Banner

A kiismerhetetlen jobbszélső - Borostyán Mihály - 3. rész

Szerző: Jáborcsik András | 2020-09-21 08:05:00

Legendáink sorozatunkban öt évvel ezelőtt A kiismerhetetlen jobbszélső címmel jelent meg visszaemlékezés Borostyán Mihályról, a diósgyőri Aranycsapat kivételes tehetségű játékosáról. A visszaemlékezést most abból az alkalomból elevenítjük fel ismét, hogy szülővárosában, Sajóbábonyban 2020. szeptember 20.-án emléktornát rendeztek tiszteletére a róla elnevezett városi Sportközpontban.


Gólya, gólya, hosszúlábú gólya, Salamon az év labdarúgója,

Borostyán a csatársorunk gyöngye, Jöhet már a Fradi Diósgyőrbe


Hányszor, de hányszor csendült fel a dal Diósgyőrben a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején és hogy nem véletlenül szerepelt a neve benne, biztosan igazolják azok, akik olyan szerencsések voltak, hogy látták ördöngös cseleit, amivel rendre őrületbe kergette az ellenfelek védőit.

Borostyán Mihályra emlékezünk, aki 2005 szeptemberében nagyon fiatalon, mindössze 48 évesen hagyott itt minket.


Az első részben a két gyermekkori barát, Lakatos József és Sebők Zsigmond segítségével elevenítettük fel az ördöngösen cselező jobbszélső sajóbábonyi szárnybontogatásait, felesége Judit megismerkedésükről mesélt, majd az egykori legjobb diósgyőri barát, Szántó Gábor idézte fel Misivel kapcsolatos emlékeit.

Sorozatunk második részében a diósgyőri Aranycsapat játékosait kértem fel arra, hogy osszák meg velünk emlékeiket, gondolataikat, amelyeket Misivel kapcsolatban őriznek a szívükben. Mindannyian örömmel vállalkoztak a feladatra, visszaemlékezéseiknek köszönhetően pontosan kirajzolódnak előttünk ennek a szerény, csendes, jó lelkű embernek a vonásai, zsenialitása, amely a diósgyőri szurkolók egyik legnagyobb kedvencévé emelte őt.


A befejező részben előbb egykori válogatott kapusok, Katzirz Béla és Gelei Károly segítségével felidézzük Misi válogatottbeli fellépéseit. A siófoki évekről Zsadányi László, míg a Vasasnál töltött időszakról Híres Gábor mesél az amigeleken.hu olvasóinak. Misi 40 fölött fejezte be az aktív nagypályás játékot. Életének ebbe az időszakába szeretett edzője, Székely Károly avat be minket, aki Egerszalókon dolgozott együtt Borostyánnal.


Borostyán Misi összesen 9 alkalommal öltötte magára a címeres mezt nagypályás válogatott mérkőzésen, 5-ször lépett pályára az A-válogatottban és 4-szer szerepelt az olimpiai válogatottban. Első A-válogatott fellépésére 1979. szeptember 12.én Nyíregyházán került sor a Csehszlovákia elleni 2-1 arányban megnyert barátságos mérkőzésen, amelyre dr. Lakat Károly szövetségi kapitány öt diósgyőrit hívott be, Misi kívül Salamon, Kutasi, Tatár és Szántó is pályára lépett Bene Ferenc búcsúmeccsén. Erről a mérkőzésről Tatár Gyuri is mesélt az amigeleken.hu-nak. Ide kattintva elolvashatod.

Ebben az évben még kétszer, Ausztria és Finnország ellen szerepelt a válogatottban.



A spanyolországi Mundialnál nem kerül szóba a neve, de a VB után Mészöly Kálmántól kapott még 2 lehetőséget a törökök elleni hazai és a franciák elleni párizsi barátságos mérkőzéseken. Ekkor már egyedüli diósgyőriként szerepelt a nemzeti tizenegyben.


Ez utóbbi két mérkőzésen Katzirz Béla, a pécsiek 22-szeres válogatott hálóőre védte a nemzeti csapat kapuját, aki 1983 és 86 között a portugál Sporting Lisszabon csapatát erősítette. A jelenleg Pécsen ügyvédként dolgozó egykori cerberus szívesen vállalkozott a visszaemlékezésre Misivel kapcsolatban:

„Az élet hétköznapi gondjai közepette természetesnek vesszük, hogy tesszük a dolgunkat, ki-ki a maga területén napról-napra, hétről-hétre, állandó körforgásban. Azután egy napon rádöbbenünk arra, hogy ismét eltávozott közülünk valaki, aki része volt életünknek, kivételes napjainknak. Ekkor megtörik a szokott lendület, megállít a szomorúság, és elgondolkodásra, emlékezésre késztet saját halandóságunk tudata is. Misi nagyon fiatalon távozott el! Az idő könyörtelen gyorsasággal repül! Szinte tegnap volt, amikor a válogatottban először egy csapatban játszottunk, s ma már tíz éve annak is, hogy nincs közöttünk. Egy végtelenül szerény, nyugodt, intelligens ember és kivételes képességű sportolót ismertem meg benne. Ellenfélként és csapattársként is nagyon tiszteltem! Gyorsasága, cselező készsége nem nyugtatott meg a kapuban, mint ellenfél. Képességei alapján sokkal több válogatottságot érdemelt volna, mint ahogy sokkal hosszabb életet is! Méltánytalanul korán engedte el a kezét a teremtő! Nyugodjon békében!”


A fotón 1979. október 31-én Wroclawban a lengyelek ellen pályára lépő magyar olimpiaIi válogatott. Balról: Salamon, Kutasi, Oláh, Tatár, Szántó, Borostyán, Fekete, Weimper, Kiss L., Nagy A. és Katzirz.


A csehszlovákok ellen, 1979. november 24-én Diógyőrben pályára lépő olimpiai válogatott. A diósgyőri játékosok balról első Salamon, második Veréb, negyedik Kutasi, ötödik Szántó, hetedik Borostyán, mellette Oláh, Tatár és Fekete.


Misi nemcsak a nagypályás válogatottakban szerepelt. Rendkívüli cselező készsége és mozgékonysága révén szinte kihagyhatatlan tagja volt a kispályás válogatottnak. 1989 januárjában részt vett a Hollandiában megrendezett 1. FIFA Futsal Világbajnokságon, melyen hatalmas fegyverténynek számított, hogy a magyar csapat mindjárt a nyitómérkőzésen az egész világbajnokság legnagyobb meglepetését okozva legyőzte a későbbi világbajnok brazil válogatottat. Misi a világbajnokságon is nagyon gólerősen játszott, 6 góljával végül a góllövőlista 2. helyén zárt.



Ekkor már a Siófok csapatában szerepelt. Csapattársa, Zsadányi László – aki az egész világbajnokság gólkirálya volt 7 góllal – így emlékezik vissza Misire és a hollandiai világbajnokságra:

„Emlékeim szerint Misi Gellei Imre edzőnk javaslatára érkezett Siófokra. Hamar beilleszkedett csapatunkba, hiszen a tudást minden öltözőben elismerik. Amit a visszaemlékezés első részében olvashattunk, nevezetesen, hogy gyors volt és kiismerhetetlenül cselezett, az tökéletesen igaz. Talán annyival tudom kiegészíteni, hogy Ő még játszotta és élvezte a focit. Neki könnyedén sikerültek olyan megoldások a játékban, ami másnak nagy nehézséget okozott. Hihetetlenül csendes, szerény srác volt, igazi sportember, aki edzés után elsőnek sietett haza a családjához.


A siófoki kupagyőztes kispályás csapatban Zsadányi a guggoló sor bal szélén, Borostyán pedig a jobb szélén látható.


A 89-es teremvilágbajnokságra készülő válogatottba úgy kerültünk beválogatásra, hogy a Siófokkal megnyertük az NB I-es csapatok év végi teremtornáját, így ránk építették a válogatottat.

Ez volt az első terem vb, ezt még selejtezők nélkül, meghívásos alapon rendezte a FIFA. A csoport nyitómeccsén mindenki legnagyobb döbbenetére megvertük a brazilokat, de utána kikaptunk a spanyoloktól. Nagy számolgatás kezdődött, hány góllal kell nyernünk az arabok ellen, hogy biztos továbbjutók legyünk. Úgy emlékszem 7-8 gólt számoltunk. Ezzel a tudattal léptünk pályára, nekik ugrottunk és szinte minden sikerült, nagyon megszórtuk őket.

Az Amszterdamban készült képen Zsadányi László balról a második, Borostyán pedig jobbról a második.


A második körben a hollandok és a belgák ellen két nehéz meccsen két döntetlen született. Semmi baj, gondoltuk, már csak le kell győznünk a kiesett olaszokat és megint továbbjutottunk. Este a vacsoránál az olaszok jókedvűen ettek, söröztek, szemmel láthatóan nagyon lazák voltak. Mi fegyelmezetten, talán túl feszülten készültünk. Másnap a meccsen Misi góljával még sikerült megszereznünk a vezetést. Ilyenkor tudod, hogy ha most még egy gólt rá tudsz rúgni, akkor nyert meccsed van. Nem ezt történt. Sajnos, mi görcsöltünk, nem jöttek be ziccerek, ők meg lazán lefociztak minket, így végül a második körben kiestünk. Amire nagyon büszke vagyok, hogy Misivel a góllövő lista első 2 helyét sikerült megszereznünk.


A hollandiai kispályás világbajnokságon Gelei Károly (a fotón fiával, Gelei Vincével látható) védte a magyar csapat kapuját. Gelei a Csepel, a Honvéd és a Vác kapuvédőjeként is szembe találta magát ellenfélként Borostyánnal. Az 1990 és 1993 között a belga Royal Antwerp csapatában profiskodó 1-szeres válogatott hálóőr csupa szép emlékeket őriz magában Misivel kapcsolatban:



„Borostyán Misi kivételes képességű jobbszélső volt, akit kiváló emberi tulajdonságai is magasan az átlag fölé emelték. Csendes, szerény, végtelenül kedves ember volt, akire minden élethelyzetben maximálisan lehetett számítani. Már-már az az érzésem, hogy túl rendes ember volt, bárhogy is kutatok az emlékezetemben, egyetlen „balhé” sem jut eszembe vele kapcsolatban. Amennyire kiismerhető volt az életben elsősorban pozitív tulajdonságai miatt, annyira kiismerhetetlen volt viszont a pályán. Amikor ellenfélként játszottunk egymás ellen, soha nem érezhettem biztonságban a kapunkat, annyira ördöngösen cselezett. Nála szinte soha nem lehetett tudni, mit fog csinálni a labdával, szerintem néha még ő maga sem.

Két alkalommal is abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Misi csapattársa lehettem a válogatottban. A hollandiai futsal vb-n emlékezetem szerint egy siófoki, egy pécsi és egy váci sor alkotta a válogatottat. Misi nagyon pengés játékos volt, sokan abban a hiszemben voltak, hogy a nagypályán elsősorban a gyorsasága révén tudott annyira könnyen érvényesülni, holott legalább ennyire otthonosan érezte magát a parketten is. Felejthetetlen emlék marad, hogy a csoport nyitómeccsén legyőztük a brazilokat, ráadásul úgy, hogy 0-2-ről fordítottuk meg a mérkőzést a javunkra. Az egész mezőny döbbenten állt a történtek előtt. A meccs után a Hollandiában edzősködő Popovics Sándor is meglátogatott minket az öltözőben. Misi nagyon elemében volt a vb-n. A válogatott 23 góljából a 7 góllal gólkirály Zsadányi Lacival együtt ketten összesen 13-at szereztek.


A másik Misivel közös válogatott szereplésemre 1987 júniusában került sor, amikor a magyar Ligaválogatottal részt vettünk Koreában a 16. President Cup-on. Misi ekkor még a Vasas játékosa volt és a csapatot többségében olyan játékosokból verbuválták, akik a csapatukban kevesebb játéklehetőséget kaptak. Számomra ez a túra azért marad különösen emlékezetes, mert a csapat vezetője, Novák Dezső szabályosan kicsempészett Koreába. 1 nappal az utazás előtt hívott be a válogatottba és azt mondta, hogy Komora Imre – a Honvéd edzője – tud az utazásomról. Imre bácsi persze mit sem tudott a dologról, majd miután hazaérkeztünk, kis híján átharapta a torkomat, pedig én abban a hiszemben voltam, hogy elengedett engem.



A President Cup-on 12 csapat vett részt, akiket 2 db 6-os csoportba soroltak. Mi az A-csoport 3. helyén végeztünk, így lemaradtunk az elődöntőtől. Misi kivételes cselező készségét és gyorsaságát itt is megcsodálhatták az ellenfelek.

Misi nagy csillaga volt a magyar labdarúgásnak, csupa pozitív emléket őrzök vele kapcsolatban. Korai halála nagy szomorúságot okozott, emlékét örökre megőrzöm."


Borostyán 1984 nyarán igazolt a Vasasba, amikor – annak ellenére, hogy 10 évet már lehúzott a DVTK első csapatában – még csak 28 éves volt. Judit, Misi felesége így emlékezik vissza az angyalföldi évekre: „A Vasasba Mészöly Kálmán vitt 3 diósgyőri játékost, kis Teodorut, Gulyás Pistát és Misit. A csapattársak közül Pecha Lacit említeném, mint legjobb barátot, de az "öregekkel" (Birinyi, Izsó, Zombori) is lógott edzések után. A Vasas segítségével tudtunk lakást vásárolni Újpesten, ami nagy dolog volt akkoriban. Misi egy darabig még vidékinek érezte magát a nagyvárosban, de segítettem neki gyorsan megszokni. Mire hazaért edzésről, már kitaláltam, hogy hová megyünk este moziba, koncertre, stb. Híres edzőkkel dolgozott: Mészöly Kálmánt Illovszky Rudi bácsi követte, végül pedig Kisteleki Istvánnal. Misi ott is stabil kezdőember volt. Több emlékezetes meccset is játszott a Vasasban, ezek közül mindenképpen kiemelkedik az 1985-ös egyik kettős rangadó, amelyen 6-3-ra megverték az Újpestet és ezen Misi 3 gólt rúgott.”


A Vasas csapaképén Misi az ülő sor jobb szélén látható


A két diósgyőri kupagyőzelmet követően Borostyán 1986-ban a Vasas csapatával is kupagyőztes lett. A döntőt a Ferencváros ellen játszották a Népstadionban 20.000 néző előtt. A rendes játékidőben nem született gól, a piros-kékek végül tizenegyesekkel hódították el a kupát. Érdekesség, hogy a tizenegyes párbajban 2 egykori diósgyőri is betalált, a Vasas első büntetőjét Teodoru Vaszilisz értékesítette, a másodikat pedig Borostyán helyezte higgadtan a Fradi kapujának jobb alsó sarkába. Zsiborásnak esélye sem volt a lövés hárítására. A Fradi harmadik büntetőjét is egy egykori diósgyőri, Szántó Gábor lőtte, az ő lövését viszont Kakas László remek vetődéssel védte.


A tizenegyes párbaj Vitray Tamás kommentálásában:


Misi angyalföldi csapattársa, a 4-szeres válogatott Híres Gábor, aki jelenleg az FC.Hatvan csapatának edzője, szintén örömmel vállalkozott az emlékezésre:

„Nem könnyű feleleveníteni a 30 éve történteket, de ami emlékem megmaradt Misiről az, hogy nagyon jó futballista és nagyon jó ember volt. Cselei kiismerhetetlenek voltak, kígyóként ment át az ellenfeleken. Néha olyan érzésem volt, hogy ő sem tudta a csel elkezdésénél, hogy mi lesz belőle, nem előre megkreált cselei voltak, hanem a pillanat tört része alatt tudta változtatni a mozgását, amint az ellenfele megmozdult. Emberként is csak jót tudok mondani róla, nagyon szerettem, rendes, csendes jó srác volt.”


A fenti Vasas csapatképen Híres az álló sorban a 6. helyen áll, míg Borostyán a guggoló sor bal szélén látható.


1988 és 1990 között Siófokon futballozott Borostyán. Itt 57 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára és 7 gólt szerzett. Judit emlékei életük ezen időszakáról: „Kellemes emlékeink vannak a siófoki időszakról is. Akkoriban stabil első osztályú csapata volt a Balaton fővárosának Gellei Imre edző vezetésével (se bunda, se kiesés). Élveztük a hely adottságait, sokat strandoltunk (persze én többet, a focisták csak szolidan), gyakran kirándultunk az északi partra.”


1990-ben egy finnországi kiruccanás következett, Misi a MyPa (Myllykosken Palloseura) csapatát erősítette, amit Judit szerint a skandinávok nyugodt, kényelmes életmódja miatt egyszerűen csak szanatóriumnak nevezett.

„Akkoriban az idősebb játékosok jutalma volt, hogy elmehettek nyugatra profinak egy kis pénzt keresni. Misinek egy ilyen lehetőség adódott. Finnországban tavaszi-őszi szezonban játszanak, április végétől október elejéig tart a bajnokság, mert április elején még hó van az északi részeken. A MyPa az "első osztályban" szerepelt akkor, ami valójában a második volt, mert volt még fölötte egy "mester osztály". A finnek a helyi amatőr játékosok mellé szerződtettek két magyar profit. Ez sokat lendített rajtuk, de ahhoz kevés volt, hogy bajnokságot nyerjenek. A helyiek fizikailag jó erőben voltak, de technikailag ügyetlenek, és a taktikai fegyelem sem volt az erősségük, eléggé ötletszerűen alakult a játék, sokat éltek egymás hibáiból.”


Finnországból hazatérve Borostyán még több évet játszott alsóbb osztályú csapatokban.

NB2: REAC, Hatvan

Bp-bajnokság: Multi Rocco

Eger környéki megyei csapatok: Bélapátfalva, Egerszalók.


A levezető évekre így emlékezik vissza Judit: „Az egri időszakot illetően az Egerszalók edzőjét, Székely Karcsit szeretném feltétlenül megemlíteni. Lehet, Karcsi nem is tudja, milyen elismerően mesélt róla Misi Az ő edzéseit tartotta a legérdekesebbnek, pedig volt összehasonlítási alapja rendesen: Szabó Géza, Mészöly Kálmán, Illovszky Rudolf, Kisteleki István és Gellei Imre.”


Székely Károly nem titkolta, hogy egészen meghatódott Judit szavain és örömmel elevenítette fel emlékeit egyik legkedvesebb játékosáról:

"Nehéz bármit is írni Misivel kapcsolatban, mert még most is beleborzongok, hogy lassan tíz éve nincs köztünk az az ember, akit állandóan csodáltam.

Csodáltam, mint ellenfelet, hiszen edzőmérkőzéseken szerepeltem ellene, amikor még a DVTK-ban játszott. Soha nem lehetett előre tudni, mit fog csinálni a labdával, még a társai sem, hát még én, aki az ő oldalán védekezett.

Csodáltam NB1-es meccsein, mert a nézők imádták, amikor hozzá került a labda.

Csodáltam, mint edző. Nálunk ünnepelte 1998 ősszén a 42. születésnapját és Ő volt az, aki soha nem mondta, nem bírom tovább, fáradt vagyok, Ő volt az, akinek ha nem sikerült a mérkőzés eleje, lehetett tudni, várni, bízni benne, hogy a 90. percben csinál majd valami váratlant, ami eldönti a mérkőzést.



40 felett is szeretett edzésre járni, és soha nem bírálta, hogy ezt minek, ez fárasztó, csináljunk mást. Egy alkalommal edzésen 3 középpályás kombinatív játékát gyakoroltuk. A gyakorlat végén a középpályások felpasszolják a labdát az előre megbeszélt gyakorolt elmozgásokkal a csatároknak - szélre, középre, kicsibe a visszalépőnek, beindítva a mélységi társat - természetesen élesben védők ellenében. Egy alkalommal húzott a gyakorlatban egy olyat, hogy az összes védő szaladt össze-vissza, a társak lestek, mire ő a kapusnak esélyt sem hagyva már a hálóba lőtte a labdát. Mindenki csak ámult-bámult, én meg mondtam a srácoknak, hogy nem ez a gyakorlat, ezt csak Misinek szabad csinálni, mert egyébként káosz lesz belőle. Amikor néhány hét múlva ezt a támadásvezetést bajnokin is megcsinálta, tapsolt mindenki, Misi meg mosolyogva kiszaladt hozzám, „Ugye jó ez így Karcsi?”

Hihetetlenül szerény volt. Alig lehetett kiszedni belőle valamit is a régi nagy sikereiről. Sosem felejtem el, 1998 őszén talán az utolsó fordulóban Gyöngyöshalászon játszottunk megyei bajnoki mérkőzést. Az esős, sáros, mély talajú pályán szabadrúgáshoz jutottunk úgy 30 m-re a kaputól. Misi nem akarta elvállalni, azt mondta, van más, aki jól rúgja szabit. Kiabáltam neki: „Misi! Lődd Te! Nem, nem, mondogatta, erre rákiabáltam: „Misi! Rúgjad, mert beszaladok és nem tudom, mit csinálok Veled”. Elvállalta, a labda úgy vágódott a kapuba, hogy a kapus a kezét sem tudta felemelni. 20-25 perc múlva a szituáció megismétlődött. Noszogatás, felkérés hogy végezze el. Most háromszor olyan nehezen lehetett rávenni, aztán megint ugyanoda megint hatalmas gól. A mérkőzés végén az utolsó percekben Misi egy előrevágott labdára rárajtolt, a védőt az alapvonal felől becsúszva megelőzte és úgy kanalazta a labdát a néhány perccel azelőtt becserélt 18-19 éves csatár lábára, aki nem is hibázott. Mindenki örült, de mondanom sem kell, hogy a sárból kikecmergő Borostyán volt a legszerényebb. Hogy honnan vette az erőt, hogy azt a labdát elérje?

Egyik meccsünk előtt a felnőttek a kapu mögött kezdtek melegíteni, mert az ifimeccs csúszott. Szalad hozzám két játékosom, hogy jöjjek azonnal, mert Misi lefejelte a villanyoszlopot. Csak annyit láttam, hogy a karját a fejéhez tartja, majd amikor közelről láttam, hogy szétnyílt feje, majd összeestem, azonnal hívtam a mentőket. Alig akart bemenni a kórházba, ott is csak azt hajtogatta, hogy gyorsan ragasszák le a sebet, mert neki meccse lesz.

Az, hogy zseni volt, jelezte az is, hogy a pályán kívül is szórakozott volt, nem lehetett tudni, mi jár a fejében. Az idegenbeli mérkőzések előtti elindulások mindig izgalmasak voltak, vajon ott lesz-e a találkozó helyen, ott lesz-e, amikor megyünk érte kocsival. Az egyik mérkőzés előtt megbeszéltük, hogy az egri Baktai úti ABC-ben dolgozó játékostársával együtt a bolt előtt felvesszük. Tudni kell, hogy a játékostárs beceneve „Lecsó” volt. Misi bement a boltba, kérdezte a pénztárost, hogy „Lecsó van-e? A pénztáros azt felelte, hogy nincs, erre Misi elment és vagy egy 1 órán át kerestük, mire megtaláltuk Egerben.

Nem tudom, honnan vette azt a mérhetetlen erőt, ami benne lakozott. 40 felett is sokat futott a meccseken, nem tudott és nem akart sosem veszíteni. Volt, hogy délelőtt lefutotta a Nejével a tájékozódási futóversenyt és utána ment mérkőzést játszani.

Csodáltam kispályán is, jól játszotta a teremfocit. Az IMOLA-BAU kispályás csapatával sok éven át bajnok volt, a „Zsuzsi„ által szervezett téli január végi jótékonysági teremtorna állandó résztvevője, közönség kedvence volt!

Büszke vagyok rá, hogy az edzője lehettem és büszke vagyok rá, hogy az 1998/99-as bajnoki évben Heves-megyei bajnoki II. helyet szereztünk Borostyán Misivel a csapatban."


A Heves Megyei Hírlap 2005. szeptemberében a következő szavakkal búcsúzott Misitől:

„Talán túlságosan is szerény, a hivalkodástól távol álló sportember volt. Interjúra is csak nagy rábeszélésre vállalkozott. Pedig futballtudása mellett birtokában volt egy üzemmérnöki és egy edzői oklevél is. Betegsége három éve lopakodott szervezetébe, de igazából soha nem akart róla tudomást venni. Bízott a gyógyulásban, vetekedve fizikai gyengülésével júliusban még dolgozott. Műteni a mellhártyát nem lehet, ezért minden más éltető módot megpróbált. Az oxigén kedden reggel fokozódó rosszul létben fogyott el számára. Tájfutó feleségét, fiát és lányát hagyta árván, ezrekben mérhető sportbarátot késztetve búsulásra.


A szomorúság egy váratlan pillanatban beborítja ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak és az emlékeid is. A szomorúságban a dolgok sejtelmesebbek és igazabbak lesznek. Egyszerre emberebbnek érzed maga. A világ nem csak vidám, hanem szomorú is. Kibírhatatlan lenne a teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül" - írja Márai Sándor, s egyben tanácsolja: ne hessegessük el a szomorúságot!”


Köszönetet szeretnék mondani valamennyi közreműködőnek (Katzirz Béla, Gelei Károly, Zsadányi László, Híres Gábor és Székely Károly), valamint Agócs Lászlónak és Rozsnaki Istvánnak, hogy segítettek a visszaemlékezés 3. részének összeállításában!


Kattints ide és olvasd el a visszaemlékezés első részét >>>>>>


Ide kattintva elolvashatod a második részt is >>>>>


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
1. vebgy*
2020-09-20 23:40:20 Fekete öves, Veterán
A Futsal VB-ről nem is tudtam... Bár csak fele ilyen tudású szélsőcsatárunk lenne ma is..!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...