Banner

Vladimir Radenkovic: Napról-napra haladunk előre, sok új játékosból kell csapatot építenünk

Szerző: amigeleken.hu | 2025-08-17 12:36:00

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elhangzottak.


Vladimir Radenkovic értékelése a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón:


Mindenekelőtt azzal kell kezdenem, hogy nem vagyunk elégedettek ezzel az eredménnyel és azzal a játékkal sem vagyunk elégedettek, amit a szurkolóinknak mutattunk ma. Azt kell, hogy mondjam, továbbra is tartozunk a szurkolóinknak a pontokkal, illetve azzal, hogy boldoggá tegyük őket. Ha beszélhetek picit a pozitívumokról is, akkor az tölthet el elégedettséggel, hogy a játékosok hittek abban, hogy 0-2 után is vissza tudnak jönni ebbe a mérkőzésbe, és számomra ennek az volt a legnyilvánvalóbb jele, hogy amikor egyenlítettünk, abban a pillanatban sem ünnepelt senki sem, hanem mentünk előre, hogy az idő rövidsége ellenére talán a győztes gólt is sikerült megszerezni.

Hogyha megnézzük, mi történt az első 15 percben, voltak lehetőségeink, majd kaptunk egy olyan gólt, ami sokkhatásként ért minket és innentől kezdve, 2-0 után persze nem volt könnyű ez a mérkőzés számunkra. de azt gondolom, hogy napról-napra halaunk előre, több új játékos érkezett, új csapatot építünk, és ebből a sok új játékosból kell csapatot építenünk.

Az egyetlen újságírói kérdés: Jó döntés volt kapusposzton cserélni? Most hogy gondolja?

Összességében jó döntésnek tartom most is a kapuscserét. Az első percben persze történt, ami történt, elkövetett lábbal egy hibát, utána viszont rendkívül fókuszált maradt. Nem húzta le ez a hiba, hanem a mérkőzést végig tudta úgy játszani, hogy több védése is volt, mutatott néhány jó dolgot is. De ai a legfontosabb, az az, hogy talpon tudott maradni, ezzel a hitünket erősítette, hogy az egész csapat vissza fog jönni ebből a mélypontból.



Kuttor Attila értékelése:


A mérkőzés összefoglalója:



forrás: dvtk.eu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

20. G.Soma |Válasz erre: 11. Tiamat
2025-08-17 15:30:07 Piros öves, Fanatikus tag
kovács szopd le a sánthát, szopd le a sánthát, kovács szopd le a sánthát!!
2025-08-17 15:29:48 Fekete öves, Fanatikus tag

zetét is megvette egy argentín cégcsoport, aztán vagy tőkeerős vagy kamu és bedől. Nálunk az van, ha épp bennmarad egy csapat az MBIben eladjuk (még több közpénzecske a zsebben, igaz végh és fidi exelnök?), pedig akkor kéne eladni, amikor szárnyal valami. Mi kis országunk, Mi kis focikánk.

Efolytán eladhatják a DVTKt is, tömve zsebeiket, de hát itt nemzetköziben induló klubot kellett volna már virítani és akkor 5x drágábban adhatták volna el, de ez se megy, de még más sem.

2025-08-17 15:27:49 Zöld öves, Tag

Most nézem és ha jól látom a válogatott szünetig még 2 forduló.

Jövő hét tíregy, utána csút itthon... addig biztos nem lesz itt semmi változás és félek, utána sem...

Bár KZ. tűrőképességét nem ismerem...

2025-08-17 15:26:42 Fekete öves, Fanatikus tag

Sajnos nagyon szomorú, hogy csertőikről, kuttorokról, meg tíren bunkerfociról kell beszélnünk, amikor ez a klub szárnyalhatna nézhető focival Bódoggal, Kuznyecovval, Dambrauskassal!

16. Varzo |Válasz erre: 11. Tiamat
2025-08-17 15:20:01 Piros öves, Tag

Ez valóban így történt. 

Nála ez full komoly gondolatmenet, hogy nem kell szeretni, de azt is komolyan gondolja, hogy jól végezte a nyári munkáját az igazolások terén. 

15. user1984 |Válasz erre: 11. Tiamat
2025-08-17 15:19:33 Zöld öves, Tag

Ha ez igaz, akkor ő menni fog, mert nem bírja a gyűrődést, hiába nagy a szája...

14. Varzo |Válasz erre: 13. steve-curtis
2025-08-17 15:16:25 Piros öves, Tag

Ebben full egyetértek veled. Kutya a maga keretei között de igenis képes stabil és eredménycentrikus csapatot építeni, nálam hasonló karakter és kaliber mint Csertői.

2025-08-17 15:12:52 Piros öves, Őstag

Két dolog van.. Vigyori vakon van mint Esmeralda az egyik, a másik, hogy sikerült összehozni alá minden idők egyik leggyengébb diósgyőri  játékosállományát! Ja.. mikor Kuttor felmerült Radek utódjaként, mindenki lehurrogta.  Három hét alatt raktaössze ezt a Barcikát!

12. v1910 |Válasz erre: 8. Szabó József
2025-08-17 15:11:46 Fekete öves, Őstag
Ez a tulajváltás benne van a levegőban vagy csak Te vízionálod? Attól, hogy tesco gazdaságosba kapcsoltak a kerettel kapcsolatban még nem jelenti, hogy szabadulni akarnának a klubtól, bár lenne benne ráció. De mégis ki venné meg ebben a helyzetben a klubot?
2025-08-17 15:10:32 Citromsárga öves, Lelkes újonc

Kovács habzó szájjal szidta a szurkolókat a meccs után, hogy mit képzelnek, hogy őt a szájukra veszik. A csapatnak megtiltotta, hogy kimenjenek az ultrák elé. 

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...