Banner

Hét hónap után, hárított bünetővel tért vissza Sentić

Szerző: dfcwolf | 2025-05-08 08:41:00

Sajtófigyelő - dvtk.hu

Karlo Sentić, a DVTK horvát kapusa hosszú kihagyás után tért vissza a pályára, miután az őszi Nyíregyháza elleni mérkőzésen egy felugrás utáni rossz földet érés következtében részleges elülső keresztszalag-szakadást szenvedett. A sikeres műtétet és rehabilitációt követően Sentić folyamatosan kapusedzéseken vett részt, majd egy ideje már a teljes edzésmunkába is visszakapcsolódott.

A kapus a DVTK második csapatában, a DVTK F4R-ben kapott lehetőséget tétmérkőzésen, ahol nemcsak hogy nem kapott gólt, de a hajrában büntetőt is hárított, ami nagy önbizalmat adott neki. Sentić szerint

„az edzéseken sok mindent lehet szimulálni, de egy tétmérkőzés mindig más, ezért tartottam nagyon fontosnak ezt a pillanatot.”

A mérkőzés különösen fontos volt a csapat számára, hiszen közvetlen rivális ellen szerezték meg a három pontot. A fiatal társak között Sentić, 23 évesen, a legidősebb volt a kezdőcsapatban, de ezt pozitív élményként élte meg:

„Nagyszerűen, mert jól játszottak egy olyan mérkőzésen, ahol létfontosságú három pontot szereztünk.”

Visszatérését nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is meg kellett küzdenie:

„Mindössze egyszer fordult meg a fejemben egy kifutást követően, hogy ez egy hasonló szituáció, mint amikor megsérültem. A földet éréskor azonban semmi különöset nem éreztem, így gyorsan el is hessegettem a gondolatot.”

A jövőre tekintve Sentić célja, hogy teljesen felépülve, mindenféle óvatosság nélkül térhessen vissza az élvonalba:

„Örülnék, ha már ebben a bajnokságban vissza tudnék térni az élvonalban is a kapuba, de továbbra sem szeretném nyomás alá helyezni magam.”

Úgy érzi, akkor lesz elégedett, ha a nyári felkészülés kezdetére tökéletes állapotban lesz, fájdalom és félelmek nélkül.

Elolvasom a teljes cikket >>>

És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2025-05-09 12:05:54 Fekete öves, Veterán

Simont és Odytsovot el kell engedni.

Mezőkövesdi vagy a Kisvárdai kapust aki jól védett amíg kapuban állt (aki dvtk nevelés és ott tartalék meg elhozni)


2025-05-09 08:59:24 Fekete öves, Őstag
Karlo fiam gyógyuljál meg tökéletesen...!...a következő szezonban meg úgy őrizd a Diósgyőr kapuját mint a szemed világát...!...mert még a tavasszal is több pontunk lenne ha olyan valaki áll a kapunkban aki tud védeni...!.. )))
2025-05-08 18:49:35 Lila öves, Tag

Örülnék ha már tudna védeni.

Hajrá Diósgyőr!

5. S.Gábor |Válasz erre: 4. dvtk-3534
2025-05-08 17:10:27 Kék öves, Tag

Statisztika megint. Ki milyen védelem mögött védett? Cserélgettük a kapusokat össze-vissza. Nem kérdőjeleztem meg Santic képességeit, főleg nem a többi kapushoz, csak ne várjunk csodát tőle. 

4. dvtk-3534* |Válasz erre: 3. S.Gábor
2025-05-08 16:50:34 Fekete öves, Veterán

nézd meg a statisztikát a kapusokról védési % Sentic 84, Simon 68, Ody 64  

Szóval Ody gyengébb mint Simon a statisztikák alapján.

Messze Sentic védéseinek köszönhető a biztos bentmaradás azt hozták ki az xg másusok.

Amúgy ha az alapcsapatunk nem sérül le és végig tudott volna játszani simán dobogóért mehetnénk bárki bármit mond.

Sajnos a 2ik sorunk nb3 szint ha megvan. 

Kiesett Sentic, Szatmári, Bárdos?, Jurek és meg vagyunk halva. Kapusposzt a legfontosabb mert kihat a védelemre is.

2025-05-08 15:11:26 Kék öves, Tag

Túlzott elvárás ne legyen Senticcel kapcsolatban. Jó kapus,de kezeljük helyén. Hibázik egyet-kettőt és már zavarnánk is el. Ody az utóbbi időben elég jól teljesít mégis kapja a beszólásokat. 

2025-05-08 14:51:58 Fekete öves, Őstag
Remélem, hogy hosszú évekre meg fogja oldani a kapuskérdést Diósgyőrben, hiszen még fiatal, főleg a kapusposztot tekintve!
2025-05-08 11:12:51 Fekete öves, Veterán

   Gratulálok! Remélem minél előbb bekerül a kapuba az első osztályban is.

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...