Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
DVTK 
A Keleti El-Clásico teljes történelme - 1. rész
Szerző: Vámos Henrik | 2025-05-09 15:51:00Vámos Henrik összeállítása.
Vasárnap délután a DVTK a Nyíregyháza ellen játszik az OTP Bank Liga 31. fordulójában. Az egyébként is mindig presztízs mérkőzésnek számító Keleti Derby most hétvégén extra téttel lesz megspékelve, hiszen jól lehet, hogy ezen a találkozón dől el, hogy a hazaiak melyik osztályban képviselhetik magukat jövőre. NB1 ide, vagy oda, a két együttesnek nem kell egymást bemutatni, hiszen a mostani lesz a 63. Keleti-Rangadó a két legfelsőbb divizió valamelyikében, és nem egyszer döntöttek egymás sorsáról a csapatok, mind a kiesés, mind a feljutás tekintetében.
Nézzük meg, hogyan lett a DVTK és a Nyíregyháza ősellenségek, illetve a Keleti El-Clásio diósgyőri rekordereit.
A labdarúgás nagy múltra tekint vissza Kelet-Magyarországon, fentmaradt írások bizonyítják, hogy már a 19. század végén űzték a sportot Miskolcon. A Miskolci Atléta Kör (MAK) 1889-ben alakult – ez a klub lett a Miskolci Attila FC 1926-ban – a Miskolci Sportegyesület (MSE) pedig 1908-ban látott napvilágot. E tekintetben nincs miért szégyenkeznie a szabolcsi szomszédoknak sem, hiszen a Nyíregyházi Spartacus Petőfi csapata (ez nem azonos a mai Nyíregyháza Spartacus-szal) létezését 1905-re datálhatjuk, öt évvel az egész régió legnagyobb csapatának alapítását megelőzően. 1910-ben Vanger Vilmosnak, és egy csapatnyi vasgyári fiatal srácnak köszönhetően létrejött a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre. A piros-fehér alakulat példáját három helyi csapat követte: 1911-ben egyaránt jött létre a Miskolci Vasutas SC (MVSC), a Miskolci MTE, illetve a Miskolci Magántisztviselők Atlétikai Klub. Jól látszik tehát, hogy már ezidő tájt mekkora népszerűségnek örvendett a gyönyörű játék az Acélvárosban, és, hogy egyáltalán nem volt könnyű dolga a DVTK-nak a város első számú csapata jogának kivívásában.
A csapat első bajnoki mérkőzésére 1912-ben került sor az Északi Kerület megnövekedett számú miskolci csapatok számára létrehozott Miskolci Alosztályában.
Csapatkép 1912-ből
A Nyíregyházi Spartacus Petőfi első professzionális szezonjára is ebben az évadban került sor, csak ők az Ungvárvidéki divizióba kaptak besorolást. A DVTK rögtön első kiírását a Miskolci Alosztály bajnokaként zárta, azonban a Kerületi Döntőt 1:0 arányban elveszítette a csapat a Kassai Athlétikai Club együttese ellen. Az elbukott finálé csupán apró szépséghibaként szerepel a Diósgyőr illusztris történelmében, hiszen 1937-ig a csapat további 15 alkalommal végzett az 1924-ig Miskolci Alosztálynak, 1926-tól Északmagyarországi LASZ 1. Osztálynak nevezett divizió élén, a kerületi bajnokicímet pedig 13 alkalommal húzta be a DVTK.
A Nyíregyháza Petőfi, vagy ahogyan akkor futott, a Nyíregyházi TVE ezidő alatt mindössze egy LASZ bajnoki címre tett szert 1927-ben. A ’20-as években egyébként megsokszorozódott a Nyírség Városát képviselő csapatok száma, 1920-ban megalakult a Nyíregyházi Törekvés SE, 1922-ben létrejött a Nyíregyházi KISE, akiket két évvel később követett a Nyíregyházi Bőripari Egyesület, 1928-ban pedig megalakult a Nyíregyházi Vasutas Sport Club – ez az a csapat, amelyet ma úgy ismerünk, Nyíregyháza.
Viszont térjünk vissza Diósgyőrbe, hiszen a harmincas évek végére sem hagyott alább a vasgyári dominancia. 1937-ben az egyesület elhagyta az Északi Kerületet, és amatőr csapatként jelentkezett a profi II. Ligába, ahol a profi csapatoktól sem elriadva a mezőny 4. helyén végzett.
Az 1937-38-as bajnokságban szereplő csapat
A következő idényt az NB2 Keleti Csoportjában töltötte az együttes, és az évad végén bronzérmes lett. Ugyanebben a szezonban a Nyíregyházi TVE elhódította a harmadosztálynak megfelelő Keleti alszövetség élvonalának bajnokicímét, így 1939 szeptemberében megrendezésre került az első Keleti Derbi. A mérkőzést, amelyre mindössze 600 néző volt kiváncsi, 7:2 arányban nyerte a DVTK, amely a szezon addigi pontjáig 100%-os volt. Csapkay Károly együttese egyébként a 30 mérkőzésből 26-ot nyert meg az idény végére, a Nyíregyházát pedig hazai pályán 10:0-ra győzte le. A kései ’30-as, illetve a korai ‘40-es évek DVTK-jának meghatározó játékosa, Füzér János négy gólt vállalt magára utóbbi találkozóm. A szezont a DVTK a 3. helyen zárta, ami a Bocskai FC tönkremenése, illetve az MTK kizárása miatt feljutást ért az első osztályba, ezzel szemben a Nyíregyházi TVE 11. helyen végzett, és visszaesett a harmadosztályba.
A DVTK történelme első NB1-es szezonját a 6. helyen fejezte be, és a következő hét idényből hatot töltött a legjobbak között. Az 1946/47-es szezont a kiesés miatt az NB2-ben kezdte meg a csapat, aminek az volt a különlegessége, hogy az immáron négy éve másodosztályú Nyíregyházi Vasutas, illetve az egyaránt negyedik évét kezdő Nyíregyházi Petőfi csapataival ugyanabban az idényben is megmérkőzött a Diósgyőr. A két nyíregyházi együttes közül egyik sem tudott fogást találni az Acélváros csapatán: a Petőfi 2:2-t, illetve 0:0-t játszott a Diósgyőrrel, míg a Spartacus Nyíregyházán 4:2, Miskolcon 6:1 arányban maradt alul. Utóbbi találkozón Penderi György öt alkalommal vette be a nyíregyháziak kapuját.
A Nyíregyházi Petőfi csapata 1949-ben kiesett a harmadosztályba, a város másik csapata pedig a következő idényben követte – abban a szezonban, ami a DVTK másodosztályú bajnoki címével zárult. A következő két évtizedben a Diósgyőr csak a Petőfivel mérkőzött meg a Nyírségből a bajnokságban, hiszen a Nyíregyháza Spartacus csapata 1957-ben a harmadik szintről a negyedosztályba esett ki, nyolc évvel később pedig ennél is lejjebb estek, Szabolcs-Szatmár Megyei 1. Osztályba. Mindeközben a város első számú csapata, a Petőfi visszaküzdötte magát a másodosztályba 1950-ben, és 1968-ig 17 idényt töltött ott. Ezalatt az idő alatt a DVTK 13 szezont töltött az élvonalban, ötöt az NB2-ben, és a ’60-as években hat alkalommal is megmérkőzött a “Kelet legjobbja” címért a Nyíregyháza Petőfivel. Az évtizedben a csapat mindössze egy találkozót veszített a Nyírségiek ellen, 1961 szeptemberében 2:1 arányban, a maradék öt bajnokiból hármat megnyert, 1967-ben pedig a Magyar Kupából egy 4:0-s pofonnal küldte haza a szabolcsiakat a DVTK.
Sajnos a következő évben revansot tudtak venni a nyíregyháziak a kupaviadalban, miután 3:3-as döntetlent játszottak a DVTK ellen, ami az MLSZ akkori szabályainak értelmében az alsóbb osztályú gárda továbbjutásához vezetett. Az idény végén a Petőfi ismét kiesett, ezt követően 11 éven át nem találkozott a DVTK nyíregyházi csapattal, és mire legközelebb betették a játékosok a lábukat a Nyíregyházi Városi Stadionba, addigra a Diósgyőr már egy Magyar Kupát kétszer elhódító, európai kupaporondot megjáró, első aranykorának lecsengő felét élő csapat volt. Amíg Diósgyőrött a ’70-es évek örökre Szabó Gézáék Magyar Népköztársasági Kupa diadaljai, illetve bajnoki bronzérme miatt marad emlékezetes, addig Nyíregyházán ez az időszak az építkezésről szólt. A Nyíregyházi Vasutas SC a ’70-es évek elején az ötödosztályban sínylődőtt, a következő tíz évben viszont gyökeres átalakuláson ment át az együttes. 1976-ban 10 év után jutottak fel a negyedosztályba, a következő évben pedig egyesítette erejét a két nyírségi klub, és megszületett a Nyíregyházi Vasutas Spartacus SC a DVTK első Magyar Kupa diadalának évében. Az évtized végére is folytatódott a Nyíregyiek felemelkedése, és négy év alatt három osztályt másztak meg, így került történelme során először az élvonalba a Nyíregyháza 1980-ban.
Tompos Ádám szerző, újságíró, az Amíg Élek Én - A Diósgyőri VTK szurkolótáborának lebilincselő története című könyv szerzője megkeresésemre a következőt nyilatkozta a DVTK-Nyíregyháza rivalizálásról:
,, Amikor az „Amíg élek én” című könyvhöz készítettem interjúkat, senki nem tudta pontosan megmondani, hogy mióta és miért utálja egymást ennyire a Diósgyőr és a Szpari tábora. Kérdeztem pedig kocsmában és lakótelepen, a számozott utcákban és a Villanyrendőr környékén egyaránt, de semmi. „Talán így születtünk” – hangzott az egyik felelet, ami egyrészt nem igaz, másrészt viszont jól hangzik, harmadrészt, amikor eljutottam az első Keleti Derbimre, akkor rájöttem, hogy tulajdonképen mindegy is. Ahogy a miskolci születésű Molnár Gábor oldalra dőlve egy amolyan félollós mozdulattal hatalmas gólt vart a nyíregyháziak kapujába, attól most is kiráz a hideg. Megadatott az is, hogy ott voltam azon a DVTK-Spartacus meccsen is, amikor debütált a Diósgyőr új gólzenéje, az A Better Day remixe. Hát igen, milyen is az a bizonyos „Egy jobb nap” Miskolcon; ez azóta is nagy, fontos, és nehezen megválaszolható kérdés. Viszont megtudtam, milyen az, amikor egy miskolcinak Nyíregyházán van jó napja: csaknem tíz év után Nyíregyházán rendezett Keleti Derbi: vonatos túra, PET-palackban mindenből is lefőzött pálinka, megszámolhatatlan mennyiségű sör, egyre egzotikusabb történetek minden felől, aztán gyalogos vonulás Észak-Kelet Magyarország talán összes készenléti rendőre által közrefogva, majd sima borsodi győzelem, hazaút és az ébredés: Miskolc, Tiszai, végállomás! Hogy ezalatt mi történt, nem tudni, de semmi gond: a következő Keleti Derbi előtt a Fillérben, a Forintban, a Katában, a Bakterben, restiben, valamelyik dohányboltban, a Tiszai Sasban, vagy a vonaton úgyis lesz valaki, aki elmeséli. ‘’
A sors úgy hozta, hogy a kék-fehér együttes története első NB1-es mérkőzésén nem mást, mint az előző szezonban a bronzéremig menetelő DVTK-t fogadta a Városi Stadionban. Fontos kihangsúlyoznom, hogy nem csak a Nyíregyháza Vasutas Spartacus történelmében, de Nyíregyháza város történetében is ez volt a legelső élvonalbeli mérkőzés. Nem tudni, hogy ezért, vagy a Diósgyőr látogatásáért (valószínűleg az utóbbi miatt), de 20.000 néző látogatott ki a nyíregyházi létesítménybe, ami addig a pontig a nyírségi klub történelmének legmagasabb nézőszámú bajnokijának számított. Hiába, a Diósgyőr már akkor is mindenhova vitte a nézőszámokat. A találkozón a piros-kék gárda akarata érvényesült, egy gólmentes félidő után a második játékrészben előbb Kozma talált be, két perccel később pedig Kerekes János a kiállítás sorsára jutott, a DVTK így tíz emberre csökkent. A hazaiak kihasználták az aduászt, és a 66. percben Cséke gólja beállította a végeredményt. A korábbi diósgyőri pályaedző, és későbbi tréner, Temesvári Miklós együttese ezzel 2-0-ra legyőzte a DVTK-t, és kezdetét vette a Nyíregyháza történelmének legsikeresebb szezonja, melyet a tabella 7. helyén zártak. A Diósgyőr ezzel szemben első öt bajnoki mérkőzését rendre elveszítette, első győzelmére pedig októberig kellett várni. Decemberben a történelem első Miskolcon rendezett Keleti El-Clásicoján a csapat 1:0-ra legyőzte a Nyíregyházát Szlifka Miklós góljával, ezzel 7 bajnoki után nyert újra.
A győzelem a DVTK kispadján több mint 210 mérkőzést töltő Szabó Géza utolsó diadala volt a piros-fehérek kötelékében. A csapat a szezont a 15. helyen zárta, és bent maradását az utolsó fordulóban tudta csak bebiztosítani a tavasszal már Deák István által irányított együttes. 1981-re tehát már mindkét keleti nagyvárosban megmérkőztek a csapatok, és kezdetét vette az országrész egyik, ha nem a legjelentősebb rivalizálása. A következő 31 évben 2006 kivételével minden naptári évben legalább egyszer megrendezésre került a Keleti Rangadó, gyakran a feljutás, kiesés, vagy éppen bennmaradás sorsáról rendelkezve. Ráadásul a két együttest mintha egy láthatatlan zsinór kötötte volna össze, hiszen az említett időszakban négy alkalommal esett ki mindkét csapat ugyanabban az idényben, és három alkalommal jutottak fel egymást követő években, továbbá számtalan alkalommal zárták a szezont egymás mellett a tabellán.
A Miskolc Utcáin főszerkesztője, Nagy Tamás megkeresésünkre a Derbivel kapcsolatban így szólt;
„Ha a Nyíregyháza elleni mérkőzésekre gondolok, akárcsak hangolódva rá, vagy a stadionban szurkolva állva, rengeteg emlék jut az eszembe. Sok közös élményt tudnék visszaidézni a barátokkal, amikben szerepe volt a Keleti-rangadónak. Ennek ellenére talán a legélénkebb emlék, amikor a Centenárium után az NB2-ben sínylődve, már-már tetemes hátrányban, egy félszezonra az idény végétől jött a tavaszi menetelés. Ennek pedig része volt, hogy idegenben sikerült megverni Tirpákiát, majd a feljutás élménye, amit tőlük sikerült elvenni. Ehhez hasonló tüzet a játékosokban talán a magunk mögött hagyott őszön láttam utoljára, amikor idegenben sikerült egy két gólos győzelmet aratni. Azt hiszem, hogy a csapat a pályán aznap értette: Mit is jelent Diósgyőrben játszani, diósgyőrinek lenni.”
A keleti összecsapás első körben négy egymást követő idényben is megrendezésre került az élvonalban. 1984 júniusáig nyolc találkozóból kettőt nyert a DVTK – a már említett 1:0 után két és fél évvel a Diósgyőr 2:0-ra verte a nyíregyieket Fekete duplájával – hármat a Nyíregyháza, amiből a második a csapat legnagyobb arányú győzelme (3:0, 1982-ben) a vasgyáriak ellen, és három találkozón nem született győztes. A 1983/84-es idényre bizonyára egyik csapat sem emlékszik vissza túl szívesen, a DVTK az egész szezon során mindössze három bajnokit nyert meg, és a 16. fordulótól kezdve egészen a legvégéig a kiesőzónában volt. A Nyíregyháza a 17. fordulóban esett vissza a kiesőzónába a 14. helyről, és nekik sem sikerült elkerülniük az osztályváltást. Az utolsó játéknapon a már kiesett DVTK fogadta a bent maradásért harcoló Nyíregyházát. A piros-kékek egy esetleges győzelemmel jövőre is az NB1-ben folytathatták volna, a mérkőzés végeredménye pedig egy erősen megkérdőjelezhető 2:7 volt. Az MLSZ bundagyanúra hivazkozva 0:0-ra módosította a végeredményt, és a DVTK, illetve Nyíregyháza mellett a Volán SC csapatát is kiesettnek nyilvánította.
A mérkőzésről a Népsport így írt 1984. június 4.-én:
“Ennek a mérkőzésnek az lehet a mottója, sok gól ellenére is lehet egy találkozó kritikán aluli..,
Hogy a DVTK nem valami nagy eséllyel lépett a pályára, arra következtetni lehetett (...) De így sem lehet mentség Diósgyőrött a 90 percen át nyújtott gyenge játékra, különösképpen pedig a védelem szervezetlenségére! Miközben a nyíregyháziak igyekeztek lelkesen játszani, addig a DVTK fáradt, öreguras csapat benyomását kellette.”
A Nyíregyháza tehát történelme első élvonalbeli időszakát egyaránt a DVTK ellen kezdte, és zárta. Az NB1-ben töltött négy év alatt mindkét csapat egyaránt 2-2 alkalommal végzett a másik felett a tabellán.
A másodosztályban, ahol a két csapat a következő hét évet együtt töltötte, mínusz öt ponttal kezdte meg a Diósgyőr és a Nyíregyháza az 1984/85-ös szezont. Az idényt a DVTK a pontlevonás ellenére a 4. helyen zárta, és a soron következő négy Keleti Rangadóból hármat megnyert (1985-ben 1-0, majd 3-2, illetve 1986-ban 2-0), és egyet sem vesztett. Az 1986/87-es szezon végéhez közeledve fent állt az esélye, hogy mindkét klub a harmadosztályban folytatja, hiszen 29 forduló után a DVTK 26 pontot, a Nyíregyháza Váczi Béla jogosulatlan szereplése után egy újabb pontlevonás miatt 22 pontot gyűjtött. Ennek fényében a 30. fordulóban a nyolcadik NB2-es Keleti Rangadó igazi kiesési derbinek bizonyult a DVTK-Stadionban. A 2500 fős hazai közönség előtt diósgyőri részről Szemere, Balogh, és Molnár is betalált, a vége 3-3. Az idény végén a DVTK a 15., az NYVSC a 17. helyen végzett, így mindketten megmenekültek a kiesés elől. A ’80-as évek vége felé a Nyíregyháza felé kezdett billeni a mérleg nyelve: 1986 szeptember és 1989 áprilisa között hat találkozón át nyeretlen volt a DVTK nyíregyházi riválisával szemben, a piros-kékek három alkalommal tudtak győzni (1986: 3-1, 1987: 3-0, 1989: 2-1), három meccsen nem született győztes. A rossz sorozat 1989 novemberében szakadt meg, amikor a Kalvach helyére beálló Csiba László góljával 1:0-ra nyert a DVTK a Nyíregyházi Városi Stadionban az NB2 12. fordulójában.
A ’90-es években az Ultra szubkultúra megjelenése új színt vitt a magyar lelátók életébe, egyúttal a Keleti Rangadót is megváltoztatta. Itt már nem csak a szájkarate, és kődobálás módjával lehetett kinyilvánítani szimpátiát saját csapatod felé, és ellenérzéseidet a rivális csapatok iránt, hanem precízen kidolgozott koreográfiák, illetve drapériák által fejezték ki magukat a fanatikusok.
A DVTK 1991-es feljutásáig további három alkalommal játszottak a csapatok egymással, a mérleg kettő DVTK-diadal, és egy nyíregyházi győzelem. A piros-fehérek 1991-ben a Szeged osztályozós felülmúlásával jutottak vissza az NB1-be hét esztendő után, Palicskó Tibor vezényletével, a Nyíregyháza pedig annyira nem bírta nélkülünk, hogy az azt követő idényben ide is követték a Diósgyőrt, miután a Haladás ellen tizenegyesekkel jutottak tovább az osztályozón. Egy év szünet után jöhetett az újabb Keleti El-Clásico, amire az első osztálynak már égető szüksége volt, hiszen nyolc év telt el a két gárda legutóbbi NB1-es afférja óta. Az 1992 szeptemberi rangadót a Diósgyőr nyerte Kiser László első élvonalbeli találatával.
A szezon második találkozója egy felejthető 0:0 volt Nyíregyházán, az idény végén pedig a piros-kékek a 15. helyen, a DVTK a 14.-en zárt. A szabolcsi csapat azonnal, a DVTK egy 5:1-es összesítéssel végződő, Sopron elleni osztályozó után esett ki, következhetett újra az NB2.
A Sturm Und Drang szervezett szurkolói csoport oszlopos tagja, a Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője, Csík Zoltán megkeresésemre így nosztalgiázott a Vadkelet ’90-es évek derbijeiről:
"Azokban az időkben, 90-es évek vége, 2000-es évek eleje, rendszeresek voltak a pályáraugrálások. Főleg azokban a stadionokban, ahol rekortán futópálya volt a pálya körül. Szóval nálunk Diósgyőrben is. Én nem tartoztam a rendszeresen pályára ugrálók közé, de a nyíregyháziaknak sikerült kiprovokálni, hogy ez is megtörténjen. Amikor Szántai Ákos balesete utáni első meccsen kihúzták a neki címzett kiírásokat, bemutatták a kétrudas zászlókat, akkor nekem is olyan szinten eldurrant az agyam, hogy bemásztam a pályára és elindultunk a vendégszektor irányába. A rendőrök gyorsan reagáltak, szóval nem jutottunk át hozzájuk, de ezek a képek mai napig "előttem vannak". Egy másik kedvenc sztorim egy idegenbeli meccs szintén a 2000-es évekből. Kisbuszokkal mentünk Nyíregyházára. Meccs után kikísérték a tábort a rendőrök, de a mi társaságunk jelezte nekik, hogy maradnánk. Azt válaszolták, hogy saját felelősség maradhatunk. Így is lett, majd amikor már senki nem volt ott elindultunk a hazai oldal felé a kisbuszokkal. A hazai kanyar mögött ott is voltak a nyíregyiek, megálltunk, kiugottunk buszokból és összecsaptunk velük. Valaki eldobott egy pirót, kiszúrtak minket a rendőrök, így a dolognak gyorsan vége szakadt. Amikor visszaszálltunk a kisbuszokba, akkor vettük észre, hogy konkrétan a rendőrség előtt parkoltunk le. "
1993 szeptemberében Vadicska Zsolt és Serhiy Shubin góljaival 2:1-re verte a DVTK a Nyíregyházát, ezzel öt meccsre növelte legnagyobb riválisa elleni veretlenségét, amelyből hármat megnyert. A jó sorozat a következő Keleti Rangadón ért véget, amelyen 1:0-ra nyert a Nyíregyháza a Városi Stadionban 1994 áprilisában. 1995-ben a DVTK megszerezte 10. NB2-es győzelmét a piros-kékek ellen, miután Vámosi és Tóth góljaival 2:0-ra verték a nyírségieket. A győzelem az 1993 és 1997 között hat NB2-es Nyíregyháza elleni találkozóból az egyetlen volt, amit megnyert a DVTK, a piros-kékek viszont három alkalommal is tudtak diadalmaskodni, 1995-ben 1:0, 1996-ban 3:1, 1997-ben pedig szintén 1:0 arányban. Utóbbi az NB2 utolsó előtti játéknapján történt, és úgy tűnt, eldönti a feljutás sorsát. A találkozót megelőzően a piros-fehérek a 2., a Nyíregyháza a 3. helyet foglalta el, és négy pont volt a különbség a csapatok között. A heves találkozót a Nyíregyháza nyerte egy 92. percben megítélt büntetővel, amit Kovács István értékesített.
DVTK szurkolók Nyíregyházán 1997 májusában:
A csatát a Nyíregyháza Spartacus nyerte, a háborút azonban a diósgyőri srácok. Miután mindkét csapat megnyerte utolsó bajnokiját, a Tornyi Barnabás-vezette DVTK végzett a feljutást érő második helyen, egy ponttal a Nyíregyháza felett. A DVTK hat éven belül ötödik osztályozóját vívta meg, ezúttal sikerrel: a piros-fehér arcfestésről emlékezetessé váló párharcon a csapat 2:1-es összesítéssel harcolta ki a feljutást a 3. Kerületi TVE ellen az NB1-be. Egy évvel később a Nyíregyháza bajnokként jutott fel az élvonalba, a Keleti El-Clásico története pedig tovább íródott.
Ennyi pontot ért a DVTK összes NB1-es Nyíregyháza elleni gólszerzőjének találata:
1998 novemberében a DVTK 3-1-es vereséget szenvedett a Nyíregyháza otthonában, így megszakadt a vasgyári együttes 7 meccses veretlenségi sorozata. A szezon tavaszi felében revansot tudott venni a DVTK, és Miskolcon Egressy Gábor találatával – a novemberi találkozó egyetlen diósgyőri gólját is ő szerezte – 1:0-ra legyőzte a Spartacust az 1998/99-es szezon utolsó előtti játéknapján. A kiírás végén először fordult elő a magyar labdarúgás történelmében, hogy a két legmagasabb nézőszámú csapat egyaránt Kelet-Magyarországot képviselte. A Diósgyőri Stadion átlagnézőszáma 9300 volt a szezonban, ami az egész országban a legmagasabbnak számított, míg a Nyíregyháza hazai meccseire átlagban 9,000 ember volt kíváncsi.
A legmagasabb nézőszámú Keleti El-Clásicók:
Harcosok Diósgyőr a Nyíregyháza ellen 1999 júniusában:
A DVTK számára kieséssel végződő, 1999/00-es szezont egymás ellen kezdték meg a csapatok. Mintegy 10.000 ember zsúfolódott össze a Diósgyőri Stadionba, a találkozón pedig hiába vezetett kétszer is a DVTK a román légiós – Danut Frunza remeklésének köszönhetően, aki nem hétköznapi góllal nyitotta meg diósgyőri pályafutását, majd mindjárt debütálásán duplázni tudott – a vendégeknek mindkét gólra volt válaszuk, előbb Novák egyenlített, majd a második félidőben Szabó egy óriási szabadrúgásgóllal vette be a DVTK kapuját, a vége 2-2. A román ezzel az ötödik diósgyőri lett, aki kétszer is betalált egy meccsen a Nyíregyházának, Mészáros István (1940), Kovács István (1963), Dzurják József (1985 & 1986), illetve Váczi Béla (1991) után.
Összefoglaló:
Szurkolás (00:00-10:20)
Nem csak a szezont, de a 21. századot is a Nyíregyháza ellen kezdte meg a Diósgyőr. Sajnos a szezonkezdésen nyújtott teljesítményt nem sikerült megismételni, és az idény második Keleti Rangadóját 2:0-ra nyerte a Nyíregyháza 2000 februárjában. Az idény végeztével a DVTK kiesett az élvonalból, és anyagi gondok miatt rövid ideig csődbe ment. Ezzel szemben a “Szpari” a 9. helyen végzett, és történelme során először találta magát magasabb osztályban miskolci riválisánál. Természetesen a diósgyőri klub még ilyenkor is számíthatott hűséges szurkolóira, akik saját maguk kezébe vették az irányítást, és feltámasztották hamvaiból a vörös szörnyeteget. A sztorit jól ismerjük, a hetedosztályban indult útjának az újjáélesztett DVTK története, egy év után azonban a Borsod-Volán SE-vel való egyesülésnek köszönhetően a harmadosztályban szerepelhettek.
A Nyíregyháza 2001-ben elégelte meg a Diósgyőr-nélküliséget, és a két csoportra osztott NB1 utolsó helyén végezve kiestek a másodosztályba. A DVTK a Bőcs csapatával való egyesülés után a 2001/02-es szezont már az NB2-ben kezdte meg, így került újra egy ligába a két keleti rivális. Másfél év után újra látható volt a Keleti Derbi 2001 októberében, a DVTK pedig az évszázad során először gyűrte le a szabolcsiakat, 2:0 arányban a Yellow sörözőnél történt incidens miatt emlékezetes mérkőzésen. A soron következő két igen gólgazdag rangadót is a miskolci csapat nyerte, 2002. márciusában 3:1, októberben 4:2 arányban győzte le a Nyíregyháza Spartacust. Ezt követően újra a piros-kékek örülhettek gyakrabban, a következő Diósgyőri diadalra pedig 2009-ig kellett várni. 2003-ban 3:0-ra, 2004-ben 3:2-re verte meg a DVTK-t a Nyíregyháza, a 2003/04-es idény végén pedig az NB1 bővülése miatt mind a DVTK 4. helye, mind a náluk egy ponttal kevesebbet szerző Nyíregyháza 5. helyezése feljutást ért. Az élvonalban négy év után találkoztak a csapatok 2004 novemberében, ahol 1:0-ra nyerni tudott a nyírségi együttes Vasas Zoltán találatával. A győzelem a piros-kékek első három pontja volt a szezonban öt vereség és hat döntetlen után.
Összefoglaló:
Az Ultras Diósgyőr koreográfiája a Nyíregyháza ellen 2004 novemberében:
folytatjuk >>>>>
És ezt olvastad már?
köszönöm én is ezeket a videókat!!!
ÚRISTEN de rég volt ...nem is tudtam hogy Rácz annak idején a tirpákokat választotta. mikor innen elment, na már mindegy csak elérzékenyültem hisz a HARCOSOK táborában szurkoltam több alkalommal és ezeket újra nézve mintha fiatal lenék ismét újra... ÚRISTEN de szép emlékek!!!
Azok a régi szép idők pályán és a lelátón, felejthetetlen pillanatok! Ilyenkor döbbenek rá, hogy öregszem! Számomra az 1998-as nyíregyházi túra nagy élmény volt! A pályán cumiztunk de a lelátói élet parádés volt a „Miskolc-Diósgyőr, szívünk városa” élőképpel! Még három drapi (Fighters, Redskins, Ultras) mögött, de már egységben egy alakulatként, mint „Harcosok” szurkoltunk!