Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elhangzottak.
Vladimir Radenkovic értékelése a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón:
Mindenekelőtt azzal kell kezdenem, hogy nem vagyunk elégedettek ezzel az eredménnyel és azzal a játékkal sem vagyunk elégedettek, amit a szurkolóinknak mutattunk ma. Azt kell, hogy mondjam, továbbra is tartozunk a szurkolóinknak a pontokkal, illetve azzal, hogy boldoggá tegyük őket. Ha beszélhetek picit a pozitívumokról is, akkor az tölthet el elégedettséggel, hogy a játékosok hittek abban, hogy 0-2 után is vissza tudnak jönni ebbe a mérkőzésbe, és számomra ennek az volt a legnyilvánvalóbb jele, hogy amikor egyenlítettünk, abban a pillanatban sem ünnepelt senki sem, hanem mentünk előre, hogy az idő rövidsége ellenére talán a győztes gólt is sikerült megszerezni.
Hogyha megnézzük, mi történt az első 15 percben, voltak lehetőségeink, majd kaptunk egy olyan gólt, ami sokkhatásként ért minket és innentől kezdve, 2-0 után persze nem volt könnyű ez a mérkőzés számunkra. de azt gondolom, hogy napról-napra halaunk előre, több új játékos érkezett, új csapatot építünk, és ebből a sok új játékosból kell csapatot építenünk.
Az egyetlen újságírói kérdés: Jó döntés volt kapusposzton cserélni? Most hogy gondolja?
Összességében jó döntésnek tartom most is a kapuscserét. Az első percben persze történt, ami történt, elkövetett lábbal egy hibát, utána viszont rendkívül fókuszált maradt. Nem húzta le ez a hiba, hanem a mérkőzést végig tudta úgy játszani, hogy több védése is volt, mutatott néhány jó dolgot is. De ai a legfontosabb, az az, hogy talpon tudott maradni, ezzel a hitünket erősítette, hogy az egész csapat vissza fog jönni ebből a mélypontból.
Kuttor Attila értékelése:
A mérkőzés összefoglalója:
forrás: dvtk.eu
25 gbacsi:
Ott a pont !
Haladas, Videoton, ZTE - igen épitőipari cégek a háttérben.
S itt is elfogyott....
Gondolom Kovacsnak is ki volt adva, hogy a külföldi nagyobb költségű jatekosokat csökkenteni kell .... s helyettuk magyart
pl: Edo - Sajban csere....
De mellette Kovacsnak vannak kibaxott xar huzasai, mert akik külföldiek idejöttek vagy nagyon olcsok és xarok vagy nem olcsok es xarok
A 7000 perc is kulcs, mert ennyit senki nem vallalt be !!!
Csak Sana Kovacs tudta nelkül...
Ludas mindegyik , - ebben HCsengernek igaza volt az Instagramm bejegyzesebol...
37:
az az MTK , ami ma 7 ( alias HÉT ) golt kapott
amugy:
5-12 a golaranyunk
12 . kapott golhoz még közel sem kapott senki ennyit
75% at kapta - Nyiregyhaza, MTK, Kbarcika
5 rugott gol is krva keves , s ebből 2db 11-es
5-nel kevesebbet a Kbarcika rugta 4.-et, 5-öt pedig Ujpest, Kisvarda
S ha hozzátesszuk, hogy a Paks, ETO, FTC, Puskas - legerősebb 4-essel meg nem is jatszottunk.. különösen gaz
szamok nem hazudnak....
Nem véletlenül lett Radó a befutó, Ő tudta hogy a csapat nagy részét lapátra teszik és egy hulladék nem első osztályú kerettel kell majd dolgoznia ...ez lett kiadva!!!...Sántha c. , Kovács és bandája TAKARODÓ!!!
Az MTK-s Németh Hunor "felfedezett" fiatal nyilatkozott, 4-0-nál szándékosan álltak le, mondván fusson ebben a nagy melegben a Diósgyőr majd utána letámadnak.
Radenkovic pályaedző szerint a 2. félidőben jobbak voltunk, támadtunk. Nem baj, az MTK szándékosan állt le.
A nyilatkozat többi részére nem is reagálnék, annyira értelmetlen. De a kapus: a második barcikai gól előtt nyomás nélkül odarúgta a középpályán álló barcikainak. Indítás,gól
Azt mondja a kókler: "napról-napra haladunk előre, több új játékos érkezett, új csapatot építünk, és ebből a sok új játékosból kell csapatot építenünk.". Csak jelezném, a lila majomnak is, hogy Nyíregyházán is teljesen új csapatot építenek. Mondjuk, nem is guberálnak... De, mégis, nyertek ma. Barcikán is teljesen új csapatot építenek, s jobbak is voltak tegnap.
Mit képzel ez a lila pöcs...remélem a következő hazain méltó választ kap majd....
Ha én játékos lennék nem is mentem volna eléjük.
TAKARODJATOK DIÓSGYŐRBŐL!!!
Vigyori tudta, hova jön vissza, az meg hogy kivették alóla a játékosokat, az megint csak azt jelzi, hogy puhapöcs, akinek nincs szava semmiben. Komoly klubnál a vezetőedzőnek is van beleszólása a keret összetételébe. Ferguson nyilatkozta, hogy a unitednál 26 év alatt egy olyan játékost igazolták, akit előtte nem nézett meg személyesen és nem ő akarta, ez volt a portugál haramadosztályú Bene, aki aztán el is tűnt hamarosan. Ok, tudom, ez nem a premier league, hanem a bohócliga, de azért érted...
Téli tulajdonosváltásról csak tőled hallok, de nem tartom túl életszerűnek, hogy 4-5 hónappal az országgyűlési választás előtt valaki is megvenné a klubot, tudva hogy, hogy beomolhat az egész tao-pénzekre épített rendszer, akkor pedig kapufa.