Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Az Otp Bank Liga 2017/18-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum hat csapat pályázik, köztük a Mi csapatunk is.
Rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny, a mezőnyből kiemelkedő Ferencváros-Videoton kettős mögött, hét fordulóval a bajnokság vége előtt a dobogó és a kieső hely között mindössze 10 pont a különbség!
Ezen belül, 26 fordulót követően a hetedik- és a kieső hely között csupán három pont a távolság, így a Haladás-Diósgyőr-Felcsút-Balmazújváros-Mezőkövesd-Vasas hatos igen izgalmas versenyben döntik el a két kieső csapat személyét.
Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, így a harmadik-hetedik helyen álló csapatok közül, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőévé válhat.
A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez.
Elsőként íme a hátralévő hét forduló sorsolása:
A vastagon szedettek a csapatok hazai meccsei, a zöld-sárga-piros háttérszín a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.
Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagramm:
- 1990-es években nagy volt a baratsag a Dvtk-Dvsc-Videoton ultrai között
- joparszor voltak itt a Wrong Side ( Debrecen régi csoport ) , Vidi ultrai is, s diosgyori zaszlok is Debrecenben
főleg amikor nb2-esek voltunk. RBD -vel is jo volt a viszony
- 1996-ban az nb2-es bajnoksagban 3. helyen zart a DVTK. ( utolso forduloban 10e néző előtt a Barcika ellen )
MLSZ a zaras utan megváltoztatta a versenyszabalyzatot, igy a szabadsagon lévő DVTK jatekosok mehettek osztalyzot jatszani a Fehervar , Parmalat ellen . Fehervaron rugta az egyik bomba 11-eset Pinter Attila Parmalat-DVTK 2-1.
Visszavago DVTK-Parmalat 15ezer néző előtt , - ha jol emlekszem, akkor valami miatt az RBD-sek nem a Vasgyar felőli vendég táborban voltak, hanem az oratol balra, a regi nyugdijas szektorokban.
Emlékezetes meccs volt, 0-1- ről , 2-1-re forditottunk. Hosszabbitasban a Parmalat egyenlitett 2-2.
S az RBD-sek berohantak a palyara a hosszabbitas vegen ünnepelni.
Tőlönk is bementek páran:))), - ott volt az első összezördülés...
Köszi a pozitív hozzàszólàst!
Első < 7 8 9 1011 12 13 14 15 > Utolsó