Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elhangzottak.
Vladimir Radenkovic értékelése a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón:
Mindenekelőtt azzal kell kezdenem, hogy nem vagyunk elégedettek ezzel az eredménnyel és azzal a játékkal sem vagyunk elégedettek, amit a szurkolóinknak mutattunk ma. Azt kell, hogy mondjam, továbbra is tartozunk a szurkolóinknak a pontokkal, illetve azzal, hogy boldoggá tegyük őket. Ha beszélhetek picit a pozitívumokról is, akkor az tölthet el elégedettséggel, hogy a játékosok hittek abban, hogy 0-2 után is vissza tudnak jönni ebbe a mérkőzésbe, és számomra ennek az volt a legnyilvánvalóbb jele, hogy amikor egyenlítettünk, abban a pillanatban sem ünnepelt senki sem, hanem mentünk előre, hogy az idő rövidsége ellenére talán a győztes gólt is sikerült megszerezni.
Hogyha megnézzük, mi történt az első 15 percben, voltak lehetőségeink, majd kaptunk egy olyan gólt, ami sokkhatásként ért minket és innentől kezdve, 2-0 után persze nem volt könnyű ez a mérkőzés számunkra. de azt gondolom, hogy napról-napra halaunk előre, több új játékos érkezett, új csapatot építünk, és ebből a sok új játékosból kell csapatot építenünk.
Az egyetlen újságírói kérdés: Jó döntés volt kapusposzton cserélni? Most hogy gondolja?
Összességében jó döntésnek tartom most is a kapuscserét. Az első percben persze történt, ami történt, elkövetett lábbal egy hibát, utána viszont rendkívül fókuszált maradt. Nem húzta le ez a hiba, hanem a mérkőzést végig tudta úgy játszani, hogy több védése is volt, mutatott néhány jó dolgot is. De ai a legfontosabb, az az, hogy talpon tudott maradni, ezzel a hitünket erősítette, hogy az egész csapat vissza fog jönni ebből a mélypontból.
Kuttor Attila értékelése:
A mérkőzés összefoglalója:
forrás: dvtk.eu
Én azt javasolnám, hogy mint régen, ahogy megtaláltuk Palicskó Tibibácsi házát, hogy legyen az edzőnk... aki ott volt az tudja...
Most kulturált hangnemben, de szépen meg kellene kérni KZ. SG. Radó bácsikat, hogy nem haragszik rájuk senki, de távozzanak Diósgyőrből... véletlenül lehetne ott egy-két média is saját védelmünk miatt... semmi anyázás... pont ez ütne... majd tíregyen kiordítjunk magunkból a feszültséget...
De tényleg semmi trágárság... akkor nem tudnak belénk kötni...de akár elsőre, az edzés közelében is lehetne szurkolni...hallatni hangunkat...de tényleg kulturáltan....
Santa....
Amugy az Apollo, s Hell szerepvallalasa is a +1 év nagyon azt vetiti be, hogy utolso évet vallaltak be a valasztasok előtt....
Amugy lexarok, nb2 is jobb - csak takarodjon el Santa !
Multkori nb2 nek az volt a legnagyobb elonye, hogy BENCZES ELTAKARODOTT !! VÉGRE !!! S oha nem utaltam meg embert ennyire mint Benczest, - aki hosszu hosszu evekig tarto " szakmai munkaja" az utanpotlas és nb1.es keretben csucsosodott ki....
Bar meg ott sem ment neki egyből az eltakarodas nb2.be valo kieseskor de vegul Budaörsön eltört a bili.
Emlékszem most is ARRA a JELENETRE, mikor DVTK- Videoton 0-4 , s a meccs utan Santa, Benczes meg a testorei kijottek a stadion előtt, majd összefosta magat
A " piackepes DVTK" megalkotoja, majd a 33.forduloban a DVTK-Paks -on ( amikor mar regen kiestunk ) viszi a potnadragot magaval, s akkor mar lemegy a valasztas 26-ban, .... s remelehtoleg az lesz az utolso itteni fellépése...