Banner

Márkvárt Dávid a DVTK játékosa

Szerző: Jáborcsik András | 2018-09-04 16:36:00

Háromszoros magyar válogatott középpályás érkezett Diósgyőrbe. Márkvárt Dávid a DVTK nyolcadik nyári igazolása.


A 23 éves támadó középpályás Szekszárdon született, ott is kezdte a pályafutását, majd a PMFC utánpótlásában folytatta, ahol végigjárta a ranglétrát és a felnőtt csapat oszlopos tagja lett. 2015-ben a pécsi csapat a megyei I. osztályba kényszerült, miután nem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet, ekkor Márkvárt Dávid a Puskás Akadémiához igazolt, ahol három esztendőn keresztül a csapat alapemberének számított. Dárdai Pál szövetségi kapitányként már biztonsági tartalékként számolt vele, majd 2015-ben meghívót kapott Bernd Storcktól a Görögország elleni mérkőzésre készülő felnőtt válogatott keretébe, ám pályára ekkor még nem lépett. Idáig három alkalommal ölthette magára a címeres mezt, 2017-ben Oroszország, Svájc és Costa Rica ellen kapott szerepet. Pályafutása során 125 NB I.-es mérkőzésen 10 gól fűződik a nevéhez.

Ugyan lezárult az átigazolási időszak, de szabadon igazolható játékosként Márkvárt Dávid kedden aláírta új szerződését Diósgyőrben, miután részt vett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon. Délután már az új társaival edzett.



- Nagyon Boldog vagyok, hogy itt lehetek, a DVTK játékosának lenni óriási megtiszteltetés - nyilatkozta Márkvárt Dávid. - Amikor kiderült, hogy távozom Felcsútról, attól a pillanattól kezdve végig éreztem a klubon, hogy mindent megtesznek azért, hogy ide igazoljak. Ez nagyon szimpatikus volt számomra, úgyhogy próbálok majd minél többet ebből visszaadni a teljesítményemmel. Diósgyőrben nagyszerű szurkolótábor van, akik már nagyon megérdemelnének egy nagyszerű csapatot, ezért értük is nagyon fogok küzdeni.

- Mindenképpen szerettünk volna igazolni még egy kreatív középpályást, aki a labdabirtoklásban tud segíteni és a kialakítandó játékstílusunkba beilleszkedik - tette hozzá Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Úgy érzem, hogy védekezésben már megfelelő látszámú és minőségű játékos áll Fernando Fernandez rendelkezésére, a támadó szekcióra azonban még ráfért az erősítés. A klub részéről szerencse, hogy Dávid szabadon igazolhatóvá vált, úgyhogy nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült megtalálnunk azt a labdarúgót, aki még hiányzott a középpályánkról. Sok sikert kívánok neki Diósgyőrben!


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2018-09-05 09:00:48 Piros öves, Őstag
Ügyes játékos, de egy kicsit tutyi-mutyi. Reméljük Tajthyval együtt elérik, hogy egy meccsen lesz 2-3 felépített akciónak nevezhető valami. Most egyelőre nekem ez a cél, most még csak itt tartunk.
2018-09-05 07:55:34 Barna öves, Fanatikus tag
"Több fórumtársunk véleményét is kikértük, egybehangzóan azt állították, hogy ez a játékoskeret sokkal többre képes"
2018-09-05 04:11:01 Barna öves, Fanatikus tag
Ő már minőségi igazolás! Isten hozott Dávid!
Most már egyedül Fernandon múlik. Van két hete beépítenie Márkvárt, Polgárt, Szabót, Juhárt. Ha nem tudja, nekem lesz igazam. Nem edző alkat. Ha tudja és képes rá, megkövettem.
2018-09-04 23:30:29 Piros öves, Őstag
Nekem tetszik, hogy fiatalodott a csapat.
Rutinos idősebbek és sikerre vágyó fiatalok kellenek.
Mutassák meg, hogy megérdemlik a tapsot.
56. norbi |Válasz erre: 53. gazember (Motoros Dolgok)
2018-09-04 23:04:29 Kék öves, Tag
Mazalovicsról nagyon megfeledkeztünk. Nem sokat láttuk még, viszont az biztos, hogy passzolni és védekezni viszonylag tud. Valószínűleg az a legjobb megoldás, ha 4-1-4-1-ben játszunk. Polgár-Brkovics-Karan-Forgács, előttük Mazalovics, előtte Serhi-Márkvárt-Tajti-Hasani és egyszer csatárként Vernes. Ez a felállás persze változhat a meccs közben 4-3-3-ra. Légyegében ugyan ez történik most is.

Többször írtam már, de még egy gólerős csatár tényleg nagyon kellene. Dialló nem hiszem, hogy megoldaná ezt a problémát, eddig nem szerzet 10+ gólt.

https://www.transfermarkt.com/etien-velikonja/profil/spieler/50384 Ő egészen keménynek tűnik.
55. tomi87* |Válasz erre: 53. gazember (Motoros Dolgok)
2018-09-04 22:38:03 Fekete öves, Veterán
Majd a horvátunk, ha egyszer végre felépül.
54. zaphod |Válasz erre: 53. gazember (Motoros Dolgok)
2018-09-04 22:30:52 Fekete öves, Őstag
Márkvárt mélységi irányító. Ami azt jelenti, hogy lesz mellette egy verőember, és valószínűleg két hátravontabb meg egy támadóbb középpályással fogunk játszani, de majd kiderül.
53. gazember (Motoros Dolgok)* |Válasz erre: 51. Borsodi Bányász
2018-09-04 22:25:07 Fekete öves, Veterán
Teljesen egyetértek. Kérdés, hogy ha Márkvárt nem vkp., hanem kreatív támadó kp., akkor ki lesz a vkp? Hogy oldjuk meg, hogy ne menjenek át a középpályánkon mint rostavírusos gyereken a szilvalekvár?
52. birodalmi-lepegeto* |Válasz erre: 51. Borsodi Bányász
2018-09-04 21:59:07 Fekete öves, Veterán
10/10
2018-09-04 21:52:55 Fekete öves, Veterán
Egy 1(!) igazolás, aki nem is valami tapasztalt nyugatot megjárt ott sikereker elért focista, hanem egy magyar játékos, aki ügyes volt pár évvel azelőtt Pécsett, de nyugatra szerződés helyett Felcsútra ment, majd onnan valamiért kitették. ( Amúgy akkor Pécsett nekem is szimpi volt a játéka)

Szóval jött ez az egy játékos és akkor megerősödött a keret! Tényleg? Valamivel jobb lett, ha hozza azt a formáját amit akkor láthattunk. Kb ennyi történt. Így már talán lesz valami támadójátékféle is egy idő után. Vagy Tajtit szabadítja fel a kényszeres védekezőpozíciójából, vagy pedig Hasani megy ki szélre ezzel is növelve a támadásra képes viszonylag labdabiztos játékosok számát. Kicsit több lehetőség lesz a labdát megjátszani úgy, hogy feltehetően nem mindig pattan majd el a labda.

Mindenesetre az irány jó, de a tapasztalat az nagyon hiányzik.26-28 évesen van egy focista csúcson, ennyi idős hány is van a keretben? A kezdőben? Most talán el lehet kezdeni izgulni, hogy lehet nem biztos kieső idén a DVTK.

Csak Karan vagy Brkovics meg ne sérüljön!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...