintoraként pedig pont az a csapat “ejtette” ki a piros-kékeket, akik legyőzésével visszatértek az élvonalba 18 évvel korábban, a Szombathely.
2010/11
|
Helyezés |
Csapat |
Mérkőzések |
Győzelem |
Döntetlen |
Vereség |
Gólarány |
Pont |
|
1. |
30 |
22 |
2 |
6 |
66 - 23 |
68 |
|
|
3. |
30 |
18 |
6 |
6 |
66 - 23 |
60 |
“100 évesen a pokolban, 101 évesen a mennyben!” - ezzel a kiírással, illetve egy “egész-kanyaros” koreográfiával köszöntötte az NB2 bajnokcsapatát a csurig tele lévő diósgyőri betonlelátók a Cegléd elleni, máig emlékezetes bajnokavatón. A másodosztályú aranyt BL-diadallal felérő “karnevállal” ünneplő diósgyőri fanatikusoknak minden okuk megvolt az idény elején a kételkedésre: 8 forduló után csupán a 6. helyen csücsültek a 13 pontot bezsebelő diósgyőriek, ezt követően azonban megemberelte magát a csapat, és a naptári év maradék 7 bajnokijából ötöt sikerrel vett, a telet pedig már a 3. helyen töltötte, 7 ponttal a Nyíregyháza mögött. Tavasszal tovább csökkent a különbség a két keleti gigász között: A DVTK történelmi hosszúságú, 14 mérkőzésen át nyúló győzelmi-sorozatot élvezhetett, az év legfontosabb idegenbeli túrája, a nyíregyházi vizit előtt pedig egyenlő ponttal álltak a csopotok. Benczés Miklós csapata közel egy évtized után aratott újra győzelmet (2-3) tirpák-cityben 3.000 diósgyőri vendégszurkoló jelenlétében, a 37 év utáni első másodosztályú bajnokicímét pedig végül nyolc ponttal a dobogó harmadik fokára szoruló Spartacus felett ünnepelhette.
https://www.amigeleken.hu/hirek/ezen-a-napon-tortent-nyiregyhaza-2-3-dvtk-2025-04-16
Minden bizonnyal a 2025/26-os idényt is egymáshoz közel töltik majd a riválisok, ahhoz, hogy megtudjuk, hogy ezúttal ki örülhet a végén májusig kell türelmesen várnunk. Azt hiszem egyetértünk abban, hogy ha a következő két bajnokijából nem tud legalább egyet megnyerni Vladimir Radenkovic együttese, készülhetünk a ‘csabai, csákvári túrákra...
Szerinted melyik csapat marad bent idén?
Melyik a számodra legemlékezetesebb “versenyfutás” a Nyíregyháza ellen?
Mit tippelsz a ZTE elleni bajnokira?
Írd meg kommentben.
A DVTK-Nyíregyháza rivalizálás többi része:
A legemlékezetesebb nyíregyházi túrák:
https://www.amigeleken.hu/hirek/a-legemlekezetesebb-nyiregyhazi-turak-2025-08-25
A DVTK legszebb góljai a Nyíregyháza ellen:
https://www.amigeleken.hu/hirek/a-dvtk-legszebb-goljai-a-nyiregyhaza-ellen-2025-12-05
Az öt legfiatalabb diósgyőri gólszerző a Nyíregyháza ellen:
A legszebb koreográfiák a Nyíregyháza ellen:
Ezen a napon történt 30 éve: DVTK 2-0 Nyíregyháza
https://www.amigeleken.hu/hirek/ezen-a-napon-tortent-30-eve-dvtk-2-0-nyiregyhaza-2025-08-26
Csak ide jöhet ebbe a szezonba.
Gera hamarosan szerintem visszatér, bár ha van esze nem hozzánk..
Mondjuk a mondatom második felét cáfolja, hogy oda igazolt egyáltalán. Már akkor lehetett sejteni, hogy mi lesz.
Semmilyen versenyfutás nincs a Nyíregyházával, simán bentmaradnak,a legjobb formaban lévő csapat a tavasszal. Mi az MTKval leszünk, de nem leszünk, mert le fogunk szakadni tőlük is...