Banner

Távozik Horváth Ferenc

Szerző: walaki | 2017-03-02 18:06:00

A mai napon Horváth Ferenc vezetőedzői megbízatása a DVTK-nál megszűnt. A döntés azért vált elkerülhetetlenné, mert csapatunk eredményei jelentősen elmaradtak az elvárásoktól.

Horváth Ferenc további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Horváth Ferenc vezetésével a csapat 6 győzelem mellett 3 döntetlen ért el és 12 mérkőzésen szenvedett, vereséget.

Ez 33%-os teljesítmény. Ez kevés.

A DVTK vezetése tartotta a szavát, és az ultimátum ideje alatt nulla pontot szerző együttes trénerétől a mai napon megvált.

Hogy ki lesz a DVTK vezetőedzője? A jövőt illetően voltak, vannak beszélgetések, megkeresések, tárgyalások bizonyos személyeket illetően, olyanok is, melyek mostanra már rendkívül nagy eséllyel bírnak. Mivel a klub részéről valószínűsíthető egy mielőbbi bejelentés, így már mi sem bocsátkoznánk jóslatokba.

Az új vezetőedzővel - aki a Videoton elleni mérkőzés után veszi át a csapat irányítását - megszületett a megállapodás.

Az amigeleken.hu információi szerint az új edzővel az aláírás is megtörtént már. Bemutatására rövidesen sajtótájékoztató keretében kerül sor.

A Debrecen és a Videoton elleni bajnoki mérkőzéseken Vitelki Zoltán látja el a vezetőedzői feladatokat, akinek köszönjük, hogy immár másodszor segíti a csapatot egy átmeneti időszakban.

fotó:dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 5 6 7 >  Utolsó

185. korxi |Válasz erre: 178. pala17
2017-03-03 08:08:48 Piros öves, Veterán
Lehetséges, illetve elhiszem de nem ez a mondandóm lényege. Ő is a magyar szakma figurája , semmi több. Közte és egy labdarúgóedző között pont az a különbség, mint ami az ő válogatottja és Storck válogatottja között. Pedig Storck labdarúgóviszonylatban egyáltalán nem számít nagy edzőnek, az EB ideje alatt a németek 90%-a azt sem tudta hogy kicsoda.
184. sverige |Válasz erre: 182. tb
2017-03-03 08:02:34 Barna öves, Tag
100%-ban egyetértek!
183. sverige |Válasz erre: 179. vectra
2017-03-03 08:01:39 Barna öves, Tag
Azt már megszokhattuk itt a fórumon, hogy mindig az a legrosszabb, aki itt van, vagy jön, s mindig az az Isten, aki már nincs itt, vagy nem jön...
S hogy mit bizonyítottak? Semmit! Van garancia? Nincs!
DE! Mindketten olyan kultúrából jönnek, jönnének, ami már önmagában predesztinálja, hogy sikeresek legyenek. Ezért jöhetnek ők. Fernando több száz LA liga meccsel a lábában, nagy edzőktől nagyon sok mindent el tudott lesni, s ahogy amikor játékosként itt volt, vezér volt, úgy valószínűleg edzőként is jól tudna működni. Ha csak a tapasztalatát adja át, akár csak a fiataloknak, már nyertünk vele. Ráadásul stábról olvashattunk, tehát hozna magával más(oka)t is.
Ha Bódog lesz, ő sem a Mezey-féle sz.rból jön, s nem a hazai edzőkeringő része. Tehát már nyernénk vele.
Vagy te kit szeretnél? Urbánt? Bognárt? Supkát? Kondást? Sisát harmadszor? Van választék...
182. tb
2017-03-03 07:56:07 Piros öves, Őstag
Nem gondolnám, hogy túlságosan sokat kellene még a múlttal foglalkoznunk.

Ami öröm: Végre belátták - legalábbis a jelek szerint - a vezetők, hogy honnan nem kellene edzőt választani. Hogy Fernando vagy Bódog be fog-e válni? Mindkettő sötét ló. Azonban meggyőződésem, hogy bármelyikük jobb lesz akármelyik hazai "reménységtől". Egészen egyszerűen a munkához való hozzáállásuk, a labdarúgásról alkotott filozófiájuk miatt. Azt pedig lehet ismerni valamennyire, Fernando esetében első kézből.
Sousa is egy pályakezdő edző volt, amikor Fehérvárra jött, de letette egy folyamat alapjait (pedig volt a komoly hátszél mellett ellenszél is - amit persze leginkább magának köszönhetett), az már más kérdés, hogy Vidibe' képesek voltak ezt is elbarmolni (humán szempontból ott sincs kolbászból a kerítés). Akár Bódog, akár Fernando, az első komolyabb vezetőedzői megbízásuk lesz. Valahol viszont el kell kezdeni. Akármelyik lesz, jó döntésnek tartom, jelen körülményeink között valószínűsíthető volt, hogy nem Luis Enrique (magy Marchena) fog érkezni.
Ferike nekem is szimpatikus volt, de a végefelé már valószínű, hogy a csapat (legalábbis egy része) sem bízott benne. Most pedig már nagyon ég a ház, nem lehetett nem elküldeni.
181. xDoNx |Válasz erre: 176. korxi
2017-03-03 07:37:45 Barna öves, Fanatikus tag
Korxi. Egér bá, nem Mezeytől tanult. Ő Mezey kortársa és totálisan más az edzői koncepciója mint Mezeynek. Emlékezetem szerint Egér bá többször is bírálta az edzőképzést, amit Kisteleki talált ki.
180. xDoNx |Válasz erre: 179. vectra
2017-03-03 07:31:31 Barna öves, Fanatikus tag
Most komolyan Fernandot ekézitek? Szerinted minden spanyol edző a LaLigában kezdi a pályafutását? Nem mindenki Zidane, vagy Luis Enrique, akik nem az edzői képesítésüknek, hanem a játékos múltjuk miatt kapnak csapatot. Szerintetek nálunk a megyei osztályokban egyáltalán nincs megfelelő edző, akire rálehetne bízni egy NB-s csapatot? Dehogy nincs! Csak komámbátyám szokás szerint a "nemvagyokmegélhetésiedző"-ket kell futattni. :P Ott van például Budai Tamás az Ózd FC edzője. Zéró pénzből fél évente kell a semmiből új csapatot építenie, már évek óta. Mégis valami csoda folytán (vagy pedig mert van mögötte szakmai tudás) azt a hullagyenge Ózdot, mindig felhozza valahogy a középmezőnybe. Attól hogy Fernando 4ik osztályba edzősködött nem bizonyít semmit, illetve mégis. Neki spanyol edzőképzője van! Nem pedig mezey féle wc papír.
179. vectra |Válasz erre: 167. Szabó József
2017-03-03 07:06:05 Lila öves, Tag
Néhány konkrétumot ha írnál,hogy mitől akkora pengék?Különösen Fernando a spanyol 4-osztályból.Felelős döntést nem olyan alapon kell hozni,hogy "külföldön játszott",vagy "szimpatikus" játékos volt.Sajnos a vezetés sem tudja hogy mi alapján...
178. pala17 |Válasz erre: 176. korxi
2017-03-03 06:31:35 Piros öves, Fanatikus tag
Na azért ezen egy picit gondolkozzál már el
177. vebgy* |Válasz erre: 168. zaphod
2017-03-03 00:53:03 Fekete öves, Veterán
Bárki is jön, rajta számonkérni már nem lehet semmit, csak majd a következő szezont...
176. korxi
2017-03-02 22:50:12 Piros öves, Veterán
Egervári semmiben nem értett a labdarúgáshoz, ő a Mezei-iskolás magyarfoci emblematikus alakja volt, ami nagyon mélyre alászállt.

 < 1 23 4 5 6 7 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...