Bálint - A Szurkoló

Ma ünnepli 81. születésnapját a DVTK szurkolók emblematikus alakja, Kalmár Bálint. Ebből az alkalommal ismét közreadjuk a 4 évvel ezelőtt készült interjúnkat.

Idős Kalmár Bálint több, mint 60 esztendeje szurkol szeretett csapatának. Megélt rengeteg sikert és kudarcot egyaránt, egy valami azonban nem változott benne: a DVTK feltétlen szeretete.

Bálint Bácsi. Mindenki csak így ismeri.

Csáki Józseffel - aki a legjobb barátja volt - már az ötvenes évektől rendszeresen elkísérték a csapatot az idegenbeli mérkőzésekre is. Nélküle nem kezdődhet hazai mérkőzés, de rendszeres látogatója a csapat edzéseinek is és töretlen jókedvével szinte mindig mosolyt csal a körülötte levők arcára.

A 2013 decemberi, Győr elleni bajnoki meccsen ő végezte el a második félidei kezdőrúgást. Ezzel a kezdőrúgással szeretett klubja köszönte meg neki a hatvan éves kitartást, hogy jóban-rosszban mindig kiállt a csapata mellett.

A következőkben ennek a hatvan évnek az emlékeit próbáljuk meg csokorba szedni.

Bálint Bácsi, mióta is jársz Diósgyőr meccsre?

Egészen pontosan 1950-től. 37-ben születtem, gyerekkoromban az Avason laktunk, az ottani haverokkal kezdtünk meccsre járni. Édesapám - nyugodjon békében - nem szerette igazán a sportot. Egy 10-15 fős baráti társaságunk volt, bejártuk később szinte az egész országot.

Nem is igazán van olyan stadion az országban, ahol ne jártam volna első- vagy másodosztályú meccsen. Tatabányától Békéscsabáig, Zalaegerszegtől Hódmezővásárhelyig mindenhol voltam, van olyan stadion, ahol már vagy 20-szor is megfordultam. Miután megnősültem, akkor sem hagyott alább a szenvedélyem. Drága feleségem mindig csak azt mondogatta: menjél Apukám, de vigyázz nagyon magadra és gyere haza épségben. Egy igazi kincs volt az én feleségem, minden igazi szurkoló ilyen társra vágyik, mint amilyennel engem megajándékozott a sors. Elválaszthatatlan pár voltunk, mióta itt hagyott, nem is nagyon találom a helyem. Isten nyugosztalja!

Tatabányán például olyan sokszor voltam már, hogy a vége felé már úgy fogadtak: Szervusz Bálintkám! De nagy haverom volt Kalap is az Üllői úton. Egyszer új jártam, hogy elnéztem a vonatot, nem arra a vonatra szálltam, ahol a Diósgyőr játszott. Tévedésből felmentem Pestre. Ha már ott voltam, hát gondoltam, nem megyek haza, kimentem hát a Fradi pályára. Akkor nagyon sokat beszélgettünk Kalappal, nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Nagyon jó ember volt. Nyugodjon békében ő is!

Mesélnénk nekünk néhány emlékezetes idegenbeli utazásról?

A hetvenes évek közepén Komlón játszott a csapat, természetesen oda is elkísértük a fiúkat. Ebben az évben az NB1-B-ben szerepeltünk. A komlói stadionról tudni kell, hogy egy völgyben fekszik, egy lejtős domboldal volt a lelátója. Nem sokkal a vége előtt 2-0-ra vezettek a hazaiak, amikor Udvarev góljával sikerült szépítenünk. Alig volt hátra vagy 5 perc, mikor kaptunk egy szabadrúgást. Horváth Bandi állt a labda mögé, én meg kiabáltam be neki a pályára, hogy „Mancikám! Be kell verni a szabadot, aztán lehet menni hazafelé.” Be is verte, annak rendje-módja szerint, erre csákánynyelekkel meg lapátnyelekkel zavartak minket a komlóiak fel a domboldalon. Emlékszem, ott maradt a nagykabátom meg a meleg sapkám.

Sose felejtem el! 1959-ben a Vasúttal játszottunk a Kubikban. Vagy száz éves palánk vette körbe akkor a Kubikot. Végeláthatatlan sor állt a jegyekért, a Vörösmarty utcáig kígyózott a sor, mert alig pár helyen árulták csak a jegyeket. Az egyik haverom meg azt mondja: nyomjuk csak meg egy cseppet a kerítést. Úgy dőlt össze a rozoga tákolmány, mint a dominó, a nézők meg persze egyből betódultak a stadionba.

Nem emlékszem már pontosan, melyik évben volt. Ózdon játszottunk. Nagy turbán volt a fejemen, mert nem sokkal előtte műtötték a fülemet. Preiner Kálmán volt az edzőnk. Azt vettük észre meccs közben, hogy Kálmán bácsit dobálják a hazaiak a kispad mögül. Hát persze, hogy felkaptuk a vizet, kénytelenek voltunk átmenni oda és 1-2 pofonnal sikerült rendet tennünk a szektorban. Meg is szűnt a dobálás.

Voltak azért szó szerint megrázó élményeink is! Egy alkalommal az egyik haverommal elutaztunk Hódmezővásárhelyre motorral. Rázkódtunk vagy 5 órát a motoron, hát, mint mondjak, úgy szétültük a fenekünket, hogy alig bírtunk leszállni a járgányról. Ráadásul még ki is kaptunk 4-1-re.

Aztán hogy is jártunk egyszer! Megbüntették a csapatot. Ha jól emlékszem, talán még a hatvanas években valami szurkolói rendbontásért. Erre fogtam a következő meccs előtt egy munkáskabátot, szétterítettem és elkezdtem gyűjteni benne a pénzt. Jöttek szakadatlanul a szurkolók, mindenki hozzá akart járulni egy kevés pénzzel a gyűjtéshez. Össze is gyűlt vagy két-három kiló aprópénz, amit át is adtuk a vezetőknek, hogy „Tessék, fizessétek ki belőle a büntetést.”

Hogy lettél részese a DVTK film forgatásának?

Hatalmas megtiszteltetés volt nekem, hogy részt vehettem a film forgatásán. Hívtak a srácok, hogy: „Gyere Bálintkám, Te vagy a legidősebb, neked ott a helyed a filmforgatáson.” Azt a jelenetet vettük fel, mikor a Honvéd meccs után egy cseppet megbillegtettük az ellenfél buszát. Azon a meccsen is ott voltam természetesen, kínlódott ellenünk a Honvéd kegyetlenül, aztán pár perccel a vége előtt kaptak egy szabadrúgást, mert a bíró szerint kapusunk, Károlyi Joci kilépett a 16-on kívülre a labdával a kezében. Belőtték a szabadrúgást, de akkor olyan tüntetés kezdődött, hogy azt hittem, a spori le is fújja a meccset. Utána szabadult el a pokol….

Kik voltak a kedvenc játékosaid?

Rengeteg kedvencem volt, de ha ki kell emelni valakit a régiek közül, akkor Paulás Tibikét mondanám. Olyan nyugodt természetű játékos volt, sokan halvérűnek mondták, de az ellenfelek nem igen tudtak elmenni mellette. De Süketet, Szigeti Oszit is nagyon szerettem. 1-1-re álltunk a Vasúttal, Tibikével meg keménykedtek az ellenfelek, erre azt mondta Süket, hogy „amiért szemtelenkedtetek Tibikével, én lövöm majd a győztes gólt nektek”. Így is lett, szabadrúgásból 25 méterről beverte a gólt, a vasút ezzel ki is esett az NB1-ből. Mondtam is nekik, hogy kellett nektek keménykednetek Tibikével. De nagyon szerettem Csányi Jóskát is. Imádtam Szucsányi Bandit is. Szegénykém eligazolt az MTK-ba és nem sokkal később egy edzőmeccsen agyon ütötte egy villám.

De sorolhatnám még a neveket sokáig. Oláh Feri ollózós gólja a Fradi ellen az óra felőli kapuba, hát az is felejthetetlen volt. Azzal nyertünk 2-1-re! Azóta ahányszor csak találkozunk, mindig mondom neki, hogy „Ferikém! Gyere már, rúgjál már még egy olyan ollózós gólt, mert nincs, aki elverje a Fradit!” Aztán ott van Veréb Gyuri! Imádom! Ott voltam Újpesten a Dózsa elleni meccsen, mikor Gyuri 10-es osztályzatot kapott a Népsporttól, ami olyan ritka volt akkoriban is, mint a fehér holló. Volt egy autója, IKB volt a rendszáma. IKB: Idős Kalmár Bálint. Mindig mondtam neki: „Gyurikám! Nagyon vigyázzál arra az autóra!”

Ki volt a kedvenc edződ?

Egyértelműen Szabó Géza. Olyan erőnléte volt a csapatnak, mint előtte még sohasem. Egy alkalommal ki is próbáltam azt a súlymellényt, amiben edzette a fiúkat. A Csanyikban, a Kriptongyár mellett futtatta a csapatot a felkészülés során le-fel, le-fel. Mondtam a játékosoknak, hogy „adjatok már egy mellényt, hadd próbáljam ki én is”. Felvettem, futottam benne és is kicsit, de majd összecsináltam magam. Nem sokkal utána az MTK ellen játszottunk a Hungária Körúton. Felültem a tribünre és hallottam, ahogy a hazai szurkolók egymással beszélgetnek:”Nézzétek már! 10 perc van hátra, vezetnek 2-1-re és nem állnak meg egy pillanatra sem”. Mondom nekik: „Ólommellény uram, ólommelény” Csak néztek rám bambán és nem akarták elhinni, hogy ettől van ilyen jó erőnlétben a csapat.

De Szivics mester is nagyon közel áll a szívemhez őszinte, szókimondó természetével.

Ki lehet emelni rengeteg meccs közül a legemlékezetesebbeket?

Nehéz, nagyon nehéz! Talán a két győztes Magyar Népköztársasági Kupa döntő Hatvanban meg Veszprémben. Kutasi Laci gólja, amit Fükő Sanyi szögletéből lőtt Veszprémben, azt sose felejtem el.

Aztán ott voltak az olimpiai válogatott meccsek. Úgy álltunk a B-középben, mint a heringek, annyian voltunk a stadionban. Megvertük a románokat, a lengyeleket meg a csehszlovákokat is. Volt olyan meccs, amelyiken 9 diósgyőri szerepelt az olimpiai válogatottban. Az a hangulat, ami azokon a meccseken volt, az megismételhetetlen. Bárcsak átélhetném még egyszer!

Emlékszem, Prágában buktuk el a továbbjutást, mert nem Veréb Gyuri védett. Mészöly Kálmán ötlete volt, hogy ne Gyuri védjen, mert hogy alacsony, a csehek meg örültek, mint majom a farkának és meg is vertek minket 3-2-re.

Aztán ott voltak a nemzetközi kupameccsek a Rapid, a Dundee United, a Besiktas meg a többi csapat ellen. Míg élek, nem felejtem el őket. Sajnos nem volt pénzem rá, hogy valamelyiken idegenben is megnézzem a fiúkat. Ott ültünk a rádió előtt és lélegzet visszafojtva hallgattuk a közvetítést.

77 évesen is jársz még idegenbeli meccsekre………

Persze. Az előző szezonban voltam Pápán is. Én már ugye koromnál fogva ingyen utazok a vonaton, kinézem a Tiszain a menetrendet és indulás. Hazafelé Hatvanba meg Füzesabonyban is megaludtam, mert már nem jött vonat. Kérdezte is a rendőr Hatvanban, hogy hova-hova Bácsikám. Hát hova, édes fiam, hát Diósgyőr meccsről megyek haza, válaszoltam neki. Azt mondja erre: ismerjük ám a Diósgyőr szurkolókat.

Kinek az ötlete az a bizonyos bíróverés Hatvanban az Újpest elleni 1-2-vel végződött MNK meccs után?

(Nevet) Hát, az enyém is, a Csáki Jóskáé is, meg volt velünk egy nő is. Voltunk vagy huszan, de már csak ketten élünk közülünk.

De honnan tudtátok, hogy pont azzal a vonattal fog utazni haza és pont Hatvanban fog leszállni?

Akkoriban azért nem mindenki közlekedett autóval, mint manapság! Nem volt kocsizás ám, vonatozás volt. Lauber volt ott, egy szolnoki gyerek, a Závodszky Pista volt az egyik partjelző, a másik nevére nem emlékszem már, talán Sós volt.

Nem tudtuk mi, hogy ott fog leszállni, csak így alakult. Volt köztünk egy nő, az az esernyőjével már fent a vonaton ütötte. Aztán mikor leszálltak Hatvanban, ott azért elcsattant néhány pofon is!

És hogy buktatok le?

Volt köztünk egy fiatal srác, az lemaradt tőlünk, őt elkapták a rendőrök. Gondolom adtak neki 1-2 flekket és bevallott mindent. A hatvani rendőrök persze leadták a drótot a miskolciaknak, de mi is résen voltunk, gondoltuk, hogy várni fognak minket, megléptünk előlük a Tiszain. De a gyerek elmondta nekik a nevünket és jöttek is értünk. Éjszaka jöttek, mikor már aludtam. Hajnal háromkor csengettek, be is vittek és csak délelőtt 10 órakor engedtek haza. Addig tartottak a kihallgatások.

Hogy zajlott le a tárgyalás és mi volt a büntetésetek?

Ott ültünk sorban a bíró előtt. Mindenkit felállított és megkérdezte, hogy ki mit csinált. Mikor engem kérdezett, felálltam, kihúztam magam és mondtam neki: „Tisztelt Bíróság! Én csak egy pofont adtam neki.” Erre azt mondta a bíró, hogy „Jól van, maga üljön le”. Nagyon nagy szerencsénk volt, mert egy rendes Diósgyőr szurkoló bírót kaptunk.

Honnan tudtátok, hogy Diósgyőr drukker?

Hát mert láttuk a stadionban! A mai napig szoktam látni, köszönünk is egymásnak, hogy szervusz-szervusz!

És mi volt az ítélet?

Pénzbüntetést kaptunk. Úgy emlékszem, hogy fél évig vonták a büntetést a fizetésemből. Jóskát mázsálták meg jobban, ő tán egy évig fizette a büntetést.

Milyen érzés volt a kezdőkörben állni a Győr elleni meccs második félidője előtt és elvégezni a kezdőrúgást?

Ott álltam a kezdőkörben, magasba emeltem a sálamat, hallottam, hogy zúg a stadionban a Bálint, Bálint! Leírhatatlan élmény volt, míg élek, nem felejtem el. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki ezt a csodálatos lehetőséget biztosította számomra.

Órákig beszélgettünk. Sose felejtem el, eleinte mennyire bizalmatlan volt velem. Azt mondogatta magában, hogy „mit akarhat ez az ember tőlem?” Aztán, mikor elmeséltem neki, hogy Csányi Józsi Bácsival, meg Salamon Józsival, Kutasi Lacival, Szalai Pistával is készítettem ilyen riportot, onnantól a bizalmába fogadott. Te ismered Csányi Jóskát? Kérdezte, és azóta is jókat nevetünk rajta, hogyan méregetett az elején.

A beszélgetés végén egy nagy álmát is megosztotta velem. „Bandikám! Azt szeretném, hogy ha meghalok, a hamvaimat a stadionban a centerpályán szórják szét. Meg lehet ezt csinálni szerinted?”

Hát ezért szeretjük őt ennyire sokan!

Boldog születésnapot, Bálint!