Banner

Forduló kibeszélő

Szerző: amigeleken.hu | 2025-03-03 07:17:00

OTP Bank Liga 22. forduló


Az OTP Bank Liga második körének utolsó fordulója következik a hétvégén. A listavezető Felcsút Diósgyőrben lép pályára. A csütörtöki izgalmas Magyar Kupa-csata után ismét találkozik a Ferencváros és az ETO, ám ezúttal a Groupama Arénában.


A forduló párosításai:


Zalaegerszegi TE-Nyíregyháza Spartacus FC 0-0

Érezhető volt az első félidőben, hogy a kilencedik és a tizedik helyezett találkozóján nagy a tét, mivel ezen a meccsen egy győzelem sokat érhetett. A vendégek alapvetően a stabil védekezést helyezték előtérbe, hátsó alakzatuk pedig komolyabb hiba nélkül teljesített, a támadásokat inkább erőltető hazaiak ennek megfelelően nem tudtak igazán veszélyes helyzetet kialakítani. A nyírségiek előtt két lehetőség is adódott, a félidő hajrájában kapufáig is eljutottak, a szünetre viszont gól nélküli állással vonultak a felek.

Fordulás után annyit változott a játék képe, hogy a Zalaegerszeg valamivel veszélyesebbé vált, többet is birtokolta a labdát és többször is próbálkozott kapura lövéssel. A vendégek sem tétlenkedtek, védekezésben változatlanul állták a sarat, és egyáltalán nem voltak veszélytelenek a hazaiak kapuja előtt, gólt azonban nekik sem sikerült szerezniük.

A második félidőben megszaporodtak a szabálytalanságok, ennek megfelelően a sárga lapok is, a hajrában pedig gyors egymásutánban alakultak ki helyzetek mindkét kapu előtt. Betalálni viszont végül egyik együttes sem tudott, így pontosztozkodással zárult a küzdelmes mérkőzés.


DVTK-Felcsút 2-1 (1-1)

Gólszerzők: Pozeg Vancas (6.), Jurek (89.), illetve Favorov (28.)

Pozeg Vancas fejesének köszönhetően gyors góllal kezdett az idén még nyeretlen, de erre a mérkőzésre már új vezetőedzővel készülő Diósgyőr, amely ezt követően átengedte a kezdeményezést és a területet éllovas ellenfelének. A felcsútiak ugyan többet birtokolták a labdát, de a felállt védelemmel szemben csak elvétve sikerült helyzetet kidolgozniuk.

Az első komolyabb vendéglehetőségre a félidő derekáig kellett várni, Nissilä lövése viszont a kapu közepébe tartott, így nem okozott gondot Simonnak. Nem sokkal később mégis egyenlített a Puskás Akadémia egy bal oldali szöglet után. Az egyenlítést követően ismét bátrabban futballozott a Diósgyőr, de újabb gól nem született a szünetig.

A második játékrészt a vendégek kezdték jobban, amit Colley lövése és egy újabb veszélyes sarokrúgás jelzett, aztán a Diósgyőr percei következtek elsősorban a szinte mindig megjátszható és a társakat remek passzokkal segítő Acolatsének köszönhetően. A miskolciaknál Rakonjac gyönyörű gólt lőtt a bal felső sarokba, csakhogy a találatot a játékvezető les miatt érvénytelenítette. A hajrában kettészakadt a pálya, ebből pedig a DVTK jött ki jobban, mert Holdampf kapufája után a csereként beállt Jurek a kipattanóból már betalált, ezzel eldöntötte a három pont sorsát.


Újpest-MTK 1-5 (0-1)

Gólszerzők: Brodic (56.), illetve Molnár R. (38., 11-esből), Jurina (60.), Gruber (64.), Varju (72.), Kaczvinszki (77., öngól)

Kiegyenlített játékot hozott az első félidő, mindkét oldalon adódtak kisebb-nagyobb helyzetek. Az újpestiek - Demjén "segítségével" - kétszer is a kapufát találták el, vezetést azonban az MTK szerzett. A 37. percben Molnár Rajmund elesett Lacoux mellett a 16-oson belül, Pintér Csaba játékvezető pedig 11-est ítélt. A büntetőponthoz a sértett állt oda és magabiztosan lőtte a hálóba a labdát.

Nagy lendülettel kezdte a második játékrészt a hazai csapat, mégis a vendégek növelhették volna előnyüket, Gruber azonban ziccerben Piscitellibe lőtt. Kisvártatva aztán - egy formás támadás végén - összejött az egyenlítés az Újpestnek, amely azonban nem örülhetett sokáig, néhány perccel később ugyanis a jól kontrázó MTK kétszer is betalált. A folytatásban többet volt a labda a kék-fehérnél, akik jóval veszélyesebben játszottak, majd a sokadik helyzetükből tovább növelték az előnyüket. A hajrában még egy öngólt is fejelt a teljesen széteső hazai csapatból Kaczvinszki, s így vendég szempontból kiütéses győzelem lett a vége.


DVSC - FEHÉRVÁR FC

(Vasárnap, Debrecen, 14.00)

A DVSC az első két 2025-ös bajnokiját megnyerte, a következő kettőt azonban elveszítette, így ismét viszonylag jelentős hátrányban áll a tizedik helyezett Nyíregyházával és a kilencedik ZTE-vel szemben (4-4- pont). Otthon mindössze háromszor nyert eddig a 2024–2025-ös OTP Bank Liga-idényben. A Fehérvár jól kezdte a tavaszt, a Puskás Akadémia legyőzésével, ám azóta háromszor is kikapott. Pető Tamás együttese idegenben augusztus 25. óta – egyetlen, zalaegerszegi győzelemtől eltekintve – minden bajnoki mérkőzését elveszítette.


KECSKEMÉT - PAKS

(Vasárnap, Kecskemét, 16.30)

Az előző fordulóban lezárult a KTE nagy sorozata, miután addig tavasszal még nem kapott gólt, 4-2-re kikapott a listavezető Puskás Akadémiától a Pancho Arénában. Pályaválasztóként november 10. óta nem kapott gólt a bajnokságban, három mérkőzésen hét pontot gyűjtött. A Paks az első négy tavaszi bajnokiján 10 pontot szerzett, fellépett a harmadik helyre. Idegenben három vesztes mérkőzése után győzte le a Groupama Arénában a Ferencvárost. A KTE és a Paks legutóbbi két, a Széktói Stadionban játszott bajnokija döntetlenre végződött.


FTC - GYŐR

(Vasárnap, Ferencváros, 18.00)

A címvédő Ferencváros a múlt héten, Székesfehérváron szerezte meg első 2025-ös bajnoki győzelmét, ugyanakkor idén a Groupama Arénában csak Európa-liga-találkozón győzött. Az OTP Bank Ligában még nem szerzett gólt hazai bajnokin 2025-ben. AZ ETO tíz pontot szerzett eddigi négy 2025-ös bajnokiján, a legutóbbi hármat kapott gól nélkül zárta. Vendégként augusztus 16. (!) óta veretlen az NB I-ben. A két csapat csütörtök este találkozott egymással a MOL Magyar Kupában, Győrben, a Ferencváros a 116. percben szerzett góllal nyert és jutott tovább.


forrás: mlsz.hu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2025-03-03 18:31:12 Kék öves, Tag

Nem kellett ahhoz "vakkettő",  impotens és gyenge most a Loki, talán a leggyengébb.

9. MmMmM |Válasz erre: 3. objektiv
2025-03-03 10:50:08 Narancs öves, Lelkes újonc

Hát, nagyon szerencsétlenek voltak, míg a Fideszotonnak idén tavasszal minden bejön. Tegnap sem mutattak semmit, végig bekkelték a meccset, egy hiba és vakkettő párosa azonban kivégezte a Lokit. 

8. gazember (Motoros Dolgok)* |Válasz erre: 2. Sir Ferdinand
2025-03-03 08:20:50 Fekete öves, Veterán

..ha nem, ....akkor is...:)

2025-03-03 08:09:07 Piros öves, Őstag

A Győr nagyon egyben van így tavaszra, jó lesz rájuk figyelni.

2025-03-02 19:28:15 Barna öves, Fanatikus tag

Ennyire kiegyenlített bajnokság jelen állás szerint nem nagyon volt szerintem!

Az "ország csapata" egy vicc.. Ez a nagy Keane, nagy kín a fradinak!

Remélem mi szárnyalunk, es be futunk dobogóra!

5. birodalmi-lepegeto* |Válasz erre: 3. objektiv
2025-03-02 19:18:36 Fekete öves, Veterán

Kecskeméten, Nyíregyen és otthoni Zete ellen 7-9 pont kellene nekik, minden más esetben szerintem kiesnek., de lehet még a 7 is kevés.
Pláne, hogy még lesz Nyíregy-Zete, Nyíregy-Fehérvár és Kecsó-Nyíregy is.

2025-03-02 18:55:41 Kék öves, Tag

Nekünk se lehet lazítani, jön fel szinte mindenki, mert az Úte -n és Loki-n kivül nincs senki (na jó, Fradi) mélyebb gödörben, az első hatért is kaparni kell.  A 12 csapatos NB1 legkiegyensúlyozottabb bajnoksága a mostani.


2025-03-02 18:47:17 Fekete öves, Őstag

Jó nagy szarban van a Loki. Nem lennék a helyükben. Nem behozhatatlan az 5 pont, mert 2 győztes meccs kell hozzá, hogy a másik ne nyerjen előtte, de azt meg is kell tartani. Két jó meccsük után most megint hármat buktak egymás után. Ha otthon sem jönnek a pontok, piszok nehéz lesz nekik az utolsó harmad.

2. Sir Ferdinand |Válasz erre: 1. birodalmi-lepegeto
2025-03-02 16:14:40 Barna öves, Tag

Ha kiesnének, Domingues-t nagyon szívesen látnám itt nálunk.

2025-03-02 15:16:58 Fekete öves, Veterán

Debrecenbe kéne egy 4. edző még ebben a szezonban.

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...