Banner

A koronavírus „elvitte” a mérőszámot

Szerző: Jáborcsik András | 2020-04-06 18:40:00

A női kosárlabda NB I csonka évadáról Cziczás László, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője nyilatkozott a boon.hu-nak. Ebből idézünk:


A 2018/19-es évadban az élvonalbeli bajnokságban ezüstérmet, a Magyar Kupában bronzot szerzett az Aluinvent-DVTK, a nemzetközi porondon, az Európa-kupában a 8+4 közé jutásért zajló párharcban maradt alul. Ezt felülmúlni nem tűnt könnyűnek, kérdés, hogy ez volt-e a cél.

Az én személyes célom az volt, hogy a tavalyi évadhoz képest közelebb kerüljünk a hazai szinten kiemelkedő soproni bajnokcsapathoz. Ez sikerült is, az évad utolsó meccsén nagyon szoros mérkőzést játszottunk ellenük a kupában. Sajnáljuk, hogy nem derült ki, hogy mire lettünk volna képesek a folytatásban, mondjuk a bajnoki döntőben ellenük, ha sikerült volna eljutnunk addig. Egy nagyon viszontagságos év remek végjátéka lehetett volna számunkra a finálé a Sopronnal szemben. De sajnos ebből nem lett semmi.

Nem indult túl jól az évad, Mokangót szinte percek alatt veszítették el…

Az első edzésén kiesett a csapat egyik legfontosabb láncszeme. Klasszikus balszerencse volt. Úgy szenvedett keresztszalag-szakadást, hogy a közelében sem volt senki, megcsúszott, és vége volt az évadjának. Nem edzetlenül érkezett, nyáron a kongói válogatottal meccseket játszott, úgyhogy nem azért történt a sérülés, mert hirtelen nagy igénybevételt kapott. Fél év telt el azóta, és a felépülése alatt végig itt volt Miskolcon, a DVTK-családtól nagy segítséget kapott ahhoz, hogy visszatérhessen, amiért nagy elismerés jár a klub vezetésének. Mokango már jól van, tulajdonképpen játékra kész, de ő is hazautazott az Egyesült Államokba, ahol a párja él.

Mokango pótlása sikerült, a posztján a chilei Morrison sok meccsen erősségük volt.

Szerencsénk volt vele. Ilyenkor, pár nappal az évad kezdete előtt nem igazán szoktak a játékospiacon csapatra várni az ilyen kaliberű sportolók. Szabad volt, és az ő megszerzése tűnt a legjobb megoldásnak. Én már korábban is nézegettem őt, amikor még nem a DVTK edzője voltam, de korábbi csapatom büdzséjébe nem fért bele a megszerzése. Egy olyan játékost, mint Mokango nagyon nehéz pótolni, és ha ez nem is sikerült százszázalékosan Morrisonnak, a lehetőségekhez képest jól jártunk vele. Hozzájárult ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el a most véget ért évadban.

Aminek az első felvonása a klub első Euroliga-meccsei voltak. Az olasz Venezia ellen hajszálon múlott, hogy nem jött össze a csoportkörbe jutás.

Ez a két összecsapás volt az évad első két tétmérkőzése. Sajnos nem a legerősebb keretünkkel álltunk ki, ugyanis Walker-Kimbrough ekkor még az észak-amerikai női profi ligában, a WNBA-ben játszott, és éppen azon dolgozott, hogy csapatával megszerezze az ottani aranyat, ami végül sikerült is nekik. Egy olyan párharc második meccsén kaptunk ki a hosszabbításban, ami egylabdás volt. Ha akkor, ott, Velencében az utolsó másodpercben elengedett Medgyessy-tripla egy centivel arrébb megy, a legkevesebb 675 centiről eleresztett kísérlet pár milliméterrel pontosabb, akkor a klub történelme során először Euroliga-mérkőzéseket játszhattunk volna. Az évad előtt tartottam attól, hogy mire lennénk képesek a legrangosabb európai sorozatban, ha sikerülne továbbjutnunk. Így utólag, látva, hogy a minket búcsúztató olasz csapat mire volt képes, hogy több meccset is nyert és végül csoportjában az ötödik helyen végzett, és ez alapján az Európa-kupa négy legjobb csapatához csatlakozhatott volna az El-csoportkör után, így utólag azt mondom, hogy lehet, hogy hasonlóra mi is képesek lettünk volna. Úgyhogy sajnálhatjuk, hogy a Venezia elleni egylabdás meccs nem a mi javunkra dőlt el.

Aztán megjött a WNBA-bajnok is, ám amikor Walker-Kimbrough csatlakozott a DVTK keretéhez, újra kellett osztani a lapokat.

Abszolút. Nélküle is nyertünk meccseket, a bajnokság elején például a Szekszárdot otthon, a Zalaegerszeget idegenben győztük le. Igaz, kikaptunk Győrben, egy olyan meccsen, ami nekünk állt, ám a végjátékban elvesztett bajnokiból a folytatásban sokat profitáltunk. Visszatérve Walker-Kimbrough-ra: igen, az érkezése után újra kellett osztani a játékperceket, mert a WNBA-bajnok jövetele ezt igényelte. Ez nem ment egyik napról a másikra, mert az addig kialakult szerepeket meg kellett változtatni, de egy olyan játékosnak kellett helyet szorítani, adni a csapatban, akiről tudtuk, hogy húzóember lehet, és az is lett. Összességében pedig kijelenthető, hogy sikerült a beépítése.


Kattinzs ide és olvasd el a teljes interjút a boon.hu-n >>>>>


forrás: boon.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

17. Karpfen |Válasz erre: 16. Csabi K
2020-04-19 15:16:12 Barna öves, Veterán
Ez számomra sem tiszta. Szerintem a Sopronnak már a járvány előtt szinte teljes volt a kerete, több játékos hosszabb távú szerződéssel rendelkezik. Viszont ezek mind "békebeli" kondíciókkal, mivel senki nem látta előre akkor még a járványt. Ez most a hátrányukra válhat, mert arra számítok, hogy minden csapatnak kevesebb forrása lesz, így a játékosoknak kevesebbel kell beérniük. Viszont mi lesz a soproni élő szerződésekkel. Erre is utalt Török a válaszaiban. És ilyen körülmények között igazolnak egy klasszist. Ráadásul Franciaországból, ahol úgy pörög a játékospiac, mintha nem is lenne járvány.Egyébként Djokics is érdekeseket nyilatkozott: a magyar magot erősítené és van is kiszemeltje. Vagy nem érinti őket a válság, vagy nem látja a saját pénzügyeiket.
16. Csabi K |Válasz erre: 14. Karpfen
2020-04-19 11:06:06 Kék öves, Tag
Nekem valahogy nem áll össze a kép.
Ilyen nehézségekkel küzdenek de már áprilisban leigazolják egy komoly euroliga csapat egyik legjobbját...?
15. benji |Válasz erre: 14. Karpfen
2020-04-19 00:13:31 Lila öves, Őstag
Jaj, szegény Sopron. Tavaly is azt mondták a szezon előtt, hogy a két Final4-os év után, amikor több sztárt is foglalkoztattak, csökkenteni kell a költségeiken, mert felélték a tartalékokat, kicsit túl is költekeztek. Lehet, hogy nem lesznek olyan eredményesek, de a szurkolóknak meg kell érteniük, hogy a klub jövője érdekében ez egy ilyen szezon lesz. Aztán visszahozták Dupree-t.

Már kezdtem azt hinni, hogy Crvendakic Sopronból fog visszavonulni. Bár 6 szezon után eligazolt, szerintem 4-5 év múlva Brooks-hoz hasonlóan vissza fog térni, neki is Sopron a 2. otthona.
14. Karpfen
2020-04-18 20:41:04 Barna öves, Veterán
http://www.nemzetisport.hu/kosarlabda/noi-kosar-veszelybe-kerulhet-a-sopron-euroliga-szereplese-2758269
13. lnorbi
2020-04-18 10:07:03 Kék öves, Fanatikus tag
Shatorit már tovább is cserélte a New York Liberty a Phoenix Mercuryhoz a hajnalban tartott WNBA drafton. Még jó,hogy nem utazott el New Yorkba fölöslegesen Shatori. :)
12. piros79
2020-04-17 16:28:44 Lila öves, Fanatikus tag
A Sopron nyilván nagyon erős lesz továbbra is. Nem is baj! De csökken a távolság! Crvendakic és Brooks magyarként való játszatása nem kompenzálható előnyt jelentett nekik. Tavaly Iniguez ment, most Crvendakic. És most már nem kell mindenáron extra magas szerkezettel játszani ellenük! Mayával nálunk van a fregoliember akire most nekik nincs válasz! :)
Csak reménytelenül messze van a következő meccs.
11. Karpfen
2020-04-16 19:43:24 Barna öves, Veterán
Vagyunk egy páran úgy, hogy jelentkeznek az elvonási tünetek és vadásszuk a híreket. És leigazolta a Sopron Gabby Williamst a BLMA-tól. Meggyőzőek a statisztikái. Az Eurobasketen olvastam. Még mindig tudnak erősek lenni 4+1 légióssal.
10. piros79
2020-04-16 19:06:55 Lila öves, Fanatikus tag
Breaking News! Aleksandra Crvendakic Lyonban, vagyis lelépett Sopronból! :)) Végre egy nagyszerű hír! Ugye ő magyarként játszott!
9. Csabi K
2020-04-15 22:19:55 Kék öves, Tag
Úgy tudom hogy ez egy háromcsapatos csere volt.
A harmadik fél a Dallas(ahová elküldték a jövő évi első körösüket), és a NYL nem csak Walker -t kapta hanem három idei első körös választást(9,12,15) és Tayler Hill -t - aki szintén játszott már nálunk.
SWK talán egy kicsit többet is fog játszani új csapatában és plusz feladatként akár prezentálhatná Nurse -nek vagy Allen -nek hogy milyen jó a Miskolci levegő.
8. benji
2020-04-15 21:07:12 Lila öves, Őstag
WNBA: Tori a Washington csapatából a New York Liberty-hez került egy csereüzlet során (a kétszeres olimpiai bajnok Tina Charles érkezett New York-ból Washingtonba, mert még nem volt elég erős a csapat :) ).

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...