Banner

Súlyos sérülést szenvedett Kisvárdán a lelátóról lezuhanó DVTK szurkoló

Szerző: amigeleken.hu | 2020-02-26 11:00:00

A kapu mögötti szektor első sorából akár józanul is le lehet esni. Elég egy gólöröm, vagy egy kifogásolt bírói ítélet utáni heves reklamálás.

Majd 300 drukker kísérte el a DVTK-t a hétvégén a Kisvárda elleni bajnoki meccsre. A csapat 0-2-ről hozta döntetlenre a meccset, a vendég drukkerek végig űzték a csapatot a pontszerzésért.

A boon.hu számolt be a mérkőzés második félidejében történt esetről, amikor a diósgyőri szurkolók épp a játékvezetőt szidták egy ítélet után, mikor az egyik fiatalembernek átesett a súlypontja a korlát felett és beesett a kapu mögé.


A szerencsétlen baleset 22:13-tól látható Paparazzo1910 videójánn.


Mint a szerencsétlenül járt fiatalember egyik szurkoló társától megtudták, elég csúnyán eltört a lába, amelynek gyógyulása és rehabilitációja hosszú hónapokat vehet igénybe. A boka alatt és fölött két helyen is eltört a csont, ám vélhetően nem a leesés utáni földetérés miatt, hanem, mert beakadt a korlátba, amikor átbillent rajta. – Nem volt ittas, hanem meglökték, és megbillent, így történt a szerencsétlen baleset. Mentő vitte kórházba Kisvárdán, majd onnan szállították át Miskolcra. Jelenleg stabil állapotban van, de nagy fájdalmai vannak, így bár köszöni az aggódást, kéri, hogy ne keressék, ugyanis rengeteg hívást kapott, ami akadályozza pihenését – tudatta a szurkolótárs a boon.hu-val.

Mielőbbi felépülést kívánunk!


Tovább a boon.hu-ra >>>>>>>>>


forrás: boon.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

13. vebgy* |Válasz erre: 7. dudik-attila
2020-02-27 16:00:14 Fekete öves, Veterán
És vissza is kanyarodtunk akkor ezekhez a nevetséges miniarénákhoz, mint ez a szerencsétlen kisvárdai is... Az USA-ban olyan kártérítéseket kapnának a nyakukba, hogy ihaj...én például a szűk helyen többször is bevertem a fejem a mögöttem lévő falba, nem csak gólörömkor...(Az annyi, mint ööö félmillió ft... :D )
12. korxi
2020-02-27 11:24:17 Piros öves, Veterán
Amit velem kapcsolatban írsz, abban semmi nem stimmel. Nem csak akkor jelenek meg amikor élcelődni kell a szurkolókon, másrészt nem is csak én írtam hogy a boonban írt hazugsággal szemben azt, ittas volt.
És ezek szerint nem jött le neked, de senki nem magán az illetőn élcelődött, még csak nem is azon hogy ittas volt, hanem azon, hogy a boon külön kiemeli hogy nem volta ittas, ami nyilvánvalóan hazugság. És a cikket sem a korláton átborult illető írta magáról, hanem a boon újságírója.
11. funkdvoid |Válasz erre: 8. korxi
2020-02-27 09:30:46 Piros öves, Őstag
Ha élcelődni kell szurkolókon, te mindig megjelensz...
Mindenki látja hogy ittas, kamuztak egyet, na és...Bár nem ide tartozik, de a roma embert is kifehérítik a bűnügyi híreknél, hogy ne érje őket"felesleges"atrocitás...
Amúgy egy józan ember is könnyen átborulhat azon a szaros korláton, ha kibillentik az egyensúlyából. Szerencsétlen baleset volt, nem túl gyakori...
10. KáGábor*
2020-02-27 05:39:53 Fekete öves, Veterán
Nem igazán értem, minek kell hazudni, ha tényleg be volt karmolva. Semmi szégyen nincs benne, attól még ugyanúgy sajnálatos eset. A hazugságot magam részéről kevésbé tolerálom...
2020-02-26 21:54:37 Barna öves, Fanatikus tag
Hát annyira volt józan mint nagyanyám villamos. Nincs abban semmi ha kicsit többet ivott valaki mint kellett volna, megesik legtöbbünkel.Lehet inkàbb biztosító nem fizet ha alkoholos állapotban történik valami.


Akárhogy is, jobbulást!
8. korxi
2020-02-26 21:30:49 Piros öves, Veterán
Az ilyen eseteknél mindig ki van hangsúlyozva vagy legalább meg van említve, hogy az érintett személy pedig nem is volt ittas. Érdekes hogy a meccseken mindig a színjózanokkal történnek ilyen leesések.
2020-02-26 19:24:57 Piros öves, Őstag
A szabályzat tudtommal minimum 95 cm magasságu korlátot ír elő, ha mögötte 50 cm-nél mélyebb a szintkulombseg. Ez ránézésre van vagy 80-85 cm. Ezt nem lett volna szabad így atvenni. Főleg egy ilyen igénybevételu helyen. De nálunk egyeseknek mindent lehet.... Büntetés nélkül. Ezért a műszaki ellenőrnek szorulna kellene.
6. scs001 |Válasz erre: 5. CLIPNOH
2020-02-26 18:44:50 Piros öves, Őstag
Sajnálom a srácot, mielőbbi gyógyulást kívánok neki. A videó és az általam (is) a helyszínen tapasztaltak alapján nem kérdés, hogy neked van igazad, de egyébként valóban nincs jelentősége....
5. CLIPNOH |Válasz erre: 4. KáGábor
2020-02-26 17:00:23 Piros öves, Fanatikus tag
A helyszínen nekem nem úgy tűnt. Bár jelentősége nincs.
4. KáGábor* |Válasz erre: 3. CLIPNOH
2020-02-26 16:51:40 Fekete öves, Veterán
A leírás szerint nem volt beütve.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...