Banner

Megállapodott a DVTK Dušan Brković-csal

Szerző: amigeleken.hu | 2017-12-08 11:00:00

Megszületett a megállapodás Dušan Brković és a DVTK között, amennyiben a kiváló szerb védő megfelel az orvosi vizsgálaton, akkor a DVTK játékosa lesz.


A 28 esztendős középhátvéd korábbi pályafutása során hazáján kívül játszott Izraelben, illetve a korosztályos válogatottakban magára húzhatta a nemzeti mezt. De nem ismeretlen a magyar labdarúgó közegben sem, hiszen 2013 és 2017 között a DVSC labdarúgójaként bajnoki címet is nyert a hajdúságiakkal, szerepelt a Bajnokok Ligája-selejtezőn és az Európa Liga-selejtezőkön is. A szerb védő 94 bajnoki mérkőzésen ötször volt eredményes a Debrecen színeiben. 2017 nyarán hagyta el a cívisvárost úgy, hogy a 2016/2017-es év legjobbjának választották meg a DVSC szurkolói. Távozása után a lett FC Riga labdarúgója lett.

- Dušan Brković jó szellemű játékos, akiről korábban is tudtuk, hogy kiváló képességekkel rendelkezik, nem véletlenül számított húzóembernek a debreceni bajnokcsapatban is - mondta el Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója. - A szerdai két edzésen elégedetten láttuk, milyen állapotban van három héttel a lett bajnokság befejezését követően, egy komoly felkészülést követően biztosan erőssége lesz a DVTK-nak.


Névjegy

Vezetéknév: Brković
Keresztnév: Dušan
Születési idő: 1989. január 20.
Születési hely: Titovo Užice (Jugoszlávia)
Állampolgárság: szerb
Magasság: 182 centiméter
Poszt: védő

Sikerei
Magyar bajnok (2013/2014, DVSC)
U20-as válogatott (Szerbia) 3/0
U19-es válogatott (Szerbia) 20/2
U17-es válogatott (Szerbia és Montenegró) 15/3

Pályafutása
2017/2018 FC Riga (Virsliga, lett 1. osztály) 6/0
2016/2017 DVSC (NB I.) 30/1
2015/2016 DVSC (NB I.) 28/1
2014/2015 DVSC (NB I.) 21/2
2013/2014 DVSC (NB I.) 15/1
2012/2013 Hapoel Haifa (Ligat ha’Al, izraeli 1. osztály) 23/1
2011/2012 FK Smederevo (SuperLiga, szerb 1. osztály) 25/0
2010/2011 FK Smederevo (SuperLiga, szerb 1. osztály) 29/0
2009/2010 FK Hajduk Kula (SuperLiga, szerb 1. osztály) 13/0
2009/2010 FK Teleoptik Zemun (Prva Liga, szerb 2. osztály) 17/0


forrás: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23

4. KáGábor*
2017-12-08 14:03:52 Fekete öves, Veterán
Azért még kicsitvárjunk ki, nincs egyelőre leigazolva.
3. gambrinus81 |Válasz erre: 2. Jamie
2017-12-08 13:42:44 Narancs öves, Tag
Nem egy, több. Óvári használhatatlan, Ugrai mellé kell még egy kreativ támadó a másik oldalra, Szarka helyett egy technikailag képzett középcsatár, valamint meg kellene végre találni Elek/Mevo utodját középre.
2. Jamie
2017-12-08 12:29:18 Barna öves, Fanatikus tag
Hátul lesz végre versenyhelyzet és taktikai variációs lehetőség is. Brkovic azért elég komoly erősítés tavaszra. Jó lenne egy hasonlóan színvonalas középpályás is.
1. kohasz
2017-12-08 11:52:41 Barna öves, Fanatikus tag
Ebben a zord hangulattalan időben valami üde színfolt! Sok sikert! Ez az igazolás úgy kellett mint egy falat kenyér.

 < 1 23

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...