Banner

A görögök nyitották a pályát

Szerző: Jáborcsik András | 2017-11-06 19:55:00

Összefoglaló a Nyitva van a pálya beszélgetéssorozat harmadik állomásáról


Harmadik állomásához érkezett csütörtökön a Nyitva van a pálya - Történetek a DVTK legendás évtizedeiből című beszélgetéssorozat. Az amigeleken.hu, a Herman Ottó Múzeum és az Észak-Keleti Átjáró Egyesület által szervezett eseményre ezúttal is megtelt érdeklődőkkel a Múzeum impozáns kiállítóterme, a Szemere Szalon.



A Görögök Miskolcon című beszélgetésen a DVTK Aranycsapatának görög származású védője, Teodoru Borisz, Édesapja, Teodoru Szotirisz, valamint a bajnoki bronzérmet nyert csapatunk kapitánya, Oláh Ferenc voltak. A kisebbik Teodoru, Vaszilisz sajnos halaszthatatlan elfoglaltsága miatt nem tudott Miskolcra utazni.

Vas László másodedző és Andrusch József kapusedző társaságában ezúttal is meghallgatta a beszélgetést Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója.


A beszélgetést Borisz édesapjával, Szotirisszal kezdtük, aki elmesélte a közönségnek, hogyan menekült 13 éves korában 3 testvérével együtt a polgárháború sújtotta Görögországból Jugoszlávián keresztül Magyarországra. Mindeközben édesapja a fronton harcolt, édesanyja, valamint legidősebb testvére a harcolók ellátását biztosította. Megrázó kép tárult elénk szétszakított családokról, gyerekekről, akik idegen országban kényszerültek új életet kezdeni és egy közösségről, amely a hazájától távol is példát mutatott összetartozásból.

A menekülő gyerekcsoport egészen a jugoszláv határig gyalog közlekedett, a bombázások miatt kizárólag sötétedés után, az éjszaka leple alatt vándoroltak, nappal pedig pihentek. A határon aztán tehergépkocsik, lovaskocsik várták a kis csapatot, és a közeli városba szállították őket. Itt vonatra ültették a gyerekeket, Szotirisz egy Budapestre tartó szerelvényen kapott helyet. Az első képen a Keleti pályaudvaron elsőként leszálló menekült görög kislány látható, aki történetesen Szotirisz egyik falubelije volt. A pályaudvarról egyenesen a Széchenyi fürdőbe szállították a teljesen kimerült gyerekeket, megszabadították őket ruházatuktól, majd egy fertőtlenítő fürdés következett. A képen a fürdetésre váró gyerekek csoportoja látható.



Az átöltözést követően szállították őket ideiglenes szállásukra, az Andrássy laktanyába. Onnan később átkerültek Kispestre, majd Iszkaszentgyörgyre. Utóbbi helyen egy évig voltak, itt tanultak meg magyarul. Rengeteg görög meg macedón fiatal volt ott. Szotirisz elmondta, hogy rem számított, ki honnan jött, olyanok voltak egymásnak, mint a testvérek. Később az Üllői útra kerültek egy gyermekotthonba, ami korábban szintén laktanya volt. Valamikor 1949 nyarán aztán felsorakoztatták őket az udvaron, megjelentek a különböző gyárak képviselői. Nem kérdezték meg, ki milyen szakmát szeretne tanulni, csak elosztották őket. Volt, aki a Ganz-Mávagba ment, mások a Vörös Csillag Traktorgyárba, vagy a Vörös Izzóba.


Az elsőként leszálló menekült kislány, illetve a fürdetésre váró gyerekek csoportja


Az iszkaszentgyörgyi kastély

A csoportképen a felső sorban jobbról a harmadik az ifjú Szotirisz


Miután kitanulták a szakmát és felszabadultak, hétfőtől szombatig dolgoztak, vasárnap pedig részt vettek Görögfalva, későbbi nevén Beloiannisz felépítésében.

Görögfalva


A kis Borisz a szüleivel


Arra a kérdésre válaszolva, hogyan került Miskolcra, Borisz édesapja elmesélte, hogy már Pesten elkezdett udvarolni leendő feleségének. Ő már 1952-ben Miskolcra érkezett, ő pedig 53-ban jött utána. A fővárosban volt egy úgynevezett Görög bizottság, ennél jelentkezett, hogy ő is Miskolcra szeretne jönni . Szotirisz elmondta, hogy legalább 2-300 görög érkezett Miskolcra és helyezkedett el főként az akkori Lenin Kohászati Művekben meg a Dimávagban. Feleségével 1954 februárjában házasodtak össze, 1957-ben született meg Borisz, majd 1962-ben Vaszilisz.


Beloianniszba később is rendszeresen jártak , mert a felesége rokonai oda kerültek Lengyelországból. Évente legalább négyszer-ötször meglátogatták őket.


Borisz mesélt arról, hogy ő és családtagjai csak 1982-ben kapták meg a magyar állampolgárságot, emiatt nem szerepelhetett az ifjúsági válogatottban, jóllehet, többször is hívták. Így be kellett érnie a Borsod és a Vidék ifiválogatottal, valamint a Vasas szakszervezeti válogatottal. Később, amikor már a felnőtt csapattal külföldre utaztak, Édesapja intézte Budapesten neki és Cikinek egyaránt az adott ország nagykövetségén a vízumot.

Hallhattuk a történetét a „majdnem” élvonalbeli bemutatkozásának is. Még nem volt 18, amikor a Győr elleni meccsen Kovács Pali sérülése miatt ő volt jelölve a kezdőcsapatba. Mivel azonban a technikai vezetés nem kérte ki az ifjúsági korú Borisz külön játékengedélyét, végül nem léphetett pályára. Villámcsapásként érte a hír, nem szégyellte bevallani, hogy sírt miatta az öltözőben.


A tényleges bemutatkozásra aztán Salgótarjánban került sor 18 és fél évesen, amikor csereként állt be Tóth Lajos helyére. Borisz elmesélte, hogy Csányi József másodedző, aki már az ifjúsági csapatnál is edzője volt, látta rajta, mennyire izgul. Józsi bácsi ezekkel a szavakkal nyugtatta: „Látod Borisz, a sok munka meghozta a gyümölcsét, ezért gürcöltél éveken keresztül. Ne izgulj, csináld az egyszerűt és nem lesz semmi probléma”.

A közönség jót derült rajta, amikor Borisz felidézte öccse, Vaszilisz bemutatkozó meccsét az NB I-ben. A ZTE elleni meccsen ugyanis Ciki az első labdaérintéséből gólt szerzett, ami után Salamon Józsi tréfásan odaszólt Borisznak, hogy az ő nevét nem látja az eredményjelzőn. Mit tehetett erre Borisz? Kénytelen volt ő is rúgni egy gólt, a negyediket és így már két Teodoru neve díszelgett az villanyújságon..



Megtudhattuk tőle azt is, hogy őt és testvérét is végigkísérték pályafutásuk során a sérülések. Ezek közül a legsúlyosabb a Ferencváros elleni idegenbeli meccsen szerzett sérülés volt. Amint a jobb oldali képen látható, Vépi a sípcsontját találta telibe, a sípcsontvédő felfogta a rúgást, és darabokra tört. A bokája szinte fekete lett, Lujó, a gyúró alig tudta levenni a cipőt a lábáról. Később mesélték neki, hogy a meccs után Vépi bement az öltözőbe, elnézést akart kérni tőle, de Salamon Józsi kizavarta. Borisz akkor már persze a Sportkórházban volt.

Ez volt az első súlyos sérülése, amit aztán követtek sorban a többiek is sajnos. Háromszor kellett műteni a térdét. Sajnos, Cikinek sem volt nagyobb szerencséje a sérülésekkel. Neki egyik térdében sincs keresztszalag. Amikor öccse megkapta az állampolgárságot, Mezey György már szinte másnap meghívta az olimpiai válogatottba. Az NSZK-val játszottak edzőmeccset Hatvanban és Bognár Györggyel meg Détárival alkották a középpályás sort. A kis Rummenigge rátartott a bokájára és elszakadt a szalagja, így elmaradt a bemutatkozás a válogatottban.


Hallhattuk azt is, hogy Boriszt egy szerencsétlen baleset akadályozta meg abban, hogy pályára lépjen a Hajduk Split elleni KEK meccsen. A találkozó előtt néhány nappal Tatár Gyuri új Zsiguliját próbálták ki többen is a Bakter melletti salakos focipályákon, ahol a mostani VIP parkoló van. Az egyik próbakör alatt az autó megcsúszott és több játékost is elütött, akik közül Borisz súlyos sérülést is szenvedett. Hosszú idő telt el, mire úgy felépült, hogy visszakerülhetett a csapatba

Természetesen, megkérdeztem a „Görög”-öt arról is, vajon miért nem fogadta el a külföldi ajánlatokat, hiszen a Vardar Szkopje és az Arisz Szaloniki is szerződtetni kívánta őt és öccsét is. Szkopjéban például annyira komolyan gondolták a szerződtetésüket, hogy meg is mutattak nekik egy háromszobás lakást.


Oláh Feri kapcsán bizonyára felmerül a kérdés az olvasóban, hogy kerül egyáltalán a „Görögök Miskolcon” című beszélgetés vendégei közé. A beszélgetés során erre is megkaptuk a választ.

Feri elmesélte, hogy gyerekkorában egy utcában laktak a görög kolóniával és egy Tátra utca vs. Torontáli utca meccsen, amelyet a DIGÉP pályáján rendeztek meg, ő védte a görögök kapuját. Szinte éjjel-nappal együtt játszottak, rúgták a bőrt egyfolytában, a tv-s meccseket pedig általában a görögök közösségi termében izgulták végig.


Hallhattuk tőle, milyen szerepet játszott a szerencse a pályafutása kezdeti szakaszában. Megtudhattuk, hogy egy szerencsés véletlennek köszönhette, hogy tagja lehetett a Borsod ifiválogatottnak, ahonnan a kelet-magyarországi válogatottba vezetett az útja. Az országos döntőn való részvétel érdekében még egy énekkari szereplést is bevállalt. Elmesélte a salgótarjáni döntőben szerzett győztes találatát, aminek köszönhetően a Budapest válogatott 16-1-es gólaránnyal a második helyre szorult Kelet válogatottja mögé.


A Kelet ifi válogatott a salgótarjáni országos döntőben. A diósgyőriek: az álló sorban jobbról a második Bencze, a guggoló sorban a harmadik Földesi, középen Tatár, mellette Oláh.


Feri élvonalbeli bemutatkozása is emlékezetes volt. A Csepel elleni idegenbeli meccset megelőző szovjet túrára még játékosedzőként kiutazó Mathesz Imre szemelte ki őt a posztjára. A debütáló meccsén igazi csikó középpályás sorral (Oláh, Gass, Földesi) állt fel a DVTK. Sebes Gusztáv meg is kérdezte Matheszt a meccs előtt, hogy nem túl fiatal ez a középpályás hármas.

Szóba került a beszélgetés során az 1972. április 1-én, a Népstadionban lejátszott FTC elleni mérkőzés is. A meccs elején Gass találatával vezetést szereztünk és a ferencvárosiak mindent bevetettek az egyenlítés érdekében. Egy meg nem adott büntetőt követően pecekig állt a játék, majd a 96. percben pont az a Mucha terült el a gyepen, akit Feri fogott és akivel együtt játszottak az ifiválogatottban. Mohácsi játékvezető a következő szavakkal kíséretében fújta be a büntetőt: „Maguknak is meg nekem is haza kell mennem a meccs után”. A tizenegyest Veréb Gyuri parádés védéssel hárította, így diósgyőri győzelem született a találkozón.


Természetesen, szót ejtettünk a beszélgetés során az Aranycsapat sikerkovácsáról, Szabó Gézáról is. Feri elmesélte, hogy akkoriban rendszeresen jártak Budapestre az Ügető pályára, ahol az 5000 m-es távot kellett szintidőre teljesíteni. A miskolci futásokon azonban alig-alig tudták teljesíteni a szintidőt, féltek tőle, hogy az Ügetőn utolsók lesznek majd. Aztán kiderült a turpisság, mert lemérték a pályát, amit itthon futottak és az 5500 m volt az 5000-rel szemben. Géza reakciója csak ennyi volt: „Maguk úgyis csalnak.” Ilyen előzmények után nem csoda, hogy az Oláh-Borostyán-Fekete-Szántó-Tatár-Feledi hatosunk simán nyerte a versenyt Pesten.

Kihagyhatatlan kérdés volt Oláh Ferivel kapcsolatban az a bizonyos ollózós gól, amit a Fradinak rúgott 1978. február 25-én. Elmesélte ezzel kapcsolatban, hogy az edzések után rendszeresen kint maradtak a többiekkel gyakorolni és sokszor próbálgatták az ollózást is. A Fradi elleni meccsen Görgei Csucsu szabadrúgása épp úgy pattant Feri mögé a sorfalról, hogy megpróbálkozott az ollózással. Élete legemlékezetesebb találata lett.



A két játékos kapcsolata a pályán és a magánéletben is nagyszerű volt, edzőtáborokban, külföldi utazásokon sokszor aludtak egy szobában. Feri elmesélte, hogy Borisz volt az egyik legnagyobb vicc mesélő, nevettető a csapatban, úgy senki sem tudott viccet mesélni, ahogy ő. Még bemelegítés közben is vicceket, filmeket mesélt a csapattársaknak. De volt neki egy egészen különleges adottsága is, mégpedig elkérni meccs közben a labdát az ellenféltől. A közönség hangos nevetése közepette mesélték ezeket a történeteket, például, amikor négy győri vitte Veréb kapujára a labdát, Borisz futott utánuk és szólt a labdát vezető Szabó Ottónak, „Kicsi, vissza lövésre!” És Ottó le is adta neki. De ugyanezt megtette edzésen az egymás közötti játékban, többek között Ferit is jó néhány esetben megviccelte a Görög.

A beszélgetés végén hallhattunk még sziporkázó történeteket az egykori csapattársakról, Görgei Csucsuról, Váradi Ottóról, Kutasi Laciról is.


A közönség nagy tapssal köszönte meg vendégeinknek az izgalmas estét.



A Miskolci TV pénteki "Miskolc ma" című műsorában 17:30-nál indul a beszélgetésről készült összefoglaló:


Ha ezzel a rövid összefoglalóval sikerült felkeltenünk az érdeklődéseteket, feltétlenül nézzétek meg a beszélgetés teljes felvételét!



Elnézéseteket kérjük, de a fényviszonyok miatt a felvétel minősége nem a legjobb. A kivetítő fényerejét is próbáltuk a legminimálisabbra venni annak érdekében, hogy a felvételen láthatóak legyenek a kivetített képek, de ez sem sikerült minden kép esetében maradéktalanul.


Találkozunk december 7-én, amikor az Észak-Keleti Átjáró Egyesület képviselője, Balogh Attila beszélget majd a Reflex együttes tagjaival. A beszélgetés témája a DVTK induló és a miskolci rockfesztivál. Fontos megjegyezni, hogy ennek helyszíne nem a Papszer utcai kiállító terem lesz, hanem a Herman Ottó Múzeum Görgey utcai épületének galériája.


Várunk mindenkit oda is szeretettel.


Köszönet Max-nak a fotókért!



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
1. vebgy*
2017-11-06 23:35:32 Fekete öves, Veterán
Nagyon érdekes volt - köszönjük ! Most először sikerült eljutnom és nagyon megérte...
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...