Banner

Völgyi Péter marad a vezetőedző, a magyar játékosok meghosszabbították a szerződésüket

Szerző: amigeleken.hu | 2022-06-06 18:10:00

Együtt marad a sikercsapat.


Története összességében legsikeresebb évét zárta a DVTK kosárlabda szakosztálya: az első csapat Magyar Kupát és bajnoki bronzérmet nyert, továbbjutott az Európa Kupa csoportköréből, utánpótlásunk pedig még sohasem szerepelt olyan sikeresen, mint az idei évben.

A dvtk.eu-n Szabó Tamással, a DVTK kosárlabda szakosztályának vezetőjével olvashatunk interjút. Ebből idézünk:


Mind felnőtt, mind utánpótlás szinten kiemelkedően eredményes évet zárt a kosárlabda szakosztály. Kezdjük az első csapattal: nehezen indult az év.

Számítottunk rá, hogy nem lesz könnyű a szezonkezdet: a DVTK Aréna építése miatt az évad első felének nagy részét idegenben kellett lejátszanunk, illetve az előző szezon legjobbja Keyona Hayes hosszú eltiltását töltötte. Sajnos a félelmeink be is igazolódtak, és bár az Európa Kupa csoportunkat a bivalyerős török és orosz riválisok előtt sikerült megnyernünk, a bajnokságban olyan vereségek jöttek, amelyek veszélyeztették a szezon előtt kitűzött célok elérését. Ezért határoztam Földi Attila vezetőedző leváltásáról, és utólag nyugodtan kijelenthető, hogy Völgyi Péter „házon belüli” kinevezése jó döntés volt. A váltás után nagyon sokat javult a csapatkohézió, és bár Medgyessy Dóra majd Keyona Hayes ismételt kiválása újabb akadályokat gördített a sikeres szereplés elé, a csapat kikapaszkodott a mély gödörből, és egyre biztatóbb játékot mutatott. Péter végül megtalálta a szezon elején igazolt Bernáth Réka helyét is a csapatban, ami később kulcsfontosságúnak bizonyult.

Említetted a DVTK Arénát. Mit jelent a szakosztálynak, hogy ilyen minden igényt kielégítő feltételek mellett dolgozhatnak?

Nem lehet túlbecsülni ennek a jelentőségét. Mikor 2011-ben átvettem az akkor a második vonalban szereplő kosárlabda szakosztály vezetését, három célom volt: az első, hogy a felnőtt csapat újra méltó helyére kerüljön és érmekért harcoljon, a második, hogy az ország egyik legjobb utánpótlás nevelő műhelye legyünk, a harmadik pedig, hogy egyszer méltó otthona legyen Miskolcon a labdarúgás után legnagyobb hagyományokkal rendelkező csapatsport szakosztálynak. Örömmel mondhatom, hogy a DVTK család támogatásával mindhárom célt sikerült elérni, még a harmadikat is, ami a legreménytelenebbnek tűnt, hiszen ma már áll a DVTK Aréna, aminek nem csak a hazai, hanem a külföldi vetélytársaink is a csodájára járnak. Nagyon kevés női kosárlabda csapat rendelkezik hasonló színvonalú saját tulajdonú létesítménnyel egész Európában.

Térjünk rá a következő 2022/23-as szezonra. Két hónap múlva kezdődik a felkészülés, mi várható a csapat háza táján?

Egyértelmű célunk volt, hogy együtt tartsuk a sikercsapatot és ezt tulajdonosaink és támogatóink segítségével meg is valósítottuk. Magyar játékosaink mindegyike meghosszabbította a szerződését, egyedül Tóth Franka folytatja máshol, akinek ezúton is szeretném megköszönni, hogy hasznos tagja volt a csapatnak ez elmúlt években, további pályafutásához sok sikert kívánunk! A légiósok közül Green és Jovanovic biztosan marad, Kuster várhatóan befejezi a pályafutását, Vorpahl jövője még kérdéses. A fennmaradó légiós helyekre keressük a megfelelő játékosokat, illetve a jövő építése érdekében még legalább két fiatal és rendkívül tehetséges magyar játékos érkezése várható. Sikerült megállapodnom Völgyi Péterrel is, hogy legalább még egy évig vállalja a vezetőedzői feladatokat, így minden reményünk meg van arra, hogy hasonlóan eredményes szezon következzen.

Az utánpótlásban is sok változás történt, de szerencsére ez nem ment az eredmények rovására. Sőt!

Pontosan így van. Az utánpótlás képzést gyakorlatilag a nulláról kezdtük újjáépíteni Király Sándor segítségével tíz évvel ezelőtt. 2021 őszétől Magyar Gergely vette át tőle az akadémia irányítását, ő friss szemléletet hozott, és szerencsére ennek lett is pozitív eredménye, mivel még sohasem fordult elő a DVTK történetében, hogy serdülő, a kadett és a junior csapatunk „átlagosan” a 4. helyen végezzen az utánpótlás bajnokságokban. Ez minden idők legjobb összesített eredménye. A budapesti Csata DSE egyelőre kiemelkedik a mezőnyből, de mi is ott vagyunk az őket követő élbolyban. Kiemelten is szeretnék gratulálni az Ambrus Erzsébet által vezetett serdülők bronzérméhez, reméljük a korosztály még ennél sokkal fényesebb medált is fog szerezni a következő években. A szezon során külön öröm volt látni, hogy több alkalommal is legyőztük a pécsi és soproni kiemelt státuszt és ennek megfelelően kiemelt anyagi támogatást is élvező akadémiák csapatait. Az utánpótlás fejlesztését tovább folytatjuk idén is: csatlakozik az edzői stábhoz Stefan Svitek a cseh női kosárlabda válogatott jelenlegi, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, akinek az lesz a feladata, hogy tehetségeinkből a nemzetközi szereplésre is alkalmas játékosokat neveljen.


Tovább a dvtk.eu-ra a teljes interjúra >>>>>>>


forrás_ dvtk.eu


Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34 5 6 > 

28. Mkosar |Válasz erre: 27. korxi
2022-06-07 19:36:39 Barna öves, Fanatikus tag
Rátekeredik a labdára Korxi, nálam Horváth Bettivel van egy szinten. A mai kosárlabdában már nem fér bele hogy 10-14mp pumpálja valaki a labdát. Lesli is hajlamos rá.
27. korxi
2022-06-07 19:29:24 Piros öves, Veterán
Papp Klaudia nem lenne jó irányítónak? A Vasasnál van, ha jól tudom.
A 3x3 -ban elég jó volt most is, ami tudom hogy igazából másik sportág, azért kérdezem.
Most a válogatottnál én csak azt a két meccsüket láttam amin nyertek, azon nyugodtan hívhatták volna őket úgy hogy Papp Klaudia és társai.
26. piros79
2022-06-07 19:10:30 Lila öves, Fanatikus tag
Ami a győrieket illeti: én szubjektíve azt gondolom, hogy cica a legjobb edző jelenleg a bajnokságban, így ők nagyot lépnek előre. Amikor elment sokat vesztettünk, de ha tényleg csak a pénzről szólt az egész, akkor ott egye meg a fene ahol van. Sokan látják, hogy az a magyar keret nem egy top kategória, szóval nem lesz könnyű azzal a csapattal (szerintem Iványi a maximumot hozta ki belőlük), de mivel erősítettek is, ezért jobbak lesznek! Füzyt ismerve esetleg lehet abban bízni, hogy cica se húzza ki a teljes szerződését, bár azért nem ez a legvalószínűbb.
25. kétess |Válasz erre: 9. majbanana
2022-06-07 19:03:09 Lila öves, Őstag
De hogy nem. Már mostan jobbak 1000-szer mint a szégyenteljes NB2-es focistáink.// Kívétel persze Könyves és Poser.//
24. piros79
2022-06-07 19:02:32 Lila öves, Fanatikus tag
Respect! Jó hírek! Végre egy rendes interjú, sok új infó!
Azért szurkolt mindenki, hogy a csapat együtt maradjon! Ez kulcsprojekt volt és sikerült! Gratulálok, ez nagy dolog, a korábbi évekhez képest abszolút előrelépés! Szuper! Nagyszerű szezon, jó folytatással!

Völgyi Peti tavaly bizonyított, ebben így nincs nagy kockázat, szóval ez is rendben van! Ez sokkal jobb, mint megint próbálkozni valakivel! Remélem Péter is tud még fejlődni!

Azért mindenki emlékezzen majd Völgyi előző interjús szavaira, hogy azért a földön kell maradni, tehát nem vagyunk bajnokesélyes csapat, de ennél fontosabb, hogy jó karakterek az emberek.

Most teljesen igazat kell adni Szabónak, tényleg nincs egy átkozott cég itt, akinek fontos lenne a város és a klub! Sajnos a városvezetés is tesz a DVTK-ra, tehát ez így tényleg nehéz. Ez viszont szomorú.

Euroliga: felejtsük el! Én imádnám, végre egy sorozat, ami meccsszámot hozna és színvonalat. De ha nincs zseton, ezt el kell felejteni! Semmi értelme egy olyan szezonnak, mint amit tavaly a Szekszárd csinált ott. Végig vereség. Ez mentálisan nagyon nehéz, klubnak, játékosoknak, nézőknek. Kizsigereli a csapatot. Persze ha lenne fedezet, az szuper lenne. De akkor még bőven kell ide ember. Magyar is meg brutál nba-sek is. És a kémiának stimmelni kellene.
Én nem lennék szomorú egy Európakupa final fourral, de ahhoz is még erősíteni kell. Nagyon nagyon sok múlik, hogy ki lesz az a két (három) ember. Ha ezek az igazolások jól sikerülnek, akkor szerintem, ha a sérülések nem szólnak közbe, akkor itthon tudnánk döntőt játszani. Az pedig megint a max lenne! Remélem Völgyi fog választani, bízom a döntéseiben!
23. kétess |Válasz erre: 15. Mkosar
2022-06-07 19:00:29 Lila öves, Őstag
https://www.beac.hu/kosarlabda/2020/08/03/valogatottban-jartak-trixit-es-angit-kerdeztuk/
22. kétess |Válasz erre: 18. Mkosar
2022-06-07 18:57:40 Lila öves, Őstag
https://www.utanpotlassport.hu/2022/06/06/kosarlabda-toman-petra-lett-a-legjobb-vedo-europa-legtehetsegesebb-fiataljai-kozott/
21. Mkosar
2022-06-07 16:59:57 Barna öves, Fanatikus tag
Itt is egy ketteskét kapott. Mikor nadrágszíjj volt, lelépett. ( csak igy lehetett Földi a goré) Pécsről kuss van nagyon, mint ahogy szekszardról is.
20. Elemér
2022-06-07 16:19:39 Kék öves, Fanatikus tag
Nagyon örülök ennek a hírnek, pláne hogy Völgyi Petit is sikerült meggyőzni.
Egyetértek Burritossal, kár ebbe a fociba ennyi pénzt ölni... Fele ennyiből is menne az NB2....
Jó lenne egy olyan irányító, aki gólpasszban is erős, Vorpahlban ennyi van, ez pedig szerintem kevés, ha szintet akarunk lépni.
Egy költői kérdés: vajon Cica megér nettó 2-t?
Szerintem Völgyi, Csirke egész más szintet képvisel. Apropó Csirke, van valami hír arról, hogy ki lesz a Pécs edzője?
19. Mkosar |Válasz erre: 17. veg-h-zet
2022-06-07 15:45:19 Barna öves, Fanatikus tag
Nyóc' kilóért nem maradt. Most nettó 2-ért a győré...

 < 1 2 34 5 6 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...