Jurek Gábor: Most már elhiszem, hogy jó játékos vagyok

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu

Az idén nyárig ígéretes tehetségként beszéltek Jurek Gáborról, akinek sokáig kellett várni az áttörésre, most azonban öt mérkőzésen szerzett öt góljával jelezte, berobbant az NB I-be. A nemzetisport.hu-nak többek között azt is elmondta, miért nem tudott kiteljesedni Diósgyőrben, illetve mitől jön ki neki a lépés az MTK-ban.

Öt forduló, öt gól és egy gólpassz – Jurek Gábor úgy kezdte az idényt, ahogy korábban talán maga sem gondolta volna. A 22 éves korosztályos válogatott szélső szombaton a Nyíregyháza elleni, 2–1-re megnyert mérkőzésen először duplázott az NB I-ben, és néhány hónap alatt oda jutott, hogy az MTK Budapest egyik legveszélyesebb támadójaként tartjuk számon.

Már amikor visszatértünk a nyári szünetből és elkezdődtek a felmérések, mindenki éreztette, hogy számolnak velem, és jó idényem lehet. Sajnos sérülés miatt a felkészülési mérkőzések többségét kihagytam, csak a főpróbán tudtam fél órát játszani, viszont úgy tértem vissza, hogy rögtön veszélyes voltam elöl, és amikor játékba kerültem, általában történt valami. Sokat ad nekem a közeg, mivel a vezetőség és a szakmai stáb is támogat. A nyár óta különösen családias a légkör, én pedig azt érzem, hogy ebben végre ki tudok teljesedni. Egyelőre minden álomszerűen alakul.

– mondta a Nemzeti Sportnak Jurek Gábor.

Mindezt nagyra értékeli, hiszen hosszú út vezetett odáig, hogy magára találjon. A DVTK-ban tíz évet töltött el, végigjárta az utánpótláscsapatokat, alig múlt tizenhét, amikor bemutatkozott a felnőttek között, majd tíz góllal járult hozzá a 2022–2023-as NB II-es elsőséghez. Az élvonalban is voltak meggyőző időszakai, az igazi áttörés azonban rendre elmaradt: sérülések nehezítették az életét, közben edzők és vezetők adták egymásnak a kilincset, és bár rendre azt hallotta, hogy nagy terveik vannak vele, egy idő után mást érzett, mint amit mondtak neki.

Mindig azt hallottam az edzőimtől, hogy ebben vagy abban még fejlődnöm kell, de nagyon jó vagyok. Csakhogy ahelyett, hogy rendszeresen játszottam volna, egyre kevesebb lehetőséget kaptam. Szinte minden idényben azt hajtogatták, én vagyok a projektjátékos, akit saját nevelésűként fel lehet építeni és később még külföldre is el lehet adni – ehhez képest rendre igazolnak valakit a posztomra, nem fektettek nagy hangsúlyt arra, hogy egyről a kettőre jussak. Egy idő után azt éreztem, hiába szajkózzák, hogy fontos vagyok, valójában ezt nem éreztetik velem.

A váltás így lassan elkerülhetetlenné vált, és januárban az MTK féléves kölcsönszerződéssel, vételi opcióval szerezte meg. A tavasszal négy gólig és két gólpasszig jutott, pedig többnyire csereként számítottak rá – Molnár Ádin szerepeltetése jelentette a klubnál a prioritást, ami kifizetődő volt, hiszen júliusban Lengyelországba értékesítették a játékjogát.

Sokat beszéltem tavasszal a klubnál dolgozókkal, akik folyamatosan nyugtattak, hogy a nyártól kezdenek igazán beépíteni, akkor érkezhet el az én időm. Szerintem ahhoz képest az első félévem is jól sikerült, hiszen nem voltam állandó kezdő, ráadásul arra tökéletes volt az a néhány hónap, hogy beilleszkedjek. Csereként is meg tudtam mutatni, lehet rám számítani, közben pedig tisztában voltam azzal, hogy pillanatnyilag nem én vagyok a középpontban. Sokszor nehéz volt elfogadni a helyzetet, mert úgy éreztem, a teljesítményem alapján helyem lenne a kezdőben, mégis bíztam abban, amit mondtak. Aztán eljött a nyár, az MTK a kölcsön után végleg megszerzett, és valóban megkaptam azt a lehetőséget, amit ígértek.

Mint elmondta, Miskolcon szerette a környezetet és a szurkolókat, minden feltétel adva volt a fejlődéshez, egy idő után mégsem látta tisztán, hogyan tovább. Az MTK-ban kiszámíthatóbbnak érzi a helyzetét, mert amit a téli tárgyalásokon felvázoltak neki, abból eddig minden megvalósult – ráadásul abban a szerepkörben futballozhat, amelyben a legerősebbnek érzi magát.

Fontos, hogy szabadságot kapjak elöl, és ne joystickkal irányítsák minden mozdulatomat. A jobb oldalon érzem igazán otthonosan magam. Nagyon jó úgy futballozni, hogy Varju Benedek szerepel mögöttem, mert óriási játékos, aki tökéletesen olvassa, mi zajlik a pályán, a középpályáról pedig Kata Mihálytól kapok rengeteg támogatást pontos passzok formájában. A játékfelfogásunkból következik, hogy sokszor kerülök helyzetbe, ez pedig nagyon fekszik nekem. Ha úgy adódna, más poszton is boldogulnék, de a jobb oldalon érzem magamban igazán azt az átütőerőt, ami most gólokban is megmutatkozik.

Talán az sem véletlen, hogy ennyire megbecsüli a bizalmat, hiszen gyerekkorától kezdve semmi sem hullott az ölébe. Szikszón született, Novajidrányban nőtt fel édesanyjával és két testvérével, szerény körülmények között, és korábban lapunknak arról is beszélt, előfordult, hogy még az encsi mérkőzésre szóló buszjegyre sem volt pénze a családjának. Az utcán tanult meg futballozni, tizenkét évesen pedig egy torna után került Diósgyőrbe, és ezekből az évekből hozta magával azt a makacsságot, amely később is továbbvitte.

Az elején egyáltalán nem volt könnyű, de mindig az vitt előre, hogy egyszer az én időm is elérkezik. Mostanra túl vagyok azon az időszakon, hála Istennek, már nem kell azok között a körülmények között élnem, amelyek között felnőttem, ezért nagyon hálás vagyok. Sok nehézségen keresztülmentem, és ezek a tapasztalatok biztosan hozzátettek ahhoz, ahogy most gondolkodom. A legfontosabb, hogy mentálisan rendben legyek és egészséges maradjak, mert ha ez a kettő megvan, az MTK-nál minden segítséget megkapok a fejlődéshez. Olyan stáb dolgozik körülöttünk, amely érti, hogyan lehet egy fiatalt jobb játékossá tenni.

Tovább a nemzetisport.hu-ra a teljes interjúra >>>>>>>

forrás: nemzetisport.hu

fotó: Török Attila, Árvai Károly