Banner

Távozik Horváth Ferenc

Szerző: walaki | 2017-03-02 18:06:00

A mai napon Horváth Ferenc vezetőedzői megbízatása a DVTK-nál megszűnt. A döntés azért vált elkerülhetetlenné, mert csapatunk eredményei jelentősen elmaradtak az elvárásoktól.

Horváth Ferenc további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Horváth Ferenc vezetésével a csapat 6 győzelem mellett 3 döntetlen ért el és 12 mérkőzésen szenvedett, vereséget.

Ez 33%-os teljesítmény. Ez kevés.

A DVTK vezetése tartotta a szavát, és az ultimátum ideje alatt nulla pontot szerző együttes trénerétől a mai napon megvált.

Hogy ki lesz a DVTK vezetőedzője? A jövőt illetően voltak, vannak beszélgetések, megkeresések, tárgyalások bizonyos személyeket illetően, olyanok is, melyek mostanra már rendkívül nagy eséllyel bírnak. Mivel a klub részéről valószínűsíthető egy mielőbbi bejelentés, így már mi sem bocsátkoznánk jóslatokba.

Az új vezetőedzővel - aki a Videoton elleni mérkőzés után veszi át a csapat irányítását - megszületett a megállapodás.

Az amigeleken.hu információi szerint az új edzővel az aláírás is megtörtént már. Bemutatására rövidesen sajtótájékoztató keretében kerül sor.

A Debrecen és a Videoton elleni bajnoki mérkőzéseken Vitelki Zoltán látja el a vezetőedzői feladatokat, akinek köszönjük, hogy immár másodszor segíti a csapatot egy átmeneti időszakban.

fotó:dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

205. titi-11 |Válasz erre: 195. tb
2017-03-03 18:37:01 Fehér öves, Újonc
Mint mindenki én is nagyon várom az új edző bejelentését. Addig viszont arra vagyok kíváncsi, hogy a feldobott nevek részéről miért nincs semmilyen visszajelzés. Akivel nincs szóbeli megállapodás azzal valószínűleg nem is beszéltek, ő miért nem nyilatkozik? Senki nem tudja elérni őket?
204. sylaf |Válasz erre: 199. DVTK TM
2017-03-03 16:25:23 Kék öves, Fanatikus tag
- Szóval, ha valaki egy negyedosztályú csapatnál edzőként csak 4 hónapot bírt kitölteni, az nekünk nagyon megfelel, mert spanyol, mert már ismerős és mert szimpatikus? Tehát nem tudjuk, hogy október óta mit is csinált, azon kívül, hogy várta Benczés hívását, hogy az NB1-es DVTK-nál megvalósíthassa álmait, a két előretolt frikvízerével. Szép remények előtt állhatunk.
203. zorba* |Válasz erre: 202. isten
2017-03-03 14:48:25 Fekete öves, Veterán
Szerintem a játékosok már rég tudják, ki lesz az új vezetőedző. Nem buta gyerekek ők, sec-perc alatt kiderítették.
202. isten
2017-03-03 14:44:55 Barna öves, Fanatikus tag
Gondolom a bejelentéssel várnak a Debrecen meccs utánig, ne zavarodjanak össze még jobban a játékosok.
201. vebgy* |Válasz erre: 193. tb
2017-03-03 12:32:27 Fekete öves, Veterán
Ha egy edző mondjuk három évig kibírja itt a kispadon, az valami nagyon nagy sikereket jelent...
200. usep |Válasz erre: 199. DVTK TM
2017-03-03 12:13:38 Barna öves, Fanatikus tag
Hat igen...egyértelműen egy pályakezdő edzőnek számítana jelenleg, de hátha pont ez az előnye.
199. DVTK TM
2017-03-03 12:01:59 Fehér öves, Újonc
Fernandoról egy kis háttérinfo:
A csapat ahol edző volt, a CD EL Palo a spanyol negyedosztályban játszik. Transfermarkt szerint a csapat értéke 200 ezer euró (összehasonlításul: a DVTK 6 millió euró), a stadionjuk ezer fős. A csapat hivatalos FB oldala szerint Fernando 2016. júniusában kezdte meg ott edzői pályafutását (előtte ugyan ennél a csapatnál volt másodedző), ami 4 hónappal később, október 31-én véget is ért, amikor is lemondott. Valaki kicsit megkapargathatná, hogy pontosan mi a helyzet. Mindenesetre ez így édes kevés, sőt viccnek is erős.

https://www.facebook.com/cdelpalo/
http://www.cdelpalo.com/
198. sorak
2017-03-03 11:07:42 Fehér öves, Lelkes újonc
Az 1910.hu szerint nem történt bejelentés, csak a szokásos meccs előtti sajtótájékoztató volt.
197. usep |Válasz erre: 195. tb
2017-03-03 10:59:21 Barna öves, Fanatikus tag
Mert akkor még egy rossz választás sem volt végzetes a számukra, (lásd: jelenleg is ők a vezetők), most meg talán már igen...és ez reményt adhat, mert most már muszáj nekik "tisztán szakmai" döntést hozni.
196. antiabs |Válasz erre: 195. tb
2017-03-03 10:57:19 Piros öves, Őstag
Azt hitték, hogy a bennmaradáshoz ennyi is elég lesz, már látják reméljük, hogy ez nem így van.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...