Banner

Beszámoló a DVTK és a szurkolók közötti egyeztetésről

Szerző: dfcwolf | 2025-06-20 19:08:00

Összefoglaló

A Diósgyőri Szurkolók Koordinációs Irodája egyeztetésre hívta a DVTK vezetőit az elmúlt hetekben történt változások miatt. Az összejövetelen jelen voltak a klub képviseletében Sántha Gergely, DVTK elnöke, Kovács Zoltán sportigazgató, Tamás Gábor cégvezető és Világi Péter kommunikációs igazgató, aki bevezetőjében kiemelte, hogy a klubvezetés a Szurkolói Irodával egyetértésben fontosnak tartotta erre a találkozóra meghívni az szurkolói portálok, az 1910.hu és az amigeleken.hu szerkesztőit is. A Koordinációs Iroda részéről ezúttal is az Ultras Diósgyőr vezetői és tagjai, valamint a Napos Oldalról most egy szurkoló volt jelen, továbbá az 1910.hu-t Imre Róbert, az amigeleken.hu-t pedig Emődi Zoltán képviselte.

Már a beszélgetés elején a szurkolók a közelmúlt eseményeire kérdeztek rá, és kiemelték, hogy hétfőn kezdetét veszi a csapat felkészülése. Ennek apropóján szeretnének pontosabb képet kapni a történtekről és a klub jövőbeli terveiről.

Az elnök, Sántha Gergely elmondta, hogy korábban nem vett részt közvetlenül a sportszakmai döntésekben, nem az ő kompetenciája volt, ugyanakkor ezúttal az ő javaslatára bontottak szerződést Horváth Csengerrel, valamint ő kezdeményezte a korábbi sportigazgatóval, Kovács Zoltánnal való újbóli együttműködést is. Hozzátette, hogy a tulajdonossal kapcsolatos együttműködésben van egy változás: a tulajdonos a jövőben rábízza az operatív és a sportszakmai döntéseket a mindenkori menedzsmentre, de természetesen joga van a menedzsment bármely tagját lecserélni. Kiemelte, hogy nagyon büszke arra, hogy a menedzsment tagjainak 90%-a miskolci, jól képzett szakember, és döntéseit az ő véleményük figyelembevételével hozza meg.

Sántha Gergely elmondta, hogy szeretné, ha a szurkolók megismernék a döntéshozatali folyamatot a DVTK-n belül. A DVTK élén egy kompetens menedzsment van, a tagokat itt ismerte meg a DVTK keretein belül és azért lettek menedzsment tagok, mert úgy gondolta, hogy az emberi értékeik, a klubszeretetük, valamint az adott területen a szakmai kompetenciájuk megfelel arra, hogy a DVTK menedzsment tagjai legyenek. Az ő véleményükre támaszkodik, mikor egy döntést meg kell hozni. Elhangzott, hogy sportszakmai kérdésekben a döntéseket labdarúgásban a sportigazgató; valamint minden szakosztálynál az adott terület sportszakmai vezetője hozza.

Sántha szerint egy sportigazgatónak egy ilyen méretű klubnál számos feltételnek kell megfelelnie, és meglátása szerint ezeknek a feltételeknek emberileg és szakmailag sokkal jobban megfelel Kovács Zoltán, ezért esett rá a választás. Kovács Zoltán egyetért vele abban, hogy a DVTK helye a legjobb csapatok között van, és a klubnak vidéki bástyaként kell helytállnia.

Természetesen a tavaszi szereplés nem adott okot elégedettségre, de a klubvezetés elégedett volt a vezetőedző munkájával, és szerette volna vele folytatni az együttműködést. Ezt a váltást követően is megerősítették Dambrauskas számára, aki azonban néhány nap gondolkodás után mégis úgy döntött, hogy felmond.

A szurkolók által többször emlegetett klubon belüli ellentétekről Sántha Gergely azt mondta, hogy mivel a sportszakmai terület nem tartozott hozzá, így heti egy alkalommal másfél órás megbeszélése volt a sportigazgatóval és a menedzsment többi tagjával. Hangsúlyozta, hogy személyes feszültség nem volt köztük.

A jó teljesítmény alapja a stabilitás – emelte ki Sántha. A menedzsment tagjai között minimális a fluktuáció, és bíznak benne, hogy a jelenlegi sportszakmai vezetés hosszú távon együtt tud majd dolgozni. Kovács Zoltán határozatlan idejű szerződést írt alá, így kijelenthető, hogy nem a pénz motiválta a visszatérését.

Első sportigazgatói megbízását Kovács Zoltán a DVTK akkori tulajdonosától kapta, ami fontos mérföldkő volt a karrierjében. Bár sikereket ért el, a klubvezetés akkoriban nem mutatott ambíciót a továbblépésre és a csapat megerősítésére, ezért távozott. Most büszkén dolgozik újra a klubnál, és örömmel tért vissza, mert pontosan tudja, mi vár rá. Mint mondta: ha hagyják dolgozni, annak meglesz az eredménye – és most még többet akar elérni a csapattal, mint az előző alkalommal.

„Bizalmat kérek, de türelmet nem. A szurkolói oldalról nincs helye a türelemnek, és nem is várok ilyet.”

Kovács Zoltán megkapta Csenger sportszakmai terveit, ezek véleménye szerint korrekt módon voltak összeállítva, de neki más elképzelései vannak. A vezetőedző személyéről éppen a megbeszélés időpontjában tett bejelentést a klub. Vladimir Radenkovicsot ő már korábbról ismeri, dolgoztak együtt, és azóta csak jobb szakember lett belőle – jegyezte meg. A csapattal kapcsolatban hallott a 45 perces edzésekről is, de szerinte ez „butaság”, mert lehet, hogy volt ilyen, de ez nem ritkaság a nemzetközi mezőnyökben sem: meccs előtt két nappal. Hangsúlyozta, hogy ez egy nemzetközi trend, hogy vannak olyan napok, mikor rövidebb edzések vannak és vannak, mikor hosszabbak és intenzívebbek. Látta a Diósgyőrt játszani, és szerinte nem volt gyenge a csapat erőnléte, bár mindig van hová fejlődni. Úgy véli, a visszaesés legfőbb oka a belső bizonytalanságok és ellentétek lehettek. A csapat az edzőváltás idején még a negyedik helyen állt, de azt követően fokozatosan csúszott vissza a tabellán. Hangsúlyozta: véleménye szerint jó kezekben lesz a csapat.

Felvetődött, hogy Radenkovics vezetése alatt a hírek szerint a csapat túlteljesített, a szakmai elemzések pedig a tabellán elfoglalt helyezést nem feltétlenül támasztották alá. A szurkolók is gyakran elégedetlenek voltak a játékkal. Elhangzott: voltak jó mérkőzések, ahol három helyzetből három gólt sikerült szerezni, de a végén ezekből is majdnem vereség lett. Radenkovics modern, támadó futballt ígért, de ebből a gyakorlatban nem sokat lehetett látni.

Kovács válasza szerint a tény az, hogy Radenkovics vezetése alatt a csapat a tabella harmadik helyén is állt. Elismeri, hogy a közönség sok esetben elégedetlen volt, de az eredményesség akkor örömet jelentett. Elmondása szerint beszélt is Vladóval a szurkolói kritikákról, és az edző azt válaszolta: a csapat jelenlegi kerete ennyire volt képes. Kovács szerint a jó edző egyik ismérve, hogy tud alkalmazkodni a rendelkezésre álló játékoskerethez. Megbeszélték ezeket a problémákat, és az edző ígéretet tett arra, hogy igyekszik változtatni. Ehhez a klub megpróbál majd olyan játékosokat igazolni, akikkel dominánsabb, labdabirtoklásra épülő futballt lehet játszani.

„A nap végén úgyis csak az számít, hogy nyer-e a csapat. Mi is ennek tudunk örülni.”

Szóba került, hogy az igazolásokban jelentős szerepe volt Radenkovicsnak is, hiszen ő és Bajúsz Endre feleltek a döntésekért. Kovács Zoltán erre úgy reagált, hogy nem tudja pontosan megmondani, hány játékos érkezésébe szólt bele az edző, míg Sántha Gergely szerint a rendelkezésre álló kerettel kellett kihozni a lehető legjobb eredményt – ezt pedig Radenkovics jól teljesítette.

A klubnál jelenleg öt-hat új játékos igazolása várható. A vezetés már egyeztetett az edzővel a lehetséges érkezőkről, és a tárgyalások jó ütemben haladnak. Igaz az a hír, hogy Bokros Szilárd is visszatérhet – olyan posztra, ahol jelenleg egy saját nevelésű fiatal játékos is szerepel, így köztük verseny várható a kezdőbe kerülésért. Kovács hozzátette, hogy lesz beleszólása az utánpótlás területébe is, és Vincze Richárddal közösen azon fognak dolgozni, hogy a tehetséges fiatalokat fokozatosan beépítsék a csapatba. A magyar játékosok szerepeltetésével kapcsolatban úgy fogalmazott: más országokban ez előírás nélkül is működik. Egy egészséges klub működésének természetes része, hogy játékosokat neveljen ki, majd azokat piacképes módon értékesítse – ez a hosszú távú stabilitás záloga. Szerinte a nézőszám nem csökkenne attól, ha több fiatal magyar játszana – még akkor sem, ha ez rövid távon az eredményesség rovására menne.

Gera Dániel esetleges távozása is szóba került. Kovács szerint, ha értékelhető ajánlat érkezik, és a játékos is kihívást lát benne, az minden fél számára előnyös lehet.

A szurkolók egy kérdésben a klub anyagi stabilitására is rákérdeztek. Sántha Gergely elmondta, hogy a DVTK-nak óriási sportolói bázisa van, és a klub sportpolitikai jelenléte is erős – mindezt tudatos építkezéssel érték el. A sport mint közösségi érték sokat segíthet a régiónak is. A cél, hogy a sport fontosságát eljuttassák az emberekhez – és ha ez sikerül, az hosszú távon a klubot is erősíti. A DVTK a régió egyik legmeghatározóbb szereplője, így nem lehetnek komoly anyagi problémái. A klub mögött állnak olyan partnerek, mint a Hell, a Borsodi, az Apollo és a Mercedes-Benz Miskolc – ez pedig a szurkolók létszámának is köszönhető. Jelenleg a DVTK rendelkezik az NB I negyedik legnagyobb nézőszámával, és azon dolgoznak, hogy ezen is javítsanak – még akkor is, ha a sorsolás jelenleg nem kedvez ennek.

A beszélgetés végén elhangzott, hogy lesz szurkolói ankét, amelynek időpontját később határozzák meg. Itt a szurkolók személyesen is feltehetik kérdéseiket a klub vezetőinek. A klub dolgozik azon is, hogy a futball- és kosárlabdabérletek között kedvezményes konstrukció legyen elérhető, valamint a stadion büféinek kiszolgálásán is szeretnének javítani – különös tekintettel a hosszú sorban állási időkre. Sántha zárásként megerősítette: a klub ajtaja továbbra is nyitva áll a hasonló egyeztetések előtt.

És ezt olvastad már?
Hozzászólások

176. rugoka |Válasz erre: 175. dfcwolf
2025-06-24 07:41:21 Fekete öves, Fanatikus tag

Egyetlen szavukat sem hiszem!!! Nagyon jól tudják (pedig nudli szakemberek a fociban ez az igazság!), hogy addig, amíg lehet kiszedik a pénzt ebből az egészből, mert eredmény itt nem lesz, nemhogy a DVTKhoz illő foci, stb.!!!

2025-06-23 11:22:44 Fekete öves, Veterán

A cikk, ami megjelent, tulajdonképpen egy kivonata volt a kétórás megbeszélésnek. Abban egyeztünk meg a résztvevőkkel, hogy én fogom megírni az anyagot, amit aztán mindenki elfogadott, így jelent meg a végleges verzió. Mivel azonban egy hosszabb, tartalmas beszélgetésről volt szó, szeretnék néhány számomra fontosabb mozzanatot részletesebben is felidézni.

Az egyik ilyen téma Csenger távozása volt. Sátha Gergely elmondta, hogy a management tagjaival közösen vitatják meg a fontosabb kérdéseket, és hangsúlyozta, hogy valamennyien jól képzett szakemberek. Ekkor megkérdeztem, hogy közülük kinek van konkrétan sportszakmai képesítése ahhoz, hogy a sportigazgató munkáját valóban meg tudja ítélni? Erre egy rövid csend következett, majd az Elnök jelezte: ez az ő egyéni döntése volt.

Emlékeztettem arra is, hogy amikor Csengert bemutatták, a tulajdonos milyen lelkesedéssel beszélt róla. Megkérdeztem, mi okozhatta a véleményének változását? Azt a választ kaptam, hogy időközben az Elnök kapta meg a döntési jogkört, mivel a tulajdonos ezzel felruházta. Ugyanakkor azt is elmondták: ha a tulajdonos nem ért egyet valamelyik döntéssel, bármelyik managementtagot elmozdíthatja. Az elbocsátás indoka röviden annyi volt: Csenger nem felelt meg minden elvárásnak.

Kovács Zoltán megjegyezte, hogy tavasszal visszaesett a csapat teljesítménye, és ennek okát nem igazán látják – bár az edzőváltás is közrejátszhatott. Felhívtam a figyelmet arra, hogy más csapat is visszaesett, például az Újpest. Rákérdeztem, tudják-e náluk, mi állt ennek a hátterében – hátha mi is tanulhatnánk belőle. Azt válaszolta, hogy tudja, de nem kíván erről beszélni. Azt javasolta, ne foglalkozzunk más csapatokkal.

A beszélgetés során többször is előkerültek a „nyugalom” és „stabilitás” kulcsszavak a csapat és az öltöző légkörével kapcsolatban. Visszamutogatás alig volt, így összességében korrekt, kulturált párbeszéd zajlott.

A végén szóba került az edzőtábor is – elhangzott, hogy ott nem lesz „bulizás”. A játékosoknak lesz ugyan szabadnapjuk, amikor kicsit kiengedhetnek.

A beszélgetésről az általános benyomásom az, hogy ilyenkor mindenki a legjobb arcát mutatja. Eljövünk, beszélgetünk, aztán végül mégis az történik, amit ők akarnak – beleszólásunk gyakorlatilag nincs. Most nagyot kockáztattak. Kokó trófeát ígért, és nem kért türelmet a szurkolóktól. Azt mondta, tisztában van vele, hogy már az első meccsen győzelmet vár a tábor – és ezt teljesen meg is érti.

174. gbacsi* |Válasz erre: 171. dfcwolf
2025-06-22 19:50:59 Fekete öves, Veterán

Majd kiszámlázzák utólag. :)

173. steve-curtis |Válasz erre: 156. Huentesz
2025-06-22 17:50:17 Piros öves, Őstag

Mitől lenne utolsó?

172. lokal* |Válasz erre: 171. dfcwolf
2025-06-22 17:09:55 Fekete öves, Veterán

Szóval a klub tenyeréből eszel... Akarom mondani iszol... ;)

171. dfcwolf* |Válasz erre: 170. gbacsi
2025-06-22 16:49:23 Fekete öves, Veterán

Ittam is egy Kinley-t. Sosem volt még olyan, hogy a klub meghívott valamire. :)

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...