Banner

Bódog Tamás: Nem akartam részt venni a lenyúlásban

Szerző: objektív | 2018-05-25 15:20:00

A DVTK-tól elküldött és a klubtulajdonos, Leisztinger Tamás által a szurkolói találkozón kritizált szakember, Bódog Tamás elegánsan visszavág, elismerve saját hibáit, ugyanakkor kiáll az elvei mellett, és elmondja, a magyar futballban honos morállal lehetetlen előrébb vinni a sportágat.


fotó: Meder István

– Pihen?
– Volt egy kis idő végre a családomra – mondta Bódog Tamás. – Miután elköszöntem a Diósgyőrtől, visszajöttem Németországba, ahol élünk, de a futballtól itt sem szakadtam el. Voltam a korábbi csapataim edzésén, láttam Bundesliga-meccseket, s jutott egy hetünk rövid nyaralásra. Ezen a héten Koppenhágában jártam, ahol korábbi csapatom, a Bröndby meccsét néztem meg.

– Milyen érzésekkel gondol vissza a Diósgyőrre?
– Hálás vagyok a klubnak, amiért lehetőséget adott, hogy kipróbáljam magam vezetőedzőként. Az első pillanattól kezdve nagy lelkesedéssel, teljes szívvel próbáltam a tőlem telhető legjobb teljesítménnyel segíteni a csapatot. Sok értékes embert ismertem meg, és különleges volt érezni a szurkolók támogatását.

– Korábban is kerestük, de nem akart megszólalni. Most mégis kötélnek állt.
– Barátsággal jöttem el a klubtól, és kellett némi idő, hogy leülepedjenek a történtek. Ugyanakkor megjelentek olyan hírek, amelyek azt sugallják, hogy mindenért én vagyok a hibás, s mert néhány tény nyilvánvalóan nem igaz, úgy éreztem, reagálnom kell.

– Mire gondol?
– Nem is tudom, hol kezdjem… Amikor eljöttem, még azt olvastam, hogy a szolgálati autók játékosoktól való elvétele az én ötletem volt. Azóta kiderült: hazugság, hogy az enyém volt, hiszen elleneztem. Néhány napja pedig a közösségi oldalon olvastam, hogy a tulajdonos, Leisztinger Tamás találkozott néhány szurkolóval.

– Az ott elhangzottakból lapunk szerdai számában is idéztünk.
– Habár én messze vagyok Magyarországtól, de ma már mindenkihez eljutnak az információk. Tényleg mindenért én voltam a hibás? Elismerem, hibáztam, talán néhány dolgot másként csinálnék, de… Erről a bizonyos szűk körű szurkolói találkozóról hozzám az jutott el, a tulajdonos sajnálja, hogy telefonon mondtak fel nekem, továbbá elismerte, hogy teljesen magamra hagytak a szakmai igazgatói teendők ellátásában, annak ellenére, hogy többször jeleztem, túl sok feladat hárul rám, amelyet egyedül képtelen leszek megfelelő minőségben elvégezni. Kicsit furcsa, hogy a tulajdonos ez ügyben tett kijelentései aztán kimaradtak a beszámolóból.

– Ami a tulajdonos és a szurkolók találkozóján elhangzottakat illeti: a kívülállókat talán az döbbentette meg a leginkább, mi folyik a háttérben az átigazolási díjak és a fizetések kapcsán. A tulajdonos amondó, tisztában van azzal, hogy eltűnnek a pénzek. Mit tapasztalt ezen a téren?
– Rosszulesett, amikor Leisztinger Tamás erről beszélt, nem lehet tudni ugyanis, kikre utalt és hogy pontosan mire gondolt. A jelenséggel én is találkoztam, s felhívtam a tulajdonos figyelmét arra, itt egyszerűen lehúzás folyik, becsapják őt – de ő azt válaszolta, tisztában van vele, és nem zavarja. Szerettem volna tenni ez ellen, de erre támogatás nélkül nem nagyon lehetett esélyem.

– Sarkalatos pont ez, hiszen arról hallani, hogy a Diósgyőrnek pénzügyi problémái vannak, miközben a városban jelentős fizetésekről beszélnek.
– Pénzügyi problémákkal nem találkoztam. Azt tudom, amit én tapasztaltam és amit a tulajdonos nekem mondott. Amikor megegyeztünk, úgy fogalmazott, nem elégedett az öltözői morállal, kiábrándult a léhűtő játékosokból, a futballisták túl sokat keresnek, és nagyon keveset tesznek a pénzükért. A pénzügyi szisztémán mindenképpen változtatni akartam, elküldtem a csapatból olyan magas fizetésű futballistákat, akik csak perememberek lehettek volna. Az egész fizetési struktúrát át akartam alakítani, hogy a bérezést a teljesítménytől tegyük függővé. Aki játszik, többet keressen annál, aki a cserepadon ül, vagy még ott sem, a győzelemért járó prémium legyen magas, ne pedig a fix juttatás – én ugyanis ebben a világban éltem hosszú évekig, nekem ez a normális.

Olvasd el a teljes cikket>>>

forrás: nemzetisport.hu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 3 4 5 67 8 9 10 11 >  Utolsó

173. tabak |Válasz erre: 172. toki
2018-05-26 19:02:28 Piros öves, Őstag
Rácz Robival a haverom sörözött a kocsmában Birinben. Jó arc volt!
2018-05-26 18:55:49 Fekete öves, Veterán
Dili Dolly fent ül a padon. De röhögnénk, ha 1 szaros öngóllal is - mint anno 97-ben a mötököt a Hungária Körúton Lőrincz emilke öngóljával vertük meg, Rácz Robi akkor olyanokat fogott - csak verjük meg őket. Aztán ha a jó Istenke is úgy akarja, akkor a Hali sem és a Paks sem kap ki, és jövőre is első osztályúak leszünk.
171. sapisanyi |Válasz erre: 170. elzett
2018-05-26 17:49:18 Lila öves, Fanatikus tag
itt vagyok követem a dolgokat, de még nem ment odáig a pali ,mint az általam hőn szeretett és fent említett két delikvens.Egyébként hithű baloldaliként éppen imával vagyok lekötve ,hogy holnap a jó istenke legalább egy pontot dobjon nekünk ,ha már orosz úrhoz csatlakozva kijelenthetem ettől sokkal többet vettek el a kedves sporik a szezonban ,Hajrá DVTK .Az asszony fogja holnap nézni a meccset és majd saját belátása szerint tudósít annak alakulásáról. MERT HA elhoznánk egy pontot a vidike meg győzne akkor ellenünk lehet csak a gatyát küldenék ki
170. elzett |Válasz erre: 169. korxi
2018-05-26 17:32:13 Piros öves, Őstag
hja a túlterheltség...
Mondjuk mostanság nem adunk elég melót nekik, szólni kéne sapisanyinak.
169. korxi |Válasz erre: 165. elzett
2018-05-26 17:09:11 Piros öves, Veterán
Amióta pirosfehér1910 és dömötör bekattant, láthatóan ő viszi tovább a melót, de egyre gyakoribb jelei vannak hogy vele is ez fog történni:)
Dehát, ilyen ez a popszakma..:)
168. KáGábor* |Válasz erre: 167. mr-d
2018-05-26 15:57:01 Fekete öves, Veterán
Fogalmam sincs...
167. mr-d |Válasz erre: 162. KáGábor
2018-05-26 15:46:13 Fekete öves, Őstag
Mi van, ha két kezdőrúgó van a félidő elején? Kivitelezhetetlen vagy nem elfogadható? Mondjuk megfelezve az összeget a kellemetlenségért. Vagy valami különleges, szuperfontos VIP kezdőrúgó lesz?
166. fules1 |Válasz erre: 165. elzett
2018-05-26 15:37:57 Piros öves, Őstag
:D:D:D
165. elzett |Válasz erre: 164. fules1
2018-05-26 15:27:31 Piros öves, Őstag
nem írtad. De biztos gondoltad ;-)
Leírtál két szót, mégpedig azt, hogy "állami" és"hivatal". Ilyenkor bejelez a rendszer, villog a vörös lámpa az asztalon :D
164. fules1 |Válasz erre: 151. johny
2018-05-26 15:16:14 Piros öves, Őstag
Nem gondoljátok h ez már a paranoia határát súrolja, sehol nem írtam olyat h az általan leírt jelenség csak és kizárólag a regnáló kormány alatt történhet, de ti rögtön ugrotok.

Első  < 3 4 5 67 8 9 10 11 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...