Banner

Elhunyt Lipták László

Szerző: dfcwolf | 2025-05-02 20:35:00

Életének 47. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Lipták László

A DVTK saját nevelésű labdarúgója, aki összesen 31 élvonalbeli bajnokin szerepelt Diósgyőrben.

Lipták László Miskolcon született 1978. november 14-én, és a Diósgyőrben vált élvonalbeli labdarúgóvá. Végigjárta az utánpótlás összes korosztályát, majd 1998 tavaszán az FTC ellen debütált az akkor Professzionális Nemzeti Bajnokságnak nevezett első osztályban. A következő idényben 7 találkozón lépett pályára, az 1999/2000-es idényben pedig már 22 alkalommal (ebből 20-szor kezdőként) játszott a középpályán

A Diósgyőri FC kiesése és megszűnése után a Kispest-Honvéd ajánlatát fogadta el, ahonnan két év és újabb 33 élvonalbeli bajnokit követően Kecskemétre igazolt. Később játszott még Besenyőtelken, Mezőkövesden, Bőcsön öt esztendőn keresztül és Tiszaújvárosban. A profi karrierje lezárását követően pedig alacsonyabb osztályú csapatokban (Maklár, Bogács, Markaz) vezetett le, miközben vállalkozóként dolgozott.

Halálával egy olyan sportembert veszítettünk el, aki a diósgyőri utánpótlásból egészen a legmagasabb osztályig jutott, és ott is megállta a helyét. Lipták László emlékét örökké megőrizzük.

És ezt olvastad már?
Hozzászólások

9. toki* |Válasz erre: 8. Rusty Nails
2025-05-06 11:34:23 Fekete öves, Veterán

   Én 28. 

8. Rusty Nails |Válasz erre: 7. toki
2025-05-06 11:01:03 Piros öves, Őstag

Igen, ott érettségiztem, kerek 27 éve :D

7. toki* |Válasz erre: 6. Rusty Nails
2025-05-06 07:12:07 Fekete öves, Veterán

    Szóval akkor te is Barossos vagy??? ;))) Jani németben él, gyerekeknél edző. De ne kérdezd melyik városban.

6. Rusty Nails |Válasz erre: 5. toki
2025-05-05 19:43:23 Piros öves, Őstag


Laci egy évvel fölöttem járt az egyes szakközépben, Gabi második szakmán osztálytársam volt. 

Apropó, Sarlai Janival mi lehet? 

2025-05-05 07:23:58 Fekete öves, Veterán

    Istenem! Gyerekkorom óta minden sulicsapatban együtt játszottunk! Általánosban és középiskolában is! A bulik, a szezonok után, vagy szilveszterkor! Egyszerűen felfoghatatlan számomra! Scholtz Gabi után - aki szintén ilyen volt -, fel nem tudom fogni! Isten nyugosztaljon Lacika! 

2025-05-03 09:31:22 Fekete öves, Veterán

Félelmetesen fiatalon..RIP.

2025-05-03 06:09:11 Piros öves, Őstag

Nyugodjon békében :(

2025-05-03 05:39:40 Lila öves, Tag

Nyugodjon békében!

2025-05-02 23:02:40 Lila öves, Fanatikus tag

Játszottam ellene, vele, én nagyon kedveltem! Legyen neked könnyű a föld, Lipi! Nyugodj békében!

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...