Banner

Bódog Tamás: Nem akartam részt venni a lenyúlásban

Szerző: objektív | 2018-05-25 15:20:00

A DVTK-tól elküldött és a klubtulajdonos, Leisztinger Tamás által a szurkolói találkozón kritizált szakember, Bódog Tamás elegánsan visszavág, elismerve saját hibáit, ugyanakkor kiáll az elvei mellett, és elmondja, a magyar futballban honos morállal lehetetlen előrébb vinni a sportágat.


fotó: Meder István

– Pihen?
– Volt egy kis idő végre a családomra – mondta Bódog Tamás. – Miután elköszöntem a Diósgyőrtől, visszajöttem Németországba, ahol élünk, de a futballtól itt sem szakadtam el. Voltam a korábbi csapataim edzésén, láttam Bundesliga-meccseket, s jutott egy hetünk rövid nyaralásra. Ezen a héten Koppenhágában jártam, ahol korábbi csapatom, a Bröndby meccsét néztem meg.

– Milyen érzésekkel gondol vissza a Diósgyőrre?
– Hálás vagyok a klubnak, amiért lehetőséget adott, hogy kipróbáljam magam vezetőedzőként. Az első pillanattól kezdve nagy lelkesedéssel, teljes szívvel próbáltam a tőlem telhető legjobb teljesítménnyel segíteni a csapatot. Sok értékes embert ismertem meg, és különleges volt érezni a szurkolók támogatását.

– Korábban is kerestük, de nem akart megszólalni. Most mégis kötélnek állt.
– Barátsággal jöttem el a klubtól, és kellett némi idő, hogy leülepedjenek a történtek. Ugyanakkor megjelentek olyan hírek, amelyek azt sugallják, hogy mindenért én vagyok a hibás, s mert néhány tény nyilvánvalóan nem igaz, úgy éreztem, reagálnom kell.

– Mire gondol?
– Nem is tudom, hol kezdjem… Amikor eljöttem, még azt olvastam, hogy a szolgálati autók játékosoktól való elvétele az én ötletem volt. Azóta kiderült: hazugság, hogy az enyém volt, hiszen elleneztem. Néhány napja pedig a közösségi oldalon olvastam, hogy a tulajdonos, Leisztinger Tamás találkozott néhány szurkolóval.

– Az ott elhangzottakból lapunk szerdai számában is idéztünk.
– Habár én messze vagyok Magyarországtól, de ma már mindenkihez eljutnak az információk. Tényleg mindenért én voltam a hibás? Elismerem, hibáztam, talán néhány dolgot másként csinálnék, de… Erről a bizonyos szűk körű szurkolói találkozóról hozzám az jutott el, a tulajdonos sajnálja, hogy telefonon mondtak fel nekem, továbbá elismerte, hogy teljesen magamra hagytak a szakmai igazgatói teendők ellátásában, annak ellenére, hogy többször jeleztem, túl sok feladat hárul rám, amelyet egyedül képtelen leszek megfelelő minőségben elvégezni. Kicsit furcsa, hogy a tulajdonos ez ügyben tett kijelentései aztán kimaradtak a beszámolóból.

– Ami a tulajdonos és a szurkolók találkozóján elhangzottakat illeti: a kívülállókat talán az döbbentette meg a leginkább, mi folyik a háttérben az átigazolási díjak és a fizetések kapcsán. A tulajdonos amondó, tisztában van azzal, hogy eltűnnek a pénzek. Mit tapasztalt ezen a téren?
– Rosszulesett, amikor Leisztinger Tamás erről beszélt, nem lehet tudni ugyanis, kikre utalt és hogy pontosan mire gondolt. A jelenséggel én is találkoztam, s felhívtam a tulajdonos figyelmét arra, itt egyszerűen lehúzás folyik, becsapják őt – de ő azt válaszolta, tisztában van vele, és nem zavarja. Szerettem volna tenni ez ellen, de erre támogatás nélkül nem nagyon lehetett esélyem.

– Sarkalatos pont ez, hiszen arról hallani, hogy a Diósgyőrnek pénzügyi problémái vannak, miközben a városban jelentős fizetésekről beszélnek.
– Pénzügyi problémákkal nem találkoztam. Azt tudom, amit én tapasztaltam és amit a tulajdonos nekem mondott. Amikor megegyeztünk, úgy fogalmazott, nem elégedett az öltözői morállal, kiábrándult a léhűtő játékosokból, a futballisták túl sokat keresnek, és nagyon keveset tesznek a pénzükért. A pénzügyi szisztémán mindenképpen változtatni akartam, elküldtem a csapatból olyan magas fizetésű futballistákat, akik csak perememberek lehettek volna. Az egész fizetési struktúrát át akartam alakítani, hogy a bérezést a teljesítménytől tegyük függővé. Aki játszik, többet keressen annál, aki a cserepadon ül, vagy még ott sem, a győzelemért járó prémium legyen magas, ne pedig a fix juttatás – én ugyanis ebben a világban éltem hosszú évekig, nekem ez a normális.

Olvasd el a teljes cikket>>>

forrás: nemzetisport.hu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 2 3 4 56 7 8 9 10 >  Utolsó

183. johny* |Válasz erre: 181. fules1
2018-05-26 20:31:50 Fekete öves, Veterán
Vedd aminek akarod. :) Én továbbra is tolom a laza riposztokat. A szarkazmust vagy az iróniát. Mikor mit. :)
182. diodio |Válasz erre: 180. johny
2018-05-26 20:29:16 Barna öves, Fanatikus tag
Szuper!
181. fules1 |Válasz erre: 179. johny
2018-05-26 20:28:32 Piros öves, Őstag
Nyilván senki sem hibátlan,de te eltévesztetted a házszámot az alapsztori nem arról szólt amire reagáltál,a reakciód ezért tűnik inkább paranoiának,mint iróniának vagy szarkazmusnak, ahogy tetszik :))
180. johny* |Válasz erre: 178. bohumil-stejskal
2018-05-26 20:25:13 Fekete öves, Veterán
"Véletlen lenne? :)"

Nekem is feltűnt, hogy eltűntek. Vagy önként hallgatnak, vagy ki lettek dobva.
179. johny* |Válasz erre: 177. fules1
2018-05-26 20:18:33 Fekete öves, Veterán
Én nem tudom van-e benned hiba. Biztosan van, kiben nincs? De ne feledd, ez egy fórum, rövid üzenetekkel, irodalmi értékek nélkül. Nem levelezés, nem beszámoló, sztori sincs. Csak ilyen riposztok vannak. :)
2018-05-26 20:15:42 Fekete öves, Őstag
Csak nekem tűnt fel, hogy kb. Bódog "válaszlevelének" megjelenése után kope-17 és orseolo péter "szurkoló társunk" hirtelen eltűnt innen a fórumról. Nem fedezni fel őket a népmesei topikok alatt sem! Véletlen lenne? :)
177. fules1 |Válasz erre: 175. johny
2018-05-26 19:33:34 Piros öves, Őstag
Most olvasom Petőfi felvidéki illetve partiumi (párciumi) útjáról írt levelezéseit , abban a levelezésben nem nehéz felismerni a szarkazmust,iróniát. Lehet h akkor mégsem bennem van a hiba? :))
176. korxi |Válasz erre: 161. bohumil-stejskal
2018-05-26 19:20:16 Piros öves, Veterán
Első körben pélául fogyasztóvédelem. Kötöttek egy szerződést, miszerint ő (és nem más) a Videton elleni meccsen (és nem máskor) kezdőrúgást fog elvégezni, 63 ezer forintért. Ez a szerződés a klubot jelen pillanatban is kötelezi.
175. johny* |Válasz erre: 164. fules1
2018-05-26 19:16:59 Fekete öves, Veterán
Nem. Szarkazmus vagy irónia, ahogy tetszik. Csak fel kellene ismerni valamelyiket. :))
174. toki* |Válasz erre: 173. tabak
2018-05-26 19:07:47 Fekete öves, Veterán
Én a BS-ben anno vagy 3-szor is berúgtam vele. Meg Kákó, Domokos Béla, Ternován Feri meg talán Túróczi volt ott (azt hiszem egyedül ő nem ivott). Nagy bagázs volt.

Első  < 2 3 4 56 7 8 9 10 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...